Fejér Megyei Hírlap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1984. JÚNIUS 10. SZOMBAT Június 22-24. Természetjáró találkozó Veszprémben A Vörös Meteor sportegyesületek természetjáró szakosztályai idén június 22—24. között Veszprémben tartják meg országos találkozójukat. A hagyományos programon a Pénzintézetek székesfehérvári Vörös Meteor Sportegyesületének természetjáró szakosztálya is részt vesz. Június 22-én városnéző sétával kezdődik a program, majd a résztvevők megtekintik a vadasparkot. Június 23- án lesz a városismertető verseny. A turistáknak lehetőségük nyílik Herend, Nagyvázsony és Zirc nevezetességeinek megtekintésére is. A székesfehérváriak június 22-én 10 órakor találkoznak a vasútállomáson. A háromnapos program költsége 450 forint. A PVMSE egynapos túrákat is indít a veszprémi természetbarát találkozóra. Június 22-én autóstúrát szerveznek. Találkozás 12.20 órakor a vasalóházi parkolóban. Költség vacsorával együtt 100 forint. Túravezető: Getfert Ágota. Június 23-án, szombaton külön autóbuszt indítanak Veszprémbe. A csoport részt vesz a városismertető versenyen és a folklórműsoron. Találkozás 8.20 órakor a Velence Szálló előtt. Költség vacsorával együtt 120 forint. Versenyzőknek 70 Ft, a túravezetőknek 50 Ft. A túrát Németh Gyula vezeti. A veszprémi találkozóhoz kapcsolódóan június 24-én, vasárnap a balatonfüredi Koloskavölgybe szerveznek programot. Ez egyben Ditmár Károly-emléktúra is. Találkozás: 9 órakor a vasútállomáson. Igen olcsó a túra, a költség mindössze 20 forint a tagoknak (vendégeknek 72 Ft). Túravezetők: Szekeres Lászlónné, Ternák Ferenc és Varró Gusztáv. — cs. ,j. — Szandálvásár Szövetkezetünk 1984. június 18-tól székesfehérvári és vidéki üzleteiben és szalonjaiban valamennyi saját termelésű LÁNYKA és FIÚ SZANDÁLT 20 százalék ENGEDMÉNNYEL ÁRUSÍT. Székesfehérvári szalonjaiban a jugoszláv edzőcipőket 40 % engedménnyel árusítja. Várjuk kedves vásárlóinkat! „ALBA” CIPŐIPARI SZÖVETKEZET Székesfehérvár 7580 A szürkék bajnoksága? Felejthető EB-felvonás Inkább csalódásokat, mintsem felhőtlen szórakozást hozott idáig a labdarúgó Európa-bajnokság franciaországi döntője. Pedig ez egyszer — hiszen a magyar válogatott tudvalévőleg nem került a nyolc kiválasztott közé — zavartalanul, izgalommentesen gyönyörködhetnénk a játék szépségeiben, ha ugyan a csapatok módot adnának erre. Eddig sajnos nem igazolódtak be az optimista jóslások, miszerint a házigazda franciákhoz és a címvédő nyugatnémetekhez képest gyakorlatilag esélytelennek számító válogatottak felszabadultan, legjobb tudásuknak megfelelően, vagy annál is jobban futballoznak majd. Az első fordulóban voltaképpen egyetlen csapat sem mert kockáztatni, s az „eredmény” egy sor unalmasan szürke, gólokban szegény, legföljebb küzdelmesnek minősíthető mérkőzés. A kivételt egyelőre csupán a Belgium—Jugoszlávia párharc jelentette. A belgák roppant erőteljesen, elszántan és céltudatosan játszottak, s voltaképpen könnyedén terelték be a maguk utcájába a képzett, tetszetősen, ámde öncélúan focizó, vajmi kevés csapaterényt bemutató jugoszlávokat. Mint rendszerint, a sok gyakorlást sejtető tervszerűség ezúttal is diadalmaskodott a rögtönzésekre épülő játékmód fölött. A favoritnak kikiáltott franciák legyőzték ugyan az esélyeikre