Fejér Megyei Hírlap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

ANDA. _____ Grósz Károly Záhonyban és a Kárpátalján (Folytatás az 1. oldalról)­gyarország bénító maradvá­nyait. Azt is tudatosítani kell, mert helyettünk ezt senki nem teszi meg, hogy a köz­vetlen előzményeket nagy­vonalúan elfelejtve, egyedül a magyar népet ültették a vádlottak padjára Hitler utolsó csatlósaként, pedig kollaboráns kormány a né­met fasiszták által megszállt minden országban működött, a Szovjetunió ellen nemcsak magyar katonák kényszerül­tek emiatt hadba lépni. Min­den más nép lehetett áldozat, bűnösök csak mi lettünk e torz mérce szerint. A magyar nép nem hajlandó elismerni ezt az igazságtalan ítéletet. — Az a mi mostani felada­tunk és kötelességünk, hogy felkutassunk és kiaknázzunk mindent, ami a felszabadulás kínálta lehetőségekből ma is életre kelthető. Napi gond­jaink között gyakran elfelejt­kezünk megtett utunk érté­keiről. Egyoldalúságunkkal önmagunkat és saját mun­kánkat minősítjük, értékel­jük le. Márpedig az önbecsü­lését­ vesztett ember gyer­mekére, országára nem vár­hat biztató jövő — mondotta, a fejlődés egyik szemmel látható példájaként éppen a várossá vált Záhonyt említ­ve. —• Ne essünk az egyolda­lúság hibájába — mondtam az imént. Magamat is óvom ettől nem hallgathatom hát el: óriási az országra nehe­zedő nyomás. Szándékainkat meghaladóan és számotte­vően növekszik a konverti­bilis adósságállomány. Kö­zel vagyunk ahhoz a határ­hoz, amikor már az adósság­­tömeg kezelhetetlenné válik. A gazdasági vezetés a követ­kező hónapokban kénytelen minden egyébét alárendelni annak a célnak, hogy meg­akadályozza az ingatag egyensúlyi helyzet felborulá­sát. Nem kerülhetők el újabb közérzetrontó­ intézkedések sem. Ráadásul a gazdasági reformfolyamat üteme, de főként az értéktermelés nagysága és hatékonysága el­maradt a kívánatostól. Divat mostanában címké­ket aggatni másokra. Én mégis vállalom, ha konzer­vatívnak neveznek, de han­got adok annak a meggyőző­désemnek, hogy az anyagi termelés az alap, életünk csak erre épülhet, ez a meg­határozó, és ennek rendbeté­telétől függhet minden más. Jó érzéssel mondom: nő azoknak a száma, akik ha­sonlóan vélekednek. Csak a munka vezethet el a fellen­düléshez, a demokráciához, a szocializmushoz. Csoóri Sán­dor 1953 elején vetette pa­pírra máig igaz sorait: „Fá­rad a nép, mint gyorsröptű madárnak nagy útja közben, szárnya hanyatlóban, örülni szépnek se tud igazán, kinek kevés kenyér van az aszta­lán. Jövőbe, hinni népem is csupán úgy tud, ha kedvez és bíztatja az élet.” De a köl­tő még abban a nehéz kor­ban is képes volt hittel bíz­tatni. Ezt írja: „Tudom, nem könnyű felépíteni az új ha­zát, amelyről álmodunk. Tu­dom, a célunk szándék, szó marad, ha gondot tűrni érte nem tudunk.” Ilyen bíztató szavaknak ma híján va­gyunk. Az új haza ígéretét csak mi magunk válthatjuk valóra, nemzeti egységben, összefogásban! Nem titkoljuk, hogy — im­már a többpártrendszerből­ fakadó versenyhelyzettel is számolva — győztes, a vá­lasztásokon megerősödött pártként szeretnénk látni a Magyar Szocialista Munkás­pártot. Ez a jelszó tömörségű program abból a célból ké­szült, hogy mind pártunk tagja, mind a szélesebb köz­vélemény