Fejér Megyei Hírlap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-15 / 62. szám

HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy PERTON ALBERTNÉ (Margit néni), a Fényszöv nyugdíjasa, Ady Endre út 26. sz. alatti lakos, életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1985. március 18-án, hétfőn délután három órakor lesz a Szedreskerti temető­ben. Fényször dolgozói: 3424 HALÁLOZÁS. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó éedsapánk, nagyapánk, apósunk, testvérem és rokonunk WAGNER JÁNOS életének 77. évében elhunyt. Temetése 1985. március 18-án, kedden délután kettő órakor lesz a Csutora temetőben. A gy­ázoló család. La­kás: Székesfehérvár, Adonyi út 22. 3423 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BERG ANTAL temetésén részt vettek és fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton mondok köszönetet mind­azoknak, akik drága jó férjem, VIMRÓZI KÁROLYT utolsó út­jára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mélységes fájdalmat enyhíteni igyekeztek. Vimrózi Károlyné Szivár, Fáy l­p. V. ép. I. em. 2. 3149 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik LENTSÉS JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek és részvétüket fejezték ki. Gyászoló család. 3057 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk ID. FOGARASI LÁSZLÓ temetésén meg­jelentek,­­sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetünket fejez­zük ki a párt- és társadalmi szervek által nyújtott segítségért. A gyászoló Fogarasi család. 3174 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik TOKODI ISTVÁNNÉ szül. Arnold Ilona temetésén megjelentek és mélységes fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 3258 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton mondunk köszönetet mind­­azonak, akik szeretett férjemet, édesapánkat, nagyapánkat, apó­sunkat, testvérünket, sógorunkat és rokonunkat GEREBICS JÁNOST utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút és virágot he­lyeztek és mélységes fájdalmunkat részvétükkel vagy más mó­don enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a Hunor M­agor Vadásztársaság­ tagjainak. Gyászoló család, 3254. EXPRESS­HIRDETÉS x ZH rendszámú, ki­lencéves Lada személy­­gépkocsi eladó. Irány­ár: 50 ezer Ft. Érd.: Lo­­vasberény, Széchenyi u. 13. sz.___________________3294 x M­ frsz.-ú Trabant eladó. Érd.: Szivár, Ady E. u. 22. VI. 36. x ZR rendszámú Tra­bant személygépkocsi eladó. Szfv., Munkácsy u. 6­­. IV. 17._______3305 x P.-FIAT 1500-as al­katrészek. CZ 175 sport + blokk, felújítva, ol­csón eladó. Polgárdi, József u. 35. 3316 x UK 110 L Skoda szgk. eladó. Érd.: Szív., Palkovics u. 7. III. 55. délután. 3321 x UD-s Zsiguli, meg­kímélt állapotban eladó. Érd.: szombat, vasár­nap. Dr. Münnich K­D. 2. ITI/2._________________3326 x ZS frsz.-a Trabant Spec. és Laci I. gye­rekkeverő eladó. Szfv., Radványi u. 42. (Surá­­nyi útról nyílik). 