Fejér Megyei Hírlap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
6- OLDAL Hétvégi melléklet „Nem csak költő vagyok...” SZAVÁVAL SZÉPÍTI A VILÁGOT Előhang Bódás János verseitől kerekebb lesz a kedvem, és bizonyosabb a hitem az emberben. Papköltő, református tiszteletes. Én a költőhöz mentem, nem a prédikátorhoz, mégis mielőtt bekopogtattam a parókia ajtaján, összegeztem a magam hitét, s társadalmunk egyik „igéjét”, amely „testté lett” a mindennapok gyakorlatában. A mi rendünk tökéletesítése és győzelme érdekében szövetségeseket kell találnunk mindazokban, akiknek politikát, társadalmat alakító eszményei egybevágnak a miénkkel, vagy legalábbis párhuzamosak azzal. Testvéri és bizalombeli vitákra van szükségünk ebben a fenyegetett korban, olyan vitákra, amelyekben senki sem köteles feladni a maga hitét. A jobb jövő, a béke, a közös érdekek védelme és érvényesítése csakis a különböző világnézeti alapon álló, egymással tisztelettel és türelemmel vitázó, s ugyanakkor egymás iránt felelősséget, bizalmat érző emberek közös műve lehet. I. Verseiből tudom, édesanyja fillérekért izzadt, perelt, könyörgött és sírt, ha nem volt a tejnek ára. Tácon született, szegény földműves családban. Füstös búbos kemence mellett volt a fekhelye, mécs gyér világa, fülledt szegényszag „gyerekszobája”. Már 8—10 évesen afféle sárvízmelléki, bohém szürrealista kisregény-költő, akit pajtásai Az én lábam megáll. Tágas helyet talál. És megmarad ösvényiben. Azért, Uram, dicsérlek, Az híveknek seregiben. (Szenes Molnár Albert: XXVI. zsoltár) bolondnak nézték, mert neki kék meg zöld volt az íz, dorombolt a víz, szomorú volt a mártás. Piacozó anyjával a fehérvári vásárokra járva fogta el az igézet: más is van, mint falu és sivár paraszti küzdés. Ott kapta az első „uras” ruhát, mégis a tágabb felismerés volt számára az igazi vásárfia. A szegényember gyerekéből akkoriban esetleg pap lehetett, vagy jogász, s mivel jóeszű legényke volt, a pápai gimnáziumba került. A zenéhez épp oly tehetsége volt, mint a festészethez. Rajzolni tanult, képeivel ma is tele van szobája, de tanára, a részeges „Tök” úr elvette a kedvét a képzőművészettől. A zenéléshez viszont drága hangszer kellett, így maradt a legolcsóbb szórakozásnál, a versírásnál. Pápán akkoriban, meg régente is, nagy becsülete volt a versnek. Első tanítója, mestere Erdélyi József bíztatta, s jelentette meg verseit a pápai újságban. Több pályázatot nyert, első novellájával országos első lett, regényt is írt, de a vers maradt útitársa. 1926 és 1943 között 5 kötete jelent meg. Nagy hatással voltak rá Petőfi, Arany, Ady, Erdélyi, József Attila, Szabó Lőrinc és a fiatal Illyés Gyula. A külföldiek közül Villon, Francis James, Illenek rá Kosztolányi szavai: „Minden költészetnek van egy ága, a nép és a nyelv századokba visszanyúló és visszaérző tulajdonságaiból táplálkozik.” Miért ír? „A kimondás öröméért. Sokan élnek még lélekben homályban, pinceszinten, szárnyaimra veszem őket, hogy a fénybe röpítsem. Királyi öröm nekem, ha valami szépet tudok a világhoz hozzátenni.” A felszabadulás után, 1955- től hallatja ismét hangját. Addig úgy érezte, hogy egy papnak nem sok szava lehet az új irodalomban. Könczöl Imre, a Fejér megyei könyvtár igazgatója emelte ki a hallgatásból, a Fehérvár című antológiában való megjelenése után ismét a világ elé lépett. Sorra jelentek meg kötetei: Mai prédikátor, Mennyei szőlősgazda, Virág a sziklán, Számadás ... A 13. kötet után most