Fejér Megyei Hírlap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-05 / 3. szám

6- OLDAL Hétvégi melléklet „Nem csak költő vagyok...” SZAVÁVAL SZÉPÍTI A VILÁGOT Előhang Bódás János verseitől kere­kebb lesz a kedvem, és bizo­nyosabb a hitem az ember­ben. Papköltő, református tiszteletes. Én a költőhöz mentem, nem a prédikátorhoz, mégis mielőtt bekopogtattam a pa­rókia ajtaján, összegeztem a magam hitét, s társadalmunk egyik „igéjét”, amely „test­té lett” a mindennapok gya­korlatában. A mi rendünk tökéletesítése és győzelme ér­dekében szövetségeseket kell találnunk mindazokban, akiknek politikát, társadal­mat alakító eszményei egy­bevágnak a miénkkel, vagy legalábbis párhuzamosak az­zal. Testvéri és bizalombeli vitákra van szükségünk eb­ben a fenyegetett korban, olyan vitákra, amelyekben senki sem köteles feladni a maga hitét. A jobb jövő, a béke, a közös érdekek vé­delme és érvényesítése csak­is a különböző világnézeti alapon álló, egymással tiszte­lettel és türelemmel vitázó, s ugyanakkor egymás iránt fe­lelősséget, bizalmat érző em­berek közös műve lehet. I. Verseiből tudom, édesanyja fillérekért izzadt, perelt, kö­­nyörgött és sírt, ha nem volt a tejnek ára. Tácon született, szegény földműves család­ban. Füstös búbos kemence mellett volt a fekhelye, mécs gyér világa, fülledt szegény­szag „gyerekszobája”. Már 8—10 évesen afféle sárvíz­­melléki, bohém szürrealista kisregény-költő, akit pajtásai Az én lábam megáll. Tágas helyet talál. És megmarad ösvényiben. Azért, Uram, dicsérlek, Az híveknek seregiben. (Szenes Molnár Albert: XXVI. zsoltár) bolondnak nézték, mert neki kék meg zöld volt az íz, do­rombolt a víz, szomorú volt a mártás. Piacozó anyjával a fehérvári vásárokra járva fogta el az igézet: más is van, mint falu és sivár pa­raszti küzdés. Ott kapta az első „uras” ruhát, mégis a tá­­gabb felismerés volt számára az igazi vásárfia. A szegényember gyereké­ből akkoriban esetleg pap lehetett, vagy jogász, s mivel jóeszű legényke volt, a pápai gimnáziumba került. A zené­hez épp oly tehetsége volt, mint a festészethez. Rajzol­ni tanult, képeivel ma is te­le van szobája, de tanára, a részeges „Tök” úr elvette a kedvét a képzőművészettől. A zenéléshez viszont drága hangszer kellett, így maradt a legolcsóbb szórakozásnál, a versírásnál. Pápán akkori­ban, meg régente is, nagy be­csülete volt a versnek. Első tanítója, mestere Erdélyi Jó­zsef bíztatta, s jelentette meg verseit a pápai újságban. Több pályázatot nyert, első novellájával országos első lett, regényt is írt, de a vers maradt útitársa. 1926 és 1943 között 5 kötete jelent meg. Nagy hatással voltak rá Petőfi, Arany, Ady, Erdélyi, József Attila, Szabó Lőrinc és a fiatal Illyés Gyu­la. A külföldiek közül Villon, Francis James, Illenek rá Kosztolányi szavai: „Minden költészetnek van egy ága, a nép és a nyelv századok­ba visszanyúló és visszaérző tulajdonságaiból táplálko­zik.” Miért ír? „A kimondás öröméért. So­kan élnek még lélekben ho­mályban, pince­szinten, szár­nyaimra veszem őket, hogy a fénybe röpítsem. Királyi öröm nekem, ha valami szé­pet tudok a világhoz hozzá­tenni.” A felszabadulás után, 1955- től hallatja ismét hangját. Addig úgy érezte, hogy egy papnak nem sok szava lehet az új irodalomban. Könczöl Imre, a Fejér megyei könyv­tár igazgatója emelte ki a hallgatásból, a Fehérvár cí­mű antológiában való meg­jelenése után ismét a világ elé lépett. Sorra jelentek meg kötetei: Mai prédikátor, Mennyei szőlősgazda, Virág a sziklán, Számadás ... A 13. kötet után most készül