Fejér Megyei Hírlap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-13 / 86. szám
| Hirdetés | HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk, hogy SZEMLÉR FERENC ny. tanár, 1989. április 2-án, életének 89. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése április 18-án, délután egy órakor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben, a gyászoló család. 7447 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk DEVECSERI KÁROLYNÉ született Mihályi Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 6920 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett édesanyánk, nagymamájuk, dédmamánk ÖZV.NALMI JÁNOSNÉ született Kása Katalin "temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család: 7444 HÁZASSÁG x 170/65. 22 éves, természetkedvelő vidéki villanyszerelő vagyok. Megismerkednek érzelmekben gazdag, arányos testalkatú, szerény és kedves lánnyal 23 éves korig HÁZASSÁG céljából. Leveleket: „Füstmentes 7359” jeligére a kiadóba. x 37 éves, 155/48, komoly gondolkodású, csinosnak mondott, két gyermekét egyedül nevelő nő megismerkedne korban hozzáillő, jó megjelenésű, intelligens férfival, HÁZASSÁG céljából. „Szeretnélek megtalálni 7194” jeligére a kiadóba. x 60 éves, középműveltségű, nyugdíjas asszony megismerkedne HÁZASSÁG céljából jólelkű, szeretetre vágyó emberrel 70 éves korig. ..Józan életű 6933” jeligére a kiadóba. A 34 éves elvált szakmunkás, saját lakással, megismerkedne korban hozzáillő, független, házias hölggyel HÁZASSÁG céljából. ..Szív üzenete 5726” jeligére a kiadóba. x HÁZASSÁG céljából megismerkednék 29^—34 éves korig, kedves házias lánnyal. Én 179 cm magas, 37 éves nőtlen, fiatalember vagyok, középfokú végzettségem van, anyagiak rendezettek, minden levélre válaszolok. ..Gyöngyvirág 6085” jeligére a kiadóba. A 62 éves, 171/72. műszaki nyugdíjas, özvegy férfi, kizárólag intelligens, csinos, lakással rendelkező fehérvári hölgy ismeretségét keresi HÁZASSÁG céljából. Lehetőleg fényképes, telefonszámos jelentkezéseket várok. Auto jó ha van. „Csitítsd a tengert 5922” jeligére a kiadóba. x Gyermekével élő, lakással rendelkező, 33 éves adminisztrátor HÁZASSÁG céljából keresi józan életű, nem dohányzó férfi ismeretségét, akijó apuka, és megértő társ tudna lenni. Bemutatkozó levelei: „Szívünk melege 5881” jeligére a kiadóba. x 58 éves, 167 cm magas, fiatalos özvegyasszony keresi káros szenvedélyektől mentes, intelligens férfi ismeretségét, kölcsönös szimpátia esetén HÁZASSÁG céljából. „Szeretet, megértés 5313” jeligére a kiadóba. . . Társat keres, családi házban egyedül élő özvegyasszony, 57— 62 éves özvegyember személyében. Szimpátia esetén HÁZASSÁG céljából. „Nyugodt öregség 5206” jeligére a kiadóba. „ Temperamentumos, 51 éves, 165 cm magas, jó megjelenésű üzletasszony vagyok. Szeretem a zenét, a természetet, anyagiak rendezettek. Ház, kocsi van, keresem annak a 45—55 év közötti férfinak ismeretségét HÁZASSÁG céljából, aki komoly és nincs káros szenvedélye. „Remény 5639” jeligére a kiadóba. A 30 éves, 165 cm magas, középfokú