készül az összegző válogatás. Nyomdában lévő kötetének lektora Rab Zsuzsa, aki üde, egészséges humoráért, tiszta, takaros versformáiért, világos fogalmazásáért, lélektől lélekig érő szavaiért becsüli. Vannak, kik ódivatúnak vélik, nem kedvelik, mert statikus, mert nem divatoz. A versekben gyakori a lelki angolkór, a szóficam, a semmi elegáns ondolálása. Ezek mellett Bódás üdítő, tiszta forrás. Igaz, nem tengermélységű, nem is kozmikus méretű költő. Ő a földön jár, értik és szeretik az emberek. Falusi parasztok, bejáró munkások, hívők és istentagadók olvassák verseit. Olyanokhoz jut el és közvetíti a haladó gondolatokat, a szocializmushoz méltó morált, akikhez nem érnek el a bonyolultabb képletű versek. A pápai diákoskodás után segédlelkész lett Vörösberényben, majd Szombathelyre került hitoktatónak. 1933- ig volt ott lelkipásztor, s miután felépítette a templomot és a paplakot, engedve a csábításnak, Székesfehérvárra jött, ahol 1974-ig, nyugdíjazásáig szolgált, s máig is teszi, ha szükség van rá. Öt gyermeket neveltek. Péter matematikus-ígéret volt, zongoraművész lett. János külföldet járó jeles mérnök. Tamás az épületek fehérvári mérnöke. A legnagyobbik fiú Afrikában autóbaleset áldozata lett. Lányuk a Széchenyi Könyvtárban dolgozik. Felesége, aki hatfelé osztotta magát, még mindig szép aszszony, de leginkább szeretetben és bölcsességekben bővelkedő. Bódás Jánost a költőt, a prédikátort miféle jóra szánták? Menedéknek? Oszlopnak? Szárnynak? Van értelme ige vetéseinek a „vad sodorna-világban”? „Próféták sorsa lett a részem: elszórni magamat egészen. Minél többet adsz, annál gazdagabb maradsz. Hogy gyümölcsözzön a hit, simítgatom a lelkek ráncait, húzkodom a tüskéket a szívekből, kivonszolom, ki sárban megrekedt. Vannak igék, amelyek nem avulnak el. Az igékből ma is lehet a népnek java, magamnak becsülete. Bár az emberek mind dühösebben ölnek, a világban sokfelé valami téboly száll a levegőben, akik a békéről beszélnek, egymástól még ők is félnek, de .. . A sziklán is fakad virág. Nem foghat fegyvert senki, mert mindenki megsemmisül. Nem lehet célja senkinek a Földön, hogy a Nap vonszolja az űrön át az emberiség ravatalát.” 4. Versei érzelgősség nélkül érzelmesek, édesség nélkül idilliek. Illatot, mézet kínálnak a bodzák, finom párákban leng a messzeség, a jegenyék diadalmas, zengő oszlopok, az emberek ismerősök, jóízű falusi figurák, de csípős elégiák is szólnak róluk. A fusizóról akinek mindene van, csak éppen nem él. A napot lopó culáger-hadról, a szeszes dühű kőművesekről, a maszek és lottó-milliomosokról, a kérészéletű, léha kiskirályokról, a hegyes lepke-lányokról, s könnyű aszszonyokról. Még ezeknél is súlyosabb kérdésekre keres és ad választ: „nem hervadhat le soha a remény, hogy ez a világ szebb jövőt megér . . .” Ezért: „Ébreszteni kell, nem papolni! (Másképpen ez a nép kivész, mint parlagon marad a Föld is,) amire nem hull magvetés.” Utóhang Amikor elbúcsúztam tőle, s kiléptem a hideg, nyirkos és sötét Széchenyi utcára, megszólalt a harang, ő így szolgál reggel, délben és este. Dallamos szavával szépíti a világot, mint a madarak, a virágok s a költők. Zágoni Erzsébet 2. 