Fejér Megyei Hírlap, 1990. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1990-06-02 / 128. szám

Élményeim a gauchok országában A KARNEVÁL, A CSODÁLATOS A brazil ember nagyon szereti az ünnepe­ket, az ünneplést, az éneklést, a táncot. Nem véletlen, hogy a világhódító lambada tánc „szülei” is egy 13 éves fekete fiú és egy 10 éves szőke kislány. Országszerte legnagyobb hatású és leg­hosszabb ünnep a karnevál. Városrészen­ként külön-külön szambaiskolák működnek országszerte, tagjaik a nagy seregszemlén egy-egy csoportban vonulnak. Iskoláikban egész évben gyakorolnak és gyűjtenek a következő karnevál jelmezére, bemutatójá­ra. A karnevál hangos előkészületei már a V­ízkeresztet követően megkezdődnek. Nemcsak a televízió, rádió reklámjaiban, hanem az utcákon is. Január közepétől hang­szórós autók járják a várost, harsogva az ez évi karnevál slágereit. Miután már mindenki jól ismeri a slágerek dallamát és szövegét megjelennek a rumbatökös, csörgős, dobos bandériumok (zenekarok) egyelőre csak hét­­köznapiasan, nadrágban, trikóban. A zene­karokban a fiúk 10 éves kortól játszhatnak, ameddig bírják. Természetesen ezek a bemu­tatkozó, hangulatkeltő felvonulások este 11 óra után kezdődnek, és rendszeresen hajnali 2-ig zeng az utca. A vonuló zenekarok körül alkalmi tánccsoportok alakulnak és menet­ben véges-végig könnyedén szambáznak. A csoportokat a rendőrség gyalog és lovasjár­­őrökkel biztosítja. Az igazi karnevál hamvazószerdát meg­előző hét csütörtökjén a kisgyerekek felvo­nulásával, báljával kezdődik. Itt a legifjab­bak mutatják be jelmezeiket, tánctudásukat. Este tízkor kezdődik a szambaiskolák óvodá­sainak felvonulása és azt követi az utcabál. Nem egy esetben a jelmezes „óvodás” a gyepen vagy a ház tövében alszik, míg a szülők ropják a szambát. Másnap, pénteken a 7-10 éves korúak bemutatkozása következik, sokkal szebb, gazdagabb színekben. Szombaton a 10-15 éves serdülők bemutatója már este 11 órakor kezdődik és ők aztán teljes vehemenciával lendülnek táncba, de bírják is hajnali 5-ig. Egy-egy gyerekfelvonuláson a 200-300 ifjút természetesen kíséri az összes rokonság, barátok. Vasárnap este csak utcabál van, hogy erőt és hangot gyűjtsenek a nagy sereg­szemlére, hétfő estére. Hétfő este (ez is relatív, mert ez éjfélt jelent) kezdődik a felnőttek bemutatója. A gauchok országá­ban, ahol a lakosság még európai típusú, kevésbé van hagyománya a karneválnak. De egy ilyen kisvárosban is, mint lakóhe­lye­ink c­sodálatosak voltak a felnőttek jelme­zi, táncai, élőképei. Valóban egy-egy ruha­­költemény egész vagyon, de minimum há­rom havi minimumbér. Egy-egy jelmezt csak egy­szer viselnek, és ha a lakóhelyükön lehe­tőség van, emlékként kitűzik a falra. A színpompás menetet a bál királyi párjá­nak és udvartartásának bevonulása nyitja meg. Őket követik a szambaiskolák. Minden iskola zászlaját a jelmezes zenekarok kísérik a legcsinosabb előtáncosokkal. A hagyomá­nyos északi bahia­i jelmezű asszonyok fehér selyem, tüll bószoknyás serege után vonul­hatnak fantasztikus toll, flitter, csipke és selyem költeményeikben a fiúk és a­ lányok. A menetet a 60 év feletti jelmezes szolid férfiak sora zárja. Az iskolák vonulása alatt a