Fejér Megyei Hírlap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-09 / 237. szám

I Vetítések megyeszerte Megnyíltak a szovjet filmhetek Hazánkban negyedik al­kalommal rendezik meg a Szovjet Kultúra Napjai ese­ménysorozatát, amelynek keretében hétfőn Budapes­ten, a Kongresszusi Köz­pontban megnyílt a Szovjet filmek fesztiválja. A film­­művészeti programokon nem csupán a fővárosban vehet részt a közönség, a legjobb alkotásokat megyénkben is megtekinthetik a filmszín­házak látogatói. A szovjet filmhetek Fejér megyei rendezvényeit tegnap este Székesfehérváron, a Köztársaság Filmszínházban nyitották meg. A megye párt- és társadalmi szerve­zeteinek és az MSZBT me­gyei tagcsoportjainak kép­viselői is részt vettek az ün­nepségen, amelyen Nagy Jenőné, a Fejér Megyei Ta­nács elnökének általános helyettese méltatta az ese­mény jelentőségét, a kul­túrának a népek közötti ba­rátságban betöltött szerepét. Ezt követően premier előtti bemutatóként vetítet­ték a Marlen Hucijev ren­dezte, Utószó című színes szovjet filmdrámát. Az al­kotás a szovjet film azon új törekvéseihez kötődik, ame­lyek a társadalom problémá­it a magánéletek bemutatá­sán keresztül vetik fel. Megyénkben a szovjet filmhetek november 10-ig kínálnak programot — 243 előadáson — a nézőknek vá­rosokban és községekben egyaránt. A rendezvényso­rozat kiemelkedő eseménye lesz Székesfehérváron az ok­tatási igazgatóság aulájában október 10-én 15 órakor nyí­ló szovjet filmplakátkiállí­­tás és a szovjet filmbarátok körének ünnepi megnyitója. Pusztaszenttornyától Kimléig A falusi színjátszók találkozója Lassan száz éve lesz, hogy egy európai műveltségű Bé­kés megyei író és földbirto­kos téli és nyári színházat épített kastélyának parkjá­ban, s dohánytermesztő két­kezi­­ munkásokból szer­vezett színtársulatával Sha­­kespeare-t, Moliére-t, görög klasszikusokat mutatott be pesti és külföldi úri vendé­gekből, meg környékbeli parasztokból verbuválódó há­lás közönségnek. Justh Zsig­mondi parasztszínháza mesz­­szire ható jelképpé vált — s szerencsére nem is maradt követők nélkül a magyar művelődés történetében. És ha a pusztaszenttornyai Kör­színházhoz mérhető ember­­feletti vállalkozásról nem is hallottunk a Justhot követő száz esztendőben, itt-ott min­dig fölbukkant egy-egy ih­letett és sugárzó akaratú személyiség, aki több-ke­vesebb ideig művészi ma­gaslatokat tudott ostromolni a köznapiság fölé emelkedés örömét megízlelő ifjak, gye­rekek vagy éppen meglett emberek körében. Jóllehet a mai mecénások fontolgatóbbak — s talán szegényebbek is a boldog em­lékű Justh Zsigmond úrnál —, ha rendezői szándék és­­szereplési vágy egymásra ta­lál, a legtöbb faluban fedél is kerül az elszántabb cso­portok feje fölé. Szerencsés esetben még az igényes mű­vészi munka egyéb feltéte­leire is áldoz valaki (s talán tudja is a zsebbe nyúló üzem, szövetkezet, tanács vagy gyáregység, hogy nem any­­nyira áldozat, mint inkább beruházás minden fillér, ame­lyet a lakóhelyi közösségi művelődési lehetőségek gaz­dagítására fordítanak). 