3330 x P—12 Pannónia ol­dalkocsis motorkerék­pár 2 éves műszakival eladó. Pusztaszabolcs, Bajcsy-Zs. u. 58. 3335 x CX írsz. Trabant érvényes műszakival 16 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Szfv.. Széchenyi út 43. VIII27. 17 óra után, x öt db használt 165/13 radiálabroncs eladó. Kun Béla út 6. VIII/1. 16 óra után._______________ 3346 x TD-s 1500-as Lada személygépkocsi eladó. Érd.: 17 órától. Orsovai út 21.________________3348 x Hat és fél éves, meg­kímélt állapotú Lada 1300-as típusú gépkocsi és Rádió úti garázs el­adó. Külön-külön is. Érd.: szombat, vasár­­ nap. Dr. Münnich ltD. 58. m/4. 3350 x Most vizsgázott, ga­rázsban tartott UH-s Dacia, kitűnő állapot­ban eladó. Érd.: hét­közben egész nap. Szi­­vár, Köfém b­p. 41. II/6. x PA-as Wartburg el­adó. Mezőszilas, Fő út 48/c. Ifj. Tulok József. x III-s rendszámú. 1200-as Zsiguli 50 ezer forintért eladó. Érd.: szombaton. Szfv., Rádió út 17/B. IV. em. 11. — PD frsz. Trabant eladó. Szfv., Lehel utca 25. 1/3. 323 159 — UE 28-as Traktor. 700-as szalagfűrésszel, körfűrész gyalugéppel eladó. Érd.: Velence, Kossuth u. 33. 323 153 x UC Lada 1200 szgk. jó állapotban eladó. Ér­deklődni lehet: szom­bat, vasárnap, illetve mindennap 17 óra után. Szfv., Móri út 78. — Elcserélném szivári tanácsi. Kelemen Béla u. 15. II/3. sz. alatti 1 + 3 félszobás lakásom 1 + 2 félszobásra. 323 142 x Szivák­ belvárosi 40 m2 területű, nem pa­nel, 1 szoba összkom­fortos, I. emeleti taná­csi lakásomat nagyobb méretű belvárosi taná­csi lakásra cserélném. ..Lehetőségeink — 3277” jeligére a kiadóba. x Négyes társasház­ban 3 szobás lakás pin­cével, garázzsal és fi­zetési könnyítéssel el­adó. Beköltözés meg­egyezés szerint. Szivár, Beregszászi u. 33/a. Bó­­dás. 3282 x Kétszobás öröklakás azonnal beköltözhetően eladó. 9400,— Ft/m2 + 150 ezer Ft. OTP: Ben­­ke F. u. 21. II/8. 3296 x Két és fél szobás, OTP öröklakás plusz garázs eladó kp plusz OTP-átvállalással, jú­niusi költözéssel. Gár­dony, Szabadság út 30. fszt. 5. 3303 x Elcserélném Vörös Hadsereg úti 1 plusz 2 félszobás tanácsi laká­somat családi házra. „Ármegjelöléssel 3336” jeligére a kiadóba. x Elcserélném belvá­rosi IV. emeleti, erké­­lyes, telefonos, nagymé­retű összkomfortos ta­nácsi lakásomat. 1,5 szo­bás vagy egy szoba ebédlőfülkés tanácsi la­kásra. Minden megoldás érdekel. ..Tavaszi költö­zés — 3298” jeligére a kiadóba._____________3298 x Eladó 2 szoba hallás 53 m2-es szövetkezeti lakás. Érdeklődni lehet: Szfv., Széchenyi út 35. VII. 31.______________3312 x Elcserélnénk tanácsi 56 m2-es lakásunkat szivári kis kertes ház­ra. „Tavasz — 3319” jeligére a kiadóba. 3319 x Négylakásos társas­házban egy 120 m2-es lakrész eladó. Érd.: Vö­rös Hadsereg út 298. II. lakás. 3345 — 2 szoba hallás, er­­kélyes OTP öröklakás a Benke F. utcában el­adó. 450 ezer Ft kp + OTP. Érd.: a Két Góbé vendégfogadóban. x Kétszobás, komfor­tos családi ház eladó Szivár, Hermann Ottó u. 16. sz. alatt. Érd.: Szivár, József Attila u. 82. I. em. l. alatt. 15 órától. 