végzettségű, jóképű, őszinte, becsületes fiatalember vagyok. Káros szenvedélyem nincs, anyagiak rendezettek. HÁZASSÁG céljából megismerkednék egy kedves, csinos lánynyal. Fényképes leveleket várok. „Boldogság 5774” jeligére a kiadóba. A 29/173. jó megjelenésű, elvált férfi HÁZasSÁG céljából megismerkedne lánnyal, vagy elvált asszonnyal, 38 éves korig. Kocsi van, gyermek nem akadály. „Fénysugár 5423” jeligére a kiadóba. x 46 éves, egyszerű, elvált aszszony vagyok, korban hozzám illő férfi ismeretségét keresem HÁZASSÁG céljából. „Fejér megyei előnyben 5910” jeligére a kiadóba. x 165 cm magas, 21 éves, érettségizett lány, megismerkedne HÁZASSÁG céljából nőtlen vagy elvált férfival 221—32 éves korig. „Fényképes levelek előnyben 5735” jeligére a kiadóba. Fiatalos külsejű, egyedülálló nyugdíjas férfi keresi az olyan magányos asszony ismeretségét HÁZASSÁG céljából, aki neki otthont tudna adni. „Kertészkedjünk együtt 5848” jeligére a kiadóba. x 28 éves, 170 cm magas, elvált, káros szenvedélytől mentes fiatalember HÁZASSÁG céljából megismerkedne vékony alkatú lánnyal, vagy elvált asszonnyal. „Fehérvári otthon 6306” jeligére a kiadóba. x 78 éves, 162 cm magas, független, jóérzésű, özvegyember, összkomfortos lakással, megismerkedne HÁZASSÁG céljából egy becsületes, özvegy vagy elvált, lehetőleg fehérvári hölgygyel, aki otthonomba költözne. Válaszokat: „Együtt egymásért 6376” jeligére a kiadóba. A 27 éves, 165 nm magas, vékony testalkatú, kislányát egyedül nevelő nő megismerkedne korban hozzáillő férfival, közös szimpátia esetén HÁZASSÁG céljából „Rossz egyedül 6637” jeligére a kiadóba. x özvegy, 158/64, 54 éves tanítónő, intelligens HÁZASTÁRSat keres 54—60 éves korig. „Székesfehérvári előnyben 7317” jeligére a kiadóba. x Társaság hiányában keresi 29 éves nő korban hozzáillő férfi ismeretségét HÁZASSÁG céljából. Nem kizárólag, de fényképes leveleket várok: „Tavasz 6318” jeligére a kiadóba. — Keresem azt az intelligens, nem dohányzó, rendezett körülmények között élő, jó megjelenésű, 178 cm-nél magasabb férfit, 45—60 éves korig, aki megismerkedne egy csinos, barna, független nővel HÁZASSÁG céljából. „Keresem a párom 75 602” jeligére a hirdetőbe. — 58 éves, 160 cm magas, barna, független, szerény falusi nyugdíjas asszony vagyok. Családi házzal rendelkezem. Olyan özvegy, vagy elvált férfit keresek HÁZASSÁG céljából, 60—64 éves korig, aki eljönne saját otthonomba. „Iboly 75 534” jeligére a hirdetőbe. * — 35—40 éves férfiak jelentkezését várom HÁZASSÁG céljából. „Tavasz 75 435” jeligére a hirdetőbe. — 30 éves, 178 cm magas fiatalember vagyok. Káros szenvedélyem nincsen. Megismerkednék káros szenvedélytől mentes lánnyal, vagy elvált asszonnyal HÁZASSÁG céljából. Válaszokat: „Rózsák 75 219” jeligére a székesfehérvári hirdetőbe, József A. u. 9. kérem. — 49 éves, 170 cm magas, átlagos külsejű, falun élő gazdálkodó férfi FELESÉGET keres. Fólia, Damjanich u. 8. 7042. 75 507 — 32 éves fiatalember társat keres HÁZASSÁG céljából, 36 éves korig. Gyermek nem akadály. „Válaszolok 75 492” jeligére a hirdetőbre. ÁLLÁST KERES? ITT TALÁL! Könyvelésben jártas munkatársat keresünk. Érd. lehet a 16 531-es számú telefonon. 