1983. májusában a TOT, a SZÖVOSZ, a Népművelési Intézet és a Győr-Sopron Me­gyei Művelődési Központ megrendezte a falusi színját­szók országos találkozóját. Jelentős esemény volt ez azért is, mert — eltérően a többi társadalmi réteget képviselő művészeti csoportoktól — tíz éve nem találkoztak or­szágos fórumon a falusi szín­játszók. A kimlei rendezvény mindenki számára nyilván­valóvá tette, hogy eltérő szín­vonalon és sokféle változat­ban bár, de él és közönségre talál falvainkban az amatőr művészetnek ez az ága. A rendező szervek 1986. má­jusára ismét meghirdetik az országos találkozót. Ennek szervezési elve — hasonlóan a korábbiéhoz — nem fel­­futásos rendszerű, azaz nem kényszeríti egymással való versengésre a csoportokat. A részvételre pályázó produk­ciókat megyei és országos tá­­jékozottságú szakemberekből álló zsűri tekinti meg, s a legérdekesebb, legjellegzete­sebb vagy éppen a legvitat­hatóbb előadásokat hívja meg Kimlére. Pályázhat a részvételre minden rendszeresen műkö­dő falusi együttes az ama­tőr színjátszás bármely mű­fajával (drámai játék, ko­média, tragédia, vígjáték, vásári és népi komédia, szer­kesztett műsor vagy hagyo­mányőrző népi játék). Az elő­adások időtartama nem ha­ladhatja meg a 60 percet, a szereplők száma pedig a 20 főt. A pályázatokat a megyei művelődési központokba kell benyújtani 1985. november 15-ig. A megyei találkozók­nak (vagy helyi bemutatók­nak) március 1-ig kell le­­zajlaniuk. Kiugró teljesít­ménnyel a kimlei találkozón kívül a kazincbarcikai orszá­gos fesztiválra is el lehet jut­ni. A szervezők maguk is tud­ják: fájdalmas pontja a rész­vételi feltételeknek a korlá­tozott létszám­a és főleg az időtartam. Ezt a szigort az 1983-as tapasztalatok diktál­ják. A találkozó időtartamá­ba ugyanis nem férnek bele a hosszabb előadások, a no­­vákpusztai kastély befogadó- és kiszolgálóképessége is vé­ges. A nyolcvanhármas szak­mai tanácskozáson így fo­galmazódott meg a kérdés: vagy meg kell növelni a ta­lálkozó időtartamát (és a vendégfogadási lehetősége­ket), vagy csökkenteni a meghívandó csoportok szá­mát. Az egyik megoldás ne­héz, a másik fájdalmas. A viszonylag legjárhatóbb utat a fentiekben jelzett korláto­zások jelentik. Ezek azonban azt a veszélyt hordozzák ma­gukban, hogy a rendezők — a zsűri sugallatára vagy azt megelőzve — egész estét betöltő produkcióikat pró­bálják egyórányira csonkíta­ni — s bizonyos esetekben talán még szereplők is ki­maradnak (egyszer és min­denkorra!) az együttesből. Remek alkalom — mond­hatni országos ügy — a jövő májusi találkozó, ám sok mindent meg kell fontolniuk addig a szervezőknek és a pályázóknak egyaránt. Talán az kiderül még, hogy nem e kényszerű csonkítás az egyet­len megoldás. Trencsényi Imre Hangjegyek vagy gombhalmaz? „A zene az emberek közös kincse, származásra és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül” — hangzott el, a zenei világnap székesfehérvári hangversenyén. Valóban, a zene érzelmi részét mindenki megértheti — de hallgatása egész embert vesz igénybe. Legyen bátorsá­gunk hozzá, hogy szembenézzünk a való tényekkel: hol van­nak ezek az egész emberek? Életünkben egyre jobban uralkodik a lárma. A szomszéd rádiójából reggeltől éjfélig a „zenei­ zajok" özöne árad, és ezt halljuk az utcán, áruházakban, kávézókban, taxikban. Sok tanuló magnó mellett oldja meg a matematika fel­adatot. Megszoktuk hogy a zenét a „zajkulissza” egy fajtá­jának tekintsük. Szellemi tartalma lassan már nincs szá­munkra. A hi-fi berendezések bármely napszakban házhoz szállítják a hangjegyeket, csak a gombhalmaz valamelyikén kell nyomni egyet. Lassan eltompul a felfogóképességünk és a muzsika —­ ahelyett, hogy a szellemet élénkítené, tompít bennünket. El­képzelhető, hogy aki aznap X időt hallgatta rádióját, mag­nóját, videóját, az