túl későn ráeszmélő dánokat, de első előadásuk korántsem volt meggyőző. Mindössze percekre tudtak valamit fölvillantani a világbajnokságon megcsodált szellemes, könnyed játékukból, amellyel annak idején belopták magukat a magyar labdarúgó hódolók szívébe is. A „csak nem kikapni” jelszóval pályára lépő románok és spanyolok mérkőzésére kár sok szót vesztegetni — ez volt az EB legkönnyebben felejthető meccse. Mélységes csalódás volt a csoport másik találkozója is. Ha az NSZK úgy folytatja a következő fordulókban is, mint csütörtökön a portugálok ellen tette, alighanem beteljesedik szegény Derwall kapitány sorsa, akire oly régóta fenekednek ellenségei. Pedig nem Derwallban van a hiba. Ez a nyugatnémet csapat rendelkezik mindazokkal az erényekkel, amelyek mindig is jellemezték az NSZK labdarúgását. Játékosai majd szétrobbannak az erőtől, fanatikusan tudnak harcolni, kifogástalan a technikájuk is, csak éppen hiányoznak közülük az olyan kimagasló egyéniségek, mint amilyen mondjuk Beckenbauer, Breitner, vagy Gerd Müller volt. Jellemző a jelenlegi európai erőviszonyokra, hogy ennek ellenére az NSZK akár ismét megnyerheti az Európabajnokságot ... Ha az első forduló mérkőzéseinek hinni lehet, ez az EB szűkölködik meghatározó tudású játékosokban. Az elismert nagy sztárok közül Platini és Rummenigge elveszett a mezőnyben, mindössze Giresse felelt meg úgy ahogy a várakozásnak. Helyettük a brilliáns technikájú, amellett kimeríthetetlen energiájú belga csodagyerek, Scifo hívta föl magára igazán a figyelmet. Az olasz származású fiatalember még 18 éves sincs, s hosszú esztendők óta nem tűnt fel hozzá hasonló tehetség egész Európában. Persze sok mérkőzés van még hátra a döntőig. Az eddigiekhez képest a folytatás csakis jobb lehet. Az első fordulóbeli veszteseknek most már muszáj kockáztatniuk, s a továbbra is döntetlenre játszó, a döntést az utolsó pillanatig halogató csapatok is egykönnyen rajtaveszthetnek. Mindenesetre a hét végén eldől, hogy ez az EB a szürkék, vagy csupán az óvatoskodók bajnoksága-e? Nem nehéz odaképzelni a mezőnybe a magyar válogatottat sem. Az idáig látottak szerint hihetetlenül kiegyenlítődtek az erőviszonyok Európában, mindössze egy-két csapat előzi meg orrhosszal a nagyjából azonos képességű együtteseket fölvonultató népes derékhadat. Márpedig VB-selejtezőbeli ellenfeleink is a szürkék ármádiájából kerülnek ki. Ha egyik-másik valamivel tán erősebbnek is tűnik a mi válogatottunknál, semmiesetre sem annyival, hogy ne reménykedhetnénk mégis a sikerben. S a magyar labdarúgás jelenlegi állapotában alighanem ez a maximum. P. E. Modellezők sikerei A fennállásának 75. évfordulóját ünneplő magyar modellező sport idei országos bajnokságát Budapesten rendezték meg. Ezúttal is jó eredményeket értek el a Fejér megyei versenyzők. Vreba László, a székesfehérvári Velinszky László Úttörőház versenyzője az elektromos kereskedelmi és hadihajók kategóriájában két ezüstérmet szerzett. A DX-vitorláshajók ifjúsági versenyében Gacsályi Gábor, a dunaújvárosi Bánki Donát Modellező Klub versenyzője az ötödik helyen végzett. A szabadon repülő vitorlázó modellek versenyében harmadik lett a Fejér megyei csapat: Sas Imre (Velinszky MK), Horváth József és Vámos Tibor (mindketten a Bánki Donát MK sportolói). • Sport