Fejér Megyei Hírlap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-01 / 76. szám
Számítógépes tanfolyam Az első lépések A Fejér Megyei Tanács, a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei agrárszakosztálya és a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Intézet (Müszi) rendezésében alapfokú programozói és gépkezelői tanfolyamot tartottak a székesfehérvári Technika Házában. A kétszer egyhetes tanfolyamon megyénk állami gazdaságaiból, termelőszövetkezeteiből, mezőgazdasági kombinátjaiból harmincnyolcan sajátították el a személyi számítógépek kezelésének és programozásának alapelemeit. Megyénk mezőgazdasági üzemeiben is tért hódított a számítástechnika, elsősorban az ügyviteli tevékenységekben, a költségszámításokban és az optimum számításoknál. Tavaly rendeztek első ízben hasonló tanfolyamot a megyeszékhelyen. A kérdőíves információk igazolták, szükség van a mezőgazdasági szakemberek, ügyviteli dolgozók oktatására, hiszen egyre több termelőszövetkezet vásárol kisebb teljesítményű, főként Commodore személyi számítógépeket. Az ötnapos, feszített programú tanfolyam elméleti oktatásból és gyakorlati, gépkezelői ismeretek elsajátításából állt. A Müszi munkatársai, Szingyi László, Vekerdi Béla és Szántó József vállalták magukra a maratoni, napi hétórás tanfolyam vezetését, amelyen megyénk tizenöt mezőgazdasági üzeméből vettek részt. Legtöbben a fehérvári Kossuth Termelőszövetkezetből, innen tizenegyen. A második turnus március 21-én zárta a tanfolyamot. A vizsga egy, a hallgatók igénye szerinti téma programozása volt a Commodore gépen. Néhány résztvevőt megkérdeztünk, mi a véleménye az itt hallottakról, tanultakról? — Másfél év alatt tanultam annyit az egyetemen a számítógépekről, mint itt az ötnapos tanfolyamon — mondja Szarvas Tibor, az Igazi Lenin Tsz főkönyvelője. — Valószínűleg áprilistól már üzembe helyezhetjük Commodore 64-es számítógépünket, amelyet elsősorban takarmányadagok és műtrágya optimum számítására használunk majd. Ketten hallgattuk, gyakoroltuk végig termelőszövetkezetünkből ezt a tömény ismeretanyagot nyújtó kurzust, amelynek számunkra nagy gyakorlati haszna van — véli a főkönyvelő. A Pázmándi Barátság Termelőszövetkezetből négyen érkeztek. Egyikük, Németh Jánosné könyvelő. — A sárisápiak személyi számítógépét vette meg a termelőszövetkezet, üzemgazdasági feladatokra, például kereseti adó számításra, és a gyors vezetői döntések előkészítésére, illetve az ehhez szükséges adatszolgáltatásra. Kezdeti stádiumban vagyunk, most tesszük a számítástechnika alkalmazásában az első fél lépést... Valamennyien minden előzetes ismeret nélkül jöttünk, így nehéz volt számunkra a rengeteg újdonság befogadása. Találtunk egy „profi” számítástechnikai szakembert is a tanfolyamon, Botos István rendszerszervezet, a Móri Állami Gazdaságból. — Jól szervezett, mindenre kiterjedő volt ez a tanfolyam. 1982-ben végeztem rendszerszervezőként, de csak a nagy gépeket ismerem, egy R 20-on tanultam, így szakmailag fejlődést jelentett nekem a mikrogépekre épülő tanfolyam. Állami gazdaságunk a közeljövőben vásárol egy Commodore 64-es vagy 128-as számítógépet. Sokféle elképzelésünk van: az anyagfelhasználásban, a készletgazdálkodásban, borászati és szörpüzemünkben a kereskedelmi tevékenység adminisztrációjának teljes gépre vitelében és a göngyölegforgalomban szánunk szerepet a gépnek. Míg a termelőszövetkezetek, élelmiszeripari üzemek és az állami gazdaságok zöme kész programcsomagokat vesz számítógépéhez, mi házilag kidolgozott, testreszabott szoftverrel szeretnénk majd működtetni — mondja. A hallgatók egyöntetű véleménye, hogy a kurzust hosszabb időtartamban kellene legközelebb megrendezni. Felmerült az az igény is, hogy ugyanez a gárda egy későbbi időpontban ismét részt vehessen egy továbbképző jellegű tanfolyamon. — Szentkút! — Gazdaság-és