harsogó éneke­sek hangjára, a dobok ütemére a közönség vígan járja a szambát, akár a tribünön, akár az utcákon. Az idei esztendő nem volt kegyes az ünneplőkhöz. A 15-16 fokos esős, szeles napok ellenére csillogott a pomádé a libabő­­rös lányokon. Ennek csak az italosok örül­tek, mert a nádpálinkával megerősített Coca Cola - a szamba - sokszorosa fogyott. A televízió folyamatos élő műsort adott Brazília északi csücskétől a déliig a karnevál­ról. Elképesztő gazdagságú jelmezeket kre­áltak országszerte. Az ötlet és színgazdagsá­got leírni nem lehet, azt a lelkesedést, azt a zenét, azt a ritmust, azt a hangulatot, fény­kép vagy élménybeszámoló nem adhatja vissza. A karnevál csúcspontja a húshagyókeddi bál. Most is, mint máskor, a jelmezes bál éjfél után kezdődik és a 7 órai világosodásig tart. A bálozók a csoportos szambát járják, megállás nélkül a táncparketten, vagy az asztalok között. Tehetik, mert a zenekar is váltott zenészekkel folyamatosan játszik. Az éjféli kezdés miatt mindenki otthon vacsorá­zik. A bálon az italfelszolgálás mellett esetleg sajt, sonkafalatok, de inkább sült burgonya rendelhető. A brazilok mentalitására jellem­ző, hogy lehet akár 90 százalékos a havi infláció, az emberek hangulatán ez karnevál­kor nem látszik meg. A húshagyókeddi állami ünnep után ham­vazószerda már munkanap, amikor csak 14 órakor kezdődik a munkaidő. A friss élmény­beszámolók mellett már tervezik a hét vé­gére a karneválsirató utolsó bált, hogy a húsvéti ünnepek után már készülhessenek az őszi bálokra és a jövő évi karneválra. Herke Zsolt dr. Egy táncos a sok közül (A szerző felvételei) Az 1990. évi karnevál gyermek bálkirálynője Hétvégi melléklet __ ____ __ _ _ _ ______ ____ ____ _ ___ __ _ __ _ „Egyik szemem sír, a másik nevet” Interjú Domokos Gézával, az RMDSZ elnökével Domokos Géza, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Bukarestben nyilatkozott az MTI kiküldött tudósítójának a romániai választásokról és a Nemzeti Megmentési Front győzelme utáni helyzetről. - Mi lehet az oka a Nemzeti Megmentési Front ilyen elsöprő arányú győzelmének? . - A romániai választások eltér­nek a kelet-európai folyamatok­tól, sőt, ellent is mondanak azok­nak. A román nép egy brutális, népellenes diktatúrától szabadult meg, s az elmúlt fél évben nagyot változott helyzete. Úgy érzi, több a szabadság, jobbak a megélhe­tési viszonyok. A munkásoknak nőtt a fizetése, megkapták a sza­bad szombatot, a parasztoknak több a háztájija, emelték a felvá­sárlási árakat, az egyetemi hallga­tók kivívták az egyetemi autonó­miát, a kultúra szabad lett, a lapokat nem cenzúrázzák, utazni lehet, törölték az abortusztör­vényt, számos olyan társadalmi szempontból fontos döntés szüle­tett, amely fél év alatt érzékelhe­tően javította az emberek közér­zetét. Ezt az emberek általában a front és személyesen Ion Iliescu javára írják. Az ellenzéki pártoknak nem sikerült megértetni programjai­kat, amelyek - úgy érzem - nem felelnek meg a társadalmi igé­nyeknek úgy, ahogy kellene. Nem volt idő arra sem, hogy ezek a pártok megerősödjenek, veze­tőik kiválasztódjanak hatékony választási kampányt szervezze­nek meg. A három, nagy hagyo­mányokkal rendelkező törté­nelmi