Fejér Megyei Hírlap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
I Hétvégi I melléklet Demokratikus kulturális intézményeink kialakulása Négy évtized színházművészeti fejlődése Jelentékeny drámairodalmi hagyományokat, kitűnő színészeket és jó rendezőket örökölt a megújuló társadalom a felszabadulás után. Katona József, Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede, Madách Imre drámaköltészete volt az alap, melyre építeni lehetett; Bajor Gizi, Tolnay Klári, Jávor Pál, Somlay Artúr, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Gobbi Hilda — és sokan mások — várták, hogy úgyszólván a romok között egy színpadnyi hely szabaddá váljék; a század élen megteremtett Thália Társaság, a harmincas években létrehozott, a kommunista párt erős befolyása alatt tevékenykedő Független Színpad vállalkozása kínált folytatást. A két magyar munkáspárt, a szociáldemokrata s a kommunista párt kezdettől fogva nagy figyelmet szentelt (XXXIV. kongresszusán, 1945. augusztusában, illetve 1946. június 24-i irányelveiben) a színház ügyének. Szorító volt azonban a helyzet, így 1945 és 1948 között — jobb megoldás nem lévén — teret kellett engedni a magánvállalkozásoknak, lehetővé téve, hogy hozzáértő, politikailag legalábbis nem reakciós színházi vállalkozók, bérlők, úgynevezett koncessziósok vegyék kézbe a dolgokat. El kellett tartania magát a színházművészetnek, s a Kodály Zoltán elnökletével működő Magyar Művészeti Tanács egyik tagozata, a Színművészeti Szaktanács — együtt a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetével s a kormányzati szervekkel — nagy gonddal tárgyal a nehéz testi munkások számára rendszeresített, de korlátozott mértékben színészeknek is juttatott élelmiszerjegyek elosztásáról, sőt — nagy színészek, testületek, városok által való örökbefogadásáról (!), minden lehetőséget ki kellett aknázni a szellemi értékek megóvása céljából. Nem véletlen, hogy a kommunista párt javaslatára alapított Kossuth-díj első kitüntetettjei között, az 1848- as forradalom centenáriumán három színész is szerepel: Bajor Gizi, Somlay Artúr, Major Tamás. Igen magas politikai, társadalmi megbecsülést tükröz ez a döntés. A Magyar Kommunista Párt harcolta ki azt is, hogy 1948. január 1-vel a művészeti főiskolák — köztük a színiakadémia — egyetemi rangra emelkedtek. A színházművészet, a színészet rangját fejezte ki maguknak az érintetteknek az önértékelése; a leghatásosabb eszköznek tekintették művészetüket a tömegek nevelésére, a demokratikus gondolkodás és magatartás kibontakoztatására, fejlesztésére — méghozzá a szórakozás nagyszerű adománya révén. 1947 elején a művészeti ág legkiválóbb szakemberei jegyzéket állítottak össze azokból a hazai és külföldi darabokból, amelyeket bemutatásra, játszásra ajánlottak. Egészséges, korszerű értékszemléletet fejez ki ez a klasszikusoktól új szerzőkig terjedő kínálat, melyet a színházi vezetők csakhamar föl is használnak munkájukban. Természetes, hogy az orosz és szovjet művek kitüntető helyet kaptak a repertoáron. Egyelőre persze még egymás mellett élnek a legkülönfélébb eszmei törekvések, színházi fölfogások; gyakran éri bírálat a Belvárosi, a Víg-s, a Pesti Színház műsorpolitikáját — s ebben sokszor van is igazság, másrészt azonban bizonyos fokú merevedés is kifejeződik már egyes teljesítmények türelmetlen elutasításában, megbélyegzésében. A negyvenes évek végén lezajlik a színházak államosítása is, ami a fővárosban történt a legkevesebb zökkenővel, hiszen itt három kivételével állami kézben voltak korábban is a színházak. Új környezetbe kerül a Madách Színház. 