7245 x Felveszünk kőműveseket, betanított és segédmunkásokat, útépítésben, felújításban, karbantartásban gyakorlott munkásokat. Munkásszálló van, szállítás autóbusszal. Cím: XXII. ker. Karbantartó KV Üzem, 1222 Gyár u. 1. Telefon: 385-150. 4950 x a martonvásári MÉH-telep rakodógépkezelőt azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni lehet: megyei körzetigazgatónál, Székesfehérvár, Farkasvermi u. 5996 x RITMUS Ipari Idegenforgalmi Kereskedelmi és Szolgáltató Kisszövetkezet könnyű fizikai munkára női dolgozókat keres, középfokú iskolai végzettség előnyben. Jelentkezés: „Ritmus 6089” jeligére a kiadóba. 6089 Xx Az Albatours Fejér Megyei Idegenforgalmi Hivatal Agárdra, a szezon időszakára négy takarítónőt keres. Jelentkezni lehet: személyesen. Agárd, Akácfa út 1. sz. alatt az Agárd Hotelben. 7068 STERIMOB nagynyomású hideg, melegvizes mosóberendezés javítását és felújítását 3 hónapos garanciával vállaljuk. Levélcím: Bonyhádi MEZŐGÉP Vállalat 7150 Bonyhád, Perczel Mór u. 133. Telefon: (74) 51-444. Telex: 14 288. Várjuk kedves ügyfeleinket! 247 190 EXPRESSZHIRDETÉS dggggM x 4,5 éves platós Zuk kitűnő állapotban, 92-ig érvényes műszakival eladó. Érd.. Lajoskomárom, Jókai u. 23/B. x KP írsz. 1200 S Lada eladó. Szivár, Kisteleki u. 65._________________7263 x Eladó ZU írsz. Polski Fiat 126-os. Érd.: Mór, Munkásőr u. 25. fszt. 1.____________ 7372 x GE írsz. Trabant eladó. Érd.: egész nap. Bodajk, Lenin ltp. 6. Tábori.______ 7061 x 0 km-es Lada Samara, homokszínű, eladó. „Április 7193” jel— igére a kiadóba._________ x Eladó egyéves Dacia 1310 TX, pótrúgóval és vonóhoroggal felszerelve, 3 éves műszakival. Érd.: Alcsútdoboz, Szabadság u. 19.______ 7178 x Eladó vegyes használatú Barkas, 1990. XII. 28-ig érvényes műszaki vizsgával. Dinnyés, Gárdonyi G. u. 9/A, 7115 x Ifa billenős teherautó eladó. Sárszentmihály, Árpád u. 16. 7207 x Terepes billenős Ifa friss műszakival eladó. Érd.: Bauer, Sárkeszi, Ady u. 12.___________7110 x* PG-s írsz. Skoda 105 S gépkocsi eladó. Seregélyes, József A. u. 7.______________________7222 x Dacia Combi kiutalás eladó. 70 előtte. Érdeklődni: Szivár, Széchenyi u. 11. IV. 21. 17 óra után. ________ — Eladó 1 db 4 éves Ford Escort GL 1300 típusú személygépkocsi. Érd.: Szivár, Huszti u. 18.___________________75 635 — UV-s Wartburg eladó. Szfvár, Nagybányai u. 3.______________ 75 621 — TC-s Wartburg Tourist eladó. Cím: Fodor Lajos, Kisbér, Kincsem u. 2. 75 626 x 1 + 3 félszobás OTP lakást két kisebbre cserélek. Minden megoldás érdekes, a il-472-es telefonon, munkanapokon 8—16 óráig._____7244 x Lenin Up. I. em. 2 szoba Összkomfortos OTP öröklakásom 3 szobásra cserélném I. emeletig. „Telefonkötvényes 7208” jeligére a kiadóba, vagy 16 265 tel. x 54 m2, gázfűtéses, telefonkötvényes OTP öröklakásom eladnám, vagy családi házra cserélném. Érd.: mindennap. Szivár, Horog u. 7. III. 58. 