párt és a szociáldemokrata párt egyszerűen eltűnt a színről. A Nemzeti Parasztpártról, amely most nevéhez hozzáfűzte a ke­resztény és demokrata megjelö­lést, kiderült, hogy nosztalgiá­ján. Múltjából prób­ál élni, még­hozzá nagyon megszépített múlt­jából, és nagyon agresszív hangot ütött meg­­ az emberek félnek az agresszivitástól. Az agresszív hangnem majd­nem min­den pártra jellemző volt, élen a fronttal az utolsó hetek­ben, de az a nagyon éles kommu­nista ellenesség, ami a paraszt­párt lapjait jellemezte, riadalmat keltett. Ne feledjük: csaknem négymillió tagja volt a kommu­nista pártnak, s ezekhez hozzáve­­hetjük a családot, rokonságot, ba­rátokat is. Az emberek, úgy lát­szik, jobban félnek a boszorkány­­üldözéstől, mint az esetleges visszarendeződés itt-ott feltűnő jeleitől. A parasztpárt élén na­gyon idős emberek állnak, s hal­vány jele sincs bennük a karizmá­nak, nem tudtak közös hangot találni a választókkal, nem tud­ták rokonszenvessé tenni magu­kat, bizalmat ébreszteni maguk iránt. A Nemzeti Liberális Párt más. Nem hivatkoznak a múltjukra. Újjá akarják építeni pártjukat a liberalizmus európai modellje szerint. Jószerivel a fiatal értelmi­séget tömöríti. És nyitott a párbe­szédre. Nem volt idejük azonban arra, hogy bázist teremtsenek, de feltétlenül jövője van ennek a pártnak. Rokonszenves a környe­zetvédők mozgalmának a jelent­kezése. Ezek a pártok azonban együtt sem jelentenek számot­tevő ellenzéket az NMF masszív szerveződésével szemben. - Hogyan értékeli az RMDSZ választási sikerét? - Az egyik szemem sír a másik nevet. Örülök, annak hogy ilyen fegyelmezett és céltudatos válasz­tótáborunk van, amire különben számítottunk is. Az viszont elke­serítő, hogy a többi párt ennyire lemaradt a versenyben a fronttól, így nagyon nehéz lesz a parla­mentben és a közéletben hallatni szavunkat az alkotmány és a tör­vények kidolgozásánál, a jö­vendő választások előkészítésé­nél. - A front elsöprő győzelme elle­nére koalíciót szorgalmaz a nem­zeti közmegegyezés alapján. Ho­gyan viszonyulna az RMDSZ egy ilyen ajánlathoz? - Nehéz elképzelni, hogy vá­lasztóink, a romániai magyarság jó szemmel nézne egy koalíciót a Nemzeti Megmentési Fronttal. Sajnos, a front, a kormány és személyesen Iliescu is a romániai magyar kisebbség viszonyát elég könnyen odadobta a választási érdekeknek, sőt, még rá is duplá­zott azzal, hogy Románia és Ma­gyarország kapcsolatának oly biz­tató és megindult rendeződését is leállította. Először csak úgy összekacsintottak, aztán már las­san szót értettek, utána együtt­működtek a Vatra Romaneasca által képviselt szélsőséges erők­kel. Ez annyira nyilvánvaló és akkora bizalmatlanságot ébresz­tett a romániai magyarságban és természetesen az RMDSZ-ben, hogy most nagyon nehéz valami­féle koalícióról, ilyen szempont­ból együttműködésről beszélni. Persze, nem lehet duzzogni a politikában, megsértődni, félre­állni, és csak nézni, mi történik. Nem lenne esély sértődött alapál­lásból megpróbálni jogot védeni. El tudom képzelni azt, hogy - s ez magánvéleményem -, függet­len szakemberként magyarok is jelen lesznek miniszterhelyettesi, esetleg miniszteri megbízatással a kormányban, ha erre a front részéről felkérés