Fejér Megyei Hírlap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

Számítógépes tanfolyam Az első lépések A Fejér Megyei Tanács, a Magyar A­grártudományi Egyesület megyei agrárszak­osztálya és a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Intézet (Müszi) rendezésében alap­fokú programozói és gépke­zelői tanfolyamot tartottak a székesfehérvári Technika Házában. A kétszer egyhetes tanfo­lyamon megyénk állami gaz­daságaiból, termelőszövetke­zeteiből, mezőgazdasági kom­binátjaiból harmincnyolcan sajátították el a személyi számítógépek kezelésének és programozásának alapeleme­it. Megyénk mezőgazdasági üzemeiben is tért hódított a számítástechnika, elsősor­ban az ügyviteli tevékenysé­gekben, a költségszámítások­ban és az optimum számítá­soknál. Tavaly rendeztek el­ső ízben hasonló tanfolyamot a megyeszékhelyen. A kérdő­íves információk igazolták, szükség van a mezőgazdasági szakemberek, ügyviteli dolgo­zók oktatására, hiszen egyre több termelőszövetkezet vá­sárol kisebb teljesítményű, főként Commodore személyi számítógépeket. Az ötnapos, feszített prog­ramú tanfolyam elméleti ok­tatásból és gyakorlati, gépke­zelői ismeretek elsajátításá­ból állt. A Müszi munkatár­sai, Szingyi László, Vekerdi Béla és Szántó József vállal­ták magukra a maratoni, napi hétórás tanfolyam vezetését, amelyen megyénk tizenöt mezőgazdasági üzeméből vet­tek részt. Legtöbben a fehér­vári Kossuth Termelőszövet­kezetből, innen tizenegyen. A második turnus március 21-én zárta a tanfolyamot. A vizsga egy, a hallgatók igénye szerinti téma prog­ramozása volt a Commodore gépen. Néhány résztvevőt megkérdeztünk, mi a vélemé­nye az itt hallottakról, tanul­takról? — Másfél év alatt tanul­tam annyit az egyetemen a számítógépekről, mint itt az ötnapos tanfolyamon — mondja Szarvas Tibor, az Igazi Lenin Tsz főkönyvelő­je. — Valószínűleg április­tól már üzembe helyezhetjük Commodore 64-es számítógé­pünket, amelyet elsősorban takarmányadagok és műtrá­gya optimum számítására használunk majd. Ketten hallgattuk, gyakoroltuk végig termelőszövetkezetünkből ezt a tömény ismeretanyagot nyújtó kurzust, amelynek számunkra nagy gyakorlati haszna van — véli a főköny­velő. A Pázmándi Barátság Ter­melőszövetkezetből négyen érkeztek. Egyikük, Németh Jánosné könyvelő. — A sárisápiak személyi számítógépét vette meg a termelőszövetkezet, üzemgaz­dasági feladatokra, például kereseti adó számításra, és a gyors vezetői döntések elő­készítésére, illetve az ehhez szükséges adatszolgáltatásra. Kezdeti stádiumban vagyunk, most tesszük a számítástech­nika alkalmazásában az első fél lépést... Valamennyien minden előzetes ismeret nél­kül jöttünk, így nehéz volt számunkra a rengeteg újdon­ság befogadása. Találtunk egy „profi” szá­mítástechnikai szakembert is a tanfolyamon, Botos István rendszerszervezet, a Móri Állami Gazdaságból. — Jól szervezett, mindenre kiterjedő volt ez a tanfolyam. 1982-ben végeztem rendszer­­szervezőként, de csak a nagy gépeket ismerem, egy R 20-on tanultam, így szak­mailag fejlődést jelentett ne­kem a mikrogépekre épülő tanfolyam. Állami gazdasá­gunk a közeljövőben vásárol egy Commodore 64-es vagy 128-as számítógépet. Sokféle elképzelésünk van: az anyag­felhasználásban, a készlet­­gazdálkodásban, borászati és szörpüzemünkben a kereske­delmi tevékenység adminiszt­rációjának teljes gépre vite­lében és a göngyölegforga­lomban szánunk szerepet a gépnek. Míg a termelőszövet­kezetek, élelmiszeripari üze­mek és az állami gazdaságok zöme kész programcsomago­kat vesz számítógépéhez, mi házilag kidolgozott, testresza­­bott szoftverrel szeretnénk majd működtetni — mondja. A hallgatók egyöntetű vé­leménye, hogy a kurzust hosszabb időtartamban kelle­ne legközelebb megrendezni. Felmerült az az igény is, hogy ugyanez a gárda egy későbbi időpontban ismét részt vehes­sen egy továbbképző jellegű tanfolyamon. — Szentkút! — Gazdaság-és társadalompolitika___________________ Mit takar a cégtábla? Nem torzít a Prizma Székesfehérvár, Lenin vá­rosrész, Sütő utca. A 34-es épület „C” szintjének bejára­ta fölött szerény cégtábla: Prizma Tervező Szövetkezet automatikai osztálya. De mit is takar a cégtábla, mi is a Prizma valójában? — ennek megtudakolására nyitottam be. Az első helyiségben terve­zőasztalok, rajztáblák mel­lett műszaki rajzolók, terve­zőmérnökök hajolnak nagy gonddal a pauszpapír fölé. Molnár Imre osztályvezető­vel lehalkítjuk hangunkat, ne zavarjuk a munkát. — Itt éppen a veszprémi Bakony Műveknek tervezünk egy gépi berendezést — tájé­koztat az osztályvezető, — egyébként a veszprémiek a legjelentősebb megrendelőink közé tartoznak. De hogy való­jában mivel is foglalkozik a szövetkezet, azt az elnöktől, Forró Dezsőtől tudom meg. — A tizenhét évvel ezelőtt Budapesten alakult szövet­kezet elsősorban gépek, épü­letgépészeti és egyéb villa­mos berendezések tervezésére jött létre. A fővárosban há­rom gépészeti osztályunk mű­ködik, és van érdekeltségünk Miskolcon, Szegeden és Szé­kesfehérváron is. A szövetkezet legfőbb tevé­kenysége a tervezés, de fő­­vállalkozói részlegük ese­tenként — ez ugyan nem jel­lemző — de kivitelezést is vállalt. — Éppen itt Székesfehérvá­ron, az Arév álmennyezet gyártó berendezéseit tervez­tük és készítettük el — veszi át a szót a székesfehérvári automatikai osztály vezetője. — Ezenkívül a falazósor gé­pi berendezéseit terveztük, de dolgoztunk a Videotonnak is. Egyébként a fehérvári rész­leg tartja a kapcsolatot egész Nyugat-Dunántúllal.. A legnagyobb megrendelő azonban a Bakony Művek, amely szereléstechnikai és automatizálási gyárának sze­relősorokat terveznek, vala­mint célgépeket szovjet ex­portra. Most tervezik az új Moszkvicsokhoz a szerelő­­automatákat, valamint a fő­fékhengerhez gépeket és fék­­hibakijelzőket. A fejlődés fő iránya — mint Molnár Imre elmondta — a robotok hazai elterjesz­tése, illetve, meghonosítása. Erre is történtek már kezdeti lépések; osztrák licenc alap­ján a győri Rekord gyárral — az egykori Mezőgép jog­utódjával — karöltve he­gesztőrobotokat terveznek a Roboplan nevű betéti tár­saság számára. A szerződést már megkö­tötték, reális esélyeik vannak a hazai robottechnika fejlesz­tésére. — A prizma, melyen ke­resztül látjuk a világot, nem torzít — mondja végezetül az osztályvezető. Az elnöktől tudom meg, hogy a szövetkezet 110 dol­gozója közül több, mint 60 egyetemi végzettségű, java­részt gépészmérnök, tavalyi termelési értékük megközelí­tette a 70 millió forintot. Ami viszont zavaró a szövetkezet életében az, hogy pangás ta­pasztalható a hazai beruhá­zóknál, ami sajnos azt is je­lenti, hogy a mai takarékos­nak látszó visszafogottság, évek múlva behozhatatlan hátrányokat jelent az ipari üzemeknek. p. a. Célgépesítés a VOR Dunaújvárosi Gyárában A Vörös Október Férfiru­hagyár Dunaújvárosi Gyá­rában évente 140 ezer zakót készítenek holland megren­delésre. Az idén hozzáfog­tak a célgépesítéshez, hogy termelékenyebbé tegyék a munkát, és javítsák a minő­séget. A mintegy 16 millió forintos fejlesztés első gé­pei már munkába álltak, öt új, korszerű, olasz gyártmányú speciális varró­gépet helyeztek üzembe, amelyek vállelrendező, vat­tabevarró és ujjabélés be­varró munkafolyamatok el­végzésére alkalmasak. A na­pokban érkezik meg egy ugyancsak olasz gyártmá­nyú vasaló célgép mely egyszerre oldja meg a zakó elejének és hátuljának va­salását, s termelékenységé­vel egymaga pótolja a je­lenleg alkalmazott négy va­salógépet. Svéd gyártmányú, függesztett állvány-rend­szerrel cserélik fel a jelen­legi „futószalagot”. Most kézzel továbbítják egymás­nak a zakók kiszabott da­rabjait a szalagon dolgo­zók, a jövőben pedig füg­gesztve érkezik az anyag s a konveyor előre progra­mozva adagolja a munka­helyekre, az elkészült zakó­kat pedig függőaknában viszi le a vasalóterembe. Több elavult gépet kor­szerűbbre cserélnek, így az eleje betét