Fejér Megyei Hírlap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-19 / 144. szám

6. OLDAL HALÁLOZÁS. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagyanyám, anyósom, testvérünk, sógornőnk és rokonunk ERCBRUKKER FERENCNÉ szül. Németh Katalin június 8-án 72 éves korában hosszú betegség után csendesen elhunyt. Teme­tése 1983. június 21-én, kedden délután egy órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család. Lakás: Szabadkai út 36. 6566 HALÁLOZÁS. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fér­jem, édesapám KATONA JÓZSEF hentes 1983. június 13-án 58 éves korában elhunyt. Temetése 1983. június 23-án, csütörtökön délután kettő órakor lesz a Sóstói temetőben. Gyászoló család: 6609 Az Észak-Dunántúli MÉH Vállalat Emil OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁT Székesfehérvár, Cserepes köz 1. sz. alatt MEGNYITOTTA. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-tól 15.30 óráig. 6319 VÁRJA ÖNT a HOTEL KUKORICA kényelmes szobáival, A KUKORICA CSÁRDA ételkülönlegességeivel MARTONVÁSÁRON Felszabadulás út 9. sz. alatt. Üzemeltető: MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetének Kísérleti Gazdasága 5564 AZ ALBA REGIA ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT MvPm F ELVESZ­­t3 a TECIA gipsz- és vegyi üzemébe BETANÍTOTT és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Kereseti lehetőség: 4500,— — 6500,— Ft, valamint fémipari főüzemébe LAKATOS SZAKMUNKÁSOKAT. Kereseti lehetőség: 4500,— — 5900,— Ft. Ezen felül: — műszakpótlékot, — utazási kedvezményt, vagy — korszerű munkásszállót biztosítunk. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán SZÉKESFEHÉRVÁR, Ady E. u. 9—15. sz. 5872 x 3 éves 1500-as Lada friss műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Jó­zsef A. u. 2/A. IX. 2. ______________________6453 x IP írsz. Trabant szgk. lejárt műszakival eladó. Sárbogárd, Ady E. u. 136. III. 8. 6643 x Sürgősen kisebbre cserélném 52 m2-es, két­szobás, belvárosi taná­csi lakásomat. Érdek­lődni lehet: Mancz J. u. 4/D. IX. 30. 6645 x Eladó 1.5 szobás, összkomfortos szövet­kezeti lakás kp + OTP. Ősszel beköltözhető. Le­nin út 55. II. 9. 6447 x Családi ház, szoba, konyha, melléképületek, 1800 n.-ös földterület, beköltözhetően eladó. Megtekinthető: egész nap. Seregélyes,­Szőlő­hegy, Dunaújvárosi út 7. sz. 6456 x Lepsény, Fő u. 85. sz. alatt öreg ház nagy telekkel eladó. Érdek­lődni lehet szemben, Tóth Jánoséknál. 6370 x Balatonkenesén 200 n.-es zártkert megosztva is eladó. Érdeklődni: Váraljai Ferenc Puszta­­szabolcs, Marx K. u. 15. 6597 x Kulcsmásolás Vörös Hadsereg út 96. (Gép­iparival szemben). Nyit­va: hétfő, szerda, pén­tek 16:30-tól 18:30-ig. Megvárható. Autó- és lakáskulcsok ára 25 Ft/db. 6424 x Vadonatúj szét­szedhető igényes kivite­lű könnyűszerkezetes garázs méretei 5x3 mé­teres és Verhovina kis­motor eladó. Megte­kinthető : Szivár, Ora­viczai u 2. sz. Maros­hegy. 6423 Nyitva: éjjel-nappal DISCO mindennap 22­ 04-ig. 6599 x Férfifodrász üzle­temet megnyitottam, várom a kedves vendé­geket. Kun Jánosné, Szabadbattyán, Árpád u. 52. Ugyanott fuvar­vállalás^_____________6444 x 1 db hétéves csikó sodrott kanca eladó. Szivár, Feketehegy, Sa­jó u. 69. 6457 x Széchenyi u.Hor­­vát I. u. sarkán levő garázsomat elcserél­ném. Kun B. u., Ve­­linszk­y u. környékére. Tóth, Népköztársaság u. 4. fszt. 1. 6443 x 1983. június 15-én Szivár­ belvárosában a pénztárcámat nagyobb összeggel elvesztettem. Kérem a becsületes megtalálót, hogy küldje vissza a címemre, amely bele van írva a pénz­tárca belsejébe. Egy háromgyerrr­ekes anyu­ka. 6635 GYERMEK­SZANDÁLOK ÉRKEZTEK Marika Butik, Vörös Hadsereg u. 18. 