3293 x Kétszintes családi ház nagy melléképület­tel eladó. Irányár: 7500 Ft/m2 plusz OTP vagy kisebbre cserélhető. Ér­deklődni: Szfv., Szőlő u. 20. 16—18 óráig. Meg­közelíthető a Sárbogár­di útról._____________3299 x 1,5 szobás, földszin­ti házrész a belváros­ban eladó. „Tanácsi la­kást beszámítok — 3301” jeligére a kiadóba. x Üzletnek alkalmas házrész eladó vagy ki­adó. „Sétáló utca 3302” jeligére a kiadóba. x A felsővárosban 1.5 szobás házrész 350 ezer Ft kp, beköltözhetően eladó. Érd.: Szivár. Ha­tár út 47. sz. 17—19 óráig.________________3307 x Balatonalmádi köz­pontjában, Luther u. 8. sz. 200-ösön, kettőszobás komfortos, panorámás, állandó lakásra alkal­mas villa eladó. Érd.: Szfv., Olaj u. 14. 3310 x Fehérváron kisebb családi házat vagy 1,5— 2 szobás lakást vennek. „Tavaszi költözés 3320” jeligére a kiadóba. x Eladó Csór, Tán­csics út 8. sz. kis csalá­di ház. Érd.: a helyszí­­nen. 3322 x Pákozdon kis csalá­di ház eladó. Rákóczi út 36. sz. alatt. 3325 x Manzárdtetős 2,5 szobás, parkettás kom­fortos, zárt veranda, pince, kamra, központi fűtéses ház ipari áram­mal, garázsos gazdasági épületekkel, szőlő-gyü­mölcsössel 400 n.-es el­adó. Pusztaszabolcs, Bajcsy-Zs. u. 58. 3333 x Aba, Petőfi út 114. sz. alatti családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érd. a helyszí­­nen. 3337 x Lakható kis családi házat vennék Szivár Felsővároson vagy Be­­rényi út környékén. Ármegjelöléssel aján­latot Forgó u. 2. szám alá kérem. 3338 x Pákozdi 225 n.-ös telkemet eladom vagy tanácsi lakásra cseré­lem. „Tavasz — 3341” jeligére a kiadóba. x Móron nagy családi ház eladó, 3 szoba, 2 konyha, pince, garázs és több melléképület­tel. Érd.: naponta 5 óra után. Tel.: 203. 3347 x Szivár, Bártfai u. 41. (öreghegy) sz. alatt 700 n.-ös társasház épí­tésre is alkalmas telek eladó. Érd.: Szfv., Szi­get u. 41. 1/7. 3355 x Családi ház eladó 260 n.-ös telekkel. Érd.: Agárd, Iskola u. 17. Egész nap. x Eladó 300 n.-ös zárt­kert Maroshegyen. Vil­lany van. Ajánlatokat: „Tavasz — 3381” jeligére a kiadóba. 3381 x Nádasdladányban 1800 n.-ös föld megoszt­va is, közel a főúthoz eladó. Érd.: Vörös Had­sereg út 20. sz. 3385 x Azonnal beköltözhe­tően eladó új családi ház szigetelt, nagy szu­­terénnel, beépíthető te­tőtérrel. Két szoba, ét­kező, összkomforttal. Megtekinthető hétvége­ken Iszkaszentgyörgy. Móricz Zs. u. 18. 3268 — Házas ingatlan ár­verésre kerül a Fejér m. Bíróság VH. Iroda Székesfehérvár, Dózsa György tér 14. fszt. 22. szoba. Az árverés idő­pontja 1985. március 19. de. 9 óra. Kikiáltási ár: 681 ezer Ft. Megtekint­hető: Szfvár, Maros­hegy, Batthyány köz 12. x Matematikából kor­repetálok. Szfv.: Benke F. u. 10. II. em. 4. x Több darabból álló szobabútor eladó. Érd.: Szfvár (Felsővárosi­ Fürdősor 11. 3364 x Felhívom az érdek­lődők figyelmét, hogy kerékpár és motorjaví­tó műhelyem szanálás miatt Udvarhelyi u. 51. alá helyeztem. Tovább­ra is várom szíves meg­rendeléseiket. Rocken­bauer Lajos glk.-mes­ter.