3. Bódás János Büszkeség Prédikátor s költő vagyok, Bennem ég is, föld is ragyog. A műveim sem lim-lomok: építettem két templomot, s két szép házat. Mind a köznek írtam néhány kötet könyvet, sok beszéd, vers kézírásban alszik fiókomba zártan, mint vetőmag a hombárban. Végigjártam az országot, hirdettem az igazságot pódiumon és szószéken, de nem ez a büszkeségem. Ennél százszorta többet ér, mikor néha hozzám betér régi hívem, tanítványom, nem kerüli el a házam, örül, hogy élek, hogy láthat. Arcomon a barázdákat meghatódva nézi, s fájva gondol a múlandóságra. Nem az illem, de a szíve, szeretete hozza ide. Nem „uraz”. Most is a régi „János bátyám” vagyok néki. S ha látom, mi bennem / fénylett, abból valami övé lett, s most is a szívében ragyog, büszke, boldog akkor / vagyok. Csupán egy a kívánságom: fiam, hívem, tanítványom ha rám gondol, ha emleget, ne beszédem, ne versemet, ne is azt, mit építettem, csak azt vallja, hogy szerettem, mondjon csupán ennyit rólam: emberséges ember voltam. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. JANUÁR 5. SZOMBAT Új szakasz és folyamatosság írta: Németh Miklós, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője Amikor a Központi Bizottság 1984. április 17-i ülésén állást foglalt a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének kérdéseiben, lényegében a XII. kongresszus határozatának tett eleget, amely kimondja: .......fejlesztjük bevált gazdaságirányítási rendszerünket, a tervezést, a szabályozást, a gazdaságvezetés intézményeit és a gazdálkodó egységek szervezetét.” A Központi Bizottság állásfoglalásával utat mutatott: mit kell tennünk erőforrásaink hatékonyabb kihasználásáért, új, alkotó energiák felszabadításáért, gazdaságpolitikai céljainak eléréséért. A gazdaságirányítás továbbfejlesztése ugyanis nem öncél, hanem eszköz céljaink jobb megvalósításához, a szocialista építés feladatainak megoldásához. * * * Az, hogy népgazdaságunk — ha nem is zökkenők, átmeneti megtorpanások nélkül —, végül is helytállt az utóbbi esztendők világgazdasági viharai közepette, hogy ellensúlyozni tudta a bennünket ért veszteségeket, és helyreállította egyensúlyát, mindez elválaszthatatlan gazdaságpolitikánktól, gazdaságirányítási rendünktől. Az elmúlt évek erőfeszítései, törekvései — mint azt a Központi Bizottság legutóbbi december 4-i ülésén is megállapították — fokozatosan éreztetik hatásukat és hozzájárultak a valamelyest kedvezőbb helyzet kialakulásához, így a múlt években folyamatosan csökkent a fajlagos energia- és anyagfelhasználás, a termelés importigényessége, és megkezdődött a gazdaság kedvező szervezeti átalakulása. Ugyanakkor megállapítást nyert az is, hogy a változó feltételekkel való lépéstartás még nem kielégítő, a mainál lényegesen rugalmasabb, hatékonyabb, a minőségi elemeket előtérbe helyező gazdálkodásra van szükség annak érdekében, hogy a gazdaság jövedelemtermelő képessége megfelelően növekedjék. Az 1985. évi terv irányelvei az eddig követett gazdaságpolitikai irányvonal következetes továbbfolytatását tükrözik, azonban a gazdaságpolitikai gyakorlatban néhány ponton jelentős hangsúlyváltás következik be. Ezt eddig elért eredményeink lehetővé, társadalmi-gazdasági célkitűzéseink pedig szükségessé teszik. A legfőbb gazdaságpolitikai cél továbbra is külső egyensúlyi helyzetünk javítása. Lényeges változás azonban, hogy ez marmár nem a fizetőképesség napi fenntartását, hanem külföldi adósságállományunk csökkentését, illetve kedvezőbb szerkezetének kialakítását jelenti. A külgazdasági egyensúly javítását eddig elsősorban a belső felhasználás visszafogásával tudtuk megvalósítani, ami több kedvezőtlen tendencia kialakulását eredményezte, ígytöbb éven keresztül csökkentek a beruházások és a reálbér. Lényeges változás, hogy 