Fejér Megyei Hírlap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-01 / 26. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. FEBRUÁR 1. PÉNTEK Megérkezett a Videoton Kínába Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI pekingi tudósítója je­lenti: Csütörtökön közel három­hetes túrára Pekingbe érke­zett a Videoton labdarúgó­­csapata, amely az angol Manchester United elleni UEFA Kupa-találkozóra, to­vábbá a magyar bajnoki küz­delmekre készül. A főváros­ban csak kevés időt töltenek a fehérváriak, mert edző­mérkőzéseiket — várhatóan ötöt — a melegebb éghajlatú déli vidékeken játsszák le. Az elképzelések szerint Ko­vács Ferenc legénysége Kína válogatottjával is összeméri tudását. Érdekesség, hogy a Vi­deoton labdarúgói személyé­ben 20 év után először jár is­mét Kínában magyar futball­­küldöttség. Kézilabda Öt csapat az Alu Kupáért öt csapat részvételével nemzetközi női kézilabda­torna kezdődik szombaton Székesfehérváron. A rendező a Köfém SC, a versenyen a csehszlovák első osztályban szereplő Dusla Sala, az NB I B-s Szegedi Textil, Ózdi Kohász és Köfém SC, vala­mint az NB II-es Hódmező­vásárhelyi Porcelán vesz részt. A bajnokság ugyan csak egy hónap múlva kez­dődik, mégis számot tarthat a szurkolók érdeklődésére, hol tart a hazaiak NB I B-s újonc csapata a felkészülésben? A torna szombati műsora: Szegedi Textil—Dusló Sala (9.00), Köfém—Hódmezővá­sárhelyi Porcelán (10.20), Ózdi Kohász—Dusló (11.40), Köfém—Szeged (14.00), Hód­mezővásárhely—Dusló (15.20), Köfém—Ózd (16.40), Szeged— Hódmezővásárhely (18.00). A vasárnapi program: Ózd —Hódmezővásárhely (8.30), Dusló—Köfém (9.50), Sze­ged—Ózd (11.00). ­ Újra olimpiai ötpróba Ismét elkezdődik a koráb­bi években népszerűvé vált olimpiai ötpróba akció. Az előző sorozatokhoz képest nincs lényeges változás, ám most nagyobb a próbázók vá­lasztási szabadsága és több a lehetőség az egyes követelmé­nyek teljesítésére is. Újítás­nak számít, hogy az eddigi öt számban, úgynevezett kis­­próbákat is rendeznek, ame­lyeket a gyerekek és az idő­sebb korosztály is teljesíthet. A kispróbákért egy, a nagy­próbákért két pont jár. A legalább 10 pontot összegyűj­tők olaszországi utazásban reménykedhetnek, akiknek ugyanis a sorsoláson kedvez majd a szerencse, nézői le­hetnek az 1986-os római at­létikai világbajnokságnak. A tíz, illetve húsz pontot tel­jesítők egyedi sporttáskát, illetve széldzsekit kapnak a rendezőktől. A legelső erőpróba február 2-án, szombaton lesz, amikor az ország számos pontján a téli túra első kispróbáját rendezik meg. A táv 20 ki­lométer, a szintidő 5 óra, fér­fiak és nők számára egy­aránt. A Fejér megyeiek Gánton próbálkozhatnak, az érdeklődőket 7 órától 8.30-ig várják az általános iskolá­ban. A részvételi feltétel az akció igazolványa (bármelyik Express-irodában beszerez­hető) és a három hónapnál nem régibb orvosi igazolás. • Tömegsport A VVSZ agárdi sporttelepén jól sikerült sportnapot tar­tott. A sportiskola dolgozói, edzői és sportolói mérték össze ügyességüket, tudásu­kat. Asztaliteniszben a dol­gozó­ edzők, kosárlabdában az edzők, az ügyességi váltó­­versenyben a kajak szakág sportolóinak csapata végzett az első helyen. A Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalatának szak­­szervezeti bizottsága üzemi tekeversenyt rendezett. A többfordulós bajnokságot a Nehézgépkezelők csapata nyerte, a raktárosok előtt. Egyéniben Szabó bizonyult a legjobbnak 775 fás teljesít­ménnyel. Korisuli, utoljára Az idei télen utoljára lehet je­lentkezni az Alba Volán SC szervezte korisulira. A korcso­lyatanfolyamon