__________________3349 x 400 kg. új utánfutó eladó. Megtekinthető: mindennap 16 órától. Seregélyes, Münnich I. 151. 3344 x Ipari varrógépet vásárolnék. Ajánlatot ármegjelöléssel Szivár, Lomnici út 106. sz. alá kérem. 3342 x Alig használt 2 db 6 kW és 1 db 4,5 kW hőtárolós kályhák (gáz­bekötés miatt) kedvező áron eladók. Érdeklődni lehet: naponta 17 óra után helyben. Kandó K. U. 5.____________________3297 x Társulnék helyiség­gel — munkaerővel — butik vagy egyéb üzlet­be. „Forgalmas helyen — 3300” jeligére a ki­­adóba. 3300 x Világos szekrénysor zöld heverékkel, fote­lokkal olcsón. eladó. Szfv.: Alvinci köz 16. x Cselényi és NSZK Luca parkettcsiszoló­gép (220 Volt) eladó. Ér­deklődni : bármikor. Godena Gyula 7017 Me­zőszilas, Mártírok u. 3.___________________3306 x Külön bejáratú, gáz­fűtéses udvari szoba, kis főzőfülke, gyermek­telen házaspár részére kiadó. Érd.: Szivár, Olaj u. 14.__________3309 x Bontásból származó téglát vennék ár- és méretmegjelöléssel. Le­vélcím: Tombor József. 8052 Fehérvárcsurgó, Széchenyi u. 12. 3311 x Tetőfedő kisiparos rövid határidővel mun­kát vállal. Török József. Pákozd, Gagarin út 1. x Másfél éves „Passat” elemes szekrénysor ma­hagóni bevonattal eladó. Érd.: Benke F. u. 19. X/41. 17—19 óráig. x Sürgősen szoba ki­adó, egyedülálló nő ré­szére, a Skála mögött. Szfv., Komját A. tér 7. 4/14. 3315 x Eladó ötváltós har­monika újszerű álla­potban felnőttnek, tanu­lónak egyaránt alkal­mas, valamint hegedűk. Papp, Horvát István u. 6. Tel.: 13-222. 3318 x Otthon végezhető munkát vállalunk. Vá­laszokat: „Két fiatal nő — 3328” jeligére kérjük a kiadóba. 3328 x Idős, beteg részére életjáradékot fizetek és teljes ellátást biztosítok ingatlanért. „Vidékiek előnyben — 3329” jeligé­re a kiadóba. 3329 x Eladó intarziás kom­binált szekrény, kétaj­tós szekrény, egyszemé­lyes, ágyneműtartós re­­kamiék, szétnyithatós asztal, fotelok, székek, diófa színű. Szfv., Pa­lotai u. 34. 3331 — Hatéves munkavi­szonnyal, közlekedésgé­pészeti szakközépisko­lai végzettséggel, sze­mélygépkocsira való hi­vatásos jogosítvánnyal állást változtatnék. Ajánlatokat: „Tavasz X. 323 148” jeligére a hir­detőbe kérem. 323 148 x Külön bejáratú lak­rész kiadó. „Azonnali beköltözéssel — 3332” jeligére a kiadóba. — Gyakorlott nadrág­varrót felveszek. Varga Attila. Szfv., dr. Mün­­nich l­p. 57. IV/4.______ — Varrógépek szak­szerű javítását vállalom. Kecskés varrógépmű­­szerész. Szivár. Sziget u. 13.________________323 152 — Vendéglátói beren­dezések eladók. Millen­nium u. 13. Érdeklődni: szombat, vasárnap 10— 15 óráig.___________323 156 — 220 V-os, kétkoron­­gos, asztali köszörű, te­li vaskapu és betonke­­verő eladó. Bem u. 34. — Műanyag redőny, reluxakészítés garan­ Ciával. 14­657, 323 160 x Köfém környékén keresek egy vagy más­fél szobás lakást vagy hasonló lehetőséget hosszabb időre. ..Min­den megoldás érdekel — 3316” jeligére a kiadóba. — Két személy részé­re összkomfortos lakás­ban bútorozott szoba kiadó. Szfv.. Széchenyi u. 41. VIII/26. 