Fejér Megyei Hírlap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-31 / 180. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. JÚLIUS 31. VASÁRNAP Videoton-Cracovia Krakkow 6:0 (2:0) Gólzáporos győzelem Kétezerötszázan választották szombati programjuknak az Intertotó Kupa mérkőzésének megtekintését. Akik így döntöttek, nem csalódtak, mert túl a gólzáporos hazai győzelmen, jó mérkőzést láthattak. A tét a Videoton részéről a csoportelsőség megszerzése volt, ami csak nagy gólarányú győzelem esetén volt lehetséges. A nagy vetélytárs a csehszlovák Cheb együttese,ugyanis hétközben 5:0-ra nyert a Graz ellen és így hárommal jobb volt a gólkülönbsége mint a Videotonnak. A mérkőzés visszavágóját Ausztriában játszották, lapzártáig nem kaptunk értesítést az eredményről, mindenesetre a Videoton mindent megtett a csoportgyőzelem kivívásáért. Nagy M. dirigálása mellett a következő összeállításban játszott a két csapat Videoton: Disztl P. — Végh, Csuhay, Disztl L, Horváth G. — Palkovics (Kiss P. a 66. percben), Csongrádi, Vadász (Horváth F. 63. p.) — Nagy T. Szabó, Novath. Cracovia Krakkow: Kochwara — Hazinek, Dybcsak, Turecki, Potsiadto, — Surowiec, Stoktosa, Karas, Wrzesniak — Konieczny, Zych. A gólok története. 28 p.: Novath egy szabadrúgást legurított a sorfal mellett Csongrádinak, akit Tureczki a kaputól hat méterrel felvágott. A 11-est Szabó elegánsan a jobbra vetődő kapus mellett a kapu bal oldalába emelte. 1:0. 38. p.: Nagy T. jobb oldali beadása átszállt a kapus és a védők fölött, Szabó hat méterről előrevetődve szinte a földről fejelte a labdát a kapu jobb oldalába. 2:0. 51. perc: Csuhay—Szabó— Csuhay adogatás után az előretörő hátvéd estében, mintegy nyolc méterről a jobb alsó sarokba kotorta a labdát. 3:0. 70. perc: Szabó bal oldali beadását Disztl L. szépen vette át és ajobb oldali ötösről hatalmas erővel a kapu közepébe rúgta a labdát. 4:0. 78. perc: A védőkről felperdülő labdát Szabó a 16-osról bal lábbal, kapásból a kapu jobb oldalába lőtte. Szépségdíjas gól volt! 5:0. 87. perc: Csongrádi került gólhelyzetbe, kapura is lőtte a labdát, amit azonban a kapus kiütött, de Szabó előrevetődve csukafejessel a kapu közepébe fejelt. 6:0. A gólokon kívül még számos szép akció futott a pályán, elsősorban a Videoton jóvoltából. A lengyel csapat a nagy gólarányú vereség ellenére, nem adta meg magát, hajtottak, küzdöttek, de a két csapat közti tudáskülönbség ennyi volt. S. J. VÁGYÓ DAL Aki nem bennfentes, nem sokat tudhat a vitorlázásról. Bonyolultak a versenyszabályai, a partról vajmi kevés látható, ám a dagadó vitorlák látványa mégis valamiféle rejtett érzelmeket pendít meg az emberben. Valljuk be, valahol legbelül egy kicsit mindannyian romantikus lelkek vagyunk. Mi szép lenne néha a szelek szárnyán, a jó szerencsére hagyatkozva, az új felfedezések reményében messzire vitorlázni... lehet, hogy véletlen, mégis mintha fotós kollégánk képriportja - amely a Velencei-tavon, a 420-as ifjúsági Európa-bajnokság futamai során készült - is e öntudatlan vágyakozás jegyében fogant volna. .E. Szabó, góljaival döntő érdemeket szerzett A SZÉKESFEHÉRVÁRI PATYOLAT VÁLLALAT FELVESZ AZONNALI BELÉPÉSSEL NŐI BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. Kereseti lehetőség: 4000—4200 Ft. FÉRFI SEGÉDMUNKÁST TMK-ba. Jelentkezni lehet: Patyolat Vállalat Székesfehérvár, Palotai út 58., munkaügyi vezetőnél. 8001 SZABADIDŐOSZTÁLY megérkezett a közkedvelt PAF lemez 164 Ft/db alumínium bejárati ajtó 5500 Ft alumínium felülvilágítós ajtó 5800 Ft JÁRMŰOSZTÁLY AJÁNLATA j£_.' izzógarnitúra minden típusú gépkocsihoz, üléshuzat minden típusú gépkocsihoz. MŰSZAKI OSZTÁLY ' • fénycsőarmatúrák, alumínium és műanyag tokozási szekrények, különféle asztali és fali lámpák nagy választékban. VASOSZTÁLY 200 literes házivízellátó, aknafedél, betonkeverő 60, 100, 150 literes, szőlőprés 4 féle méretben, szőlődaráló. OLCSÓ, szovjet import zománcedény árusítás a bejárat mellett! 