6653 A SZÉKESFEHÉRVÁRI KÖNNYŰFÉMMŰ AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVÉTELRE KERES GYORS- és GÉPÍRÓ képesítéssel rendelkező munkavállalókat. Jelentkezni lehet: A Székesfehérvári Könnyűfémmű személyzeti főosztályán, Székesfehérvár, Versed u. 1—15. 6480 Hirdetés A Fejér megyei Idegenforgalmi Hivatal Mór község területén szobákat, illetve lakásokat fizetővendég-szolgálat céljára BÉRBE VESZ. Jelentkezni lehet: Vértes Turistaház, Mór, Ezerjó u. 2. 202 422 SOROS HIRDETÉS­ I KÖZLEMÉNY! A Székesfe­hérvári VOLÁN SC 1983. június 28-tól meghirdetett ÚSZÓTAN­­FOLYAMAIT technikai okok miatt (hőerőmű karbantartási munkálatok) ÁTÜTEMEZI. Az úszótanfolyam új időpontja: 1983. július 19-től augusztus 6-ig. Az­­ eddigi jelentkezők módosíthatják az úszótanfolyamok idejét, vagy az összeget visszakaphatják a befizetéskor kapott nyugta elle­nében. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés az úszó tan­folyamok- Szivár, Rákóczi u. 4. 6188 ÁLLÁST KERES? ITT TALÁL! x Felveszünk állandó dunaúj­városi munkára ács, kőműves, vasbetonszerelő szakmunkáso­kat, férfi betanított- és segéd­munkásokat. Jelentkezés: Víz­ügyi Építő Vállalat dunaújvá­rosi főépítésvezetősége, Dunaúj­város, Papírgyári út 36. 5827 . Szövetkezeti szakcsoportok szervezéséhez keresünk vállal­kozókat. Jelentkezés levélben: „Önálló gazdálkodás 6050” jeli­gére a kiadóban. 6050 x Női és férfi szakképzetlen munkaerőt felveszünk. Jelent­kezés: Vegyesipari Szövetkezet Enying, Bocskai u. 4. Személy­zeti vezetőnél. 6477 — A Fejér megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat azonnali belépéssel felvételre keres egy gépgyártásban és vasszerkezeti munkában jártas, gyakorlattal rendelkező gépész­­mérnököt. Jelentkezni a válla­lat személyzeti osztályán, Szé­kesfehérvár, Petőfi u. 3. szám alatt lehet. 202 384 x A Tejipari Szállítási Szol­gáltató és Készletező Vállalat székesfehérvári kirendeltsége felvesz érettségizett munkavál­lalókat, adminisztrátori munka­körbe, autó- motorszerelőket, segédmunkásokat és takarítónő­ket. Jelentkezni lehet: kiren­deltségvezetőnél Seregélyesi úti forgalmi telepen (a Tejüzem mellett). 6325 x Az UNIVERZÁL Ipari Szö­vetkezet azonnali belépéssel fel­vesz LAKATOS, ELEKTROLA­­KATOS, VILLANYSZERELŐ, KŐMŰVES és ASZTALOS SZAKMUNKÁSOKAT, KŐMŰ­VES SEGÉDMUNKÁSOKAT. Bé­rezés teljesítmény alapján: 4000—7000 Ft-ig. Saját gépjármű használata is lehetséges. Ugyan­csak felveszünk most végzett, kezdő GÉPÍRÓKAT. Jelentkezni lehet: Szivár, Széchenyi u. 19. sz. munkaügyi osztályán. 6484 x Székesfehérvári Közúti Épí­tő Vállalat felvesz érettségizett férfi gondnokot és éjjeliőrt. Fi­zetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat 3. sz. főépítésvezetőségén: Szivár, Farkasvermi út. 6360 x 8 órai elfoglaltsággal taka­rítónőt alkalmazunk. Nyugdíjas is lehet. Cím: Megyei Könyvtár, Szivár, Bartók Béla tér 1. 8000. 6476 — Légtechnikai és Környezet­­védő Gazdasági Társaság jó ke­reseti és 1—1,5 éven belül kül­földi munkavégzési lehetőséggel keres székesfehérvári munka­helyekre, hegesztő, lakatos, cső­szerelő, központi fűtésszerelő, kőműves és villanyszerelői szak­munkásokat, betanított munká­sokat. Jelentkezni lehet szemé­lyesen a Videoton IV. porta LKGT. Kirendeltségén (Szivár, Berényi út): 202 409 BAKONY Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel F­ELVESZ LAKATOS és AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKÁST, GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. Jelentkezni lehet a központ munkaügyi osztályán, SZÉKESFEHÉRVÁR, Sóstó­ Repülőtér. 