Fejér Megyei Hírlap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
4. OLDAL Gazdaság- és társadalompolitika A szerkesztőség postájából A vásárlók érdekében Lapunk május 18-i számában, e rovatban jelent meg az Ellenőrzik a kereskedőt című írás, amely egy édesanya bosszúságát tolmácsolta. Fábián László, a Fejér Megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Felügyelőségének vezetője lapunk, de elsősorban olvasóink tájékoztatására a következőket közölte a kereskedők ellenőrzéséről: „A Kereskedelmi Felügyelőség anyák napja és az iskolai ballagások előtt társadalmi ellenőrök bevonásával vizsgálta Székesfehérváron is a virágárakat és a minőséget. Az ellenőrzések csaknem valamennyi virágárusító helyen a szabvány előírások figyelmen kívül hagyását és aránytalan fogyasztói ár alkalmazását állapították meg. A Kereskedelmi Felügyelőség tizennégy esetben pénzbírságot szabott ki. 55 ezer forint összegben és több mint 15 ezer forint tisztességtelen haszon elvonásáról intézkedett. A virágforgalmazást, áralkalmazást és a minőséget a jövőben is ellenőrizzük, intézkedéseinkkel járulunk hozzá a vásárlói érdekek érvényesítéséhez.” Rontja a hírnevet Május 7-én a Videoton üzemi konyháján étkeztem. Láttam nincs az asztaloknál a megszokott tumultus. Leültem szokott helyemre. Nemsokára hárman jöttek, egy terhes asszony kisgyerekkel, egy idősebb hölgy és egy fiatalember. A terhes nő a kisgyerekkel leült egy asztalhoz, ami ugyan ízlésesen volt terítve, de — hangsúlyozni szeretném — nem volt rajta semmilyen jelzés. Kifizették az ételt, odavitték az asztalhoz. Javában ebédeltek, amikor egy idősebb felszolgáló jött a helyiségbe, odarontott az asztalukhoz, és emberhez nem méltón ordítozott velük. A kisgyerek sírva fakadt az ijedtségtől. Nem tetszett a jelenet senkinek. A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat felszolgálóinak többsége becsülettel, intelligenciával végzi el feladatát, de egyegy ilyen modorú felszolgáló rontja a Kiváló Vállalat, a kollektíva hírnevét. Szabó Miklós Székesfehérvár Némethiy Ferenc és felesége, Steiner Erzsébet bodajki lakosok 1913-ban kötöttek házasságot Csókakőn. A napokban tartották aranylakodalmukat. A szép jubileum alkalmából az idős házaspárt három gyermekük, három unokájuk, egy dédunokájuk, ismerősök, barátok, rokonok köszöntötték. Fotó: Fellegi Imre Aranylakodalom Bodajkon Az érintettek fellebbeztek A pázsit nem parkolóhely A székesfehérvári Pintér Károly Lakásfenntartó Szövetkezet az elmúlt hónapban jelentős épületkarbantartási munkákat kezdett a lakótelepen. A karbantartáshoz szükséges anyagok egy részét, több konténert, felvonulási épületet a Liget-sori P 3 és a P 4 jelű épületek közötti gépkocsiparkolóban, illetve a zöldterületen helyeztek el. Nagy mennyiségű homokot és betontörmeléket tárolnak ugyancsak a zöldterületen, valamint a füvön közlekedtek a teherautók is szállítás közben. A kivitelezők komoly területet vettek igénybe az amúgy is szűk, az igényeket korántsem kielégítő parkolóból, valamint a parkosított területből. A munkák befejezése után szükség lesz a park helyreállítására. A felvonulási épületek, az építőanyagok elhelyezése miatt a rendszeres ott parkoló gépjárművek tulajdonosai kénytelenek voltak kisebb-nagyobb területet elfoglalni a zöldterületből. Április végén néhány autótulajdonos felhívást talált a kocsija szélvédő üvegén, miszerint szabálysértést követett