világosan láthas­sák, hogy mire törekszik az MSZMP. Fellendülést akarunk — mint írjuk —, de nagyon jól tudjuk, hogy ennek kulcsát alapvetően a gazdaság jelen­ti, bár a fellendülést nem­csak a gazdaságban akarjuk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a fellendülés vállalásá­ba egy súlyos, feszültségek­kel teli átmeneti szakasz el­fogadása is beletartozik. Né­pünk jövője múlik azon, hogy a társadalom képes-e elég türelmet tanúsítani a máris megjelenő keserves következmények iránt, a kor­mány ellent tud-e állni a sokoldalú nyomásnak, és a párt be tudja-e tölteni szere­pét a politikai mozgások be­folyásolásában. Újraformáljuk a gazdaság­­politikánkat. Megőrizzük, majd megszilárdítjuk a ma még törékeny fizetőképessé­günket. Fokozatosan kiépít­jük a belső piacot. Határo­zottan keressük az együtt­működést a világgazdaság legfejlettebb térségeivel. Kö­vetkezetesen érvényesíteni kívánjuk a teljesítmény el­vét, támogatjuk és elismer­jük a vállalkozást, a kezde­ményezést, a tudást, a haté­konyságot. Megteremtjük a szociális gondoskodás anyagi feltételeit. Csökkentjük az inflációt, és a minél maga­sabb szintű foglalkoztatás biztosítására törekszünk. Demokráciát akarunk, ami­­ azt jelenti, hogy fel aka­runk használni minden olyan vívmányt, amit korábbi tár­sadalmi rendszerek, más­ or­szágok ezen a téren elértek. De ennél többre is törek­szünk, amennyiben — ahol ez csak lehetséges — túl is akarunk lépni az eddigi ered­ményeken, megőrizve azo­kat. Ebben az értelemben nemcsak a jelző nélküli, ha­nem a szocialista demokrá­cia elérése is programunkban szerepel. . Számunkra tehát nem kér­dés az, hogy a szocializmus vagy valamiféle harmadik út követhető-e Magyarország számára. A szocializmus út­ját választjuk! A Magyar Szocialista Mun­káspárt rövid programja kö­rül, amint az várható volt, bizonyos polarizálódás indult meg. A benne foglalt útról koncepcionálisan eltérő véle­mények is felszínre kerültek a közélet és a pártmozgalom minden szintjén. Maga a vi­ta természetes. Soha politikai mozgalom nem számíthatott tartós sikerre és tényleges tömegtámogatásra, ha a programja nem érdemi viták sodrában formálódott. A vi­ták azonban mindig akkor voltak termékenyek, ha az ügy állott az előterükben, nem pedig a résztvevők kü­lönböző szubjektív eredetű motivációi. Ma már világo­san látható, hogy sok helyen ezek a viták nemcsak a köz­ügyet szolgálják. Nem a he­lyes, érvényes válasz megta­lálása a cél egyesek részéről, hanem az egyéni érdekek ér­vényesítése. A politika ma legnehezebb, leghálátlanabb területeinek képviseletét egyesek­­ éppen azért nem vállalják tudatosan, mert nem akarják személyes presztízsüket ezzel megter­helni. Megszaporodtak emel­lett a partnerek tudatos le­járatására irányuló törekvé­sek is. Vannak, akik nyilvá­nos megszólalásuk alkalmá­ból az előkelő, hűvös kívül­álló pozíciójából figyelik az országunkban végbemenő változásokat, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami ma itt történik. Vannak olya­nok is, akik nem egyszer lát­ványosan tagadják meg múltjukat, abban remény­kedve, így nem kell vállalni az erkölcsi felelősséget eset­leges korábbi magatartásu­kért. Ezek a párt program­ja, politikai irányvonala