az összegző válogatás. Nyomdá­ban lévő kötetének lektora Rab Zsuzsa, aki üde, egészsé­ges humoráért, tiszta, taka­ros versformáiért, világos fo­galmazásáért, lélektől lélekig érő szavaiért becsüli. Van­nak, kik ódivatúnak vélik, nem kedvelik, mert statikus, mert nem divatoz. A versek­ben gyakori a lelki angolkór, a szóficam, a semmi elegáns ondolálása. Ezek mellett Bó­dás üdítő, tiszta forrás. Igaz, nem tengermélységű, nem is kozmikus méretű költő. Ő a földön jár, értik és szeretik az emberek. Falusi parasztok, bejáró munkások, hívők és istentagadók olvassák verse­it. Olyanokhoz jut el és köz­vetíti a haladó gondolatokat, a szocializmushoz méltó mo­rált, akikhez nem érnek el a bonyolultabb képletű versek. A pápai diákoskodás után segédlelkész lett Vörösbe­­rényben, majd Szombathely­re került hitoktatónak. 1933- ig volt ott lelkipásztor, s mi­után felépítette a templomot és a paplakot, engedve a csá­bításnak, Székesfehérvárra jött, ahol 1974-ig, nyugdíja­zásáig szolgált, s máig is te­szi, ha szükség van rá. Öt gyermeket neveltek. Pé­ter matematikus-ígéret volt, zongoraművész lett. János külföldet járó jeles mérnök. Tamás az épületek fehérvári mérnöke. A legnagyobbik fiú Afrikában autóbaleset áldo­zata lett. Lányuk a Széchenyi Könyvtárban dolgozik. Fele­sége, aki hatfelé osztotta ma­gát, még mindig szép asz­­szony, de leginkább szeretet­­ben és bölcsességekben bő­velkedő. Bódás Jánost a költőt, a prédikátort miféle jóra szán­ták? Menedéknek? Oszlop­nak? Szárnynak? Van értel­me ige­ vetéseinek a „vad so­dorna-világban”? „Próféták sorsa lett a ré­szem: elszórni magamat egé­szen. Minél többet adsz, an­nál gazdagabb maradsz. Hogy gyümölcsözzön a hit, simítga­­tom a lelkek ráncait, húzko­dom a tüskéket a szívekből, kivonszolom, ki sárban meg­rekedt. Vannak igék, ame­lyek nem avulnak el. Az igékből ma is lehet a népnek java, magamnak becsülete. Bár az emberek mind dühö­sebben ölnek, a világban sok­felé valami téboly száll a le­vegőben, akik a békéről be­szélnek, egymástól még ők is félnek, de .. . A sziklán is fakad virág. Nem foghat fegyvert senki, mert minden­ki megsemmisül. Nem lehet célja senkinek a Földön, hogy a Nap vonszolja az űrön át az emberiség ravatalát.” 4. Versei érzelgősség nélkül érzelmesek, édesség nélkül idilliek. Illatot, mézet kínál­nak a bodzák, finom párák­ban leng a messzeség, a jege­nyék diadalmas, zengő oszlo­pok, az emberek ismerősök, jóízű falusi figurák, de csí­pős elégiák is szólnak róluk. A fusizóról akinek mindene van, csak éppen nem él. A napot lopó culáger-hadról, a szeszes dühű kőművesekről, a maszek és lottó-milliomo­sokról, a kérészéletű, léha kiskirályokról, a hegyes lep­ke-lányokról, s könnyű asz­­szonyokról. Még ezeknél is súlyosabb kérdésekre keres és ad vá­laszt: „nem hervadhat le so­ha a remény, hogy ez a vi­lág szebb jövőt megér . . .” Ezért: „Ébreszteni kell, nem papolni! (Másképpen ez a nép kivész, mint parlagon marad a Föld is,) amire nem hull magvetés.” Utóhang Amikor elbúcsúztam tőle, s kiléptem a hideg, nyirkos és sötét Széchenyi utcára, megszólalt a harang, ő így szolgál reggel, délben és es­­te. Dallamos szavával szépíti a világot, mint a madarak, a virágok s a költők. Zágoni Erzsébet 2. 