6351 IKARUS SZÉKESFEHÉRVÁRI GYÁRA FELVÉTELRE KERES: pályakezdő szakközép­iskolásokat lakatos karosszérialakatos gépbeállító-lakatos fényező villanyszerelő forgácsoló darus-, és darukötöző szakmunkásokat férfi segédmunkásokat Vidékieknek a beutazási lehetőséget a gyári munkásszállító autóbuszokkal biztosítjuk. Jelentkezés személyesen a gyár munkaerő-gazdálkodásán, a 11 -es autóbusz végállomásánál 1 6290 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. JÚNIUS 19. VASÁRNAP Rádió- és tv-műsor Kossuth rádió 5.00—7.23: Előttünk a vasárnap! 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Schubert: Esz-dúr trió. 9.45: Bemutatjuk új felvételeinket! Az MRT gyermekkórusa énekel. 10.03: Kirakodóvásár. 11.00: Va­sárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.40: Apád, anyád életére . . . ! 12.50: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. 13.39: Így láttam Kodályt. 15.05: Művészle­mezek. 16.00: Tegnap. Kolozsvári Grandpierre Emil önéletrajz­ciklusának rádióváltozata. 17.05: Jelenidőben. 17.35: A zenéről. 18.40: Móricz Zsigmond: Tündér­kert. Szemelvények. 19.36: Mo­zart: Esz-dúr zongoraverseny. K. 482. 20.11 : Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.11: Puccini: Tosca. Háromfelvonásos opera. 23.30: Kamarazene. 00.10: Virág­énekek. Petőfi rádió 6.00: Népszerű muzsika a korán­kelőknek. 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Augusztin, a virágmintás kiselefánt. Char­­lotta von Schweppenburg ötleté­ből írta: Szabó Éva. 8.56: Tele­­kes Béla versei. 9.05: Mit hal­lunk? 9.30: Szivárvány­­ a pénzről. 11.00: Világvasárnap. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.01: A postamester. 14.00: Erről beszéltünk. 14.35: Táskarádió. 15.33: Poptarisznya. 17.30: Híres alma materek. 18.33: Útközben hazafelé. 20.33: Csökken a főis­kolák vonzereje? II. rész. 21.03: A Stúdió 11 hangversenye a 2-es stúdióban. 22.01: Nóták. 23.15: Kellemes pihenést! III. műsor 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb —horvát nyelvű nemzetiségi mű­sora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi mű­sora. 8.11: Klasszikus operettek­ből. 9.00: Randevú a Jókai Klub­ban. 10.00: Új zenei újság. 10.45: Öt kontinens hét napja. 11.06: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának és ének­karának Kodály-hangversenye a bécsi Koncerthausban. 12.28: Tar­­jáni Ferenc kürtön játszik. 12.50: Tatay Sándor: Hét szűk évtized. 13.05: A Ph­ D kettős felvételei­ből. 13.40: Ránki Dezső zongorá­zik — a Bartók-vonósnégyes ját­szik. 14.35: Evelyn Lear és Tho­mas Stewart operakettősöket énekel. 15.20: Lukácsi Huba nép­dalfelvételeiből. 15.40: A három­századik nap. 16.10: Liszt: Faust­­szimfónia. 17.29: Hi-Fi varieté. 18.29: Századunk kamarazenéjé­ből. 19.40: Dzsesszhangverseny. 20.11: Bach-művek. A bécsi Con­­centus Musicus Kamarazenekar játszik. 21.30: Rádiószínház. Ta­lálkája volt. Louis MacNeice hangjátéka. 22.39: Bemutatjuk új lemezünket. Gidon Krémer he­gedűs, zongorán közreműködik: Jelene Krémer. Győri rádió 8.00: Jó reggelt! Hírek, informá­ciók. Jó utat! 8.20: Vasárnapi mindenféle. 9.35: Szlovén műsor. 9.50—10.00: Német műsor. Budapest tv I 8.30: Tv-torna (Ism. — Sz) 8.35: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 1. Emília. (Sz) Francia rajzfilmsorozat. XIII/3rész: Emilia és a tavasz 2. Az ellopott fecske. Román rajzfilm (Ism.) 3. Bádogszív. Bolgár rajz­film (Ism. — Sz) 8.55: Szervusz. Szergej! VII. (Ism. — Sz) 9.25: A Nagy Medve fiai (Sz) Magyarul beszélő. NDK indiánfilm 10.50: Hírek 10.55: Egy este a bűvészkörben. Osztrák film (Ism. — Sz) 13.45: Aki dudás akar lenni. Fiatalok népzenei műsora. A Népszínház táncegyütte­sének műsorából (Sz) 13.55: Reklám 14.00: Csehszlovák vígjátékok. Senki nem tud semmit 15.10: Reklám 15.15: Képújság 15.20: Országos női­ férfi tornászbajnokság. Szeren­­kénti döntők. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból (Színes!) 16.50: Reklám 16.55: Műsorainkat ajánljuk! (Sz) 17.25: Elmebajnokság. Egri János műsora (Sz) 18.00: Delta (Sz) 18.25: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Tv-torna (Sz) 18.45: Esti mese (Sz) 19.00: A HÉT (Sz) 20.00: Hírek 20.05: Amíg háború van, remény is van. Magyarul beszélő, olasz film (Ism.) 22.15: Jazzpódium a Vigadóban. A Super trió és Bontovics Kati (Sz) 23.05: Hírek Műsorajánlat 20.05: Amíg háború van, re­mény is van. Olasz film. — Sz. — írta: Leo Benvenuti, Piero de Bernardi, Alberto Sordi. Fényképezte: Sergio D’Offizi. Rendezte: Alberto Sordi. Főszerepben: Pietro — Alberto Sordi, (Szilágyi Tibor). Szilvia — Silvia Monti (Káldy Nóra). Pietro egy Monte-Carló-i cég ügy­nöke. Veszélyes munkát vé­gez, éjjel-nappal úton van. Kezdetben becsületes, később kevésbé becsületes eszközzel harcol az előrejutásért, mert imádott családjának semmi pénz nem elég. S bár egész életét munkájára tette fel, nem érti, miért sújtja az em­berek megvetése emiatt a munka miatt... Budapest tv II 20.00: Hírek 20.05: Az animáció művészete. John Halas élete és munkássága. Dokumentumfilm-sorozat. V/3. (SZ) 20.50: Telesport (Sz) 21.20: Tisztelet Semmelweisnek. Születésének 165. év­fordulóján. Sikerek és kudarcok. Kanadai rövidfilm (Sz) Az első tíz perc. Lengyel rövidfilm. Korai szálak. Amerikai rövidfilm (Sz) 22.20: Képújság Moszkva tv 1 8.00: Híradó 8.45: Népművészet 9.30: Ébresztőóra 11.00: Egészség 11.45: Reggeli posta 12.15: Építészet és építőművészet 12.30: Falusi óra 13.30: Zenei butik 14.00: Platon Krecset 16.15: Rajzfilm 17.00: Koncert 18.00: Nemzetközi panoráma 18.45: Makszimka. Film 20.00: Filmutazások klubja 21.00: Híradó 22.40: Labdarúgó-szemle 23.00: Labdarúgó utánpótlás VB Osztrák tv I 15.00: Ivanhoe 17.10: Don és Peter 17.45: Idősek klubja 18.30: Osztrák népi muzsika 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: Tv-híradó 19.50: Sporthírek 20.15: Kéz és szív 22.00: Riportműsor 23.00: Sporthírek 23.20: Hírek Osztrák tv II 16.50: Közvetítés Fredenauból: Galopp derby 18.30: Okay. Hiúsági magazin 19.30: Tv-híradó 19.50: Heti körkép 20.15: Kaland a Riviérán 21.45: A Denver klán 22.35: Hoffmannstahl: Lucidor. Balett három felvonásban 23.50: Hírek Jugoszláv tv 1­ 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven 10.20: Hírek 10.30: Gyermekfesztivál 14.00: Népi muzsika 15.30: Játékfilm 17.15: Néha vasárnap 19.00: Rajzfilm 19.27: Ma este 19.30: Tv-napló 20.00: A vörös ló 21.00: Riport a Hajduk—Partizán labdarúgó-mérkőzésről 21.30: Sportszemle 22.00: Útirajzriport 22.30: Tv-napló Jugoszláv tv II 16.10: Vasárnapi zenés délután 18.25: Adás a kultúra köréből 19.10: Idegenforgalmi útmutató 19.27: Ma este 19.30: Tv-napló 20.00: Dzsessz 20.45: Tegnap, ma, holnap 21.05: Filmsorozat Szlovák tv 1­ 8.25: Hírek 8.30: Gyermekműsor­összeállítás 11.55: A hét tükre 13.05: Híradó 13.20: Csehszlovákia motocross­­bajnokság. 1. futam 14.30: Motocross bajnokság. 2. futam 15.00: Autocross EB 18.10: A brnói békeünnepség műsorából 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vasárnapi vers 20.05: J. Fried: Arci szelet vet. Tv-játék 21.45: Gólok, pontok, másodpercek 22.00: A Cseh Filharmonikusok estje. Hangverseny 23.50: Hírek Szlovák tv II 14.00: Svidnik ’83 15.00: Híradó 15.15: Kicsinyek meseműsora 15.55: Észak-Norvégiában. Útifilm. (2. rész) 16.20: Publicisztikai műsor 16.35: Fiatalok vetélkedő­műsora 17.15: Csehszlovákia súlyemelő­­bajnoksága 19.10: Egy hét a képernyőn 19.30: Pedagógusok műsora 20.05: Labdarúgó ligatükör 21.30: Táradó 21.45: Az amszterdami férfi. Francia—holland bűnügyi filmsorozat

Next