1985. évi terv ezeknek a kedvezőtlen tendenciáknak a megállítását tűzi célul, a beruházások és a reálbér csökkenésének megállításával, az import kismértékű növelésével számol. Ennek azonban az a feltétele , s ez szintén az eddigi gazdaságpolitikai gyakorlat lényeges hangsúlyváltása —, hogy a gazdaság jövedelemtermelő képessége fokozódjék, és ezáltal a változatlan magas külföldi kötelezettségek teljesítése mellett a belföldön elosztható jövedelem is növekedjen. A belföldön felhasználható jövedelem növelésének két fontos forrása a gazdaság korábbinál mérsékelten élénkebb növekedése, és a gazdálkodás hatékonysági, minőségi elemeinek fokozott előtérbe kerülése, melyekre a jövő évi terv célkitűzéseinek maradéktalan megvalósulása épül. Ezt a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével is elő kell segíteni. * * * A változások— melyek már jogszabályokban is megjelentek — arra irányulnak, hogy fokozzák a központi gazdaságirányító szervek munkájának hatásosságát, csökkentsék az egyedi utasításokkal való irányítás szükségességének gyakoriságát. Növeljék a vállalati gazdálkodás önállóságát, és teremtsenek nagyobb lehetőséget a dolgozói kollektívák vállalatvezetésében való részvételére. A cél az, hogy fejlődjön a népgazdasági terv és a szabályozott piac kapcsolata, a döntésekkel, az azért vállalt felelősséggel jobban összhangban álló munkamegosztás jöjjön létre a gazdaságirányítási és a gazdálkodói szféra között. Mindennek a korábbinál érezhetőbben kell ösztönöznie, illetve kényszerítenie a gazdálkodókat a körülményekhez való rugalmas alkalmazkodásra, a tartalékok mozgósítására, a hatékony gazdálkodásra. Az intézkedésekből újdonságuknál és horderejüknél fogva is kiemelkedik az új vállalatvezetési formák bevezetése. A közeljövőben arról kell dönteni, hogy a vállalatok milyen szervezetben, milyen vállalatvezetési forma alkalmazásával működjenek, és mikor történjen az átalakulás. Mindhárom kérdésben előzetesen a múlt év végéig az alapító szervek és az ágazati miniszterek foglaltak állást. A vállalati kollektíva ehhez 1985 márciusáig észrevételt tehet, javasolhatja az előzetes állásfoglalások módosítását. Az átalakulás előkészítésére vállalati bizottság alakul, az áttérés egységes szemléletű, szervezeti lebonyolítását útmutatók is segítik. Az új vállalatvezetési és vállalatirányítási formákra való áttérés várhatóan 1986 végéig megtörténik. 1985-ben az érintett vállalatok mintegy egyharmada alakulna át. Az új vállalatvezetési formák eredményes működéséhez megfelelő feltételek kellenek. Ezek egyike a piaci szervezet átalakítása, a gazdaságunkra jellemző túlzott mértékű centralizáció mérséklése. Ezért az új vezetési formák bevezetését össze kell kapcsolni a versenyviszonyok javítását célzó szervezeti intézkedésekkel. El kell kerülni, hogy a nagy önállósággal felruházott vállalatok indokolatlan monopóliummal, erőfölénnyel rendelkezzenek, de ezt nem lehet csak néhány adminisztratív intézkedéssel elérni. A szervezeti változtatásokat ezért más, a piacépítést szolgáló intézkedések is kísérik. A vállalati jövedelemszabályozásban nemcsak egyes mértékek változnak, hanem maga a rendszer is. Az a cél, hogy a szabályozórendszer a gazdálkodókat az eddigieknél jobban ösztönözze, illetve kényszerítse az ésszerű, piacorientált, vállalkozói magatartásra. Erősödnie kell a nyereségérdekeltségnek, az adózás utáni jövedelmek szabadabb felhasználásában a vállalati lehetőségeknek bővülniük