el. Május elején többen idézést kaptak a tanács szabálysértési hatóságtól, eljárást indítottak ellenük, és 800—800 forint pénzbírsággal sújtották az érintetteket. Lakókörzetünkben a fenti intézkedés rossz hangulatot keltett. Kíváncsiak a lakók, miért jelentették fel a gépkocsitulajdonosokat, és a tanács illetékesei miért nem méltányolták a lakóterületen uralkodó helyzetet? Tódor János Liget-sor 8. A szabálysértés ügyében hatósági feljelentés alapján intézkedett a tanács illetékese , kapták a választ. A lakótelep füves részei nem parkolóhelyek, a gépkocsik tárolására általában kialakítanak területeket. A Liget-sori házak között valóban kicsi a parkoló, de a tulajdonosoknak lehetőségük van gépkocsijaikat a Liget-sor másik oldalán lévő leállósávban éjszakáztatni. Az építés során keletkezett károkat bizonyára a kivitelező helyreállítja, vagy állíttatja, a szövetkezettel való megegyezés alapján. A lakótelepen uralkodó helyzet nem szokványos, a felfordulás mégsem jelentheti azt, hogy a füvön parkoljanak a gépkocsik, azon a területen legalább nem, amelyet még nem tett tönkre az építkezés. Ennek ellenére az illetékesek valóban méltányolhatták volna a helyzetet, esetleg elegendő lett volna a figyelmeztetés. A döntés meghozatala a hatóságok feladata — az ügyben a megyei tanács igazgatási osztálya dönt, ugyanis fellebeztek az érintettek — egy valamit azonban szükségesnek tartunk megjegyezni: a karbantartási munkák megkezdése előtt is indítottak szabálysértési eljárást olyan autótulajdonosok ellen, akik a lakótelepi faterületet használták parkolónak. Segítség — percek alatt Az Ibusz székesfehérvári irodájának megbízásából május 16-án a Pátkai Általános Iskola diákjainak csoportját vezettem Várgesztesre és Tatára. A jól sikerült kirándulásból hazafelé jövet Székesfehérvár határában elromlott az autóbuszunk. Nem tudtunk a fehérvári körgyűrűtől tovább indulni. Aznap nagy volt a forgalom, kevés autóbusz állt a székesfehérvári Volán-pályaudvaron. Ennek ellenére Baranyai Jánosáé, Volán-dolgozó, minden más munkáját félre téve, gyorsan intézkedett a kisegítő busz ügyében, amely percek múlva megérkezett és a csoportot a Piac térre hozta. Az iskolások időben hazaérkeztek Pátkára, a szülőknek nem kellett aggódniuk gyermekeikért. Köszönjük a gyors segítséget. Dr. Molnár László Székesfehérvár A Fejér Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi egység szerződéses üzemeltetésére: 16. sz. RITMUS HANGSZERBOLT, Székesfehérvár, Rózsa F. u. 7. sz. A szerződés időtartama: 1985. július 1-től 1990. június 30-ig. A pályázatot 1985. június 26-ig a vállalat közgazdasági főosztályára kell leadni. (Székesfehérvár, Népköztársaság u. 44.) A versenytárgyalás 1985. június 28-án 14 órakor lesz a vállalat oktatótermében. (Székesfehérvár, Népköztársaság u. 46. sz.) A pályázat feltételeiről, a pályázható bolt adatairól részletes felvilágosítást a vállalat közgazdasági főosztálya ad 1985. május 30-tól. 7640 már csak ma ! a fehérvár áruházban MINDEN — bébi- és lánykaruha, fiú-, lánykanadrág és sok 30 c/r - kal olcsóbb! — bébi- és gyermekcipő 18—30 méretig 20 m kedvezménnyel! — társasjáték 40 r/s engedménnyel vásárolható! — meselemez 20 % árcsökkentéssel kapható! — gyermek ágyneműgarnitúra 20 r/‰ -kal olcsóbb! /& **› DIVATÁRUOSZTÁLYUNKON * I , z - • Áruház gyermekmelegitok I—6 méretig \ j, 40 r/i engedménnyel! v*›a-c°5 Szombat KOSSUTH RADIO 8.25: BNV-reklám. 