3. Bódás János Büszkeség Prédikátor s költő vagyok, Bennem ég is, föld is­­ ragyog. A műveim sem lim-lomok: építettem két templomot, s két szép házat. Mind­­ a köznek­ írtam néhány kötet könyvet, sok beszéd, vers kézírásban alszik fiókomba zártan, mint vetőmag a hombárban. Végigjártam az országot, hirdettem az igazságot pódiumon és szószéken, de nem ez a büszkeségem. Ennél százszorta többet ér, mikor néha hozzám betér régi hívem, tanítványom, nem kerüli el a házam, örül, hogy élek, hogy­­ láthat. Arcomon a barázdákat meghatódva nézi, s fájva gondol a múlandóságra. Nem az illem, de a szíve, szeretete hozza ide. Nem „uraz”. Most is a régi „János bátyám” vagyok néki. S ha látom, mi bennem / fénylett, abból valami övé lett, s most is a szívében­­ ragyog, büszke, boldog akkor / vagyok. Csupán egy a kívánságom: fiam, hívem, tanítványom ha rám gondol, ha emleget, ne beszédem, ne versemet, ne is azt, mit építettem, csak azt vallja, hogy­­ szerettem, mondjon csupán ennyit­­ rólam: emberséges ember voltam. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. JANUÁR 5. SZOMBAT Új szakasz és folyamatosság írta: Németh Miklós, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője Amikor a Központi Bizott­ság 1984. április 17-i ülésén állást foglalt a gazdaságirá­nyítási rendszer továbbfej­lesztésének kérdéseiben, lé­nyegében a XII. kongresszus határozatának tett eleget, amely kimondja: .......fej­lesztjük bevált gazdaságirá­nyítási rendszerünket, a ter­vezést, a szabályozást, a gaz­­daságvezetés intézményeit és a gazdálkodó egységek szer­vezetét.” A Központi Bizott­ság állásfoglalásával utat mutatott: mit kell tennünk erőforrásaink hatékonyabb kihasználásáért, új, alkotó energiák felszabadításáért, gazdaságpolitikai céljainak eléréséért. A gazdaságirányí­tás továbbfejlesztése ugyanis nem öncél, hanem eszköz céljaink jobb megvalósításá­hoz, a szocialista építés fela­datainak megoldásához. * * * Az, hogy népgazdaságunk — ha nem is zökkenők, át­meneti megtorpanások nél­kül —, végül is helytállt az utóbbi esztendők világgazda­sági viharai közepette, hogy ellensúlyozni tudta a ben­nünket ért veszteségeket, és helyre­állította egyensúlyát, mindez elválaszthatatlan gazdaságpolitikánktól, gazda­­ságirányítási rendünktől. Az elmúlt évek erőfeszítései, tö­rekvései — mint azt a Köz­ponti Bizottság legutóbbi de­cember 4-i ülésén is megál­lapították — fokozatosan éreztetik hatásukat és hozzá­járultak a valamelyest ked­vezőbb helyzet kialakulásá­hoz, így a múlt években fo­lyamatosan csökkent a fajla­gos energia- és anyagfelhasz­nálás, a termelés importigé­nyessége, és megkezdődött a gazdaság kedvező szervezeti átalakulása. Ugyanakkor megállapítást nyert az is, hogy a változó feltételekkel való lépéstartás még nem ki­­elégítő, a mainál lényegesen rugalmasabb, hatékonyabb, a minőségi elemeket előtérbe helyező gazdálkodásra van szükség annak érdekében, hogy a gazdaság jövedelem­­termelő képessége megfelelő­en növekedjék. Az 1985. évi terv irányel­vei az eddig követett gazda­ságpolitikai irányvonal kö­vetkezetes továbbfolytatását tükrözik, azonban a gazda­ságpolitikai gyakorlatban né­hány ponton jelentős hang­súlyváltás következik be. Ezt eddig elért eredményeink le­hetővé, társadalmi-gazdasági célkitűzéseink pedig szüksé­gessé teszik. A legfőbb gaz­daságpolitikai cél továbbra is külső egyensúlyi helyze­tünk javítása. Lényeges vál­tozás azonban, hogy ez ma­rm­ár nem a fizetőképesség napi fenntartását, hanem külföldi adósságállományunk csökkentését, illetve kedve­zőbb szerkezetének kialakí­tását jelenti. A külgazdasági egyensúly javítását eddig elsősorban a belső felhasználás visszafo­gásával tudtuk megvalósíta­ni, ami több kedvezőtlen ten­dencia kialakulását eredmé­nyezte, így­­több éven keresz­­tül csökkentek a beruházá­sok és a reálbér. Lényeges változás, hogy 