Fejér Megyei Hírlap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

I A földalatti Magyarország kincsei (8) A Szent László herma Szent László hermáját (fej ereklyetartóját) a győri püspöki székesegyház Héderváry kápol­nájában őrzik. A herma, miként a korábban felvezetett Attila­­kard sem volt sohasem a föld alatt, átvitt értelemben mégis a „földalatti”, a hajdani Magyaror­szág kincsei közül való. Árpád-házi Vazul herceg, Szent István unokaöccse, Imre herceg halála és Orseolo Péter trónra jelölése után összeeskü­vést szőtt az első magyar király ellen. Vazult megvakíttatták, fiait száműzték az országból. A há­rom Vazul-fi közül Béla utóbb Lengyelországban, II. Miesko udvarában kötött ki, ahol felesé­gül vette annak lányát. Ebből a frigyből született László az 1040- es évek közepe táján. 1046-ban a Vata-féle pogánylá­­zadás másodszor, s immár végleg elsöpörte Orseolo Péter királysá­gát. A fellázadt magyarok haza­hívták a Vazul-fiakat. A középső fiú, Endre került a magyar trón­ra. Béla herceg a nyitrai, a bihari és az al-dunai részek ura lett. 1060-ban bátyja ellen fordult, el­űzte annak fiát, Salamont, a trónra került. Amikor Béla király uralkodásának harmadik eszten­dejét töltötte. Döntősen, királyi birtokán trónszéke összeomlott, testét összetörte, gyógyíthatatlan betegségbe esett, s hamarosan elhunyt. Salamont IV. Henrik föl­segítette a trónra, most meg Béla fiainak, Gézának, Lászlónak és Lambertnek kellett menekülnie. A családi béke azonban hamaro­san helyreállt, így előzték meg az újabb belháborút. Salamon király Gézának adta a nyitrai, László­nak a bihari hercegséget. A hercegek feladata a hadjára­tok viselése, az ország külső el­lenség elleni védelme volt. Leg­emlékezetesebb haditettük az 1068. évi kun betörés visszave­rése volt. A betörő kunok egé­szen a Nyírségig, Biharig hatol­tak. A Szamos folyó mentén elvo­nuló kun seregek elé kerülve Észak-Erdélyben, Kerlésnél vet­ték fel a küzdelmet a hercegek seregei. A csata emlékezetes mozzanata volt, amikor László herceg a leányrabló kunt üldözve végül is levágta a kun vitézt, meg­mentve a magyar leányt. A legen­dák hálásan emlékeztek erre, a középkori egyházi festészet egyik kedvelt témája lett. Az egyenetlenség, a trónvi­­szály hamarosan kitört az ural­kodó és a hercegek között. A tényleges katonai hatalommal rendelkező, népszerű hercegek kerültek ki győztesen a párviadal­ból a mogyoródi csatában. 1074- ben Géza került a trónra, de korai halála miatt három év múlva hamarosan követte őt László. László szerencsés korban ke­rült a királyi trónra. A pápaság éppen megtörte a német-római császárság egyeduralmát. IV. Henrik 1071-ben mezítláb, szőr­csuhában vezekelt a pápa előtt Canossában. Bizáncot keleten a szeldzsuk-törökök szorongatták. A kijevi rusz a széttagoltság álla­potában a kipcsak-kunokkal vívta élethalálharcát. Ebben a nemzetközi környezetben László tehetsége kiválóan érvényesült. Ha kellett gyorsan és határozot­tan lépett fel fegyvereseivel, ha a helyzet inkább úgy kívánta a dip­lomácia békés eszközeivel nyert megoldást. László erényeit és tetteit már királlyá választásakor ország­szerte becsülték. A főurak elis­merték vezéri, uralkodásra ter­mett képességeit, az egyház tá­mogatta bőkezűségéért, a vité­zek, a harcosok imádták hadi erényei miatt, amelyeket a külön­böző