8.28: Családi tükör. 9.03: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Déli zeneparádé. 13.20: Népzenei példatár. 13.30: Aszálysújtotta gazdaságok. 14.10: A hét embere. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Debussy: Játék — táncköltemény. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra . . . 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.45: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Mai tegnapok. 19.31: A Rádió Dalszínháza: Mágnás Miska. 22.10: Sporthíradó. 22.25: Siegfried Lorenz dalestje. 23.38: Mozart: Szöktetés a szerájból — szvit. 0.10: Zenekari operarészletek. PETŐFI RADIO 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Zenés irodalmi magazinműsor. 10.00: Szombat délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Közvetítés a Szolnok —MSC vízilabda-mérkőzésről. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00—16.00: Változatok a szórakozásra. 16.00: Slágerturmix. 16.22: Diótörő. Zenés játék gyerekeknek. 17.48: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.05: Elvis Presley összes felvételei. 19.48: Radnai György nótafelvételeiből. 20.00: Nyitott Klub. Zentán. 21.05: Szivárvány az udvarról. 22.30: Balázs Ferenc Regiszter című albumáról. 23.10: Sporthírek. 23.15: Bemutatjuk a ,,Vocal Summit” (Énekes csúcstalálkozó) című dzsesszlemezt. 24.00—6.00: Éjféltől hajnalig. III. MŰSOR 7.00: In limba materna. 7.30: V materinskom jazyku. 8.17: Ella István (orgona) Bandi-hangversenye. 9.10: Lemezbarátok órája. 10.10: Operaáriák. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.30: Iskolatelevízió. 13.05: Kívánságműsor. 14.05: Lemezbörze helyett. 15.00: Gáti József rádiós szerepeiből. VII. Gergely: Németh László drámája. 16.29: Komolyzenei archívumunkból. 17.41: Kritikusok fóruma. 17.51: Nikolaj Glazurov Verdi-felvételeiből. 18.25: Verhaeren verse. 18.30: A Torch-együttes felvételeiből. 19.05: Mendelssohn: B-dúr szonáta. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Kb. 21.25: Doris Day énekel. 21.55: Operaáriák. 22.22: Kiváli. Asidedu Virenkyi színművének rádióváltozata. Győri rádió 8.00: Szombat reggeli zenés információs műsor. 8.30: Szombati rejtvény-hobby-sarok. 9.00: Hírek. 9.05: Magnósoknak. 9.10: Van egy érdekességünk. 9.20: Úticél — közben zenés kívánságok teljesítése. 9.30—10.00: Eredményhirdetés, programjavaslatok, sport. BUDAPEST TV I 8.25: Tévétorna 8.30: Nasa Obrazovka 8.50: Aki mer, az nyer! 9.25: Csak gyerekeknek! 9.55: Tízen Túliak Társasága (Ism.) 10.45: A mi udvarunk. Lengyel kisjátékfilmsorozat 11.10: A halál archívuma. NDK tévéfilmsorozat XIII8. rész: Rádiójelek az erdőből (Ism.) 12.10: Nemcsak nőknek! 12.25: Keresztkérdés. Fejtörőjáték 13.40: Mihail Solohov-sorozat. Feltört ugar. Szovjet film — III 3. rész 15.20: A Nemzetközi Tévészakácskönyv angol műsora 15.40: Gyermeknapi műsor 17.40: Reklám 17.45: Teleráma 18.25: Parabola 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: A nők a vétkesek. NSZK tévéfilm 21.30: Népdalkórusok 21.35: Szabó István-sorozat. Tűzoltó utca 25. Magyar film (14 éven felülieknek ?) 22.55: Tv-híradó 3. BUDAPEST TV II 18.15: Gólyavári esték. Előadások a jogtudomány köréből 19.00: Martyn Ferenc. Portréfilm 19.25: MAFILM-magazin 19.35: Német nyelv 20.00: Karnevál Rióban. Norvég rövidfilm 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: Szereposztástól a bemutatóig. Prokofjev—Seregi, Rómeó és Júlia 22.00: Telesport. — ökölvívó Európa bajnokság Súlyemelő EB 23.45: Képújság MOSZKVA TV 1 Moszkvai idő szerint! 