kö­rüli vitáknak olyan mellék­­termékei, amelyektől sürgő­sen meg kell szabadulni, mert a pártunk cselekvőké­pességét, hitelét nagyon ko­molyan veszélyeztetik! A múlt hibáinak konstruk­tív számba vételére, a létre­hozott értékek becsületére, világos programra, nyílt, őszinte beszédre, színvallás­ra, sandaságmentes közösségi viszonyokra, alkotó légkörre, egységes cselekedetre van szükség. A negatív jelenségek ha­tását az is felerősítheti, hogy a gazdasági, politikai helyzet rosszabbodása következtében nyíltabban jelentkeznek az ellenséges erők. Ma már a hatalom nyílt támadásától sem riadnak vissza, egyre félreérthetetlenebbé teszik, hogy a szocializmust mint rendszert akarják felszámol­ni. S ahogy az már ilyenkor lenni szokott, ezen a terepen nem lehet kizárni a rend­­szerellenes erők és egyes, párton belüli törekvések — szándéktól független — ta­lálkozását sem. Az aggodalomra és ellenlé­pésekre okot adó jelenségek közül szeretném külön is felhívni a figyelmet a faj­gyűlölet, a nacionalizmus ter­jedésére. A fajgyűlölet ma elsősorban az antiszemitiz­mus és a cigányellenesség formájában jelentkezik. A nacionalizmus — ebben az országban rengeteg történel­mi példa van rá — különö­sen képes alantas indulatok, érzelmek felkorbácsolására. Ez ellen fellépni mindnyá­junk közös kötelessége, tud­va persze azt is, hogy ma nálunk a nacionalizmus el­len fellépőket nagyon hamar éri a magyarság elárulásának a vádja. Ez a hamisítás azt a tényt igyekszik elpalástol­­ni, hogy aki a nacionaliz­mussal játszik, az tudatosan teszi ezt, de akiknek a han­bun Erzsébet és Stuber Sándor, az MTI kiküldött tudósítói jelentik­ . Grósz Károly útja először Ungvárra vezetett. A megyei pártbizottság székházában a megye vezetői adtak tájé­koztatást a kárpátontúliak, életéről, munkájáról. Grósz Károly köszönetet mondott a meghívásért, majd röviden beszámolt a magyarországi politikai, tár­sadalmi folyamatokról, az MSZMP törekvéseiről. Genrih Kandrovszkij, az Ukrán Kommunista Párt Kárpátontúli Területi Bi­zottságának első titkára, a Szovjetunió legfiatalabb me­gyéjének helyzetéről adott tájékoztatást. Elmondta: a kárpátaljai üzemek több mint negyven magyar, első­sorban Szabolcs-Szatmár me­gyei vállalattal tartanak fenn kapcsolatokat,é s tavaly 300 itteni mezőgazdasági szak­embert képeztek ki Magyar­­országon. A kishatár menti forgalom megnyitása nyo­mán most várhatóan új len­dületet kapnak a kölcsönös érdekeken alapuló kapcsola­tok. Grósz Károly ezután az Ungvári Állami Egyetemet kereste fel. A magyar tan­szék vezetője Petro Liza­­nyec professzor beszámolt arról, hogy 25 éves fennállá­suk alatt 400-an szereztek diplomát a tanszéken, s je­lenleg­ 48-an tanulnak a nappali, 78-an a levelező ta­gozaton. A Szovjetunióban­­ folyó hungarológiai kutatásokat koordinálja majd a most lét­rejött Hungarológiai Köz­pont, amely segíti az itt élő más népekkel kialakult kap­csolattartást is. Augusztus­ban 21 ország tudósainak, kutatóinak részvételével nagyszabású hungarológiai konferenciát rendeznek. Ma­gának a központnak az ün­nepélyes megnyitására meg­hívták Grósz Károlyt, aki rö­vid válaszbeszédében meleg szavakkal köszönte meg a gulatát ennek a révén befo­lyásolják, az többnyire