harctereken személyes via­dalokban is tanúsított. László halála után előbb a so­­mogyvári monostor-templomban temették el, utóbb a váradi püs­pök kieszközölte, hogy hamvait oda vitessék. László király tör­vényei miatt is váradi nyughelye a középkori magyar igazságszol­gáltatás szentélye lett. Alakja a lovagok eszményképévé vált. Emlékét III. Béla tisztelte meg szentté avattatásával - valószínű­leg a zománcdíszes arany ereklye­tartó III. Bélát mintázza. A nagy magyar lovagkirály, Zsigmond is tisztelte elődjét, végrendeleté­ben meghagyta: Váradon, László király mellé temessék. Fülöp Gyula régész István Király Múzeum Hűtlenek és maradók Koroknainé évtizedek óta magyart tanított ugyanabban az iskolában. Már nem volt fiatal, de azért izgatta minden új pedagógiai kísérlet. Főleg nevelési kérdésekben szeretett vitatkozni kollégái­val. Ha valakivel nem értett egyet, korholóan megjegyezte: „Nem szeretitek eléggé a gyereke­ket. .. ” Azok közé a pedagógusok közé tartozott, akik meg tudták őrizni a lendületüket, nem ragasz­kodtak görcsösen a régi módszerekhez. Hosszú tanári pályafutása alatt az szomorította ■el legjobban, ha szokatlan szituációkban találko­zott volt tanítványaival. A félresikerült, kisiklott életek, pályakorrekciók a pedagógia kisebb-na­­gyobb csődjeire figyelmeztették. Eleinte kiborítot­ták ezek a szembesülések. Nem felejtette el egy gyárlátogatáson szerzett élményét. A csomagoló gépsor előtt Valit látta viszont, az egyik legtehetsé­gesebb, legkedvesebb diákját. Annyira meglepő­dött, hogy szinte kérdezni is alig tudta: „Hogy vagy? Mi történt veled? Egyáltalán, hogy kerültél ide? " Pillantásából alig titkolt szégyent olvasott ki azért, amiért elhagyta az egészségügyi pályát. Számtalan találkozás terhelte a lelkiismeretét. Foglalkoztatta, vajon hol rontotta el a dolgot? Mire nem figyeltek a képzés évei alatt? Az árul­kodó jeleket észre kellett volna venniük! De ho­gyan lehetne felkészíteni a leendő ápolónőket a rendkívüli áldozatvállalásra? Rendelkezik-e min­den egészségügyi iskolát végzett nővér az egészség­ügyben oly fontos emberbaráti szeretettel, az irgal­masság alázatával? Titkon felmentette a tanári kart, a szülői felelőtlenséget, és a pályaválasztás esetlegességét hibáztatta. Áruházi eladók, butikosok, zöldségesek lettek a tanítványaiból. A miérteket kutatván, mindig ugyanarra a következtetésre jutott: kevés a pénz, rossz az időbeosztás, hiányosak a munkafeltéte­lek. Belátta, hogy Valinak a gyárban, Jutkának a butikban, Krisztinának a zöldségesben több szem­pontból igaza van. Ezek a megfigyelések meg­nyugtatták. Értékes volt számára minden vallo­más, mert rájött, hogy ilyenkor is segíthet: meg­próbálja helyére tenni a tényeket, feloldani az ellentmondást az elképzelések és a valóság között. Az élet úgy hozta, hogy legutóbb Katival talál­kozott a gyógynövényboltban. Hidratáló krémet kért és Kati udvariasan kiszolgálta. Megbeszélték, hogy a többiek az osztályból jelenleg hol dolgoz­nak, ki ment férjhez, kinek született kisbabája. A harmincas osztálylétszámból mindössze tizenöten maradtak az egészségügyi pályán. Koroknainé nem lepődött meg, az arányt egé­szen természetesnek találta. Abban bízik, ha beteg lesz, közülük mindig akad egy-kettő, akire számít­hat a kórházban, az orvosi rendelőkben. Annak idején ő volt az, akire mindig