este még elmegy egy hangversenyre, hogy újabb zenére nyissa fülét? Magunkénak mondhatjuk-e a közös kincset? Becker Teréz Művelődéspolitika Képző- és ipar­művészek nemzetközi tárlata Vasműs amatőrök külföldön Ezekben a napokban a lengyelországi Szczecinben rendezik meg az amatőr képző- és iparművészek al­kotásainak nemzetközi tár­latát. A Népművelési Intézet il­letékeseinek döntése alap­ján, a szczecini tárlaton ha­zánk képviseletében a Du­nai Vasmű két amatőrjének, Ihász János szobrásznak és Orbán Sándor festőnek az alkotásai is részt vesznek. A pedagógus utánpótlás helyzete Növelni­­ a pálya megtartó erejét­­ Nemcsak pedagógusok szakmai köreiben, hanem szülők, tanácsi szakemberek, főhatóságok berkeiben is gyakorta szó esik arról: mi­lyen is jelenleg a nevelői el­látottság az iskolákban? Benne van a feltett kérdé­sekben mindaz, ami „iskola­ügyben”, ezt a témát tekint­ve, foglalkoztatja az embe­reket. Nevezetesen: milyen is lesz a holnap, a holnapután iskolai élete, meddig kell a tantestületekben képesítés nélküli fiatalokat felvenni szeptemberek táján? Milye­nek a kilátások a teljes és megfelelő ellátottság biztosí­tására? Hullámok és hatások A demográfiai mutatókból, lehet következtetni arra , hogy körülbelül huszonöt év­re vonatkozóan mekkora lesz, lehet az iskolák terhe­lése. Vagyis, mely iskolatí­pusokban várható rövid idő­szakban csúcs, miként és mi­kor húzódik át a nagy töme­gű gyerekhad a középisko­lákba, illetve jut el a főisko­lák és az egyetemek kapui­hoz. E megközelítésből elemez­ve a születések adatait kö­rülbelül a következőkről van szó: a gyermekgondozási se­gély bevezetését követően, 1967 után a születések szá­mában változás következett be, a megelőző öt év mély­pontjához képest. 1970—79 között a korábbi évek átla­gánál évi 30—40 ezerrel több gyermek jött a világra. Ez­után lassú, majd — a nyolc­vanas évek elejétől gyorsuló — csökkenési folyamat fi­gyelhető meg. (Jelenleg már csak évi 115—120 ezer körül mozog a születési szám, szemben a csúccsal, amikor a 170, sőt 180 ezret is megha­ladta.) Az iskolai osztálylét­számokat nézve: az általános iskolák alsó négy osztályá­ban a nagy diáklétszám je­lentkezése a nyolcvanas évek elejére esett. Onnan a hul­lám most, ezekben az évek­ben húzódik át, illetve tető­zik a felső tagozatban. A kö­zépiskolák első osztályaiban első ízben tavaly növekedett meg a diáklétszám, s a nyo­más eltart a nyolcvanas évek végéig, keveset átnyúlik a század utolsó évtizedébe is. Aztán mindenütt kisebbek lesznek az osztálylétszámok. Elkövetkezik viszont — úgy az évezred végére, illetve az ezredforduló idején, — az az idő, amikor az említett na­gyobb ifjú korosztályok lesz­nek szülőkké, s feltehetően „visszaköszön” majd újból a népesebb gyermek korosztá­lyok jelentkezése, némileg kiegyenlítettebb számokkal. A holnapra gondolva Egy nemrégiben készült igen alapos, mélyreható elemzéseket tartalmazó mű­velődési minisztériumi fel­mérésben a pedagóguskép­zéssel foglalkozó szakembe­rek arra kívántak feleletet adni, hogy megfelelő-e a je­lenlegi képzési ütem? Kell-e majd az a tanítói létszám, ami most alakul, illetve, mennyibe kell megtartani azokat a megemelt keretszá­mokat, amelyek a holnapra vonatkozóan is jellemzik a mértéket? Figyelembe vették az elemzések azt a tényt is, elméletileg elsősorban, hogy mely megyék, mely hazai ré­giók nélkülözik ma legjob­ban a kellő