érkezik. Ez azonban csak találgatás. Az RMDSZ elnöksége a hónap vé­gén, a megválasztott képviselők és szenátorok bevonásával Sepsi­szentgyörgyön vitatja meg az új helyzetben követendő stratégiát. - Miért jó a frontnak a koalí­ció? - A kolosszus és a törpék koalí­ciója lenne ez és a frontnak arra lenne jó, hogy demonstrálja a világ előtt: mégis csak demokrá­cia van, nincs szó neokommuniz­­musról, visszarendeződésről. At­tól tartok, hogy az adott erőviszo­nyok mellett az ilyen koalíció for­mális lenne. A front olyan túlsúly­ban van, ami beviheti a totalita­rizmus csapdájába. Jó lenne, ha létezne egy jól tagolt, jól szerve­zett ellenzék, amely komoly alter­natívát jelentene, de ez az alter­natíva sajnos most nem látható. - A romániai helyzet tehát rend­­hagyóan alakult. Vajon így lesz ez a jövőben is? - A kelet-európai folyamatok Romániában ugyan elszakadtak, de nem fogják megkerülni, egy­két éven belül megmutatkoznak. Súlyos gazdasági problémák, tár­sadalmi feszültségek vannak, amelyekről a kampány során csak kevés szó esett, a kormány pedig mindent elkövetett, hogy kozme­tikázással, elhallgatással, a rések betömésével úgy látsszon, mintha minden rendben volna. Ennek meglesz az ára. Ezt a poli­tikát nem lehet folytatni, az ellent­mondásokat felszínre kell hozni, megoldásokat kell találni. Nem hiszem, hogy a front egyedül meg tudja oldani ezeket a gondokat s egészen biztos, hogy egy-két év múlva, a választásokra egészen más képet alakít ki. - Magyarországon új kormány van, Romániában hamarosan megalakul. Milyen hatása lehet ennek Románia és Magyarország viszonyára és a romániai magyar kisebbség helyzetére? - Szerintem most lecsillapod­nak a kedélyek, a front nem lesz olyan mértékben kitéve a román nacionalizmus presszióinak, s nyi­tás történhet a nemzetiségek felé. A januárban megkezdett párbe­széd folytatódik, s hinni szeret­ném, így megindul a dialógus is, a mostani helyzetből való kiút keresése a magyar kormánnyal. Ezt várják az európai kormányok és a közvélemény is. Egy feltétele van a reális, gyü­mölcsöző párbeszédnek: biztosí­tani kell a kisebbségi jogokat, a szavak után rá kell térni a konkrét programok kidolgozására. Biz­tató tényező a Vatra Romaneasca által létrehozott párt rossz válasz­tási szereplése, ami azt mutatja, hogy ennek a szervezetnek nincs tömegbázisa, nem olyan rémisztő erő, s azt is jelenti, hogy nincse­nek elzárva a szótértés útjai a románok és magyarok között. Tóth László (Bukarest), MTI-Panoráma Volt egyszer egy vendéglő... Visszaszáll a turulmadár? Bicske közepén, a katolikus templom mellett áll egy ház. Alaposan szétszabdalt, több la­kásra osztott, átépítgetett. A leg­hátsó traktusban laknak Kutri­­kék, akik valamikor az egészet birtokolták. A gondosan ápolt, tenyérnyi udvarocskát téglafal keríti, futórózsa borítja a csupasz téglákat. S egy ütött-kopott vas­ajtó a kerítésen, amit zárva tarta­nak. Az vezet(ne) a szomszédos kultúrház felé. Ami szintén Kutri­­kéké volt, olyannyira, hogy ők építették. Vendéglőnek. Tetején büszkén terjesztette ki szárnyait egy pompás rézmadár. Turulma­dár: Piros kókuszszőnyegen fekete zongora A haragosan csaholó kutya méltatlankodva fogad, mikor Kutrik