16 óra után. Telefon: 17-361. x Új, gumikerekes lovas kocsi eladó. Szív.. Felszabadulás út 45. x 300-as, 500-as kelte­tőgép eladó. Pusztasza­bolcs, Bajcsy-Zs. u. 58. x Egy db 3 éves ló eladó. Szarvasmarhára is cserélhető. Magyar­almás, Széchenyi u. 4. — Előnevelt csirke olcsón kapható. Sza­­badbattyán, Vasvári u. 16. 323 154 APRÓ­HIRDETÉS x Janus autóközvetítő Zalka M. u. 6. 12­ 037. Hétfő, szerda, csütör­tök 16—19, kedd, péntek 10—13. 2283 — 4,5 éves, 1300-as Lada eladó. Szfv., Tor­­dai u. 21. 323 057 x Vidám Park közeli, frissen felújított, ket­tőszobás szövetkezeti la­kásom nagyobbra cse­rélném, értékkülönbö­zettel. „III. emeleti pa­noráma — 2467” jeligére a kiadóba. 2467 x 2 szobás, komfortos lakás I. emelet és UB-s S—100-as Skoda eladó. Érd.: szombat, vasár­nap, egész nap. Mór. Úttörő út 2. sz. Házi János. 2778 — Elcserélném 1 szo­ba konyhás, komfort nélküli, tanácsi laká­somat 1 szoba összkom­fortosra. „Értékkülön­bözet — 2780” jeligére a kiadóba. 2780 — Eladó 67 m2-es, 2­5 szoba plusz étkezős OTP öröklakás 1986 ta­vaszi kiköltözéssel kp plusz OTP-átvállalással. Szfvár, Széchenyi u. 1. ,1/1. Érd.: 17 óra után. x Emlékmű mellett. Nyitrai u. 103. sz. alatt házhelynek is alkalmas panorámás 690 n.-es sző­lő eladó. 2748 x Kétszintes családi ház eladó. Szfv., Gara u. 27. 2758 x Szivártól 15 km-re levő kertes családi há­zunkat elcserélnénk 1,5 szobás tanácsi lakásra. „Tavaszi költözés 2761” jeligére a kiadóba. „ Eladom vagy 1,5 szobás szövetkezeti. OTP lakásra cserélném 2 szobás, romantikus házunkat, gazdálkodás­ra alkalmas helyen, 1900 n.-es, 3 éves gyü­mölcsössel beültetett telken. Melléképületek, nagy pince van. Érd.: Aba, Kossuth u. 118. x Eladó új családi ház két család részére is alkalmas. „Tavasz — 2764” jeligére a kiadóba. x Szivár területén, be nem építhető gyümöl­csöskertet vennék. „Hobbi — 2768” jeligére a kiadóba. 2768 — 80 n.-es telek eladó. Kőszárhegyen. Érdek­lődni: Szív., Fürst S. u. 37. 323 055 x Csákberény és Csó­kakő között 3500 m2. építkezésre alkalmas jó fekvésű zártkert eladó. Érdeklődni: Szabadbat­­­tyán, Dózsa Gy. út 40 á. — Polgárdi, Somlyói szőlőhegyen 1000 n.-ös szántó eladó. Megosztás lehetséges. Érd.: Pol­gárdi, József A. u. 25. sz. alatt. Ribánénál le­­het. 323 058 x Házasságközvetítés! Társkeresés! Nőknek nagy kedvezménnyel. Harmónia. 8105 Várpalo­­ta, Pf.: 25. 1915 x Alumínium reluxa 800,— Ft/m2 12-féle szín­ben, szállítással, szere­léssel, rövid határidő­vel. Érd.: 14-685 tele­fonon. ______________1971 x Kertbarátok boltja, Korponai u. 2. Bory­várhoz közel._________2271 x Panasonic képmag­nó (VHS), Videoton hi­fi torony eladó. Érd.: Benke F. u. 14. IV. 25. Mindennap 16—20 óráig. x Solárium, kozmeti­ka Szfv., Élmunkás u. 2. Tel.: 15-346.______2752 x Gépészmérnök. 15 éves, sokirányú gyakor­lattal állást változtatna. „Fehérvár — 2760” jel­­igére a kiadóba. 2760 x Zsurkocsit vagy tá­­ladókocsit vennék. „Moz­gássérült — 2766” jeligé­re a kiadóba. 