1951-től elkezdi működését a Magyar Néphadsereg Színháza, (mely a Vígszínház jogutóda), önálló vidéki társulatok jönnek létre, s ezek a kisebb településeket is fölkeresik előadásaikkal. S megszervezik 1951-ben az Állami Faluszínházat, (mely 1955-től megszűnéséig, a hetvenes évek közepéig Állami Déryné Színház néven tevékenykedett). Helyes döntés volt ez: utazó színházunk — bár nagy nehézségek áránakadozott az utánpótlás, mivel a főiskolát frissen végzett fiatalok nem szívesen vállaltak itt feladatot a mostoha körülmények miatt stb.) — úgyszólván mindenhová elvitte a színházi kultúrát, oda, ahová a művészet egyéb termékei nem jutottak el. Nem csoda, hogy a mai napig szeretettel és őszinte csodálattal emlegetik a vidéken élő emberek e társulat zenés és prózai előadásait. Az 1956-os ellenforradalom leverése után új távlatok nyíltak a magyar színházművészet fejlődése előtt is. Kiigazították a műsorpolitikát, törlesztették azokat az adósságokat, amelyek az ötvenes évek első felében elfogadható személyi kultusz, dogmatizmus számlájára íródtak, helyet kaptak a játékrendben azok a hazai és külföldi szerzők, akiket vagy akiknek egyes műveit időközben leparancsoltak a színpadról. S megváltozott a színházművészet társadalmi fogadtatásának a feltételrendszere is. Előretörtek az ötvenes évek második felétől egyes vizuális művészeti ágazatok: nagy hazai és külföldi sikereket aratott a filmművészet, új utakon haladt a festészet, a köztéri szobrászat, a grafika, s talán a legfontosabb tényező az volt, hogy rohamosan kibontakozott a magyar televíziózás. Mennyiségi helyett minőségi változásokra volt szükség a színházművészetben is. A hatvanas évek közepétől vált sürgető igénnyé a magyar színházi szerkezet korszerűsítése, összefüggésben azzal, hogy ekkortájt virágzott a magyar amatőrszínjátszás, tehetséges előadásaik nemegyszer szégyenítették meg a hivatásosokat. Lehetővé vált most már a nemzetközi tájékozódás, a legújabb színházművészeti törekvésekkel való megismerkedés. Érdemleges változást hozott színházművészetünk fejlődésében az a tény, hogy a hetvenes évek elején kiépült vidéki színházaink hálózata, és tehetséges fiatalok jutottak vezető szerephez. Csakhamar valamiféle Budapest— vidék ellentét is kialakult, egy olyan látszat következtében, mintha a fővárosi színházak játékfelfogása, stílusa elöregedett volna, miközben a vidék szinkronba került a világ élvonalával. Ez persze erős túlzás volt, ha az elkényelmesedés fővárosi jeleit nem tagadhattuk is akkoriban. De számításba kell venni, hogy ekkortájt jött létre Budapesten a szenvedélyesen és hasznosan kísérletező Huszonötödik Színház, megszaporodtak a fővárosban s vidéken is a stúdióelőadások. Nem volt zavartalan folyamat tehát a magyar színházművészet korszerűbbé válása. A hetvenes évek második felében vitatható döntések is születtek; nem váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött reményeket a Déryné örökén létrehozott Népszínház, válságba jutott a Nemzeti Színház stb. Nyolcvanas esztendeink mindamellett reményt keltek. Az újonnan elindított nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a zalaegerszegi állandó társulat megteremtése, Budapesten a Katona József Színház önállóvá s meghatározó szerepűvé válása; a gondolat, hogy Egerben ismét saját színház működik hamarosan, a terv, hogy fővárosunkban a Pesti Színház különválik, a Vígtól, s új utakat keres, mindenekelőtt pedig, hogy lakosságunk s a világban élő magyarság összefogása révén, hatalmas állami áldozatvállalás segítségével belátható időn belül fölépül a Nemzeti Színház új épülete — mindez azt jelzi, hogy kultúránk négy évtizede számottevő eredményeket hozott a színházművészetben is. Kőháti Zsolt Pécsi Sándor és Tolnay Klári Tenessee Williams A vágy villamosa című drámájának 1962-es Madách színházbeli előadásán FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Negyven esztendeje történt Fejér megyében (6) Földreform, földosztás 1945. január 3-án délután 3 órakor a fehérvári Alba moziban a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete nagygyűlést tartott. Előadója: Vas Zoltán, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője volt. A két hete felszabadult megyeszékhely népe ekkor értesült az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a Nemzeti Kormány megalakulásáról, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok célkitűzéseiről, a Magyar Kommunista Párt programjáról. Az előadó kitért a legsürgősebb országos tennivalók ismertetésére, közte döntő kérdésre, a földreform végrehajtására. A legfontosabb feladat — mondta Vas Zoltán — a földreform végrehajtása. „Olyan földreformé, amely földhöz juttatja a magyar parasztot, amely lehetővé teszi, hogy a 4—5 holddal rendelkezők is olyan földbirtokhoz jussanak telekkönyvileg, amelyből meg is tudnak élni.” A kérdés politikumával kapcsolatban megállapította: „Ha a magyar parasztnak lesz földje, akkor lesz hazája is . . .” Jelentős területen nagybirtokok A felszabadult Fehérváron tettvággyal telítve és a jövőbe vetett hittel hallgatták az előadó szavait. Akkor még nem sejtették, hogy a néhány hetes szabadságot újabb megszállás és rémuralom váltja fel, hogy a meghirdetett programnak hónapokat kell késnie, hogy csak újabb véráldozatok árán vehetik végleg birtokba a szabadságot. A meghirdetett program, a földosztásra vonatkozó tervek itt különösen élénk visszhangot keltettek. Hiszen nem kevesebbet ígértek, mint az „évszázados per” eldöntését, a föld birtokba vételét, az emberi és társadalmi felszabadulás megvalósulását a nincstelenek számára, az ország nagybirtokosok által legjobban kisajátított megyéjében. „E vármegye határain belül a nagybirtokok aránylag nagyobb területet foglalnak el, mint másutt, amennyiben itt a nagybirtokok területi aránya 49,2 százalékkal felülmúlja az országos arányt. A nagybirtokoknak az átlagosnál nagyobb súlya . . . annak következménye, hogy a vármegyében viszonylag jóval több 1000 kát. holdat meghaladó... birtok van, mint más törvényhatóságok területén” — írta 50 évvel ezelőtt Szöllősy Zoltán dr. A szóbanforgó 1000 holdon felüliek száma 94 volt, akik 167 ezer holdat bírtak, és a 3000 holdnál nagyobb területen gazdálkodókkal együtt 294 ezer hold volt tulajdonukban. Az ellenkező pólust a 0,5 holdasok (62 ezer tulajdonos, 76 ezer holddal), illetve a 28 ezer családra terjedő földnélküliek képviselték. A mezőgazdasági proletariátus (a földnélküliek és az 1 hold alattiak, családtagokkal együtt) 44 435 fős tömege (megfelelt Székesfehérvár korabeli lakosságának, illetve a megye népessége 20 százalékának) állt szembe néhány száz nagy-, illetve középbirtokossal. Területileg a legkirívóbb példát Előszállás adta: 15 ezer holdas határából 14 ezer volt nagybirtok. A fennmaradó 1000 holdon 750 család osztozott. Egyébként a megye mind az 5 járásában meghaladta a 60 százalékot a 100 holdon felüli birtokok területének részaránya. Ez a megoszlás 1935—45 között lényegesen nem változott. A létfeltételekben bekövetkező módosulások (a hadigazdálkodásra áttérés, a Jurcsek-féle beszolgáltatási rendszer, a katonai behívások, majd a frontszolgálat) az agrárproletariátus, illetve a kisparasztság helyzetét nehezítették. Mindezek a körülmények oda hatottak, hogy a megye dolgozó népe a Vörös Hadsereg által biztosított szabadságban társadalmi felszabadulását, a parasztság „régi jussának” birtokbavételi lehetőségét látta. Megalakultak a földigénylő bizottságok A lehetőségből, a januárban meghirdetett programból csak tavasszal lett valóság. Ekkor vált széles körben ismertté a 600/1945. M. E. sz. rendelet „a földmíves nép földhözjuttatásáról”. A március 22-én végleg felszabadult Fehérváron az április 3-án megalakult Nemzeti Bizottság (mindenek előtt két pártja: a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt) vált a földosztás motorjává. A megyeszékhelyről (felülről) kiinduló kezdeményezés személyi, szervezeti és adminisztratív feltételei április első három hetében teremtődtek meg. Az irányító központ kiépülésével párhuzamosan (helyenként azt megelőzve) öntevékeny mozgalom bontakozott ki községeink egy részében (pl. Mór és Ercsi térségében) a föld birtokba vétele érdekében. Ezzel egyidejűleg április 20-ig megyeszerte megalakultak a községi földigénylő bizottságok, amelyek a helyi bonyolítás irányítói voltak. Az