nincs ezzel tisztában. Miközben Európához aka­runk felzárkózni, nem en­gedhetjük meg, hogy ilyen jelenségek hazánk hírnevén a legkisebb foltot is ejtsék. Ezért is nagyon fontos erő­ink számbavétele, összefogá­sa és a feladatok közös vál­lalása. Hiszem, hogy pártunk rövid távú programja meg­valósítható, és nem csupán óhajokat fogalmaz meg. Szá­momra ez a program a párt zászlóbontását jelenti, azt mutatja, hogy céltudatosan készülünk a jövőre. E prog­ram köré tömörülve önma­gunkkal és másokkal folyta­tott vitában formálódik az az új egység, amely kibontako­zásunk záloga. Tisztában vagyunk vele, hogy másoknak is van prog­ramjuk. Az ő helyzetük talán könnyebb, nem hatalmon lé­vő pártként írták meg elkép­zeléseiket, a múlt terhét meghagyták nekünk. A kihí­vást azonban vállaljuk. Ha­tározottan ki merem jelente­ni: a mi programunk egyete­mes és nemzeti értékeket egyaránt képvisel. Ezért ajánljuk fel együttműködé­sünket a többi politikai erő­nek a nemzeti sorskérdések megoldásában, ajánljuk, kö­zösen keressük a legjobb megoldásokat, a teljes egyen­jogúság alapján — mondotta végezetül Grósz Károly. A városavató ünnepi ta­nácsülés után Grósz Károly, az MSZMP főtitkára vonatra szállt és a Szovjetunió Kár­­pátontúli területére utazott. magyar nyelv, kultúra kár­pátaljai ápolóinak munkáját. Az egyetemi tanács­ tag­jaival és a magyar tanszék tanáraival folytatott kötetlen beszélgetésen Grósz Károly jó néhány kérdésre válaszolt, kielégítve a többségükben magyar nyelven érdeklődők kíváncsiságát a magyaror­szági politikai, gazdasági fo­lyamatok iránt. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a történészek között ma nem az 1919-es tanácsköztársaság, hanem egyes vezetői — első­sorban Kun Béla — tevé­kenységének újraértékelése van napirenden. Az 1956-os eseményeket is azok közé az időszakok közé sorolta, amelynek tudományos kuta­tását, tanulságainak számba­vételét folytatni kell, de hangsúlyozta: több más, tör­ténelmileg fontos időszak dokumentumait át kell te­kinteni, például az 1945—46- os évekét is. A magyar tanszék egyik tanára hangsúlyozta: a Kár­pátalján élők örömmel ta­pasztalják, hogy időben egy­beesik a Szovjetunióban fo­lyó átalakítás és a magyar reformfolyamat. (Balla Lász­ló író a találkozón ezt a tényt a kárpátaljai magyar­ság óriási, történelmi esé­lyének nevezte.) A két or­szágban végbemenő változá­sok, a demokratizálódás, a nyíltság, hozzájárulnak ah­hoz, hogy Kárpátalján az iskolákban már magyar tör­ténelmet is tanítanak, a ma­gyar nyelvű sajtó pedig né­hány napja immár magyarul írhatja nemcsak a község-, hanem a városneveket is. Helyi idő szerint már 17 óra is elmúlt, amikor Grósz Károly megérkezett a területi pártbizottság politikai kép­zési központjába, ahol nagy­gyűlésen találkozott a terü­let járásai. Beregszász, Nagy­szőlős, Munkács és Ungvár munkásainak, szövetkezeti dolgozóinak és ifjúsági szer­vezeteinek mintegy 700 kép­viselőjével. Grósz Károly mondott be­szédet. Elöljáróban köszönetet mondott az SZKP Központi Bizottságának a meghívásért, az Ukrán Kommunista Párt megyei szerveinek, Kárpátal­ja egész lakosságának a szí­vélyes fogadtatásért. Egyút­tal átadta a Magyar Szocia­lista Munkáspárt üdvözletét és