2766 x Közületnek hosz­­szabb időre kétszobás, összkomfortos, gázfűté­ses, bútorozott, II. eme­leti lakás kiadó. „Ked­vezményes áron — 2767” jeligére a kiadóba. x Kőművesmunkát vál­lalok. Szivár, Kelemen Béla út 23. III. 1. ajtó. Érd.: az esti órákban. x Nagyértékű stíl­bútor igényesnek eladó (4 db szék, asztallal, 1 db kanapé és fotel). Ér­deklődni: Gárdony, Pos­ta út 68. Hétköznap 16— 18 óráig. 2771 x Eladó 1 db jó üzem­állapotú Jawa Musztáng segédmotorkerékpár, 1 garnitúra lószerszám, 1 négyszintes masszív nyúlketrec, 1 szénkéne­­gező. Érd.: Március 23- án és 24-én de. 8—12 óráig. Simon János. Me­­zőszentgyörgy, Rákóczi u. 24. 2779 x „Firenze” szekrény­sor eladó. Érd.: 16 óra után. Mikszáth K. u. 9. VI. em. Pete. 2597 x Üzlethelyiség Szfv., Május 1. téri ABC mel­lett eladó. Érd.: a hely­színen. 2694 — Esküvői ruhakülön­legességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyit­va tartással. Budapest, XII., Greguss u. 6. — Karácsonyfatelep lé­tesítéséhez nem tűhul­lató, 10 cm-es ezüstfe­nyőcsemete, valamint 5—10 cm-es normann, görög és andalúziai je­genyefenyők megren­delhetők. Utánvéttel, fajtánként és százan­ként 400 forintért. Sil­­vanus díszfaiskola, Fer­­tőszentmiklós, Petőházi U. 1. 9444 8449 — Krizantém óriásvi­rágú anyatövek, holland alapanyagról származó fajták Sznowdon fehér, sárga, bordó, piros mar­­garet darabja 20,— Ft, megrendelhető, szállítás 200,— Ft-tól utánvéttel. Kéki József, 4031 Deb­recen, Tőzsér u. 3. x Előnevelt csirke kapható. Szfv., Vörös Hadsereg u. 332. (70-es főút). 1095 — Bérkeltetést (kacsa-, liba- és tyúktojás) vál­lalok. Kovács József. Érd, Alispán u. 36. — Előnevelt csirkék kaphatók. Felszeghy Péter. 2900 Komárom, Török Ignác u. 14. Te­lefon: 131. 43 416 x Skót juhász kölyök­kutyák többször győztes szülőktől eladók. Fe­hérvári András: 7081 Si­­montornya, Bem u. 30. Távhívás 06-75-10-215. Kossuth rádió 8.20: „ ... nekem szülőhazám, itt e lángoktól ölelt kis or­szág... ” 8.50: Petőfi Sándor versei. 9.00: 48-as dalok. 9.16: Mozart: B—dúr triódivertimento K. 439/b. 9.34: Óvodások műsora. 9.53: Lottósorsolás. 10.05: Szabó Ferenc: Föltámadott a tenger­i oratórium Petőfi Sándor versei­re. 11.00: Gondolat. 11.45: Kelen Péter operettfelvételeiből. 11.54: Juhász Ferenc verse. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Könyvszemle. 12.55: Válogatás az OIRT-rádiók műsorából. 14.10: Daljátékokból. 15.00: Drahos Béla fuvolázik. 15.32: Az ipar tette várossá: Aj­ka. Riport. 16.05: Az első ütkö­zet. Hangjáték a pákozdi csatá­ról. Irta: Takács Tibor. 16.52: Utólag. Riportműsor. 17.00: Negyven esztendő magyar zene­szerzése. 17.45: Daloló, muzsiká­ló tájak. 18.08: Filmzene. 19.15: A betűk csendjében Nemeskürty István színjátékának rádióválto­zata. 20.00: Örökzöld dallamok. 20.34: Nevek a mezsgyekarón. Szél Júlia dokumentumműsora. 21.04: A Magyar Hanglemez­gyártó Vállalat új lemezeiből. 21.30: Itthon tanulók. Itt tanuló külföldiek. 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30: A politikai kul­túra világa. Riport. 