társadalompolitika___________________ Mit takar a cégtábla? Nem torzít a Prizma Székesfehérvár, Lenin városrész, Sütő utca. A 34-es épület „C” szintjének bejárata fölött szerény cégtábla: Prizma Tervező Szövetkezet automatikai osztálya. De mit is takar a cégtábla, mi is a Prizma valójában? — ennek megtudakolására nyitottam be. Az első helyiségben tervezőasztalok, rajztáblák mellett műszaki rajzolók, tervezőmérnökök hajolnak nagy gonddal a pauszpapír fölé. Molnár Imre osztályvezetővel lehalkítjuk hangunkat, ne zavarjuk a munkát. — Itt éppen a veszprémi Bakony Műveknek tervezünk egy gépi berendezést — tájékoztat az osztályvezető, — egyébként a veszprémiek a legjelentősebb megrendelőink közé tartoznak. De hogy valójában mivel is foglalkozik a szövetkezet, azt az elnöktől, Forró Dezsőtől tudom meg. — A tizenhét évvel ezelőtt Budapesten alakult szövetkezet elsősorban gépek, épületgépészeti és egyéb villamos berendezések tervezésére jött létre. A fővárosban három gépészeti osztályunk működik, és van érdekeltségünk Miskolcon, Szegeden és Székesfehérváron is. A szövetkezet legfőbb tevékenysége a tervezés, de fővállalkozói részlegük esetenként — ez ugyan nem jellemző — de kivitelezést is vállalt. — Éppen itt Székesfehérváron, az Arév álmennyezet gyártó berendezéseit terveztük és készítettük el — veszi át a szót a székesfehérvári automatikai osztály vezetője. — Ezenkívül a falazósor gépi berendezéseit terveztük, de dolgoztunk a Videotonnak is. Egyébként a fehérvári részleg tartja a kapcsolatot egész Nyugat-Dunántúllal.. A legnagyobb megrendelő azonban a Bakony Művek, amely szereléstechnikai és automatizálási gyárának szerelősorokat terveznek, valamint célgépeket szovjet exportra. Most tervezik az új Moszkvicsokhoz a szerelőautomatákat, valamint a főfékhengerhez gépeket és fékhibakijelzőket. A fejlődés fő iránya — mint Molnár Imre elmondta — a robotok hazai elterjesztése, illetve, meghonosítása. Erre is történtek már kezdeti lépések; osztrák licenc alapján a győri Rekord gyárral — az egykori Mezőgép jogutódjával — karöltve hegesztőrobotokat terveznek a Roboplan nevű betéti társaság számára. A szerződést már megkötötték, reális esélyeik vannak a hazai robottechnika fejlesztésére. — A prizma, melyen keresztül látjuk a világot, nem torzít — mondja végezetül az osztályvezető. Az elnöktől tudom meg, hogy a szövetkezet 110 dolgozója közül több, mint 60 egyetemi végzettségű, javarészt gépészmérnök, tavalyi termelési értékük megközelítette a 70 millió forintot. Ami viszont zavaró a szövetkezet életében az, hogy pangás tapasztalható a hazai beruházóknál, ami sajnos azt is jelenti, hogy a mai takarékosnak látszó visszafogottság, évek múlva behozhatatlan hátrányokat jelent az ipari üzemeknek. p. a. Célgépesítés a VOR Dunaújvárosi Gyárában A Vörös Október Férfiruhagyár Dunaújvárosi Gyárában évente 140 ezer zakót készítenek holland megrendelésre. Az idén hozzáfogtak a célgépesítéshez, hogy termelékenyebbé tegyék a munkát, és javítsák a minőséget. A mintegy 16 millió forintos fejlesztés első gépei már munkába álltak, öt új, korszerű, olasz gyártmányú speciális varrógépet helyeztek üzembe, amelyek vállelrendező, vattabevarró és ujjabélés bevarró munkafolyamatok elvégzésére alkalmasak. A napokban érkezik meg egy ugyancsak olasz gyártmányú vasaló célgép mely egyszerre oldja meg a zakó elejének és hátuljának vasalását, s termelékenységével egymaga pótolja a jelenleg alkalmazott négy vasalógépet. Svéd gyártmányú, függesztett állvány-rendszerrel cserélik fel a jelenlegi „futószalagot”. Most kézzel továbbítják egymásnak a zakók kiszabott darabjait a szalagon dolgozók, a jövőben pedig függesztve érkezik az anyag s a konveyor előre programozva adagolja a munkahelyekre, az elkészült zakókat pedig függőaknában viszi le a vasalóterembe. Több elavult gépet korszerűbbre cserélnek, így az eleje betét