jókívánságait. — Szomszédokhoz, bará­tokhoz jöttünk. Számunkra nagyon fontos, ami Önöknél a Szovjetunióban, Ukrajná­ban, Kárpátalján történik. Az átalakítás nehéz, de so­kat ígérő időszakát nagy fi­gyelemmel és rokonszenvvel kísérik a Magyar Népköztár­saságban is. Számunkra is történelmi jelentősége van annak, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja felis­merte: a szocializmus érté­keit megőrizni és kibonta­koztatni, a kor új kihívásai­ra válaszolni, a társadalmat a XXI. századra felkészíteni csak a gyökeres megújítás révén lehet.­­ Kárpátalján évszázadok óta élnek együtt magyarok, ukránok, oroszok, szlovákok, románok és más nemzetek fiai. Viszonyukat gyakran rontotta a nemzeti önzés, az előítéletek, a környező or­szágok uralkodó köreinek nacionalista politikája. A szocializmus történelmi lehe­tőséget teremtett a nemzeti­ségi problémák megoldására, hiszen megszüntette a ki­zsákmányolást, esélyegyenlő­séget hirdetett a nemzetisé­geknek és egyéneknek egy­aránt. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy e folyamat hosszú és nehéz. Négy évti­zed kevés volt ahhoz, hogy évszázados viszonyokat gyö­keresen megváltoztasson. A nemzetiségi kisebbségek védelme az európai politika egyik alapvető kérdése —­­­ mutatott rá Grósz Károly. — Érdemi és tartós megoldásuk azonban csak az érintett né­pek feladata lehet. Ezt he­lyettük senki nem végezheti el. Ezért is értékeljük nagy­ra, hogy a szovjet politika a nemzetek közötti viszony korszerű, európai kezelésére kíván meggyőző példát adni, bizonyítani, hogy a nemzeti­ségi kérdés megoldását de­mokratikusan, alkotó módon kell és lehet megközelíteni. Kárpátalja az Önök, az itt élő nemzetiségek hazája, ne­künk, magyaroknak is drága. A magyar történelem nagy­szerű időszakai fűződnek hozzá. Itt nevelkedett Rákó­czi Ferenc, itt védte Mun­kács várát Zrínyi Ilona. Itt küzdött a szabadságért Esze Tamás. Megfordult itt Petőfi Sándor is, s előtte a huszti vár romjaitól küldte üzene­tét a hazának Kölcsey Fe­renc: „Hass, alkoss, gyara­­píts, s a haza fényre derül”. Kétségtelen, hogy évtize­deken keresztül hallgatás, indokolatlan szemérmesség vette körül a kárpátaljai ma­gyarság sorsát. Ma örömmel­ tapasztaljuk, hogy az itteni magyarok a Szovjetunió egyenjogú állampolgáraiként élnek, becsülettel dolgoznak, s meg vagyunk róla győződ­ve: megtalálják boldogulásu­kat. A múlthoz képest összeha­sonlíthatatlanul több a ma­gyar szó a sajtóban, a könyv­kiadásban. Korszerűsödik és bővül a Kárpáti Igaz Szó ar­culata, nő befolyása. Annak is nagyon örülünk, hogy hosszú évtizedek erőfeszítése nyomán megalakult a Szov­jetunióbeli Magyarok Kultu­rális Szövetsége. Hungaroló­giai Központ jött létre,­ s az ungvári egyetemen most már magyarul is lehet felvételi vizsgát tenni — hogy csak néhányat említsek az elmúlt időszak fontos fejleményei­ből. Egyszerűbbé vált a kap­csolattartás Magyarországgal. A kishatárforgalom kereté­ben például az elmúlt idő­szakban naponta mintegy háromezer szovjet állampol­gár látogatott el hazánkba. Mindebben meghatározó jelentősége van az átalakítás politikájának — szögezte le Grósz Károly. — Ugyanak­kor elismeréssel kell szólni arról, hogy semmivel sem pótolható történelmi szerepe