Fejér Megyei Hírlap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-05 / 79. szám
ANDA. _____ Grósz Károly Záhonyban és a Kárpátalján (Folytatás az 1. oldalról)gyarország bénító maradványait. Azt is tudatosítani kell, mert helyettünk ezt senki nem teszi meg, hogy a közvetlen előzményeket nagyvonalúan elfelejtve, egyedül a magyar népet ültették a vádlottak padjára Hitler utolsó csatlósaként, pedig kollaboráns kormány a német fasiszták által megszállt minden országban működött, a Szovjetunió ellen nemcsak magyar katonák kényszerültek emiatt hadba lépni. Minden más nép lehetett áldozat, bűnösök csak mi lettünk e torz mérce szerint. A magyar nép nem hajlandó elismerni ezt az igazságtalan ítéletet. — Az a mi mostani feladatunk és kötelességünk, hogy felkutassunk és kiaknázzunk mindent, ami a felszabadulás kínálta lehetőségekből ma is életre kelthető. Napi gondjaink között gyakran elfelejtkezünk megtett utunk értékeiről. Egyoldalúságunkkal önmagunkat és saját munkánkat minősítjük, értékeljük le. Márpedig az önbecsülését vesztett ember gyermekére, országára nem várhat biztató jövő — mondotta, a fejlődés egyik szemmel látható példájaként éppen a várossá vált Záhonyt említve. —• Ne essünk az egyoldalúság hibájába — mondtam az imént. Magamat is óvom ettől nem hallgathatom hát el: óriási az országra nehezedő nyomás. Szándékainkat meghaladóan és számottevően növekszik a konvertibilis adósságállomány. Közel vagyunk ahhoz a határhoz, amikor már az adósságtömeg kezelhetetlenné válik. A gazdasági vezetés a következő hónapokban kénytelen minden egyébét alárendelni annak a célnak, hogy megakadályozza az ingatag egyensúlyi helyzet felborulását. Nem kerülhetők el újabb közérzetrontó intézkedések sem. Ráadásul a gazdasági reformfolyamat üteme, de főként az értéktermelés nagysága és hatékonysága elmaradt a kívánatostól. Divat mostanában címkéket aggatni másokra. Én mégis vállalom, ha konzervatívnak neveznek, de hangot adok annak a meggyőződésemnek, hogy az anyagi termelés az alap, életünk csak erre épülhet, ez a meghatározó, és ennek rendbetételétől függhet minden más. Jó érzéssel mondom: nő azoknak a száma, akik hasonlóan vélekednek. Csak a munka vezethet el a fellendüléshez, a demokráciához, a szocializmushoz. Csoóri Sándor 1953 elején vetette papírra máig igaz sorait: „Fárad a nép, mint gyorsröptű madárnak nagy útja közben, szárnya hanyatlóban, örülni szépnek se tud igazán, kinek kevés kenyér van az asztalán. Jövőbe, hinni népem is csupán úgy tud, ha kedvez és bíztatja az élet.” De a költő még abban a nehéz korban is képes volt hittel bíztatni. Ezt írja: „Tudom, nem könnyű felépíteni az új hazát, amelyről álmodunk. Tudom, a célunk szándék, szó marad, ha gondot tűrni érte nem tudunk.” Ilyen bíztató szavaknak ma híján vagyunk. Az új haza ígéretét csak mi magunk válthatjuk valóra, nemzeti egységben, összefogásban! Nem titkoljuk, hogy — immár a többpártrendszerből fakadó versenyhelyzettel is számolva — győztes, a választásokon megerősödött pártként szeretnénk látni a Magyar Szocialista Munkáspártot. Ez a jelszó tömörségű program abból a célból készült, hogy mind pártunk tagja, mind a szélesebb közvélemény világosan láthassák, hogy mire törekszik az MSZMP. Fellendülést akarunk — mint írjuk —, de nagyon jól tudjuk, hogy ennek kulcsát alapvetően a gazdaság jelenti, bár a fellendülést nemcsak a gazdaságban akarjuk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a fellendülés vállalásába egy súlyos, feszültségekkel teli átmeneti szakasz elfogadása is beletartozik. Népünk jövője múlik azon, hogy a társadalom képes-e elég türelmet tanúsítani a máris megjelenő keserves következmények iránt, a kormány ellent tud-e állni a sokoldalú nyomásnak, és a párt be tudja-e tölteni szerepét a politikai mozgások