SZÉKESFEHÉRVÁRON a Műszaki Áruházban JÚNIUS 19-ÉN 10 ÓRÁTÓL BEMUTATÓT TARTUNK. KÓSTOLJA MEG hogyan főz és süt a CYRKOTOPF készülék! Ára igen kedvező! / cyrkotopfÓL .....! Úttörő-olimpia Zánka várja a legjobbakat A Veszprém megyében lévő balatoni úttörőváros ad helyet az úttörő sportolók nagy seregszemléjének a XX. nyári úttörő-olimpia országos döntőjének. Június 17— 24-e között tíz sportágban, több mint 2000 úttörő — külföldi pajtások is — mérhetik össze erejét, ügyességét. A szervezők alaposan előkészítették a versenyt, már tavaly ősszel megalakult a szervező bizottság, különböző munkacsoportok gondoskodtak az esemény előkészítéséről, színvonalas lebonyolításáról, arról, hogy a résztvevőknek maradandó élményt nyújtson a Zánkán töltött egy hét. Pályázat útján készült el a jubileumi úttörő-olimpia plakátja és emblémája. Felújították az úttörővárosi sportlétesítményeket is. A stadion futópályája új salakburkolatot kapott, kialakították az atlétikai, ügyességi és ugrószámokhoz szükséges műanyagburkolatú pályákat. Az országos döntő ünnepélyes megnyitóját június 17-én 19 órakor tartják a balatoni úttörőváros stadionjában. A döntők színhelyei: Balatoni úttörőváros, Balatonfűzfő, Veszprém és Agárd. Az atlétikai versenyek és a labdarúgó-döntők az úttörőváros stadionjában, a kosárlabda- és kézilabda-versenyek a szabadtéri pályákon zajlanak. A tornászok és tollaslabdázók vetélkedésének helyszíne az úttörővárosi sportcsarnok lesz. A tájékozódási futók az úttörőváros közelében, a Balaton felvidék egyik legszebb táján mérik össze erejüket. Az úszóverseny résztvevői a balatonfűzfői uszodában versenyeznek, a röplabdások pedig Veszprémben. A kajakkenusok a Velencei-tavi Vízi Sportiskola északi evezőspályáján június 19-én mérik össze tudásukat. A szervezők nagy figyelmet fordítottak a szabadidős programokra. Megyénket örvendetes módon igen népes küldöttség képviseli. Tíz sportágban mintegy száztízen küzdenek a jó helyezésekért. Borbély László a megyei művelődési osztály testnevelési és sport előadója a következőket mondta: — Örvendetes, hogy az utóbbi évek szerény eredményei után, most többen pályázhatnak a dobogós helyekre. Miután a tagozatos iskolák versenye megszűnt, tornában és úszásban is ott lehetnek versenyzőink az országos döntőn. Dobogós helyezést érhetnek el az atléták, a tornászok, úszók és a kézilabdázók is. A legjobbak közé verekedhetik magukat a röplabdázók és a kosárlabdázók is. A legnagyobb előrelépésnek azt tekintjük, hogy valamennyi sportágban képviseltetjük magunkat. A megyei küldöttséget Hornyik Károly szakfelügyelő vezeti. Atlétikában a következők indulnak: ötpróba, lány, Ságvári Endre Általános Iskola (Dunaújváros) egyéniben Petrucz Erika, Vasvári Pál Általános Iskola (Dunaújváros). Fiúk: Ságvári Endre Általános Iskola (Dunaújváros), egyéniben Kustra Péter Ságvári Endre Általános Iskola (Dunaújváros). Tornában a fiú- és lánycsapat a Vasvári Pál Általános Iskola tanulóiból áll. Egyéniben Alottyányi Erika, Tőke Szilvia, Supola Zoltán, Pánczél Miklós indul. Úszásban a fiú- és lánycsapatok is a Vasvári Pál Általános Iskola tanulói alkotják, egyéniben Ágh Norbert, Virág Ágnes, (mindkettő Vasvári) és Miskovics Éva (Vörösmarty Általános Iskola, Székesfehérvár) indul. Tollaslabdában a