József és felesége betessé­kel. A szobában régi bútorok, ami megmaradt a rengeteg vi­szontagság után. A házigazda ma­gas, ősz, szikár ember, „Manci­kám” mosolygós asszony. Alig hi­hető, hogy mindketten közelebb vannak a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. - Bicske legdrágább telkeként tartották számon a helyet, ahol vagyunk - kezdi a történetet Kut­rik József. - A templom szom­szédságában, a község közepén, alig egy ugrásnyira a piactértől. Jöttek a vásárokra, meg a járásbí­róságra az emberek. Nevelő­apám, Kiss Ferenc építette a ven­déglőt a ház mellé, 1927-ben, ki­használva a jó adottságokat. Nagy magyarként élt, minden­képpen magyar jelképet szánt a vendéglőre is, így került a­­to­ronyra egy aranykezű bicskei ipa­ros, Schmidt Gyula bádogos által a réz turulmadár. Minden tollát külön-külön illesztette a helyére. Közben József leérettségizett a felsőkereskedelmi iskolában. Fia­tal fiúként sem tudta másként elképzelni magát, mint kereske­dőként. Ötletekben meg vég­képp nem szűkölködött! A fővá­rosi jeles vendéglőket szemügyre véve állt nevelőapja elé a Turul szépítése, bővítése terveivel. Első osztályú minőséggel dicse­kedhetett hamarosan a járásban legnagyobb vendéglő. Óriási sön­­tés, étterem, az utóbbiban piros kókuszszőnyeg, telefon, zongo­ra, elegáns berendezés. Tánc- és színházterem, beépített színpad, öltözők, a bicskei úrikaszinónak külön helyiség, s nyolc szállodai szoba az utazóknak. Nyitva tartás reggel hattól éjjel kettőig! Aranycsinálás helyett kőfalak A szülök vitték a forgalmas vendéglőt, József pedig sör- és bornagykereskedő lett. Az Erzsé­bet utcában (ma Ady Endre utca) volt a lerakat, meg egy polgáros, szép családi ház. Oda vitte Telkes Margitkát 1939-ben feleségnek, akit Zsámbékról szeretett el Bics­kére. - Mi ősbicskeiek vagyunk, az okiratok szerint a község első bírájának Kutrik József ősömet választotta a nép - mondja az egykori bíró leszármazottja. A háború alatti viszonylagos nyugalom idején sem zárt be a Turul, az oroszok engedélyével bablevest főztek a nyugatról ha­zafelé tartó katonáknak. Tisztes­séges magyarként, mint karpa­­szományos, majd hadnagy, leszol­­gálta a maga idejét Kutrik nagy­kereskedő úr is. Negyvenöt de­cemberében az Isten hazasegí­tette fogságból is. - Addig nekem minden sike­rült, kérem. Nem akarom kimon­dani, de még az is arannyá vált a kezem között. Aztán meg minde­nütt kőfalba ütköztem - kezdi sorolni a háború utáni megpró­báltatásokat, amelyek neki is, mint osztályosainak, kijutottak. A szülői házat - a templommal szemköztit - államosították, mert hatszobásnál nagyobb volt. Egy lakrész maradt meg, amelyben ma is élnek Kuth­ék. A vendéglő működött ugyan, de a madár, nos, a turul, nem maradhatott! Az akkori párttitkár, Kemény József azt üzente: „Nem tűröm tovább azt a fasiszta madarat!”