7198 x 57 m2 OTP öröklakás 1 éves bentlakással, fizetési könnyítéssel eladó. Cím: Szivár, Rádió u. 26/A. IV. 3. Bialkó. _____________________ 6996 x Elcserélném 2 + 2 félszobás. Kelemen B. úti II. emeleti. 68 m2 4 garázsos tanácsi lakásom 80—100 m2-es tanácsba. „Sürgős 7136” jeligére a kiadóba.________ x Eladó 56 m2-es OTP öröklakás, nagy erkélyes. 2 szoba, hallos, gázfűtéses. III. emeleti, tehermentes, fizetési könnyítéssel, azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: hétközben 17 óra után. Szombat, vasárnap egész nap. Cím: Szivár, Kőszegi F. u. 51. III. 1. _______________________7449 — Elcserélném dunaújvárosi 2 szobás tanácsi lakásomat szivári hasonlóra. Érd. lehet: Dunaújváros. Táncsics M. u. 17. I. 1. minden délután._____________75 638 — 1 -2- 3 félszobás szivári, jófekvésű öröklakás tehermentesen, kp-ért igényesnek eladó. „Csak komoly szándékúak jelentkezzenek 75 630” jeligére a hirdetőbe. S Lx Emmaróza. Pokol dűlőben 200 n.-ös kordonos szőlő elfogadható áron eladó. Érd.: hét végén, Huba u. 26. 6885 x Pákozd, Belsőhegyen 2 szintes nyaraló és egy áramfejlesztő eladó. Érd.: Szivár, Sebes I. u. 9/B. Steiner. 7133 x 3 szobás, gázfűtéses, villaszerű ház beköltözhetően eladó. Érd.: 16 óra után. Irányár: 2,4 millió Ft. Gorkij u. 2. ______________________7199 x Eladó összkomfortos, 2,5 szobás családi ház kerttel. Polgárdi, Béke u. 13.__________7218 — Elcserélnénk Pusztaszabolcson lévő 2,5 szobás, összkomfortos családi házunkat 300 n.ös telekkel, melléképületekkel, ipari áram, szivári 2 db 2 szobás, összkomfortos tanácska. Lenin ltp. és vasútállomás és környéke előnyben. Minden megoldás érdekel. . .Megegyezünk 75 632” jeligére a hirdetőbe.______ — Zámolyon 2 szobás családi ház nagy kerttel eladó, vagy szivári lakásra cserélhető. Zámoly, Petőfi u. 89. 75 641 — Családi ház eladó 3 szoba összkomfortos, központi fűtéses. Irányár: 2 millió Ft. Cím: Szivár, Szamos u. 37. _____________________75 622 x Csákváron, Vértes tövében, „Zöld-hegy” eladó 222 n.-es zártkert, 80 %-ban füvesítve, a többi konyhakert. 50 000 Ft. Érd.: esti órákban 2444-320. Halászná. 6858 x 165/47-es méretű menyasszonyi ruha eladó. Szivár, Münnich ltp. 40. fszt. 2. ABC-nél. 7021 Készítőnél olcsóbb! Gyermek és felnőtt szabadidőruhák, pólók, szoknyás együttesek, női-férfi fehérneműk nagy választékban. „GLÓRIA GMK” Szfvár, Csutora u. 20. Nyitva: hétfő, szerda, péntek, szombat 8—17-ig. 7269 x Matematikából korrepetálok! Szfvár, Benke F. u. 10. II. 4. 7294 x Eladó variálható mély babakocsi, teljesen új állapotban, reális áron. Érd., egész nap. Szfvár, Cserepes köz 3. II. 17. 7303 Napernyő, harmonikaajtó, reluxa* mintás reluxa, redőny 06(22) 15826 ____ 4879___ x 4 szálas Overlock varrógép eladó. Dömse Dóra. Szivár, Mancz J. u. 2/B. fszt. 1. 7197 „TEHERFUVAR” Új helyen, bővebb szolgáltatással áll rendelkezésére! (1—10 tonnáig) fixes és billenős autókkal, kedvező árakkal. Közületeknek nagy szállítókapacitással, kedvező feltételekkel alvállalkozóként is billenős autókkal. Szivár, Olaj u. 62. 