ragasztógépet, az ujja díszlyuk kötőgépet, az ujjabevarró gépet és a gyártásközi varratfelvasaló gépet „leváltják”, nagyobb teljesítményűek lépnek a helyükbe. Erre elsősorban azért van szükség, hogy ne fogják vissza a szalagok korszerűsítése révén felgyorsult gyártási ütemet. A célgépesítés a dunaújvárosi gyár munkásnőinek tevékenységét is könnyíti. Fuvarszervező irodák A Kiosz megyei vezetősége március végi ülésén jóváhagyta a személy- és teherszállító kisiparosok által létesített fuvarszervező irodák működési szabályzatát. Ez a diszpécser-szolgálat végzi a fuvarigények továbbítását. Az irodák önfenntartók, illetve a létesítők hozzájárulásából fedezik költségeiket. A Kiosz megyei vezetőség határozata Dunaújvárosban a Tempó, az Express, a Centrum és a Hotel Taxi, Székesfehérváron a City Taxi és Rácalmáson a Közép-dunavidéki fuvarszervező iroda működési szabályzatát fogadta el. Egymillió ember munkarendje A tények: a gépipar egyik legrangosabb vállalatánál évente annyi az egész napos és igazolatlan hiányzás, ami összesen 40 ember egész évi hivatalos munkaidejével egyenlő. Az úgynevezett törtnapi, tehát néhány órás hiányzás ennél kilencszer több. A vállalat tavalyi munkaidőmérlege szerint minden ember naponta és átlagosan 6 óra 36 percet tölt produktív munkával. A többi időt — többek között — a vállalati büfében tölti, amely szigorúan a műszakkezdéskor nyit, a szervezők nem nagy dicsőségére. Egy példa — nem példa, mondhatnánk, nézzük tehát az országos adatokat. Manapság már ott tartunk, hogy az általánosíthatóan laza munkafegyelem, illetve a munkaidő kihasználatlansága miatt évente egymillió ember munkaideje megy veszendőbe. A Gazdaságkutató Intézet korábbi megállapítása szerint az évi munkaidőalap legalább 25—30 százaléka vész el haszontalanul, jórészt a felesleges — s a szervezetlen gazdálkodásra visszavezethető — tevékenység miatt. Máris állítható: van valami igazsága a közhelyszerű megállapításnak, miszerint az emberek nem azért mennek a munkahelyükre, hogy semmittevéssel verjék agyon az időt. A többség dolgozni akar. Igaz, vannak notórius fegyelmezetlenkedők, vannak reménytelen esetek és helyzetek. Van amikor hiába a jó szó, a figyelmeztetés, vagy akár a szigorú büntetés. Nincs foganatja. Tegyük hozzá, gyakorta nem is lehet. Társadalmi vívmányunk a teljes foglalkoztatottság, ugyanakkor nem titkolható gondunk is, hogy még a legmegátalkodottabb fegyelmezetlenkedők is gyakorlatilag tökéletes biztonságban érezhetik magukat. E változatlanul munkaerőínséges világban állásuk, munkahelyük biztos, az esetleges keményebb fegyelmi eljárásokat — az agyonbonyolított munkajog-rendszer segítségével is — viszonylag könnyedén a javukra fordíthatják, s ha netán mégis az elbocsátás veszélye fenyegetné őket, akkor sem kell kétségbeesniük: várják őket más munkahelyek, ahol változatlan a munkaerő-gazdálkodási filozófia, hogy tudniillik öt rossz, hasznavehetetlen ember még mindig jobb, mint egy hiányzó ember. Az is igaz, hogy a munkáltatók ma már valamennyire válogatnak; a rosszabbját, a megbízhatatlanabbját ma már ódzkodva fogadják — de általában azért fogadják. Ráadásul a fegyelmezetlenségre hajlamosak előtt rossz példák tucatjai állnak. Könnyedén hivatkozhatnak mindazokra, akik különböző okok és megfontolások miatt kedvezményezett munkahelyi státusban vannak és különösebb teljesítménykövetelmények nélkül is fölvehetik a számukra garantált — gyakorta igen tekintélyes összegű — havi fizetséget. Hivatkozhatnak például az úgynevezett sportállások betöltőire, s hivatkozhatnak mindazokra, akik esetében hallgatólagosan megegyezéssel tűrik el a jóformán említésre sem méltó munkateljesítményeket csak azért, mert amúgy „megbecsülendő” emberekről van szó. S persze hivatkozhatnak a hivatalosan is legalizálható munkahelyi távollétekre, mert „ügyintézni” gyakorta még manapság is csak