számíthattak. Kulich Erzsébet NŐI VONZERŐ Párizsban lezajlottak a divatbemu­tatók, s mint a beszámolókból kitű­nik, jövőre is lesz divat. A jelentése­ket olvasva, a kispénzű laikust olyan­féle érzés keríti hatalmába, mint amikor a dunai gázlómélységeket ismerteti a rádió. Csak a hajósoknak érdekes. A Nice Matin azonban formát bontott. Azt írta, hogy korosodik a divat, és bizony bicegve halad a meg­újulás felé: megöregedtek a híres tervezők, az idő nyomot hagyott a manökeneken, de kiváltképpen meg­vénült a kifutók mellett ücsörgő törzsközönség, mindegy már nekik, hogy mit vesznek fel, és nincs is kedvük változtatni az élet rendjén, ha a legfrisebb arcfelvarrás fájdal­mára gondolnak. Az ember már-már részvéttávira­­tot küldene. Az egyetlen reménysu­garat az „örök női vonzerő" emlí­tése adja. Tudnunk kell ugyanis, hogy az 1990-es divatban a csábítás trükk­jét a lábra bízzák a divatdiktátorok. Hétvégi melléklet Kisgazdák naptára Az Országos Széchenyi Könyv­tár őrzi az 1869. évi példányát. Az eredetileg pártonkívüli nap­tár mind tartalmában, mind stílu­sában híven hagyta az utókorra a korabeli egyszerű paraszti olvasó­tábor szakmai és társadalmi igé­nyét. Ennek megfelelően monda­nivalóját előszeretettel foglalta versbe. Ezek közül a legnépsze­rűbbek népi regulaként évtizede­ken át szálltak szájról szájra. 1908-tól, amikor Nagyatádi Szabó István megalapította, ak­kori nevén a Függetlenségi és Negyvennyolcas Kisgazdapártot, a naptár kiadását is átvette, és azt 1919 után is, amikor a Kisgazda- és Földmívespárt nevet vette föl - megtartotta. A naptár köszöntője „Boldog új esztendőt,­­ hányszor hallottátok. Midőn szomszéd, koma szólt be hozzátok. Századok születtek, s vár még virradásra. Hogy köszöntsön majd ránk hazánk boldogsága." Az év hónapjairól Pál soros versben emlékezett meg róluk. A téltekében azok örömeiről, a többiben pedig a soros munkákról írt. Január: Pereg a rokka, süvölt a szán, esketére viszik a babám. Február: Megfordult a medve Pálfordulásával, De még a meleget nem adják zsákjával. Jól esik a kályha és fűt a kemence. Húshagyó után jó a böjti lecke. Március: Eke és korona jár versenyt egymással Munkára kisgazdám. Isten áldásával Április: Itt a házbér. Szent György napja virradt ránk. Házi­gazda tartsd a markot szaporán. Június: Júniusban szépen peng a kassza. Aki iparkodik annak lesz haszna. Az az ugar ne álljon sokáig. Nem is szereti azt jó gazda idáig. Július: Küszöbön van az aratás, kaszát kalapálnak Párosával megy a cseléd, lányok és legények . Kaszát az egyik, markot szed a másik. Augusztus: Arató gazdának megszakadt a munkája. Csikósnak, gulyásnak delelön a nyája. Lebzsel a kuvasz is, keresvén a húsét Csak a cséplő izzad s verejtékezik az üstök. Szeptember: Sárgul már a falevél. Ömlik a szóló leve. Puttonyból a kádba. Szól a zene, ropog a tűz. Minden arcra örömöt űz. Október: „Deres a fű, édes lovam ne egyél. Inkább inkább engem a galambomhoz vigyél.” November: Rövidebb, rövidebb már a napnak útja. És nagyokat alszik rá amikor megfutja. Homályba burkoltan, alighogy kandikál, és nemsokára hogy felkel azonnal szundikál." Részletek a „földmívelés" fejezetből Bevezetője szívhez szóló és időtálló: „Nekünk gazdáknak a föld a bányánk, melyből merít­jük, ha nem is az aranyat, de az KISGAZDÁK NAPTÁRA aranyértékű bankót. Nekünk