23.00: Kama­ramuzsika. 0.10: Toronyzene. Petőfi rádió 8.05: Verbunkosok. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05—12.00: Napköz­ben. Zenés délelőtt. 12.10: A Pénzügyőr zenekar játszik. 12.25: Édes anyanyelvünk. 12.30: Népi muzsika. 13.05: Pophullám. 14.00 —17.30: Péntektől Péntekig. 17.30: ötödik sebesség. 18.50: Fiatalok­nak! 19.50: Nótakedvelőknek. 21.05: Séta a bestsellerek világá­ban. 22.05: Mesélő mikrofon. Lé­vai Béla és Ökrös Lászlóné rá­diótörténeti sorozata. 23.20: Já­nos vitéz. Részletek a daljáték­ból. 24.00 2 4.30: Éjféltől­ hajnalig. III. műsor 9.08: Iskolarádió. 9.38: Pomádé király új ruhája. Részletek Rán­­ki György operájából. 10.30: Ma­gyar szintetizátor-felvételekből. 11.00: Kamaramuzsika. 12.00: Er­kel operáiból. 13.05: Bolond Is­tók. Petőfi Sándor elbeszélő köl­teményének rádióváltozata. 13.40: Szimfonikus zene. 15.00: Irodalmi összeállítás. 15.20: Ope­raegyüttesek. 16.20: Szigeti Jó­zsef hegedül. 17.00: Kisiskolások műsora. 17.30: Egész évben Bach. Kb. 18.50: Kodály-kórusművek. 19.05: Könyvszemle. 19.15: Her­bert von Karajan vezényel. 20.43: Salieri: Sir John Falstaff. Két­­felvonásos opera. 23.02: Részle­tek Ray Drunmond „Susanita” című új dzsesszlemezéről. Győri rádió 17.00: Hírek. 17.05: 5+2­­­7-vécé. 17.55: Reklám. 18.00: Hírmaga­zin. 18.20: Hétvégi jegyzet. 18.25 —18.30: Hírösszefoglaló. Budapest tv 1­ 8.30: Föltámadott a tenger. Magyar film 10.15: Forradalmi Ifjúsági Napok 1985: A március 15-i ifjúsági nagygyűlés és az ünnepi műsor közvetí­tése a Nemzeti Múzeum kertjéből 14.35: Hírek 14.40: Cimbora a Jókai 15.40: Különben dühbe jövünk.. . Olasz-spanyol filmvíg­játék 17.20: Most szép lenni katonának. Emlékezés az 1848-as szabadságharcra 18.00: Új Reflektor Magazin 19.10: Tv-téma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Péntek esti randevú 20.55: Telefere. Vitray Tamás műsora 21.55: Tv-híradó 3. Műsorajánlat 8.30: Föltámadott a tenger. (Petőfi és Bem). Magyar film (1953.). Irta: Illyés Gyula. Kép: Hegyi Barnabás. Zene: Szabó Ferenc. Rendezte: Ra­­nódy László és Szemes Mi­hály. Főrendező: Nádasdy Kálmán. Főszereplők: Gör­be János, Makláry Zoltán, Básti Lajos. 1848. március. Európában lángolnak a for­radalmak, Pesten reformáto­rok és forradalmárok váll­vetve küzdenek az önálló magyar nemzeti jogokért, az osztrák elnyomás ellen. Már­cius 15-én Petőfi élére áll a fiataloknak, a Nemzeti Mú­zeum lépcsőjén elszavalja a Nemzeti dalt, s Heckenast nyomdájában cenzúra nélkül sajtó alá kerül a 12 pont. Ez a dekrétum foglalja ma­gában mindazt a követelést, amelytől sorsa jobbrafordu­­lását várja a magyar nem­zet... Budapest tv II 17.10: Képújság 17.15: A holnapra. NDK tévéfilm 18.15: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat 18.40: Magellán. Az ifjúsági szerkesztőség nyereményes játéka 18.50: Az energia kalandja Francia rajzfilmsorozat 19.00: Keresztkérdés. Fejtörőj­áték 19.30: Téli örömök Dombajban. Szovjet dokumentumfilm 19.40: Rudolfinum a