elsősorban fiúk vehetnek részt, de a lánytestvé­reket is be lehet íratni velük együtt. A korisuli első foglalko­zásai szombaton és vasárnap lesznek, 9.30 és 10.30 között a székesfehérvári műjégpályán. Jelentkezni 8 órától lehet a helyszínen, korhatár nincs. A legügyesebb fiúkra a későbbiek­ben az egyesület jégkorong­szakosztálya is számít. Úttörő­olimpia Székesfehérváron az Ika­rus vívótermében bonyolí­tották le az úttörőolimpia megyei vívóversenyét. Lány tőrvívás: 1. Hajdú Csilla (dunaújvárosi Arany János Általános Iskola), 2. Horváth Zdenka (székesfe­hérvári Ybl Miklós Általános Iskola), 3. Sereghy Emese (székesfehérvári Vörösmar­ty Általános Iskola). Fiú tőrben: 1. Molnár Zsolt (szé­kesfehérvári Ybl Általános Iskola), 2. Kerék Tamás (Münnich Ferenc Általános Iskola), 3. Zsizsik Gyula (II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola). Elmarad a biatlon­bajnokság Hóhiány miatt nem tud­ják megrendezni Bodajkon a vasárnapra tervezett me­gyei biatlon­bajnokságot. Amint az időjárás kedvező­en alakul, a megyei szövet­ség lapunkon keresztül­ ér­tesíti az érdeklődőket a ver­seny időpontjáról. Játékvezetői tanfolyam A Fejér megyei kézilabda szövetség játékvezetői tanfolyamot szer­vez. Jelentkezni írásban a megyei kézilabda szövetség címén (Szé­kesfehérvár, Ady Endre u. 19—21.) lehet február 10-ig. Az első fog­lalkozást február 12-én 17 órakor tartják. Sport Birkózás Matura­emlékverseny „A február 8—10. közötti 9. Matura Mihály kötöttfo­gású birkózó emlékverse­nyen a budapesti Körcsar­nokban 14 ország sportolói lépnek szőnyegre” — jelen­tette be Pintér László, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára. A további beszámolókból kiderült: először fordul elő a nemzetközi versenynaptár igen rangos eseményévé előlépett „memorialon”, hogy a hatalmas mezőnyök miatt 3 nap alatt dől el az érmek sorsa, az eddigi ket­tő helyett. A döntőket 10-én délelőtt 11 órától bonyolít­ják le. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány röviden azt ele­mezte, hogy a kiválóságok (Kocsis, Tóth, Növényi) visszavonultával most „hosszú menetelés” kezdő­dik. Fiatal csapatot épít. Kötöttfogásban „Az év spor­tolója”, Gáspár Tamás szá­mít vezéregyéniségnek (őt, és a 48 kilós Vadászt jelölte meg Hegedűs a Matúra­­versenyen aranyéremre esé­lyesnek), szabadfogásban pedig a nehézsúlyú Balla József a „zászlóvivői”, az 1986-os budapesti világbaj­nokságra készülő új váloga­tottban. Asztalitenisz­hírek Az asztalitenisz NB II- ben a Szondi SE 15:10 arányban győzött a buda­pesti Út­vasút csapata el­len. A győzelmeket Hor­váth és Jakab (5—5), Ko­vács (4) és Gröber aratták. Ezzel a győzelmükkel a fe­hérváriak a szezon befeje­zésekor az első helyen vé­geztek. Az enyingiek NB III-as férfi csapata 8:8 arányú döntetlent ért el Dombóvár ellen. Győzött: Rottenbacher 4, Gröber 3 és Horváth. Edző lett a csapatkapitány Búcsú, húsz év után Vannak játékosok, akiket sok év alatt úgy megszoknak és megszeretnek a szurkolók, hogy nélkülük szinte el sem tudnák képzelni kedvenc csapatukat. Azután az isme­rős név egyszercsak kima­rad a bevált összeállításból. Esetleg elcsíp az ember egy ünnepélyesnek szánt, de többnyire sete-sutára sikere­dett búcsúztatást és vége, előbb-utóbb a legszebb sportpályafutás is befejező­dik. Nagy Ervinné Kecskeméti Margit a Kohász NB I-es kézilabda-csapatának játéko­sa nemrégiben, az MNK döntő utolsó hazai mérkő­zésén élte át ezeket a torok­szorító perceket. — Kereken húsz évig ké­zilabdáztam — mondja. — Nagyon nehéz volt abba­hagynom. Évek óta készültem erre a pillanatra, mégis csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudtam rászánni magam a végső elhatározásra. Ritka­ság az igazán szép búcsú, s megvallom, az enyém sem volt az. Voltaképpen még egy évig szerettem volna ját­szani, de azt semmiképpen nem akartam megvárni, hogy csapatkapitány létemre esetleg csak méltányosság­ból állítsanak be pár percre. Ugyanakkor viszont úgy éreztem, hogy egy darabig még hasznára lehetnék­­ a csapatnak, ez tette igazán nehézzé az elválást. A lányok amúgy tündérien kedvesek voltak a búcsúztatásnál, mégis hetekbe telt, mire túl­tettem magam mindenen. Sportolósors? Alighanem. Azonban Nagy Ervinné tör­ténete a szomorkás befejezés ellenére is teljes, inkább a szép, kellemes élmények a meghatározók benne. Kérde­zés nélkül is biztosan tudom, ha lehetne, boldogan újra csinálná az első perctől az utolsóig. — Mint annyi dunaaújvá­­rosi sportoló esetében, velem is Matéz Tivadar tanár úr szerettette meg a sportot — emlékezik vissza a kezdetre. — A Vasvári iskola csapatá­val négy úttörő­ olimpiai bajnokságot nyertem, hármat kézilabdázásban, egyet atlé­tikában. A tanár úr csodá­latosan értett a gyerekekhez, talán becsukott szemmel is föl tudta volna fedezni ben­nünk a sporttehetséget. Számtalan edzőm volt az­óta, de mindmáig őt becsü­löm a legjobban. Szép dolog, ha egy régi ta­nítvány hálával emlékszik vissza hajdani mesterére. Alighanem Nagynéra amúgy is jellemző a hűség. A Ko­hászban kezdte, a Kohász színeiben is fejezte be. Mindössze egyetlen, megbo­­csájtható „botlása” akadt. — Be kell vallanom, tíz éve volt egy „félrelépésem” — mondja, tényleg szinte bele­pirulva a gyónásba. — Éppen kiestünk az NB I B-ből, ami­kor Veszprémből eljött ér­tem az a Laurencz László, akit én a legkiválóbb kézi­­labdás szakembernek tartok az országban. Elkísérte a sokszoros válogatott Tóth Harsányi Borbála is, kettő­jük unszolására egyszerűen nem lehetett nemet mondani. Másfél évig játszottam a Ba­kony Vegyészben, ott értem el a legnagyobb sportsikere­met is, másodikak lettünk 1975-ben az NB I-ben. Jó volt, szép volt, kedvemre játszhattam. Veszprém máig az egyik legkedvesebb váro­som, mégis visszajöttem Du­naújvárosba. Úgy látszik, el kellett innen mennem, hogy rájöjjek, én ízig-vérig duna­újvárosi vagyok. Nem telt sok időbe, s nem kis részben Nagyné ered­ményes, megbízható játéká­nak, élvonalbeli rutinjának köszönhetően a Kohász is NB I-es csapat lett. S az a mai napig. — Azok voltak a legszebb évek — derül föl Nagyné arca. — Ha hiszik, ha nem, reggel hatra jártunk edzeni, azután dolgoztunk a gyár­ban, majd onnan délután is­mét edzésre mentünk. Meg­erőltető volt, de a kézilabdá­zást akkoriban nem tekintet­tük munkának. Mi tényleg csak a játék öröméért ját­szottunk. Nem erőlködtünk, nem küszködtünk görcsösen, igaz, nem is vártak tőlünk annyit, mint mostanában. Én nosztalgiával gondolok visz­­sza azokra az időkre, noha tudom, pár év alatt nagyon megnőttek a követelmények, s egy amatőr csapatnak már nem jutna hely az NB I-ben. Húsz év után nem lehet csak úgy ripsz-ropsz, egyik napról a másikra abbahagy­ni valamit. Becsületére le­gyen mondva, a Kohász mél­tányos a hűségért Nagyné iránt. Az utánpótlásnevelés­ben találtak számára mun­kát, s egy hónapja főfoglal­kozású edzőként dolgozik. — Tíz-tizennégy éves lá­nyokat bíztak rám, és nekem kedvemre való ez a feladat — mondja. — Pályafutásom alatt sok edzőm volt, szinte mindegyiktől ellestem vala­mit. Valójában persze a gya­korlat teszi a mestert és ne­kem ugyancsak van mit ta­nulnom ezen a pályán. Re­mélem, szeretni fognak majd a