12.55: Nehézatlétikai E. B. 13.30: A család és az iskola 14.00: A „Raduga” VI. Nemzetközi Népművészeti Televíziós Fesztivál 14.45: ,,Túl a tengeren” Film I. rész 16.05: L. A. Voznyeszenszkij, politikai szemleíró előadása 16.35: Állatok világa 17.50: Zenés műsor az NDK-ból 18.20: A 9-es stúdió 19.20: Hírek 19.30. ..Szigorú férfiélet”. Film 21.00: Híradó 21.35: Filmpanoráma 23.15: Nehézatlétikai Európa Bajnokság OSZTRÁK TV 1 10.35: Joe Panther — Florida mocsaraiban. Amerikai film 14.30: Úti ismeretség. Német film 16.00: Gyermekműsor 18.00: Kétszer hét. A hét műsora két csatornán 13.25: Szombati jó estét. . . 19.00: Ausztria — ma 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Színes népi este 21.50: Sportrevü a Moulin Rouge-ban OSZTRÁK TV II 17.00: Bécsi Ünnepi Hetek — 1985. 17.45: Otthont keresnek az állatok 18.00: Sport 19.00: Ötletek filmbarátoknak 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: A láthatatlan harmadik. Amerikai film 22.25: Hírek 22.35: Párbaj a Missourinál. Amerikai film SZLOVÁK TV II 16.35: A nyughatatlan. Szovjet gyermekfilm 17.40: Ifjúsági vetélkedősorozat 18.20: Találkozás szovjet művészekkel 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Súlyemelő EB 21.50: Zenés műsor 22.30: A professzor lánya. Tv-játék Vasárnap KOSSUTH RADIO 5.00: Dallamkoktél — hajnalban. 5.57: Közlekedési tudnivalók. 6.00—7.30: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.10: Külpolitikai negyedóra. 8.30: Zenés irodalmi matiné gyerekeknek. 10.30: Édes anyanyelvünk. 10.35: Operaáriák. 11.00: Gondolat-jel. 12.15: Nemzetközi magazin. 12.45: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 13.20: Mit üzen a rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.11: Csendes Don. M. Solohov regénye rádióra alkalmazva. 16.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 17.00: Szavak mögött, sorok között. 17.30: Komoly zenei ,,lemezlovas”. 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon. Magyar lelkek forradalma. 19.44: Ernest Anselmet vezényel. 20.59: Lemezbarátok órája. 22.10: Sporthíradó. 22.25: A budapesti Révfúvósötös játszik. Kb. 23.25: Operakórusok. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika a koránkelőknek. 7.05: Az evangélikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 7.52: Torna. 8.05: Kalmár Magda énekel. 8.30: Fiatalok népzenei műsora. 9.05: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. 9.20: A Magyar Rádió futó-kocogó napja. II. 10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 13.25: Legkedvesebb verseiből válogat: Zolnay Zsuzsa. 14.00: A kis hableány. Andersen meséjéből rádióra alkalmazva. 14.44: Kodály-művek. 15.05: Táskarádió. 16.00—20.00: Poptarisznya. 20.00: Slágermúzeum. 21.05: Másfél óra irodalomkedvelőknek. 22.30: Barátság, slágerexpressz. 23.10: Könnyűzene éjfélig. 24.00— 4.30: Éjféltől—hajnalig. III. MŰSOR 7.00: Reggeli hangverseny. 8.11: A magyar opera nyomában. 9.00: Kamarazene. 10.00: Új zenei újság. 10.45: Külpolitikai negyedóra. 11.00: A Philharmónia Zenekar játszik. 12.20: Operaáriák. 12.45: Iskolarádió. 13.05: Kis magyar néprajz. 13.10: A XX. század zenéjéből. 13.59: Jan Garbarek felvételeiből. 14.47: Gounod: Rómeó és Júlia: ötfelvonásos opera. 17.30: Nemzetközi rádióegyetem műsorából. 18.00: Haydn: f-moll (La Passione) szimfónia. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Madrigálok. 19.47: Gáti József rádiós szerepeiből: Az utolsó utáni éjszaka. Maróti Lajos hangjátéka. 21.05: Hi-fi varieté. 22.15: Baritonáriák. 22.30: Ernesto Cardenal nicaraguai költő versei. Győri rádió 9.00: Jó reggelt, hírek, információk, időjárásjelentés, jó utat. 9.15: Válogatás a hónap műsoraiból a hallgatók kívánságai alapján. 10.30—11.00: Szlovén műsor. 19.30: Sporthírmondó. 19.25—20.00: Német műsor. BUDAPEST TV 1 8.25: Tévétorna 8.30: Óvodások filmműsora 8.50: Drágalátosok. Szovjet kisfilm 9.00: Csillagok küldötte. Csehszlovák filmsorozat 9.40: Mit akar egy író? 10.20: Tessék választani! A gyermeknapi „választékot” és a hívható telefonszámokat a szombat délutáni Teleráma c. műsorban ismertetjük 14.25: Műsorainkat ajánljuk! 14.50: Reklám 14.55: UEFA-torna labdarúgó döntő mérkőzés Közvetítés a Hungária körútról 16.30: Slágerről slágerre Intervíziós átvétel az NDK-ból 17.00: Rajzfilmek 17.10: A játszótér — New York, Brodway. Svéd dokumentumfilm 18.00: Delta 18.40 : Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A HÉT 20.00: Hírek 20.05: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. A hatodik gyufaszál 21.10: Kapcsoltam 21.50: A magyar dal ünnepe. Történelmi dalok, virágénekek 22.50: Hírek BUDAPEST TV II 17.15: „Táj, hol értik még a szem”. Osztrák tévéfilm 19.00: A bambergi szimfonikusok hangversenye 19.45: Gyöngyszem az óceán partján. Szovjet film 20.00: Telesport — Sporthírek — ökölvívó Európa bajnokság Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból — Súlyemelő Európa bajnokság. Közvetítés Katowicéből 22.30: Töredék. A múlandóság fölé. Sirató MOSZKVA TV 1 Moszkvai idő szerint 18.00: Híradó 11.00: Egészség 11.45: Zenés műsor 12.15: Úttörőország. Filmfolyóirat 12.30: Falusi óra 13.30: Zenebutik 14.30: Zenés műsor 15.15. ..Túl a tengeren...” Film 17.35: Nehézatlétikai Európa Bajnokság 18.00: Nemzetközi panoráma 18.55: Filmkoncert 19.35: Hírek 19.40: „Amíg nem esett le a hó”. Film 21.00: Híradó 21.35: Labdarúgó szemle OSZTRÁK TV 1 10.00: Kyrill és Method. Európa védőszentjei 10.50: Száz mestermű 14.15: A röhögőbomba. Amerikai film 16.00: Gyermekműsor 17.45: Idősek klubja 18.30: A művészet a természetben rejlik. Dokumentumműsor 19.00: Vasárnapi osztrák képek 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Testvérünk a fa - anyánk a Föld. Dokumentumműsor 21.00: A doktor és a drága jószág. Tévéfilm 22.30: Hírek 22.35: Al Paradise. Olasz show-műsor OSZTRÁK TV II 9.00: Hangversenyrészlet 10.00: Álom és valóság. • Bécs 1870—1930. Dokumentumműsor 10.30: Egy szélhámos vallomásai. Német film 15.00: Sportdélután 17.00: Az irodalom színterei. A Grimm-testvérek 17.45: Roller Boogie. Amerikai film 19.30: Tv-híradó 1. 19.45: Veni creator spiritus (Himnusz — Gustav Mahler feldolgozásában) 20.15: Legszebb éveink (3. rész) 21.00: Tetthely. Tévéfilmsorozat 22.35: Alien — Titokzatos lány egy idegen világból. Amerikai film SZLOVÁK TV II 15.30: Filmmúzeum: Érző szív. Cseh film 17.15: Súlyemelő EB 19.10: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Beszélj csak, érdekelsz. Francia filmvígjáték 21.35: Időszerű események FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. MÁJUS 25. SZOMBJAI Rádió- és tv-műsor hétfőtől, csak 3 napig! MINDEN ÁGYNEMŰ GARNITÚRA 30% engedménnyel NÁLUNK MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI!!