munkaidőben lehet, s mert a legkülönbözőbb szervezetek kérik ki — szemrebbenés nélkül — konferenciákra, társadalmi munkára és miegyébre az általuk kiszemelt munkavállalókat. Félreértés ne essék, nem kívánom mentegetni a megrögzött fegyelmezetlenkedőket, de végre be kell látni, hogy az ilyesfajta — s többnyire kényszerű — munkáltatói gyakorlat önmagában is fegyelemlazító, a munkamorált általában is romboló tényező. Be kell tehát látni, hogy a munkahelyi vezetőknek különösen fontos szerepük van a munkafegyelem megszilárdításában. Másképpen fogalmazva: a munkafegyelem elsősorban a vezetés, az irányítás színvonalától függ. S ha manapság egyre súlyosbodó gondunk a munkafegyelem lazulása, akkor ez egyben a vezetői munka — s persze nemcsak a közvetlen termelésirányítók munkájának — elégtelen minősítése is. Ám mit tegyen a munkahelyi vezető, ha például a sorozatos anyaghiány, s az általában szervezetlen gazdálkodási körülmények közepette kényszerűen tűrnie kell a csellengést, a lógást, a munkahelyről való eltávozásokat? Semmi mást nem tehet, mint hogy segítséget vár másoktól, máshonnan, hogy végre szervezettebbé váljék a munkavégzés, hogy legyen oka megtagadni a kilépőcédulák aláírását, s legyen joga — ha kell — saját belátása szerint büntetni. És persze segítséget vár az ügyben is, hogy kínos-kellemetlen következmények nélkül szabadulhasson meg az általa nem kívánatosnak vélt emberektől. Vagyis a fegyelmezett és hasznot hajtó, produktív munka elképzelhetetlen olyan feltétel- és eszközrendszer nélkül, amely nemcsak tüneti kezelésre alkalmas. Társadalmi méretű gondról van szó, enyhítése csakis átfogó és mélyreható változásokat eredményező gazdaságirányítási és társadalompolitikai program lehet. ... . . . Vértes Csaba Egy „kóceráj” becsülete Lapunk egyik riportjában a világszínvonalú technikával dolgozó bicskei üzem korszerűségét úgy akartam kiemelni, hogy kócerájnak tituláltam ötven évvel ezelőtti, kézműves-műhely elődjét. Ezt a lebecsülő kifejezést sérelmezte levelében a hajdani lakatosműhely tanulója, majd munkása, a ma már nyugdíjas Engler Imre, Kajászóról. „Mondjuk csak úgy: 1939- ben inasként kezdtem dolgozni Pajer László műhelyében — emlékszik vissza Engler Imre. — Volt ott gyalu, marógép, eszterga, revolverpad, de végeztünk minden vasipari munkát az ekejavítástól a gépgyártásig. Ugyanis, többek között, röntgengépek teljes mechanikus részét gyártottuk a német Siemens cégnek. Aki ott dolgozott, annak értenie kellett a hegesztéshez, a villanyszereléshez, a forgácsolástól az autójavításig, mindenhez. Nemcsak a szakmát, a hozzáértést tanultuk meg ott, hanem a lelkiismeretességet és a munkafegyelmet is, egy életre.” Gondolhatnánk, Engler Imre véleményét talán megszépíti az eltelt idő. A régi társakat és mestereket sorolja: a forgácsolók csoportvezetőjét, a bicskei Ivanicsot, a villanyszerelő Schléger Lászlót, a Mávagba került Széplaki László és Pusztai András lakatost, akik mindenhol megállták a helyüket. Természetesen nem állítja, hogy szakmaszeretetet csak a szigorúan követelő maszeknál lehet tanulni, de azt igen, hogy első munkahely, a sokoldalúságra nevelő előiskola ma is meghatározó. „Én kérem, kiemelt ember lettem, olyan munkás, akit megbecsültek a Vasöntödében, a Lágymányosi Dohánygyárban is, ahol főgépmester és végül az Élgépnél, ahonnan művezetőként mentem nyugdíjba. Példálózhatnék a hanyagság, a hozzánem értés, a lelkiismeretlenség sok esetével, elrontott munkadarabokról, felületes technológiáról. Úgynevezett modern gyárakban is, mérnököktől is tapasztaltam ilyesmit — s akkor az a régi műhely a kóceráj?” Jól esett hallgatni az önérzetes esztergályos háborgását Kajászón, aki nem ötszöri kiváló dolgozó és miniszteri elismerésére, hanem saját maga tervezte és készítette körfűrészgépére a legbüszkébb. Azt a „kóceráj” kitételt ezennel visszavonom. Zsiday Csaba