említett térségekben április derekán birtoklevelek kiosztására, illetve a földosztás befejezésére sor kerülhetett. (Isztimér, Sőréd, Kisgyón, Nagyveleg.) A megyeszékhely földigénylő bizottsága megalakításához április 8-án az Alba moziban tartott és a Nemzeti Bizottság által szervezett gyűlés adott segítséget. A gyűlést követően a Nemzeti Parasztpárt Hal téri (ma: Piac tér) helyiségében, a Ponty Vendéglőben (a volt „Bableves-csárdában”) tartottak megbeszélést a bizottság megalakítása céljából. A megalakítást mind az időszerűvé váló mezőgazdasági munkák, mind a községek aktivitása, mind pedig az országos vezetés szorgalmazta, javasolva a földosztás folyamatának szélesítését, ütemének gyorsítását. A kommunista párt nevében Rákosi Mátyás emelt szót (hírlapi cikkeiben) az ütem gyorsítása mellett. (Március végéig az ország felszabadult részein 1510 községben alakultak meg a Földigénylő Bizottságok, amelyek közel 1 millió hold földet készítettek elő kiosztásra.) Hasonló igény inspirálta Illyés Gyulát (április közepén) a dunántúli néphez, a felszabadult béresekhez, napszámosokhoz, summásokhoz intézett levelében. Átadták az első birtokleveleket A székesfehérvári Földigénylő Bizottság megalakulását követően (április 10-e után) itt tartózkodott Tildi István miniszteri megbízott a végrehajtás irányítása céljából. Ekkor már rendelkezésre álltak az összeírólapok. Április 23-án megalakult a Megyei Földbirtokrendező Tanács is. A Fehérvári Hírek című lap április 18- án arról tudósít, hogy megindult a földosztás Székesfehérváron. A Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt 15-i nagygyűlésén Tildi István ismertette, hogy 21 községben folyik , a földosztás. Fehérváriaknak ugyanakkor ünnepélyesen átadta az első birtokleveleket. (Molnár Mihály, Varga András, Héger István, Léhner Ferenc, Pajer István, Csiszár Imre, Bíró István számára.) A következő napokban, hetekben Bárándon, Sashalmon, a Futás-dűlőben, Felsőtelken, a Vadmezőn és más fehérvári határrészeken folyt a földosztás. De megyeszerte is mozgásban volt a föld. Ercsiben több száz igénylő között, mintegy 12 ezer holdat osztottak ki a hónap végéig. Iváncsán és Perkátán lényegében szintén végeztek a kiosztással. A földigénylő bizottságok és a jogosultak, a községek egymás közti vitájában, a mentesítések, illetve mértékének elbírálásában hatékonyan működött közre a megyei Földbirtokrendező Tanács. A juttatásban érdekeltek, mint községi bizottsági tagok, mérnöki felkészültség híján, gyakran osztálysorsosaik javára részrehajlóan és az időtől sürgetve, eredményesen oldották meg a hatalmas feladatot, a feudalizmus megyei sírbatételét. Kiegészültek a törpe- és kisbirtokok Megyénkben 28 ezer természetes és jogi személy kapott földet.. Az egyének átlagosan 6 holdat. Létszámát tekintve legjelentősebb tömeget (37 százalékot) a mezőgazdasági napszámosok képviselték. Az egy jogosultra jutó terület szempontjából a gazdasági cselédei képviselték a legmagasabb (8,5. kh) átlagot. (Köztük volt legnagyobb az egy keresőre jutó eltartottak száma.) A bizottságok gondoskodtak a törpe, és kisbirtokosok földterületének kiegészítéséről is: ők átlagban 5, illetve 6 holdat kaptak. Az egyéni juttatások (összesen 173 ezer kh) mellett közel ugyanennyit (170 ezer kh-t) osztottak, illetve tartottak vissza közületi célra. Közülük jelentős a közlegelőké (37 ezer kh), a közbirtokosság (55 ezer kh) földje, valamint a telepítés céljára tartalékolt (50 ezer holdnyi terület. Az osztást követő adminisztrációs munka, a vitásügyek intézése, majd 1945 őszétől a földosztás elleni általános jobboldali támadás megindulása és visszaverése a lezárást csak késleltem , de az osztás tényét megváltoztatni, visszacsinálni már nem volt képes. A magyar dolgozó parasztság a munkásosztály vezetése mellett és azzal szövetségben nemcsak megvédte jogos jussá , hanem az egyéni gazdálkodás évei után a „közös útra ’ lépve, megalapozta jövőjét is, és megtalálta hazáját is. Dani Lukács