8018 Arannyal, ezüsttel fizetnek Két srác a Velencei-tóról A vitorlázás valójában technikai sport, s mint a legtöbb hasonló jellegűben, itt is kettőn áll a vásár, a jó felszerelésen és persze, magán a versenyzőn. Nem volt ez másként a napokban a Velencei-tavon rendezett 420-as Európa-bajnokságon sem. Az olasz, francia, spanyol, nyugatnémet, svéd fiatalok a legújabb típusú hajókkal, „szűz”, éppen csak bejáratott vitorlákkal jöttek. A magyarok közül eleve csupán a legtehetségesebb, legtapasztaltabb Nyári Gyula, Pálinkás Csaba párnak lehetett esélye, lévén az övék az egyetlen úgy-ahogy versenyképes 420-as az egész országban. Mint ismert, a hat futam alapján ezüstérmesek lettek, tizenhárom ország ötvennégy egysége közül, s ez a fegyvertény mindenképpen bravúr a javából. Mindketten fehérváriak, egyformán 18 évesek, s az idén fejezték be a középiskolát. Nyári Gyula, a kormányos, a Teleki Gimnáziumban érettségizett, sőt, időközben sikerrel felvételizett a közgazdasági egyetemre. A hajóban elvileg (s alighanem gyakorlatilag is, hiszen a föltett kérdésekre rendszerint ő válaszolgatott) Gyula a főnök. Pálinkás Csaba, vitorlás körökben ismertebb nevén „Picula”, a „mancsait”, azaz a legénység, a 323-as Szakmunkásképzőben tanult mesterséget. Cimborájával való messzemenő egyetértését sűrű fejbólogatással jelezte ... Három éve, véletlenszerűen kerültek egy hajóba, s azóta, legalábbis ami a vitorlázást illeti, elválaszthatatlanok. Itthon és külföldön egyaránt sikeresen versenyeznek, noha ebben a sportágban (magyarázat rá a költségesség és a szűkös lehetőségek) nem hemzsegnek a magyar reménységek. Szerdán délelőtt, a hetedik, a szélcsend miatt végül is elmaradt futam előtt beszélgettünk, amikor ugyan már kialakult a végső sorrend, ám még bármi lehetett volna . . . — Most a szélcsendért drukkoltok? Hiszen ez esetben biztos az ezüstérem ... — Nem! — mondták habozás nélkül, őszinte meggyőződéssel. — Jobb lenne, ha megtartanák az utolsó futamot. Akár a győzelemre is lenne még esélyünk, igaz, rossz esetben visszaeshetnénk negyediknek is. Mégis jobban szeretnénk inkább szerencsét próbálni. — A hat futamból melyik volt a legnehezebb? — A harmadik — válaszolta Gyula, a szóvivő. — Az első helyen értünk a fordulóhoz, de túl gyorsan akartam kanyarodni és fölborultunk. Még a kormány is kiesett, Picula ruhástól, csizmástól úszott utána. Visszaestünk a huszonkettedik helyre, onnan jöttünk föl kilencediknek. — A hatodik futamot megnyertétek, a másodikban másodikak voltatok. Akkor milyen idő volt? — Úgy sem találnád el, erős, kifújt szél. — Valójában mennyit jelent a fölszerelés? — Nagyon sokat. Erős szélben a hajó minősége szinte döntő, a vitorla minden körülmények között sokat számít. — Az EB-n még öt magyar hajó indult, s mindannyi a mezőny második felében végzett. Lehet, hogy sportszerűtlen a kérdés, de kíváncsi vagyok azokkal, hogy szerepeltetek volna? — Nagy szó lett volna az első tizenöt közé kerülni. — Számos jelentős nemzetközi sikerrel a tarsolyotokban hogyan képzelitek el további sportpályafutásotokat? — Ez az utolsó ifjúsági évünk, jövőre már az olimpiai, 470-es hajóosztályban versenyzőnk. Szeretnénk megpályázni az 1988-as szöuli olimpiát. — A sportiskolában utolsó évfolyamosok vagytok. Hol folytatjátok tovább?— Megszoktuk és szeretjük a Velencei-tavat, mi szívesörömest maradnánk. Ha kapunk egy olyan 470-est, amellyel nemzetközi szinten is versenyképesek lehetünk, akkor a Köfémben folytatjuk. Minden ettől függ. Nos, ez a két fiatalember néhányszor már megmutatta, hogy érdemes áldozni rájuk. Arannyal, ezüsttel fizetnek az előlegezett bizalomért ... P. E. Nyári Gyula, a kormányos Pálinkás Csaba, a „mancsait” (Fotó: Gregority Antal) 7. OLDAL