ragasztógépet, az ujja díszlyuk kötőgépet, az ujjabevarró gépet és a gyártásközi varratfelvasaló gépet „leváltják”, nagyobb teljesítményűek lépnek a helyükbe. Erre elsősorban azért van szükség, hogy ne fogják vissza a szalagok korszerűsítése révén fel­gyorsult gyártási ütemet. A célgépesítés a dunaújvárosi gyár munkásnőinek tevé­kenységét is könnyíti. Fuvarszervező irodák A Kiosz megyei vezetősé­ge március végi ülésén jó­váhagyta a személy- és te­herszállító kisiparosok által létesített fuvarszervező iro­dák működési szabályza­tát. Ez a diszpécser-szol­gálat végzi a fuvarigények továbbítását. Az irodák ön­fenntartók, illetve a létesí­tők hozzájárulásából fedezik költségeiket. A Kiosz megyei vezetőség határozata Dunaújvárosban a Tempó, az Express, a Centrum és a Hotel Taxi, Székesfehérváron a City Taxi és Rácalmáson a Kö­zép-dunavidéki­­ fuvarszer­vező iroda működési sza­bályzatát fogadta el. Egymillió ember munkarendje A tények: a gépipar egyik legrangosabb vállalatánál éven­te annyi az egész napos és igazolatlan hiányzás, ami összesen 40 ember egész évi hivatalos munkaidejével egyenlő. Az úgynevezett törtnapi, tehát néhány órás hiányzás ennél ki­lencszer több. A vállalat tavalyi munkaidőmérlege szerint minden ember naponta és átlagosan 6 óra 36 percet tölt produktív munkával. A többi időt — többek között — a vál­lalati büfében tölti, amely szigorúan a műszakkezdéskor nyit, a szervezők nem nagy dicsőségére. Egy példa — nem példa, mondhatnánk, nézzük tehát az országos adatokat. Manapság már ott tartunk, hogy az ál­­talánosíthatóan laza munkafegyelem, illetve a munkaidő ki­használatlansága miatt évente egymillió ember munkaideje megy veszendőbe. A Gazdaságkutató Intézet korábbi meg­állapítása szerint az évi munkaidőalap legalább 25—30 szá­zaléka vész el haszontalanul, jórészt a felesleges — s a szer­vezetlen gazdálkodásra visszavezethető — tevékenység miatt. Máris állítható: van valami igazsága a közhelyszerű meg­állapításnak, miszerint az emberek nem azért mennek a munkahelyükre, hogy semmittevéssel verjék agyon az időt. A többség dolgozni akar. Igaz, vannak notórius fegyelmezet­­lenkedők, vannak reménytelen esetek és helyzetek. Van ami­kor hiába a jó szó, a figyelmeztetés, vagy akár a szigorú büntetés. Nincs foganatja. Tegyük hozzá, gyakorta nem is lehet. Társadalmi vívmányunk a teljes foglalkoztatottság, ugyanakkor nem titkolható gondunk is, hogy még a leg­­megátalkodottabb fegyelmezetlenkedők is gyakorlatilag tö­kéletes biztonságban érezhetik magukat. E változatlanul munkaerőínséges világban állásuk, munkahelyük biztos, az esetleges keményebb fegyelmi eljárásokat — az agyonbo­nyolított munkajog-rendszer segítségével is — viszonylag könnyedén a javukra fordíthatják, s ha netán mégis az el­bocsátás veszélye fenyegetné őket, akkor sem kell kétség­beesniük: várják őket más munkahelyek, ahol változatlan a munkaerő-gazdálkodási filozófia, hogy tudniillik öt rossz, hasznavehetetlen ember még mindig jobb, mint egy hiányzó ember. Az is igaz, hogy a munkáltatók ma már valamennyi­re válogatnak; a rosszabbját, a megbízhatatlanabbját ma már ódzkodva fogadják — de általában azért fogadják. Ráadásul a fegyelmezetlenségre hajlamosak előtt rossz példák tucatjai állnak. Könnyedén hivatkozhatnak mind­azokra, akik különböző okok és megfontolások miatt ked­vezményezett munkahelyi státusban vannak és különösebb teljesítménykövetelmények nélkül is fölvehetik a számukra garantált — gyakorta igen tekintélyes összegű — havi fi­zetséget. Hivatkozhatnak például az úgynevezett sportállások betöltőire, s hivatkozhatnak mindazokra, akik esetében hall­gatólagosan megegyezéssel tűrik el a jóformán említésre sem méltó munkateljesítményeket csak azért, mert amúgy „meg­becsülendő” emberekről van szó. S persze hivatkozhatnak a hivatalosan is legalizálható munkahelyi távollétekre, mert „ügyintézni” gyakorta még manapság is csak munkaidőben