7266 x Az Alba-Data várja takarító részlegének vállalkozó szellemű munkatársait, ön takarít minőségben — Mi alkalmazzuk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a részlegnél, naponta 8—10 óra között. Házaspárokat is várunk! Szabadság tér 8. (Szolgáltató-Takarító részleg) fszt._________7192 x Eladó új, vámkezelt LC—10 C Multifont Printer, Elvi távirányítós, kisképernyős színes tv 1551 tip. floppy Commodore 4- 4 magnóval, lemezekkel, játékokkal, szakkönyvekkel, 2 db joystickkal, vagy bármiféle csere is érdekel. Érd.: 15 487 telefonon. 7188 x 1989. III. 16-án. Mór —Csákberény között elveszett egy anyadisznó. Várom a megtaláló jelentkezését. Jelentkezni: Csákberény, Bajcsy-Zs. u. 7. alá._____________7302 x Jó állapotban lévő üres méhkaptárok eladók. Csuti, Sárszentágota, Május 1. u. 7050 x Gyümölcsfák, rózsatövek, konténerben, nagy választékban kaphatók, egész évben ültethetők. Lerakat: Szivár, Fecskeparti u. 2. ___________ 7387 x Keresünk Móron 2 szoba összkomfortos, bútorozott, vagy bútorozatlan lakást. Válaszokat: „Sürgős 7434” jeligére a móri városi könyvtárba______________ x 2 db 1 m Domino polcos szekrény + asztal eladó. Érd.: szfvár, Palkovics u. 3. III. 27. 16 óra után._________7291 x Szőlőoltvány vásár. Csemege és borfajták államilag ellenőrzött lerakatunkból, fajtagaranciával 8—20 Ft-ig. Saját gyökeresek, sok fajtából 7—12 Ft-ig. Postán is. Árusítás munkanap 15—20 óráig, szombat, vasárnap 8—18 óráig. 8151 Szabadbatytyán, Széchenyi u. 9. 70- es útról Tác felé fordulna____________________7497 — Kiadó lakás 600 n.-es telekkel, fóliasátorral, gazdasági eszközökkel, kertművelésben jártas házaspárnak. Érd.: Csók I. u. 23. 17 óra után.___________75 628 Új! Megnyílt! Gumisműhely a Borszéki úton. Szombaton is nyitva 75 634 — Olcsón eladó piros panorámás kocsi, 0—5 éves korig gyermekruha. Érd.: Székely, Lövölde u. 8. II. 3. 75 640 — Pultos-felszolgálót és konyhai munkára nyugdíjast felveszek. Jelentkezni lehet a helyszínen. Liget bár, Mór, benzinkút. 75 627 — Érettségizett nő, főállásban 4—6 órás munkát vállal. Bedolgozás is lehet. „Minden érdekel 75 629” jeligére a hirdetőbe._____________ x Bábolnai előnevelt fehér hús, cirmos, TH csirke kapható. Sárszentsmihály, Vörös Hadsereg u. 199. 7413 — 7 hónapos vemhes úsző eladó. 7011 Alap, Tanácsköztársaság út 145. 75 624 APRÓ HIRDETÉS x VG írsz. 1200-as Lada friss műszaki vizsgával eladó. Szivár, Attila u. 27. x óriásvirágú nemesített krizantémpalánták kaphatók. Bélyegért, árjegyzéket küldök. Kovács nyugdíjas, 1061 Bp. Népköztársaság u. 23. Felkínáljuk! Galvanizáló üzemünk szabad horganyzási kapacitását. Vállalunk: függesztett és tömeghorganyzást. Garantált minőség, olcsó árak. VILLSZER Kisszövetkezet Tatabánya, Fürdő u. 55. Telefon: 15-958 vagy 17-266/47 mellék. 086 999 x Mindenfajta előnevelt csibe, kacsa, liba kapható. Szfvár, Nagyszebeni u. 19. 4431 Reluxa, redőny kedvezménnyel, rövid határidővel. Teljes színválasztékkal! Tel: 14 685. x Előnevelt fehér, vörös TH csirke és nagytestű liba állandóan kapható. Szfvár, Kassai u. 134. 