móri Radnóti Miklós Általános Iskola fiú- és lánycsapata képviseli megyénket. Tájékozódási futásban a fiúknál Bodri Péter, (Bodajk) és Soós Ferenc (Dunaújváros, Petőfi Sándor Ált. Iskola), a lányoknál Pock Tímea (Székesfehérvár, Kossuth Lajos Ált. Iskola) indul. Kézilabdában a fiúknál a Ságvári Endre Általános Iskola (Dunaújváros) a lányoknál a Mészöly Géza Általános Iskola (Sárbogárd), kosárlabdában a lányoknál a Münnich Ferenc Általános Iskola (Székesfehérvár), röplabdában a fiúknál az Ybl Miklós Általános Iskola (Székesfehérvár), labdarúgásban a Béke I. Általános Iskola (Dunaújváros) csapata lesz az országos döntő résztvevője. Kajak-kenuban a következők képviselik megyénket: Indián kenu 2000 m VVSZ I (Veréczi Z., Bottka Zsolt, Gerlang Tamás, Gordos Péter), VVSZ II (Müller G., Molnár J., Bánhidi Csaba, Szabó D.), MK—1 úttörő lány 2000 m Tóth Pál Andrea, DKSE. K—1 serdülő fiú 1000 m Gádori Dávid. C—1 serdülő fiú 1000 m Farkas István (Mindhárom DKSE). K—2 1000 m Gádori Dávid, Horváth Gábor (DKSE) Schindele Zsolt, Németh Tibor (WSI). C—2 500 m Bucsik Tamás, Bucsi László (DKSE), S. J. Hétvégi műsor Szombat Lovaglás Sáripuszta, 8 órától ifjúsági és kezdő lovasok versenye. 14 órától az országos terepversenyt rendezik meg. Labdarúgás Sóstói stadion, 10 és 11.30 óra: Videoton—Nagykanizsa (ifjúsági és serdülő mérkőzések) . Vívás Agárd, 8 órától: Velenceitavi vívókupa. Sakk Videoton oktatási központ, 14.30: Videoton Kupa országos verseny. Kézilabda Köfém-csarnok, 11 óra: Köfém SC—Szekszárd (NB II, női). Sárszentmihály, 17 óra: MEDOSZ—BHG (NB II, férfi mérkőzés). Vasárnap Lovaglás Sári puszta, 9 óra: országos minősítő verseny ugrószámai. Vívás Agárd, 8 óra: Velencei-tavi vívókupa. Kézilabda Csömör, 18 óra: Szilasmenti Tsz—Szondi SE (NB I B). Labdarúgás Területi bajnokság: MÁV Előre—TF (Vasutas pálya, 17 óra, Horváth R.), Budafok—D. Kohász (Budafok, 17 óra. Radics), Érd—Ikarus (Érd, 17 óra. Pani). Osztályozó mérkőzések a megyei I. osztályba jutásért: Sárosd—Kisláng (Vasutas pálya, 15 óra, Vágner), Bodajk—Etyek (Ikarus pálya, 18 óra, Martin). 15. OLDAL Tegnap délelőtt Agárdon, a Velencei-tavi vízisport létesítmények tornacsarnokában megkezdődött a VII. velencei-tavi junior vívókupa. A versenyt a Magyar Vívó Szövetség, a megyei sporthivatal és a Fejér megyei Vívó Szövetség közösen rendezi Fotó: Rabáczy Szilárd Asztalitenisz Körzeti bajnokság Az enyingi művelődési házban rendezték meg a tavaszi szezon utolsó egyéni körzeti versenyét, amelyen másodosztályú játékosok jogosultak indulni. Eredmények: Női egyéni: 1. Bóka Andrea, 2. Grubits Gyöngyi, 3. Pallos Petronella (valamenynyi Gorsium SE) és Gröber Edina (Enying). Férfi egyéni: 1. Rottenbacher Balázs, 2. Halmai Attila, 3. Gröber Imre (mindhárman enyingiek) és Janáczi István (Közgazdasági Egyetem). Női páros: 1. Bóka—Grubits (Gorsium), 2. Fodor—Buchwald (Enying), 3. Gröber—Hollósi (Enying) és Pallos—Grósz (Gorsium— Enying). Férfi páros: 1. Rottenbacher—ifj. Gröber (Enying—Szondi), 2. Gröber —Halmai (Enying), 3. Miklós —Horváth (Sárszentmihály) és Joháczi—Pázmándi (Közgazdasági Egyetem). Vegyespáros: 1. Rostás—Bóka (Szondi—Gorsium), 2. Miklós —Grubits (Sárszentmihály— Gorsium), 3. ifj. Gröber— Gröber E. (Szondi—Enying) és Rottenbacher—Hollósi (Enying).