befolyásolásában. Újraformáljuk a gazdaságpolitikánkat. Megőrizzük, majd megszilárdítjuk a ma még törékeny fizetőképességünket. Fokozatosan kiépítjük a belső piacot. Határozottan keressük az együttműködést a világgazdaság legfejlettebb térségeivel. Következetesen érvényesíteni kívánjuk a teljesítmény elvét, támogatjuk és elismerjük a vállalkozást, a kezdeményezést, a tudást, a hatékonyságot. Megteremtjük a szociális gondoskodás anyagi feltételeit. Csökkentjük az inflációt, és a minél magasabb szintű foglalkoztatás biztosítására törekszünk. Demokráciát akarunk, ami azt jelenti, hogy fel akarunk használni minden olyan vívmányt, amit korábbi társadalmi rendszerek, más országok ezen a téren elértek. De ennél többre is törekszünk, amennyiben — ahol ez csak lehetséges — túl is akarunk lépni az eddigi eredményeken, megőrizve azokat. Ebben az értelemben nemcsak a jelző nélküli, hanem a szocialista demokrácia elérése is programunkban szerepel. . Számunkra tehát nem kérdés az, hogy a szocializmus vagy valamiféle harmadik út követhető-e Magyarország számára. A szocializmus útját választjuk! A Magyar Szocialista Munkáspárt rövid programja körül, amint az várható volt, bizonyos polarizálódás indult meg. A benne foglalt útról koncepcionálisan eltérő vélemények is felszínre kerültek a közélet és a pártmozgalom minden szintjén. Maga a vita természetes. Soha politikai mozgalom nem számíthatott tartós sikerre és tényleges tömegtámogatásra, ha a programja nem érdemi viták sodrában formálódott. A viták azonban mindig akkor voltak termékenyek, ha az ügy állott az előterükben, nem pedig a résztvevők különböző szubjektív eredetű motivációi. Ma már világosan látható, hogy sok helyen ezek a viták nemcsak a közügyet szolgálják. Nem a helyes, érvényes válasz megtalálása a cél egyesek részéről, hanem az egyéni érdekek érvényesítése. A politika ma legnehezebb, leghálátlanabb területeinek képviseletét egyesek éppen azért nem vállalják tudatosan, mert nem akarják személyes presztízsüket ezzel megterhelni. Megszaporodtak emellett a partnerek tudatos lejáratására irányuló törekvések is. Vannak, akik nyilvános megszólalásuk alkalmából az előkelő, hűvös kívülálló pozíciójából figyelik az országunkban végbemenő változásokat, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami ma itt történik. Vannak olyanok is, akik nem egyszer látványosan tagadják meg múltjukat, abban reménykedve, így nem kell vállalni az erkölcsi felelősséget esetleges korábbi magatartásukért. Ezek a párt programja, politikai irányvonala körüli vitáknak olyan melléktermékei, amelyektől sürgősen meg kell szabadulni, mert a pártunk cselekvőképességét, hitelét nagyon komolyan veszélyeztetik! A múlt hibáinak konstruktív számba vételére, a létrehozott értékek becsületére, világos programra, nyílt, őszinte beszédre, színvallásra, sandaságmentes közösségi viszonyokra, alkotó légkörre, egységes cselekedetre van szükség. A negatív jelenségek hatását az is felerősítheti, hogy a gazdasági, politikai helyzet rosszabbodása következtében nyíltabban jelentkeznek az ellenséges erők. Ma már a hatalom nyílt támadásától sem riadnak vissza, egyre félreérthetetlenebbé teszik, hogy a szocializmust mint rendszert akarják felszámolni. S ahogy az már ilyenkor lenni szokott, ezen a terepen nem lehet kizárni a rendszerellenes erők és egyes, párton belüli törekvések — szándéktól független — találkozását sem. Az aggodalomra és ellenlépésekre okot adó jelenségek közül szeretném külön is felhívni a figyelmet a fajgyűlölet, a nacionalizmus terjedésére. A fajgyűlölet ma elsősorban az antiszemitizmus és a cigányellenesség formájában jelentkezik. A nacionalizmus — ebben az országban rengeteg történelmi példa van rá — különösen képes alantas indulatok, érzelmek felkorbácsolására. Ez ellen fellépni