van a kárpátaljai magyar ér­telmiségnek, az íróknak, új­ságíróknak, művészeknek, akik következetesen kiálltak magyarságuk mellett, akik a jövő nemzedékeinek is meg­őrizték a magyar nyelvet. Magyarként, kommunista­ként, emberként csak annyit mondhatok: köszönjük áldo­zatos munkájukat. Hazánk viszonya szomszé­daihoz tiszta és egyértelmű. Önök jól tudják: a Magyar Népköztársaságnak nincs te­rületi követelése egyetlen szomszéd országgal szemben sem — jelentette ki a főtit­kár. — Az összekötő eleme­ket és nem a különbségeket, az együttműködést és nem a szembenállást keressük, a jó­szomszédi viszony, a baráti együttműködés a célunk. Közös érdekünk, hogy Eu­rópa e részén ne legyenek konfliktusok, népeink béké­ben, biztonságban, jólétben éljenek. A szomszédos népek értik szándékainkat, azok viszonzásra találnak a Szov­jetunió és Csehszlovákia, Ju­goszlávia és Ausztria vezeté­sében egyaránt. Az MSZMP főtitkára ez­után II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona egykori lakó­helyét, Munkács várát ke­reste fel. A mintegy 50 ki­lométeres autóút közben gyakran lehetett találkozni ukrán és magyar nyelvű fel­iratokkal, s a 60—70 száza­lékban magyarok lakta fal­vak, községek lakosai inte­getve köszöntötték az MSZMP vezetőjét. A program utolsó állomá­sa Beregszász volt. A nagy múltú település központjá­ban több ezer helyi lakos várta, köszöntötte Grósz Ká­­r­olyt, aki ezután Veress Gá­bornak, a járási pártbizott­ság első titkárának tájékoz­tatóját meghallgatva ismer­kedett a soknemzetiségű já­rás életével, lakóinak hely­zetével. Elhangzott, hogy a járás 52 iskolája közül 43- ban magyarul is tanítanak. Az idei tanévben — kísér­letként — már Magyaror­szág történelmét is tanulják a diákok. A hatékonyabb oktatás érdekében tervezik a pedagógusok magyarorszá­gi továbbképzését. Bereg­szászon hetente háromszor jelenik meg a kétnyelvű, Vörös Zászló elnevezésű új­ság, s ugyancsak kétnyelvű rádióstúdió is működik. A Népszínházban magyar és ukrán társulat lép fel rend­szeresen, s tervezik az önál­ló magyar színház létreho­zását. Grósz Károly — elhagyva a járási pártbizottság épü­letét — üdvözölte a rá vára­kozó több ezres sokaságot­, beszélgetett a beregszásziak­kal, a magyar nemzetiség képviselőivel. Az emberek alig akarták továbbengedni,é s újra és új­ra el kellett mondania láto­gatásának célját. „Azért jöt­tem, hogy köszöntsem, üd­vözöljem önöket, s hogy ez­zel is segítsem határaink trend nyitottabbá tételét. Kérem, jöjjenek önök is minél gyakrabban, kezdjük­­meg az emberi kapcsolatok diplomáciáját. A mai szov­jet politika mindehhez tá­mogatást nyújt.” Szavait mindenütt éljenzés és taps kísérte. A főtitkár a m­agyar nem­zetiségű értelmiségiekkel közösen elfogyasztott vacso­ra után hazaindult. Grósz Károly — akinek kíséretében volt Major Lász­ló, a KB Irodájának veze­tője, Thürmer Gyula, a fő­titkár külpolitikai tanács­adója és Kimmel Emil, a KB Iroda helyettes vezetője — este tíz órakor, a nemré­giben átadott beregsurányi közúti határátkelőhelyen lépte át a magyar—szovjet határt. (MTI) A kisebbségek védelme alapvető kérdés Gazdaság- és társadalompolitika FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1989. ÁPRILIS 5. SZERDA

Next