a föld az, ami a kereskedőnek, bol­tosnak a portékája, ami tőkésnek a tömött pénztárcája. Ebből me­rítjük mindazt, ami az életre szükséges, ami az életet életté teszi.” A fejezetben ismertette a kora­beli okszerű gazdasági eszközö­ket, a takarmány termesztést és azok gazdaságos felhasználását. Külön fejezetben foglalkozott az állattenyésztéssel; képekkel szemléltette a lovak helyes vasalá­sát. A „gyümölcsfa tenyésztés" rovatban a gyümölcsfák tavaszi ápolását, metszését ma is korsze­rűnek mondható módon ismer­tette. Az aszalással történő eltar­tásukról írtak ma is helytállók. „Igaz mondatok kisgazda számára" Puha szántás - dunyhás ágy, Rögös szántás,­­ rossz szalma­zsák. Sok takarmány, sok trágya - gazdaságod áldása. Ha trágyád tűzre rakod - kicsi lesz az asztagod. Amit a kasza alatt lehagysz - abból kazlat sose rakhatsz. Hantos szántás nehéz szántás - nem lesz rajta jó aratás. Házad hogyha lombtalan áll, s nincs körülötte szép gyümölcs­fád,­­ szorgalmad hiánya ez s nem is vagy jó gazda te. Két esztendős tinó, csikó - se járomba, se hámba nem való. Iszapos rét, dohos széna - mételyes lesz tőle birka és a marha. Dr. Nagy Sándor 186!)­­;|' közévre. A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA EGY KISGAZDA. i­s A hajdani büntetőjog apró emlékei A régi magyar igazságszolgáltatásnak számos emléke népünk nyelvében élt tovább, s maradt meg gyakran napjainkig. A szólá­sokban, közmondásokban, állandó szókapcsolatokban megőrzött elemek főleg a büntetőjog köréből származnak, átfogva az egész eljárást a nyomozástól, a kínvallatástól kezdve egészen az ítélet kegyetlen végrehajtásáig („körömszakadtáig tagad, megfeszül, kicsap, pálcát tör, pellengérre állít” stb.). A büntetőjog nyelvi maradványaival nagy részletességgel már eddig is olyan kiváló tudósok foglalkoztak, mint Tolnai Vilmos, Kertész Manó és O. Nagy Gábor. Az alapos kutatás ellenére esetenként újabb vagy eleddig kellően nem értékelt emlékekkel találkozunk. A közelmúltban, a 78 eszten­dős sárkeresztesi Berényi Já­­nosné Igazi Julianna szavaira fi­gyeltem fel. Egy történetet me­sélve idézte az alaptalanul gyanú­sított szereplő szavait: „ Ha a föld­től az égig húznának, onnan meg visszaeresztenének, akkor sem vállalnám el!” A nyilvánvalóan nemzedékeken át örökített, ke­rekké csiszolódott, igen érzékle­tes mondat az egyik hajdani, fáj­dalmas kínvallatási módszerre, a csigázásra utal. Egykor a tortúra, a vádlott ön­vallomásának kicsikarása, ezért megkínzása fontos szerepet ját­szott a bizonyítási eljárásban. Al­kalmazták a vallomás megerősí­tésére, továbbá tagadás esetén vagy a társak megnevezése érde­kében. Több fokozata létezett. A kínzóeszközök bemutatásával kezdődött, mely után a csigázás a második vagy harmadik fokoza­tot jelentette. A kínzókamrában végrehajtott csigázáskor a gyanúsított kezét hátrakötötték, a zsinegbe horgot akasztottak. A horog kötelét a mennyezetre függesztett csigán keresztül a földön álló motollára lehetett tekerni. A motolla meg­­forgatásával a kötél a vádlottat a levegőbe emelte, testének súlya pedig karját vállban kifordította. Ebben a fájdalmas helyzetben kellett a vizsgálatot végzők kér­déseire válaszolni. Tagadás ese­tén tovább csavarták a motollát vagy a vádlott összekötözött lá­bára nehezéket, súlyt akasztot­tak. Sok kemény bűnöst beisme­résre