mindnyájunk közös kötelessége, tudva persze azt is, hogy ma nálunk a nacionalizmus ellen fellépőket nagyon hamar éri a magyarság elárulásának a vádja. Ez a hamisítás azt a tényt igyekszik elpalástolni, hogy aki a nacionalizmussal játszik, az tudatosan teszi ezt, de akiknek a hanbun Erzsébet és Stuber Sándor, az MTI kiküldött tudósítói jelentik . Grósz Károly útja először Ungvárra vezetett. A megyei pártbizottság székházában a megye vezetői adtak tájékoztatást a kárpátontúliak, életéről, munkájáról. Grósz Károly köszönetet mondott a meghívásért, majd röviden beszámolt a magyarországi politikai, társadalmi folyamatokról, az MSZMP törekvéseiről. Genrih Kandrovszkij, az Ukrán Kommunista Párt Kárpátontúli Területi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió legfiatalabb megyéjének helyzetéről adott tájékoztatást. Elmondta: a kárpátaljai üzemek több mint negyven magyar, elsősorban Szabolcs-Szatmár megyei vállalattal tartanak fenn kapcsolatokat,é s tavaly 300 itteni mezőgazdasági szakembert képeztek ki Magyarországon. A kishatár menti forgalom megnyitása nyomán most várhatóan új lendületet kapnak a kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolatok. Grósz Károly ezután az Ungvári Állami Egyetemet kereste fel. A magyar tanszék vezetője Petro Lizanyec professzor beszámolt arról, hogy 25 éves fennállásuk alatt 400-an szereztek diplomát a tanszéken, s jelenleg 48-an tanulnak a nappali, 78-an a levelező tagozaton. A Szovjetunióban folyó hungarológiai kutatásokat koordinálja majd a most létrejött Hungarológiai Központ, amely segíti az itt élő más népekkel kialakult kapcsolattartást is. Augusztusban 21 ország tudósainak, kutatóinak részvételével nagyszabású hungarológiai konferenciát rendeznek. Magának a központnak az ünnepélyes megnyitására meghívták Grósz Károlyt, aki rövid válaszbeszédében meleg szavakkal köszönte meg a gulatát ennek a révén befolyásolják, az többnyire nincs ezzel tisztában. Miközben Európához akarunk felzárkózni, nem engedhetjük meg, hogy ilyen jelenségek hazánk hírnevén a legkisebb foltot is ejtsék. Ezért is nagyon fontos erőink számbavétele, összefogása és a feladatok közös vállalása. Hiszem, hogy pártunk rövid távú programja megvalósítható, és nem csupán óhajokat fogalmaz meg. Számomra ez a program a párt zászlóbontását jelenti, azt mutatja, hogy céltudatosan készülünk a jövőre. E program köré tömörülve önmagunkkal és másokkal folytatott vitában formálódik az az új egység, amely kibontakozásunk záloga. Tisztában vagyunk vele, hogy másoknak is van programjuk. Az ő helyzetük talán könnyebb, nem hatalmon lévő pártként írták meg elképzeléseiket, a múlt terhét meghagyták nekünk. A kihívást azonban vállaljuk. Határozottan ki merem jelenteni: a mi programunk egyetemes és nemzeti értékeket egyaránt képvisel. Ezért ajánljuk fel együttműködésünket a többi politikai erőnek a nemzeti sorskérdések megoldásában, ajánljuk, közösen keressük a legjobb megoldásokat, a teljes egyenjogúság alapján — mondotta végezetül Grósz Károly. A városavató ünnepi tanácsülés után Grósz Károly, az MSZMP főtitkára vonatra szállt és a Szovjetunió Kárpátontúli területére utazott. magyar nyelv, kultúra kárpátaljai ápolóinak munkáját. Az egyetemi tanács tagjaival és a magyar tanszék tanáraival folytatott kötetlen beszélgetésen Grósz Károly jó néhány kérdésre válaszolt, kielégítve a többségükben magyar nyelven érdeklődők kíváncsiságát a magyarországi politikai, gazdasági folyamatok iránt. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a történészek között ma nem az 1919-es tanácsköztársaság, hanem egyes vezetői — elsősorban Kun Béla — tevékenységének újraértékelése van napirenden. Az 1956-os eseményeket is azok közé az időszakok közé sorolta, amelynek tudományos kutatását, tanulságainak számbavételét folytatni kell, de hangsúlyozta: több más, történelmileg fontos időszak dokumentumait át kell tekinteni, például az 1945—46- os évekét is. A magyar tanszék egyik tanára hangsúlyozta: a Kárpátalján élők örömmel tapasztalják, hogy időben egybeesik a Szovjetunióban folyó átalakítás és a magyar reformfolyamat. (Balla László író a találkozón ezt a tényt a kárpátaljai magyarság óriási, történelmi esélyének nevezte.) A két országban végbemenő változások, a demokratizálódás, a nyíltság, hozzájárulnak ahhoz, hogy Kárpátalján az iskolákban már magyar történelmet is tanítanak, a magyar nyelvű sajtó pedig néhány napja immár magyarul írhatja nemcsak a község-, hanem a városneveket is. Helyi idő szerint már 17 óra is elmúlt, amikor Grósz Károly megérkezett a területi pártbizottság politikai képzési központjába, ahol nagygyűlésen találkozott a terület járásai. Beregszász, Nagyszőlős, Munkács és Ungvár munkásainak, szövetkezeti dolgozóinak és ifjúsági szervezeteinek mintegy 700 képviselőjével. Grósz Károly mondott beszédet. Elöljáróban köszönetet mondott az SZKP Központi Bizottságának a meghívásért, az Ukrán Kommunista Párt megyei szerveinek, Kárpátalja egész lakosságának a szívélyes fogadtatásért. Egyúttal átadta a Magyar Szocialista Munkáspárt üdvözletét és jókívánságait. — Szomszédokhoz, barátokhoz jöttünk. Számunkra nagyon fontos, ami Önöknél a Szovjetunióban, Ukrajnában, Kárpátalján történik. Az átalakítás nehéz, de sokat ígérő időszakát nagy figyelemmel és rokonszenvvel kísérik a Magyar Népköztársaságban is. Számunkra is történelmi jelentősége van annak, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja felismerte: a szocializmus értékeit megőrizni és kibontakoztatni, a kor új kihívásaira válaszolni, a társadalmat a XXI. századra felkészíteni csak a gyökeres megújítás révén lehet. Kárpátalján évszázadok óta élnek együtt magyarok, ukránok, oroszok, szlovákok, románok és más nemzetek fiai. Viszonyukat gyakran rontotta a nemzeti önzés, az előítéletek, a környező országok uralkodó köreinek nacionalista politikája. A szocializmus történelmi lehetőséget teremtett a nemzetiségi problémák megoldására, hiszen megszüntette a kizsákmányolást, esélyegyenlőséget hirdetett a nemzetiségeknek és egyéneknek egyaránt. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy e folyamat hosszú és nehéz. Négy évtized kevés volt ahhoz, hogy évszázados viszonyokat gyökeresen megváltoztasson. A nemzetiségi kisebbségek védelme az európai politika egyik alapvető kérdése — mutatott rá Grósz Károly. — Érdemi és tartós megoldásuk azonban csak az érintett népek feladata lehet. Ezt helyettük senki nem végezheti el. Ezért is értékeljük nagyra, hogy a szovjet politika a nemzetek közötti viszony korszerű, európai kezelésére kíván meggyőző példát adni, bizonyítani, hogy a nemzetiségi kérdés megoldását demokratikusan, alkotó módon kell és lehet megközelíteni. Kárpátalja az Önök, az itt élő nemzetiségek hazája, nekünk, magyaroknak is drága. A magyar történelem nagyszerű időszakai fűződnek hozzá. Itt nevelkedett Rákóczi Ferenc, itt védte Munkács várát Zrínyi Ilona. Itt küzdött a szabadságért Esze Tamás. Megfordult itt Petőfi Sándor is, s előtte a huszti vár romjaitól küldte üzenetét a hazának Kölcsey Ferenc: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül”. Kétségtelen, hogy évtizedeken keresztül hallgatás, indokolatlan szemérmesség vette körül a kárpátaljai magyarság sorsát. Ma örömmel tapasztaljuk, hogy az itteni magyarok a Szovjetunió egyenjogú állampolgáraiként élnek, becsülettel dolgoznak, s meg vagyunk róla győződve: megtalálják boldogulásukat. A múlthoz képest összehasonlíthatatlanul több a magyar szó a sajtóban, a könyvkiadásban. Korszerűsödik és bővül a Kárpáti Igaz Szó arculata, nő befolyása. Annak is nagyon örülünk, hogy