pedagógusgárdát. Hol van, lenne igény — s mennyire kielégíthető ez — esetleges újabb képző intéz­mények megteremtésére? (Szerepel-e például Békés megyében, Pest megyében egy későbbi időpontban?) Kevéssé ígérhető meg, — így az elemzés, — hogy a katedrákon rövid idő alatt már nem lesz szükség a ké­pesítés nélküli nevelőkre. (Akiknek mai, tekintélyes hányada amúgy is megszerzi két-három év leforgása alatt az oklevelet.) Jelenleg az arányszámuk 4 százalék kö­rüli. Számolni kell, hosszú távon azzal is, hogy a pálya elnőiesedése miatt a nevelők 9—10 százaléka továbbra is tartósan távol lesz a munka­helyétől. Ugyancsak mérce a képzés mértékében, hogy je­lenleg legalább 10—12 ezer nevelői képesítésű szakem­ber nem dolgozik az oktatás­ban, s feltehető, hogy az egyetemek, főiskolák válto­zatlanul más területeknek is képeznek pedagógus végzett­ségű fiatalokat. A fizetés, amelynek rendezésére, teljes megoldására célszerű töre­kedni, még ugyancsak nem pályán tartó erő. Képzési gondok A most következő tervidő­szakban is mintegy hatezer új óvónőre lesz szükség — a gyermekintézményekben, hogy megmaradhasson a je­lenlegi, európai rangsort te­kintve is igen szép, 85—90 százalékos ellátottság. .. . Je­lentős, többezres az igény, — s nem jelez csökkenést — az általános iskolai tanítók, majd tanárok iránt is. A mennyiségi fejlődés feltétle­nül módot ad arra, — ezért is célszerű tartani a mai kép­zési keretszámokat —, hogy az alsó tagozatban kelleme­sebbé és tartalmasabbá le­hessen tenni a tanulást, a felső tagozatban pedig haté­konyabb lehessen a nyelvok­tatás, a testnevelés, hogy csak néhány példát említ­sünk. Fejleszteni kívánják a gyógypedagógiai ellátottságot is. Kétségtelenül a középisko­lákban érződik most, úgy három-négy évig, a szakta­nárok helyenkénti hiánya. Ezért is kívánják kiegészítő tanárképzéssel, egyéb mun­kaerő-gazdálkodási intézke­désekkel is enyhíteni a hi­ányt. Az előrejelzések sze­rint a jövő évtized közepére kielégíti majd az igényeket a jelenlegi megemelt mértékű középiskolai tanárképzés. Levelező oktatással segítik elő a szakmai pedagóguslét­szám gyarapítását, például a gyakorlatvezető szakoktató­két. A másoddiplomák meg­szerzése — Budapesten és Veszprémben a mérnöktaná­rok képzése — kellő számú jelentkező esetén sokat segít a gondokon. Sok város segíti jelenleg is és fogja még erőteljesebben segíteni a pedagógusképzést, az országos gondok enyhíté­sében. Az óvónőképzés bőví­tése Zsámbékon és Szekszár­­don már megkezdődött, Ba­ján és Esztergomban az elő­készítésére folynak munká­latok. A tanítóképzésben bi­zonyos hiány észlelhető, a délkelet-magyarországi régi­óban, de az országban má­sutt is figyelni kell arra, mi­ként tartható meg, illetve hívható a fiatal tanítók, ta­nárok végzős seregéből mi­nél több — és minél hosz­­szabb időre. A pálya megtartó erejét növelni: valahogyan ilyes­formán lehet megfogalmazni azt a követelményt, ami a mennyiség mellé — az élet­minőség javítását is felsora­koztatja. Benne foglaltatik a fizetések kellő rendezése, csakúgy, mint a letelepedés­hez múlhatatlanul szükséges anyagi segítség, a lakáshoz juttatás és a törődés ezer más lehetősége. Várkonyi Margit ÚJ SZAKMUNKÁSKÉPZŐ-BÁZIS KŐBÁNYÁN. Az új tanműhelyben egyidőben 75 autó­szerelő, autóvillamossági, karosszérialakatos és anyagmozgató-gépszerelő diák tanulhatja meg a szakma fogásait. Képünkön, mérési gyakorlaton az első éves tanuló I

Next