kell. Az is fontos törekvés, hogy a szabályozás kiszámíthatóbb és következetesebb legyen. A jövő évi változások meghatározóan fontos eleme az árszabályozás módosítása. Mindinkább el kell érni, hogy a nyereség tényleges, a piacon is elismert teljesítményeket tükrözzön, amihez minél szélesebb körben versenyárrendszer működésére van szükség. Ennek azonban feltétele a szabályozott piaci viszonyok fokozatos kibontakozásával erősödő gazdasági verseny, hiszen csak ez gátolhatja meg az indokolatlan költségek továbbhárítását az árban. A közgazdasági szabályozórendszer tehát az eddiginél jóval egységesebb, normatívabb lesz. Világosabban fog elkülönülni az a vállalati kör, amely feladatainál és gazdálkodási körülményeinél fogva képes a nyereségérdekeltség alapján működni. * * * A világgazdasági változások és az ezekhez való igazodás jelentős átrendeződést feltételez a gazdasági élet, a gazdálkodás minden területén. Ennek egy része, jellegénél fogva, nem tud végbemenni helyi konfliktusok, a jelentős társadalmi-gazdasági mobilitás kibontakoztatása és vállalása nélkül. Mindezért érdemes áldozatot hozni, következetesen vállalni a nagyobb teljesítmény-követelményeket, a szükséges nagyobb munkaerőmozgást, a teljesítménytől függő nagyobb differenciálódást. Különösen a veszteséges és alaphiányos vagy alacsony hatékonyságú vállalatok problémájának megoldásában kell előbbre lépni, hiszen a cselekvés halogatása már a szerkezetváltás alapvető akadályát jelenti. Tény: a feszítettebb követelményekhez átgondolt programmal és egyértelmű elhatározással a vállalatok nagyobb része, folyamatosan, alkalmazkodni tud — kisebb részük erre nem képes. Egyes vállalatok ismétlődő problémái arra utalnak, hogy objektív és szubjektív okok miatt nem találják a kibontakozás útját. Ahol a problémák átmenetiek és a világgazdasági dekonjunktúrából, strukturális válságból eredőnek ítélhetők, ozt az államnak segítséget kell nyújtania ezek áthidalására. Erre egyébként az állami költségvetésben megfelelő források állnak rendelkezésre. Ott azonban, ahol a nehézségek tartósak , — és főként hibás vállalati döntések következménye — a terhek állami átvállalása nem indokolható. Ezeknél a vállalatoknál szigorúan meg kell követelni a kibontakozás garanciáját nyújtó gazdálkodási programot, és csak annak felelős megítélésével adhat az állam segítséget. A támogatás tartós fenntartására nincsen mód, mert az a gazdaságtalan működést konzerválná, és más hasznos célok elől vonja el a forrásokat Természetesen a támogatásokat egyszerre megszüntetni nem lehet, a leépítést a strukturális változások folyamatában és azok elősegítésére kell megvalósítani. Ezt szorgalmazzák a gyorsan változó világgazdasági feltételek is. Rendkívüli mértékben megnőtt az időtényező, a gyorsaság szerepe. A hetvenes évekbeli tapasztalatainkból arra következtethetünk, hogy a szükséges reagálás elmaradása, a késlekedés — különösen tovább romló feltételek idején — nagy, csak rendkívüli erőfeszítésekkel felszámolható veszteségeket okoz. A gyorsaságnak elengedhetetlen feltétele a következetesség. A következetesség és gyors reagálás segít abban, hogy a vállalatoknál növekedjék a bizalom a központi irányítással és intézkedésekkel szemben, mert így jobban érzékelik a külső és belső viszonyok közötti kapcsolatot, így lesznek a központi intézkedések kiszámíthatóbbak — a világgazdasági változásokból és központi tervekből jobban levezethetőbb a szükséges gazdálkodási magatartás.