hosszú évtizedek erőfeszítése nyomán megalakult a Szovjetunióbeli Magyarok Kulturális Szövetsége. Hungarológiai Központ jött létre, s az ungvári egyetemen most már magyarul is lehet felvételi vizsgát tenni — hogy csak néhányat említsek az elmúlt időszak fontos fejleményeiből. Egyszerűbbé vált a kapcsolattartás Magyarországgal. A kishatárforgalom keretében például az elmúlt időszakban naponta mintegy háromezer szovjet állampolgár látogatott el hazánkba. Mindebben meghatározó jelentősége van az átalakítás politikájának — szögezte le Grósz Károly. — Ugyanakkor elismeréssel kell szólni arról, hogy semmivel sem pótolható történelmi szerepe van a kárpátaljai magyar értelmiségnek, az íróknak, újságíróknak, művészeknek, akik következetesen kiálltak magyarságuk mellett, akik a jövő nemzedékeinek is megőrizték a magyar nyelvet. Magyarként, kommunistaként, emberként csak annyit mondhatok: köszönjük áldozatos munkájukat. Hazánk viszonya szomszédaihoz tiszta és egyértelmű. Önök jól tudják: a Magyar Népköztársaságnak nincs területi követelése egyetlen szomszéd országgal szemben sem — jelentette ki a főtitkár. — Az összekötő elemeket és nem a különbségeket, az együttműködést és nem a szembenállást keressük, a jószomszédi viszony, a baráti együttműködés a célunk. Közös érdekünk, hogy Európa e részén ne legyenek konfliktusok, népeink békében, biztonságban, jólétben éljenek. A szomszédos népek értik szándékainkat, azok viszonzásra találnak a Szovjetunió és Csehszlovákia, Jugoszlávia és Ausztria vezetésében egyaránt. Az MSZMP főtitkára ezután II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona egykori lakóhelyét, Munkács várát kereste fel. A mintegy 50 kilométeres autóút közben gyakran lehetett találkozni ukrán és magyar nyelvű feliratokkal, s a 60—70 százalékban magyarok lakta falvak, községek lakosai integetve köszöntötték az MSZMP vezetőjét. A program utolsó állomása Beregszász volt. A nagy múltú település központjában több ezer helyi lakos várta, köszöntötte Grósz Károlyt, aki ezután Veress Gábornak, a járási pártbizottság első titkárának tájékoztatóját meghallgatva ismerkedett a soknemzetiségű járás életével, lakóinak helyzetével. Elhangzott, hogy a járás 52 iskolája közül 43- ban magyarul is tanítanak. Az idei tanévben — kísérletként — már Magyarország történelmét is tanulják a diákok. A hatékonyabb oktatás érdekében tervezik a pedagógusok magyarországi továbbképzését. Beregszászon hetente háromszor jelenik meg a kétnyelvű, Vörös Zászló elnevezésű újság, s ugyancsak kétnyelvű rádióstúdió is működik. A Népszínházban magyar és ukrán társulat lép fel rendszeresen, s tervezik az önálló magyar színház létrehozását. Grósz Károly — elhagyva a járási pártbizottság épületét — üdvözölte a rá várakozó több ezres sokaságot, beszélgetett a beregszásziakkal, a magyar nemzetiség képviselőivel. Az emberek alig akarták továbbengedni,é s újra és újra el kellett mondania látogatásának célját. „Azért jöttem, hogy köszöntsem, üdvözöljem önöket, s hogy ezzel is segítsem határaink trend nyitottabbá tételét. Kérem, jöjjenek önök is minél gyakrabban, kezdjükmeg az emberi kapcsolatok diplomáciáját. A mai szovjet politika mindehhez támogatást nyújt.” Szavait mindenütt éljenzés és taps kísérte. A főtitkár a magyar nemzetiségű értelmiségiekkel közösen elfogyasztott vacsora után hazaindult. Grósz Károly — akinek kíséretében volt Major László, a KB Irodájának vezetője, Thürmer Gyula, a főtitkár külpolitikai tanácsadója és Kimmel Emil, a KB Iroda helyettes vezetője — este tíz órakor, a nemrégiben átadott beregsurányi közúti határátkelőhelyen lépte át a magyar—szovjet határt. (MTI) A kisebbségek védelme alapvető kérdés Gazdaság- és társadalompolitika FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1989. ÁPRILIS 5. SZERDA