­­ Berendelt magához, én meg indulatosan védekeztem, hogy éppen a napokban tették vissza a négy turult a volt Ferenc József hídra Budapesten! Nem érdekel, mi van Pesten, replikázott ő, s óra múltán egy szakember he­gesztőpisztollyal levágta a turult. Bedobták a padlásra. Aztán le kellett adnunk a MÉH-be, s az­óta nem láttuk... Gyorsan követték egymást az események ezek után. A sörüzle­tet '49-ben államosították, elvit­ték a sörfejtőberendezést, egye­beket, lepecsételték a lerakatot. Kutrik József a vendéglőben dol­gozott tovább. Aztán 1950. au­gusztus 30-án kényszerbérletbe vette azt is a földművesszövetke­zet. Osztályon aluli kocsmának minősítvén, filléres bért fizetve érte. A tulajdonosokat elzavar­ták, s a hozzá nem értők áldásos tevékenysége folytán ráfizetéses­nek nyilvánítva, bezárták. Ötven­kettőben lett községi művelődési ház. Azóta többször ítélték lebon­tásra, de sohasem került pénz új kultúrházra (szerencsére), így most is áll. Jelenleg éppen átépí­tik, fölújítják. A ház, ami mindenkinek tetszett Hanem nem is a vendéglő, meg a szülői ház miatt jártak igazán kálváriát Kutrikék, hanem az Ady Endre utcai ház miatt. Mert az bizony mindenkinek tetszett! Háromszobás lévén, csak '53-ban vették el először, utólagos álla­mosításként a „deklasszált elem­től”. Az akkori tanácselnök fele­sége, aki a házzal szemközti böl­csődét vezette, alkalmasnak ta­lálta lakását. Hogyne! Közel esett a munkahelyéhez, takarosra építették, pont az ízlésére szol­gált! Aztán beköltözött a járási párt­­bizottság első titkára, mert neki is tetszett. Hosszas utánjárást kö­vetően, '55-ben visszakerült a családhoz, de a forradalom után a következő párttitkár is kinézte magának! Ő ott akart lakni, ahol az előző első titkár. Hagyomány­szerető ember volt az, kérem! Kapóra jött nekik, hogy Kutrik úr szervezte '56-ban a nemzeti bizottságot, alaposan kivette ré­szét a forradalomból. Hat évet sóztak rá érte, meg teljes vagyon­elkobzást. A ház tehát ismét má­soké lett. - Amnesztiával szabadultam 1960-ban. Most semmissé nyilvá­nították azt a büntetésemet. S a vagyonelkobzás, amit mellék­­büntetésül rám szabtak? Az nem semmis? - kérdi a férj, s a feleség bólogat.­­• A hivatásos népellenség - Az voltam én, kérem, itt Bicskén. Hivatásos népellenség, aztán meg ellenforradalmár-csó­válja a fejét indulat nélkül, keser­nyésen mosolyogva Kutrik Jó­zsef. - A gyerekeim sem tanulhat­tak, kirúgták őket a gimnázium­ból. Dolgoztam én kérem a talaj­javítóknál is, Tatabányán, írja oda zárójelbe, hogy az WC-puco­­lás. Pedig ötvenhatban megaka­dályoztam, hogy az ellensége­met, a párttitkárt, Kemény Jó­zsefet meglincseljék. Azt mond­tam, csak független magyar bíró­ság ítélkezhet a bürtösök fölött. Ő ezért cserébe, a forradalom leverésekor, Fehérvárról kihívta az oroszokat, mondván, hogy egy amerikai (ez voltam én) hadsere­get szervez a néphatalom leveré­sére. Mármint itt, Bicskén. Ká­romkodtak is az oroszok cifrán, mikor két tankkal, meg egy ön­kéntes századdal megérkeztek, és engem találtak. Összesen egy gyufaskatulyányi robbanószert leltek nálam. Mert még fegyve­rem sem volt! Őriztük a gabonát, meg a vezető kommunistákat a népharag elől. Keresztény ember vagyok én, nem bosszúálló. Soha nem toroltam meg senkin sem­mit. Szabadulásomat követően sem. Elmúlt. Csak azt a házat szeretném visszakapni, meg a vendéglőért az ígért kártalaní­tást. A gyerekeimnek, az unokák­nak. Hogy nekik kicsit könnyebb legyen. Már sok minden mindegy. De jó lenne tudni, hol lehet az a turulmadár? Mégha megkoptak is a réztollai... Zsohár Melinda

Next