1985. évi terv ezeknek a kedvezőtlen ten­denciáknak a megállítását tűzi célul, a beruházások és a reálbér csökkenésének megállításával, az import kismértékű növelésével szá­mol. Ennek azonban az a feltétele , s ez szintén az eddigi gazdaságpolitikai gya­korlat lényeges hangsúlyvál­tása —, hogy a gazdaság jö­vedelemtermelő képessége fokozódjék, és ezáltal a vál­tozatlan magas külföldi kö­telezettségek teljesítése mel­lett a belföldön elosztható jövedelem is növekedjen. A belföldön felhasználható jö­vedelem növelésének két fontos forrása a gazdaság ko­rábbinál mérsékelten élén­kebb növekedése, és a gaz­dálkodás hatékonysági, mi­nőségi elemeinek fokozott előtérbe kerülése, melyekre a jövő évi terv célkitűzései­nek maradéktalan megvaló­sulása épül. Ezt a gazdaság­­irányítási rendszer tovább­fejlesztésével is elő kell segí­teni. * * * A változások­­— melyek már jogszabályokban is meg­­jelentek — arra irányulnak, hogy fokozzák a központi gazdaságirányító szervek munkájának hatásosságát, csökkentsék az egyedi utasí­tásokkal való irányítás szük­ségességének gyakoriságát. Növeljék a vállalati gazdál­kodás önállóságát, és teremt­senek nagyobb lehetőséget a dolgozói kollektívák vállalat­­vezetésében való részvételé­re. A cél az, hogy fejlődjön a népgazdasági terv és a szabályozott piac kapcsolata, a döntésekkel, az azért vál­lalt felelősséggel jobban össz­hangban álló munkamegosz­tás jöjjön létre a gazdaság­­irányítási és a gazdálkodói szféra között. Mindennek a korábbinál érezhetőbben kell ösztönöznie, illetve kénysze­rítenie a gazdálkodókat a körülményekhez való rugal­mas alkalmazkodásra, a tar­talékok mozgósítására, a ha­tékony gazdálkodásra. Az intézkedésekből újdon­ságuknál és horderejüknél fogva is kiemelkedik az új vállalatvezetési formák beve­zetése. A közeljövőben arról kell dönteni, hogy a vállala­tok milyen szervezetben, mi­lyen vállalatvezetési forma alkalmazásával működjenek, és mikor történjen az átala­kulás. Mindhárom kérdésben előzetesen a múlt év végéig az alapító szervek és az ága­zati miniszterek foglaltak ál­lást. A vállalati kollektíva ehhez 1985 márciusáig észre­vételt tehet, javasolhatja az előzetes állásfoglalások mó­dosítását. Az átalakulás elő­készítésére vállalati bizottság alakul, az áttérés egységes szemléletű, szervezeti lebo­nyolítását útmutatók is segí­tik. Az új vállalatvezetési és vállalatirányítási formákra való áttérés várhatóan 1986 végéig megtörténik. 1985-ben az érintett vállalatok mint­egy egyharmada alakulna át. Az új vállalatvezetési for­mák eredményes működésé­hez megfelelő feltételek kel­lenek. Ezek egyike a piaci szervezet átalakítása, a gaz­daságunkra jellemző túlzott mértékű centralizáció mér­séklése. Ezért az új vezetési formák bevezetését össze kell kapcsolni a versenyviszonyok javítását célzó szervezeti in­tézkedésekkel. El kell kerül­ni, hogy a nagy önállósággal felruházott vállalatok indo­kolatlan monopóliummal, erőfölénnyel rendelkezzenek, de ezt nem lehet csak né­hány adminisztratív intézke­déssel elérni. A szervezeti változtatásokat ezért más, a piacépítést szolgáló intézke­dések is kísérik. A vállalati jövedelemsza­­bályozásban nemcsak egyes mértékek változnak, hanem maga a rendszer is. Az a cél, hogy a szabályozórendszer a gazdálkodókat az eddigiek­nél jobban ösztönözze, illetve kényszerítse az ésszerű, piac­orientált, vállalkozói maga­tartásra. Erősödnie kell a nyereségérdekeltségnek, az adózás utáni jövedelmek sza­badabb felhasználásában a vállalati lehetőségeknek bő­vülniük kell. Az is