kényszerítettek ezzel a ször­nyű módszerrel. Mikor mér val­lott vagy remény volt megnyilat­kozására, akkor eresztették visz­­sza a földre. Ám ha szavait keve­sellték, még nagyobb fájdalmat okozva újra felhúzták. Az ilyetén kínvallatás hatására a delikvens sokszor az el sem követett cselekményeket is ma­gára vállalta. Az idézett sárke­resztesi mondat viszont - a túlzás­sal, a méretek végtelenségig nö­velésével­­ azt fejezi ki, hogy a megszólalót a legborzalmasabb tortúrával sem tudnák valamely tett elvállalására rábírni. A régi magyarok egymásról vagy önma­gukról gyakran szóltak hasonló­képp, mondván: „csigán sem val­­laná ki” vagy „csigán sem mon­­dok egyebet”. _ A Székesfehérvár környéki fal­vakban a fékezhetetlen, sok gon­dot, bajt okozó gyerekekre köny­­nyen támadták: „Rossz, mint az égető tűz!” Hogy az égető tűz milyen, arra az idősebbek sem tudnak megválaszolni, mert „nem kóstolta azt senki vagy aki megkóstolta, az már nem tudja elmondani.” Az égető tűz ugyanis a tűzhalállal, s ezen ke­resztül egy régi büntetési nemmel hozható kapcsolatba. A feudalizmus korában a fő­benjáró büntetéseket igen széles körben, sokféleképp alkalmaz­ták. A megtorló célzatú, nyilvá­nosan, kegyetlenül végrehajtott halálbüntetések a szemlélődök elrettentését is szolgálták. A ke­rékbetörés, karóba húzás, vízbe fojtás és társaik mellett e körbe tartozott az elevenen vagy a fővé­­tel utáni megégetés. A gyújtogatók és szentségtö­rők mellett nálunk elsősorban a boszorkánysággal vádolt szemé­lyekre várt nyilvános tűzhalál, ve­lük végzett az égető tűz. A bo­szorkányégetésre vonatkozó leg­korábbi hazai adat 1565-ből szár­mazik. Ezt követően egészen Má­ria Terézia 1756-os, majd 1768-as tiltó rendeletéig igen sokszor lán­golt fel a máglya az elítéltek alatt. A bíróság döntése ugyanis több­nyire a vádlott halálát jelentette: „... feje hóhér által vétessék, teste tűz által megégettessék.” A tűzhalált szenvedők leginkább idős asszonyok voltak. Egyes vi­dékeken ezért is mondták a kelle­metlen öregasszonyokra, hogy „vén égetni való”. Nem csak megyénkben, ha­nem a Dunántúlon széles körben elterjedt volt az illetlen szavakat használó, káromkodó kisgyerek fenyegetése: „Parazsat teszek a nyelvedre!” Látszólag ez a kifeje­zés is összefüggésbe hozható a hajdani büntetőjoggal. Tény, hogy a feudalizmus ko­rának ítéletei gyakran vonatkoz­tak egy-egy testrészre, szervre. Az orr, fül, kéz, stb. levágása mellett idetartozik a nyelvkitépés büntetése. Lévén a nyelv az em­beri beszéd elengedhetetlen szer­ve, ezzel a büntetéssel a durván átkozódókat, káromkodókat fenyegették, illetve büntették, így 1678-ban az esztergomi úri­szék egy végvári katonát —vaki Bény községben rettenetes szit­kokat szórt és Istenét káromolta­­ nyelvének kivonására és akasz­tófára szegezésére ítélte. A parazsat a kínzások során használták fel, nem csak az igaz­ságszolgáltató szervek, hanem a kegyetlenkedő katonák is. Ez utóbbiak a vallatás alá vont szeren­csétlennek valamely testrészére (pl. hasára) tették, úgy próbálták titkai elárulására rábírni. A régi joggyakorlatból viszont nem ismeretes, hogy égő tárgyat, parazsat tettek volna a tortúra során valaki nyelvére, így a nép által használt kifejezés, bár a gye­rekek számára igen ijesztő lehe­tett, a történelmi előzményt nél­külözi. Dr. Gelencsér József

Next