2204 KIS-, KÖZÉP-, NAGYMÉRETŰ, valamint ponyvás utánfutók KÖLCSÖNZÉSE. Közületeknek is. Székesfehérvár, Tarnócai u. 24/A. Öreghegy: 5824 x 5000—20 000 Ft-ig vásárolok régi festményeket, pl. Neogrády, Berkes, Ács Ágoston és osztrák képeket. Tel.: 11861. MALOM ÉTTEREM Pénteken és szombaton: 19- től 02-ig zenés táncest Vasárnap: 20- tól 23-ig disco Minden este egysze a mikrofon az üzletvezetőé, a nyeremény kis szerencsével lehet, hogy az öné. A Fejér Megyei Központi Kórház- Rendelőintézet FELVÉTELRE KERES — nyomdai vágási munkákban jártas betanított munkást. Jelentkezés: a Nyomdavezetőnél. 247 192 A Fejér Megyei Tanács Központi Kórház-Rendelőintézet FELVÉTELRE KERES: — gyógyszerészt. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél. — gyógyszertári asszisztenst. Jelentkezés: az intézetvezető főnővénnél. 247 185 x A Szövmü Közös Vállalat felvesz jó kereseti lehetőséggel gépkocsifényező csoportvezetőt. Jelentkezés: Szivár, Széchenyi u. 94. művezetőnél. 6375 Székesfehérvár Megyei Vároos Tanácsa 29/1989. (III. 30.) b. számú határozatával az alábbi Pályázati Felhívást tette közzé: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Székesfehérvár Megyei Város Tanácsa PÁLYÁZATOT HIRDET: — Székesfehérvár Megyei Városi Hivatal — Megyei Városi Tanács V. B. Művelődési Ifjúsági- és Sportosztály — Megyei Városi Tanács V. B. Termelés-Ellátásfelügyeleti Osztály — Megyei Városi Tanács V. B. Igazgatási Osztály — Megyei Városi Tanács V. B. Szervezési és Jogi Osztály vezetői munkaköreinek betöltésére. A szakigazgatási szervek vezetőinek feladatköre: — a Megyei Városi Hivatal esetén , az elnöki teendők ellátása, a hivatal belső szervezeti egységeinek irányítása, — a szakigazgatási szervek vezetői tekintetében az osztályvezetői teendők ellátása, az osztály irányítása alá tartozó intézmények irányítási jogkörének gyakorlása. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Megyei Városi Hivatal elnöke tekintetében: — állam- és jogtudományi egyetemi végzettség; — s legalább 5 éves államigazgatási gyakorlat. Művelődési Ifjúsági- és Sportosztály vezetőjénél: — felsőfokú pedagógiai végzettség — s legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Termelés- Ellátásfelügyeleti Osztály vezetőjénél: — közgazdaságtudományi egyetem, vagy agrártudományi egyetemi, vagy kereskedelmi- és vendéglátóipari főiskolai végzettség — s legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Igazgatási, továbbá Szervezési és Jogi Osztály vezetőjénél: — állam- és jogtudományi egyetemi végzettség; — s legalább 5 éves államigazgatási gyakorlat Pályázni részletes szakmai tevékenységet is bemutató életrajzi diploma másolat benyújtásával lehet. A munkakörök betöltésének időpontja: 1989. július 1. BÉREZÉS: 13/1987. (X. 25.) ÁBMH számú rendelkezés módosított 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés szerint. Szükség esetén lakásprobléma megoldásához segítséget nyújtunk. A pályázatok benyújtásának határideje: a pályázati felhívás megjelenésétől számított 15 napon belül. A pályázatokat a Tanács Elnökénél személyesen avagy postai úton írásban lehet benyújtani. Cím: SZÉKESFEHÉRVÁR, Szabadság tér 6. 7505 ’ '