fontos törekvés, hogy a szabályozás kiszámíthatóbb és következe­­tesebb legyen. A jövő évi változások meg­határozóan fontos eleme az árszabályozás módosítása. Mindinkább el kell érni, hogy a nyereség tényleges, a piacon is elismert teljesít­ményeket tükrözzön, amihez minél szélesebb körben ver­senyárrendszer működésére van szükség. Ennek azonban feltétele a szabályozott piaci viszonyok fokozatos kibonta­kozásával erősödő gazdasági verseny, hiszen csak ez gá­tolhatja meg az indokolatlan költségek továbbhárítását az árban. A közgazdasági szabályo­zórendszer tehát az eddiginél jóval egységesebb, normatí­vabb lesz. Világosabban fog elkülönülni az a vállalati kör, amely feladatainál és gazdálkodási körülményeinél fogva képes a nyereségérde­keltség alapján működni. * * * A világgazdasági változá­sok és az ezekhez való igazo­dás jelentős átrendeződést feltételez a gazdasági élet, a gazdálkodás minden terüle­tén. Ennek egy része, jelle­génél fogva, nem tud végbe­menni helyi konfliktusok, a jelentős társadalmi-gazdasá­gi mobilitás kibontakoztatása és vállalása nélkül. Mind­ezért érdemes áldozatot hoz­ni, következetesen vállalni a nagyobb teljesítmény-köve­telményeket, a szükséges na­gyobb munkaerőmozgást, a teljesítménytől függő na­gyobb differenciálódást. Különösen a veszteséges és alaphiányos vagy alacsony hatékonyságú vállalatok problémájának megoldásá­ban kell előbbre lépni, hi­szen a cselekvés halogatása már a szerkezetváltás alap­vető akadályát jelenti. Tény: a feszítettebb követelmé­nyekhez átgondolt program­mal és egyértelmű elhatáro­zással a vállalatok nagyobb része, folyamatosan, alkal­mazkodni tud — kisebb ré­szük erre nem képes. Egyes vállalatok ismétlődő­­ problémái arra utalnak, hogy objektív és szubjektív okok miatt nem találják a kibon­takozás ú­tját. Ahol a prob­lémák átmenetiek és a világ­­gazdasági dekonjunktúrából, strukturális válságból eredő­nek ítélhetők, ozt az állam­nak segítséget kell nyújtania ezek áthidalására. Erre egyébként az állami költség­vetésben megfelelő források állnak rendelkezésre. Ott azonban, ahol a nehézségek tartósak , — és főként hibás vállalati döntések következ­ménye — a terhek állami átvállalása nem indokolható. Ezeknél a vállalatoknál szi­gorúan meg kell követelni a kibontakozás garanciáját nyújtó gazdálkodási progra­­mot, és csak annak felelős megítélésével adhat az állam segítséget. A támogatás tar­tós fenntartására nincsen mód, mert az a gazdaságta­lan működést konzerválná, és más hasznos célok elől vonja el a forrásokat Ter­mészetesen a támogatásokat egyszerre megszüntetni nem lehet, a leépítést a struktu­rális változások folyamatá­ban és azok elősegítésére kell megvalósítani. Ezt szorgalmazzák a gyor­san változó világgazdasági feltételek is. Rendkívüli mér­tékben megnőtt az időténye­ző, a gyorsaság szerepe. A hetvenes évekbeli tapaszta­latainkból arra következtet­hetünk, hogy a szükséges reagálás elmaradása, a kés­lekedés — különösen tovább romló feltételek idején — nagy, csak rendkívüli erőfe­szítésekkel felszámolható veszteségeket okoz. A gyor­saságnak elengedhetetlen fel­tétele a következetesség. A következetesség és gyors reagálás segít abban, hogy a vállalatoknál növekedjék a bizalom a központi irányí­tással és intézkedésekkel szemben, mert így jobban érzékelik a külső és belső viszonyok közötti kapcsola­­­tot, így lesznek a központi intézkedések kiszámíthatób­­bak — a világgazdasági vál­tozásokból és központi ter­vekből jobban levezethetőbb a szükséges gazdálkodási magatartás.

Next