lehet, s mert a legkülönbözőbb szervezetek kérik ki — szem­rebbenés nélkül — konferenciákra, társadalmi munkára és miegyébre az általuk kiszemelt munkavállalókat. Félreértés ne essék, nem kívánom mentegetni a megrög­zött fegyelmezetlenkedőket, de végre be kell látni, hogy az ilyesfajta — s többnyire kényszerű — munkáltatói gyakorlat önmagában is fegyelemlazító, a munkamorált általában is romboló tényező. Be kell tehát látni, hogy a munkahelyi ve­zetőknek különösen fontos szerepük van a munkafegyelem megszilárdításában. Másképpen fogalmazva: a munkafegye­lem elsősorban a vezetés, az irányítás színvonalától függ. S ha manapság egyre súlyosbodó gondunk a munkafegyelem lazulása, akkor ez egyben a vezetői munka — s persze nem­csak a közvetlen termelésirányítók munkájának — elégte­len minősítése is. Ám mit tegyen a munkahelyi vezető, ha például a soroza­tos anyaghiány, s az általában szervezetlen gazdálkodási kö­rülmények közepette kényszerűen tűrnie kell a csellengést, a lógást, a munkahelyről való eltávozásokat? Semmi mást nem tehet, mint hogy segítséget vár másoktól, máshonnan, hogy végre szervezettebbé váljék a munkavégzés, hogy le­gyen oka megtagadni a kilépőcédulák aláírását, s legyen jo­ga — ha kell — saját belátása szerint büntetni. És persze segítséget vár az ügyben is, hogy kínos-kellemetlen követ­kezmények nélkül szabadulhasson meg az általa nem kívá­natosnak vélt emberektől. Vagyis a fegyelmezett és hasznot hajtó, produktív munka elképzelhetetlen olyan feltétel- és eszközrendszer nélkül, amely nemcsak tüneti kezelésre alkalmas. Társadalmi mé­retű gondról van szó, enyhítése csakis átfogó és mélyreható változásokat eredményező gazdaságirányítási és társadalom­politikai program lehet. ... . . . Vértes Csaba Egy „kóceráj” becsülete Lapunk egyik riportjában a világszínvonalú techni­kával dolgozó bicskei üzem korszerűségét úgy akartam kiemelni, hogy kócerájnak tituláltam ötven évvel ez­előtti, kézműves-műhely elődjét. Ezt a lebecsülő ki­fejezést sérelmezte levelé­ben a hajdani lakatosmű­­hely tanulója, majd munká­sa, a ma már nyugdíjas Engler Imre, Kajászóról. „Mondjuk csak úgy: 1939- ben inasként kezdtem dol­gozni Pajer László műhe­lyében — emlékszik vissza Engler Imre. — Volt ott gyalu, marógép, eszterga, revolverpad, de végeztünk minden vasipari munkát az ekejavítástól a gépgyártá­sig. Ugyanis, többek között, röntgengépek teljes me­chanikus részét gyártottuk a német Siemens cégnek. Aki ott dolgozott, annak ér­tenie kellett a hegesztéshez, a villanyszereléshez, a for­gácsolástól az autójavításig, mindenhez. Nemcsak a szakmát, a hozzáértést ta­nultuk meg ott, hanem a lelkiismeretességet és a munkafegyelmet is, egy életre.” Gondolhatnánk, Engler Imre véleményét talán megszépíti az eltelt idő. A régi társakat és mestereket sorolja: a forgácsolók cso­portvezetőjét, a bicskei Iva­­nicsot, a villanyszerelő Schléger Lászlót, a Mávag­­ba került Széplaki László és Pusztai András lakatost, akik mindenhol megállták a helyüket. Természetesen nem állítja, hogy szakma­szeretetet csak a szigorúan követelő maszeknál lehet tanulni, de azt igen, hogy első munkahely, a sokolda­lúságra nevelő előiskola ma is meghatározó. „Én kérem, kiemelt em­ber lettem, olyan munkás, akit megbecsültek a Vas­öntödében, a Lágymányosi Dohánygyárban is, ahol fő­­gépmester és végül az Él­­gép­nél, ahonnan műveze­tőként mentem nyugdíjba. Példálózhatnék a hanyag­ság, a hozzánem értés, a lel­kiismeretlenség sok eseté­vel, elrontott munkadara­bokról, felületes technoló­giáról. Úgynevezett modern gyárakban is, mérnököktől is tapasztaltam ilyesmit — s akkor az a régi műhely a kóceráj?” Jól esett hallgatni az ön­érzetes esztergályos hábor­gását Kajászón, aki nem ötszöri kiváló dolgozó és miniszteri elismerésére, ha­nem saját maga tervezte és készítette körfűrészgépére a legbüszkébb. Azt a „kóceráj” kitételt ezennel visszavonom. Zsiday Csaba

Next