művészek háza. Csehszlovák film 20.00: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat. x/10. rész 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Balett-tükör 1. Moszkva tv 6.35: A háború hosszú kilométerei — Film. 3. rész 14.40: Hírek 14.45: Koncert 15.00: A Földön, az égben és a tengeren 15.30: Gyermekeknek a kisállatokról 16.00: M. Glinka: Befejezetlen szonáta 16.45: Ma a világban 17.00: Bach születésének 300. évfordulója elé 17.45: Két pár és a magány — Film 19.00: Híradó 19.35: Koncert Osztrák tv I 10.30: Búcsú egy szigettől. Amerikai film 16.30: Gyermekműsor 18.00: Osztrák képek 18.30: MI 19.00: Ausztria — ma 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Az öreg. Tv-filmsorozat 21.20: Jakob és Adele. Újabb történetek. Tv-játék 22.05: Sport 23.05: Az amerikai szórakoztató­ipar újdonságai Osztrák tv II 17.15: Randevú emberekkel és állatokkal 18.00: Pan­optikum 18.30: Keményen, mégis kedvesen. Tv-filmsorozat 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Filmtudósítás az afrikai sivatagokról 21.15: Tv-híradó 2. + Pénteki politika 22.05: Szilaj texasi lovasok. Amerikai film Jugoszláv tv I 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló 17.30: Hírek 17.35: Tv-naptár 17.45: A mama, a papa meg én — sorozat gyermekeknek 18.15: Művelődési adás 18.45: Humoristák klubja 19.30: Tv-napló 20.00: Gengszterkrónika — filmsorozat 21.00: Szórakoztató adás 21.45: Tv-napló 22.00: Pénteken 22-kor — kluturális mozaik Jugoszláv tv II 18.30: zágrábi körkép 19.00: Tudományos beszélgetések 19.30: Tv-napló 20.00: A zene körül — komolyzenei adás 20.45: Tegnap, ma, holnap — dokumentumadás 21.50: Játékfilm Szlovák tv I 10.05: Az elrabolt határvidék. Cseh filmdráma 17.55: Bratislava! magazin 18.20: Esti mese 18.30: Halak és halászok. 3. rész: A pisztráng 18.40: Életünk krónikája. Dokumentumműsor­­sorozat 19.30: Tv-híradó 20.00: Hangok a mélyből. Kanadai természetfilm 20.30: Winnetou. Francia kalandfilm-sorozat 3. rész 21.25: Szórakoztató vetélkedő 22.05: Hosszú őszi nap. Tv-játék Szlovák tv II 16.40: Sírepülő VB 17.50: Gabor Vlkolinsky. Hviezdoslav művének tv-változata 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Erényes Metód. Szlovák film 21.30: Időszerű események 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Folklórfilm FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , MÁRCIUS FENTEK Szivár — Köztársaság du. 4 órakor: Csillagszemű (magyar) du. 6 és este 8 órakor: Örült római vakáció (olasz III. helyár­) Szivár — Petőfi du. 3 órakor: Egy kis roman­tika (amerikai—francia, III. helyár) du. 5 órakor: Örült római vakáció (olasz, III. helyár) este 7 órakor: Carmen (spanyol) Dunaújváros — Dózsa du. 4 órakor: Atlasz-vonal (szovjet) du. 6 órakor: Tiszta égbolt (szovjet, sorsforduló sorozat) este 8 órakor: Erotikus képre­gény (japán, II. helyár, 18 éven felül)­Mór — Vörös Csillag du. 5 és este 8 órakor: Redl ezredes I—II. (magyar—NSZK —osztrák, dupla helyár, 16 éven felül)

Next