gyerekek és sok örömük telik a kézilabdázásban. Legalább annyira, mint ne­kem ... P. E. Csak a játék öröméért ját­szottunk (Fotó: Neményi) Testnevelési Főiskola Felvételi előkészítő A Testnevelési Főiskola önköltséges felvételi elő­készítő tanfolyamot hirdet a tanári szak nappali tagozatra jelentkezők részére. Az elő­készítőre jelentkezhetnek mindazok, akik az 1985/86-os tanévben kívánnak felvételi vizsgát tenni. Az előkészítő tanfolyam foglalkozásait hat alkalommal, szombati napo­kon tartják. Részvételi díj 900 forint, jelentkezni írás­ban lehet a TF tanulmányi osztályának címére írott le­vélben (Budapest, 1123, Al­kotás utca 44.). Jelentkezési határidő: 1985. február 14. Korszerű számjegyvezérlésű szerszámgépek, vasúti és közúti fékberendezések gyártásánál alapozza meg jövőjét. Legyen a munkatársunk. Jöjjön a SZIM Székesfehérvári Köszörűgépgyárába dolgozni Kedvező távlati lehetőségek. Várjuk szakmunkásképzőt, szakközépiskolát végzettek jelentkezését — esztergályos (NC gépre), maró, lakatos, minőségellenőr, szerelő lakatos, foszfátozó, öntő. Nem szakképzett, 8 általánossal rendelkezőket pedig betanított és segédmunkára: gépi fémfűrészelő, targoncavezető, magkészítő, öntvénytisztító, takarító és kézi anyagmozgató munkakörökbe. 40 órás munkahét, jó kereseti lehetőség, munka- és védőruhajuttatás, munkásszálló. A VGMK-ban való munkavégzést elősegítjük. Csókakő—Csákberény—Magyaralmás—Sárkeresztes, valamint Bodajk—Fehérvárcsurgó— Iszkaszentgyörgy—Moha és Mór—Székesfehérvár útvonalakon saját autóbusszal személyszállítás. Címünk: SZIM­SZKG Székesfehérvár, Szárazrét. Megközelíthető a 37-es autóbuszjárattal. , 952 / 7. OLDAL Nyitva tartó tornatermek Február 2. (szombat) 9 órától 12 óráig. Székesfehérvár: Vorosilovgrád Általános Iskola, Vasvári P. Gimnázium, 323. sz. Szakmun­kásképző Intézet (15—18 óra kö­zött is nyitva!) Dunaújváros: Petőfi S. Általá­nos Iskola, Arany J. Általános Iskola, József A. Általános Isko­la, Mező I. Általános Iskola, 316. sz. Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet, Rudas L. Gimnázium, Münnich F. Gimná­zium, Bánki D. Szakközépiskola (7—10 óra között is nyitva!) Mór: November 7. Általános Iskola, Radnóti M. Általános Is­kola. Vidék, 2. sz. Általános Iskola Bicske, Adonyi Általános Iskola, Ercsi Általános Iskola, Csákbe­­rényi Művelődési Ház, Fehér­várcsurgói Általános Iskola (15— 18 óra között is nyitva!), Gánti Általános Iskola, Magyaralmási Általános Iskola, Velencei Álta­lános Iskola, Dégi Általános Is­kola, Cecei Általános Iskola, Szabadbattyáni Általános Iskola. 15 órától 18 óráig. Sportintézmény Csákvár, Me­­zőfalvai Általános Iskola, Bo­­dajki Általános Iskola. Kincses­bányai Általános Iskola, Vajtai Kultúrotthon. Február 3. (vasárnap) 9 órától 12 óráig. Székesfehérvár, Sziget u. Álta­lános Iskola, Vasvári P. Gimná­zium, 323. sz. Szakmunkásképző Intézet (15—18 óra között is nyit­va!). Dunaújváros: Arany J. Álta­lános Iskola, József A. Általános Iskola, Mező I. Általános Iskola. Bánki D. Szakközépiskola (10— 13 óra között is nyitva!). Mór: November 7. Általános Iskola, Vidék, 2. sz. Általános Iskola Bicske, Sportintézmény Csákvár. Adonyi Általános Iskola, Ercsi Általános Iskola, Mezőfalvai Ál­talános Iskola, Bodajki Általános Iskola, Fehérvárcsurgói Általá­nos Iskola, Kincsesbányai Álta­lános Iskola, Magyaralmási Ál­talános Iskola, Mészöly G. Álta­lános Iskola Sárbogárd, Dégi Általános Iskola, Vajtai Kultúr­otthon, 319. sz. Szakmunkáskép­ző Intézet Seregélyes, Általános Művelődési Központ Nádasdla­­dány, Enyingi Általános Iskola.

Next