Fejér Megyei Hírlap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
V Tábor a Bakony alján A bodajki úttörőtábor területén és közvetlen mellette négyféle tábor működik nyaranta. A legrégebbi az úttörőtábor, de ezen belül megtalálható a Vértes vándortábor, az ifjúsági építőtábor és a napközis tábor, így egész nyáron nagy a „forgalom” a Gaja völgy eme szépséges szakaszán. Van aki dolgozik, van aki szórakozik, kirándul, és van aki tanul. E nagy táborközpont két részlegét mutatjuk be képriportunkban. Az úttörők őrsvezetőképző táborába 170 tanuló érkezett a fehérvári járásból, a vándortáborban pedig budapesti diákok laknak néhány napig, bejárva a környék szép kirándulóhelyeit. Rabóczy Szilárd felvételei FEJÉR MEGYEI fsiraista mmammmmt Kérdések a reménybeli jövőnek Amit a megszámlálhatatlan napi eseményből az emberiség emlékezete idéz fel újra meg újra, s őriz meg évtizedekre, évszázadokra, abból áll össze — már nem anynyira a kortársak, a szemtanúk, a résztvevők, mint inkább utódaik számára — a világtörténelem. De kezdünk már beleunni a „történelmi” jelzőkbe. Annyi „történelmi jelentőségű” eseményben van részünk, hogy szinte betöltik a napjainkat. Vajon azelőtt is így volt? Saját korukat elődeink is —merő fontoskodásból vagy elfogultságból — olyan világtörténelmi fordulópontnak tartották, amelyben minden nagy, jelentős, soha nem volt esemény ott sűrűsödik, annyira, hogy még a köznapjait is történelemmé avatja majdan az idő? Örök emberi illúzió? Mint érdekelt fél, aki szintén olyan korba született bele, amely igényt tart a nagy időt, a korszakváltást, a történelmi fordulópontot megillető jelzőkre, nem vagyok ennek a kérdésnek az eldöntésére sem alkalmas, sem illetékes. Marad tehát számomra is a leginkább kínálkozó — mondhatnám: történelmi — alapállás, az esendő elfogultság a saját korom iránt. Néhány százezer év óta az emberi nem létezéséhez a fennmaradásért folytatott egymás elleni öldöklő harc is hozzá tartozott. A gyilkos, pusztító, kegyetlen háborúk a mindenkori szerelésükkel: a hajdani bunkótól a mai neutronbombáig, a vegyi és a biológiai fegyverekig. Mostanában érünk el ahhoz a világtörténelmi pillanathoz, amikor és amelytől kezdve a fennmaradásért nem lehetséges tovább a legkorszerűbb fegyverekkel harcba szállni. Csakis a fennmaradás ellen lehet. A hajdani bunkó mai változata kinőtt az ember kezéből, mióta sikerült akkorára növelni a hatásfokát, hogy vele szemben immár, aki ütésre lendíti — a támadó is — védtelen. Ha valami, hát ez fordulatot követel a világtörténelemben. Akár így fogalmazhatom: a világtörténelem nem is folytatódhat másként — csak fordulattal. » Bizonyosra vehető, hogy ez a felismerés tárgyalóasztalhoz kell, hogy ültesse az egymással küzdő népek, világrendszerek képviselőit. A mindennél előbbrevaló közös érdek fölismerése: gondoljuk el, mióta ember él, soha nem volt még közös érdek a Földön a végleges fegyvernyugvás. S éppen a legerősebb hadakkal, a legkorszerűbb haditechnikával rendelkező hatalmaknak nem volt érdekük. A világrendszerek nyilván továbbra is szemben állnak egymással. S éppen ma kissé merevebben. A mások rovására előnyöket szerezni — az efféle agressziónak ellenállni, a történelmi begyűjtött előnyöket megőrizni, sőt növelni — a történelmi hátrányokat ledolgozni, támadni — védekezni: mindez látható ideig napirenden marad ebben a reménybeli jövőben is, amikor nem lehet tovább érv az összekülönbözések eldöntésére az ügyeletes legkorszerűbb bunkó. Már napjainkban is fölsejlik, hogyan bizonytalanodnak el azok a politikai irányzatok, amelyek háborús fenyegetésekre — avuló erőtényezőkre! — alapozták taktikájukat, diplomáciájukat. De vajon mik lesznek az áhított jövő korszerű erőtényezői — ismétlem, már csak a gondolati kísérlet kedvéért is vegyük a legjobb esetet: a tömegpusztító fegyvereket megsemmisítik, idővel a tank meg a nehézbombázó is múzeumba kerül, a lándzsa meg a páncéling mellé, ám a küzdelem az emberi világban folytatódik (gondoljunk csak egyetlen hadszíntérre: a világrendszerek — szocializmus, kapitalizmus — összecsapásaira, versenyére, gyűrkőzésére a fennmaradásért — a győzelemért) — mik lesznek ebben a küzdelemben a leghatalmasabb erőforrások? Vajon mennyiben a gazdasági sikerek? Az egy főre jutó nemzeti jövedelem? A termelékenységi mutatók? A minél nagyobb arányú foglalkoztatás, a minél kisebb arányú munkanélküliség? A népesség fogyását is, túlszaporodását is megelőző népesedéspolitika? Avagy lehetséges, hogy a gondolat veszi át a főszerepet a nemzetközi porondon, az ellentétes törekvések eljövendő ütközeteiben? A tábornokok helyét a tudósok — filozófusok, biológusok, közgazdászok? A haditechnika helyét a hírközlés — sajtó, rádió, televízió? Vagy ezeknél a sémáknál sokkal-sokkal bonyolultabban, nagyobb áttételekkel alakulnak majd ki a háborúktól végleg szabadulni akaró világ leghatalmasabb erőtényezői? A műveltebb kerekedik felül, mint a történelemben is annyiszor, miközben hallgattak a fegyverek? Hadseregek helyett a vonzóbb eszmények hódítanak? Vagy éppenséggel nem a pillanatnyilag vonzó eszmények, hanem azok, amelyek próbára tesznek, megedzenek, vizet, erőt, életkedvet adnak? Vajon a fejlettebb demokratizmus lenne a legbővebben buzogó erőforrás, az amely a kizsákmányolástól és mindenfajta kiszolgáltatottságtól a legteljesebben mentesít? A jó állampolgári közérzet? A szociális igazságok kimeríthetetlen arzenálja? Előrelátó politika, amelyet az emberi haladás újra meg újra igazol? Korai volna még ezekre a kérdésekre erőltetni a választ. De hogy komolyan elgondolkozzunk efféle kérdéseken és a lehetséges válaszokon, azt hiszem, annak már itt az ideje. Fekete Gyuli