Fejér Megyei Hírlap, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

1992. NOVEMBER 4. SZERDA Fájdalommal értesítünk minenkit aki ismerte és szerette, hogy özv. MISKOLCI SÁNDORN£ szüL: MAJOR MÁRIA volt alapi lakos, életének 92 évében csendesen elhunyt Temetése 1992 november 6-án 10 óra 30-kor, a sóstói római katolikus temetőben lesz. Gyászoló család. Szivár, Horváth I. stp. 10.1/2 77850 Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagyanyánk, dédikénk Özv. HORVÁTH LAJOSNÉ szül. Viniczai Julianna életének 80. évében rövid szenvedés után csendesen visszaadta önzetlen nemes lelkét terem­tőjének. Temetése: 1992 november 9-én 14 órakor a Sóstói Református temetőben lesz. A gyászoló család. Latorcai Jánosné Szivár, Hosszúsétatér 17.fszd­. 78091 Fájdalommal értesítünk mindenkit, aki ismerte és szerette, hogy SZABÓ LÁSZLÓ (anyja neve: Tánczánger Mária) volt Univerzál Szövetkezeti dolgozó életének 48. évében súlyos betegségben elhunyt Temetése: 1992 nov. 7-én 13 óra 30 perckor a Pákozdi temetőben. Gyászoló család. Pákozd, Kert utca 6. sz. 78184 x A Fejér megyei Szent György Kórház x A Fehérvár Áruház Rt 6 órás munka­­orvos-igazgatója (8000. Szivár, Seregélyes­ rendbe, szakképzett foto-optikus eladót ké­­nt 3.) pályázatot hirdet a II. Elme Osztályra rés. Jelentkezni a PORST részleg vezetője-1 fő pszichológusi állasra. 7807- nél lehet, szakmai önéletrajzzal 78136 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS : A Székesfehérvári Ingatlankezelő Vál­lalat felvételre keres: 1 fő jogtanácsost, jogi egyetemi végzettséggel, jogtanácsosi szak­vizsgával és legalább 5 éves gyakorlattal. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti elő­adójánál, Honvéd u. 1. szám alatt 77695 x Víz-, bitél-, csőszerelő, lakatos és vil­lanyszerelő szakmunkást­óL csoportot felve­szünk. Érdeklődni: Energetika ipari Kisszöv. Szfvár, Széchenyi u. 78. 78049 x Jogosítványt­apcsán, részletfizetéssel a „VI­TESSE GMK-ta Szfvár, Sütő u. 16. Tel: 325- 766. (Bejárat a Tolnai u. felől) 73678 Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Öiv. CSIZIK ANTALNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család: 77259 Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, ismerősnek, akik elhunyt drága, felejthetetlen édesanyám, anyósom, nagymamánk özv. SZABÓ JÁNOSNÉ szüli VIRÁG GABRIELLA temetésén részt vettek, sínára virágot, koszorút helyeztek, mélységes gyászunkban velünk éreztek, nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család: 77865 Köszönetet mondunk mindazoknak, aki­t felejthetetlen halottunk KOVÁCS KÁROLYNÉ szüL. PETŐ ERZSÉBET temetésén részt vettek. Gyászoló család: 78081 x (1980). Opel Kadett 1200 C. alkatrészek eladók. Tel: 328- 317. 77011 YAUTÓRIASZTÓKÜ 2.500 Ft-tól 21.000 Ft-ig Vásárlás Baszarslás Szivárz, Palotai u. 164. TEL 29-099. 76546 x Létrás, kéthengeres MUL­TICAR létrával, vagy anélkül eladó. Lickóvadamos, Petőfi u. 5. Tel.: 92/66-301. 77926 S.O.S AUTÓBONTÓ Szfvár, SERÉNYI út 5/C. Használt autóalkatrész árusítás. AUTÓ ADÁS-VÉTEL kizotthés. 77626 x ETZ 250-es motorkerék­pár eladó. Szfvár, Pozsonyi út 96. Tel.: 22315-654. 77965 FIGYELEM! A világhírű DU-PONT cég által gyártott autófestékek, lakkok 20.000 árnyalatban kaphatók. Ugyanitt autófényűzés is megrendelhető, amerikai technológiával, rövid határidővel. Szivár, Varjú u. 34. Tel.:321­ 671. 78065 x 126-os POLSKI FIAT al­katrészként eladó, valamint új olasz (SEAT) gumi 10.000 Ft­ért ugyanitt Érd.: Szabadbat­­­tyán, Féterbánkút u. 4. Orosz. ___________________ 78027 SÜRGŐSEN KERESÜNK "­0 éves korig DACIA, ARO 243,320-as DACIA PICK UP, WARTBURG TRANS autókat rövid értékesítési határidővel. Győr, József A. u. 114. Tel.: 96/25-816. Nyitva: hét minden napján 8-17. óráig. 5304 x AUDI 80 CC turbó diesel 6.5 éves, légkondicionált eladó. 92/16-5%. 78041 x Gépjármű eladása kör­v­nyen és kényelmesen megold­ható HELL International adat­bankon keresztül. Vásárlóknak ingyenes információszolgálta­tás. Tel.: 323-908., Csutora u 15.9-17. 78056 x 3 éves PEUGEOT 405-ös hófehér, napfénytetős benzines, gyári gázüzemű, katalizátoros sürgősen ár alatt 770.000 Ft-on eladó. 323-082 du­tós. 78060 x 3 éves BMW diesel grafit metál ár alatt eladó. Tóváros 34. F./l. 78062 x RENAULT 11 -es GTX gép­­kocsi 1987-es kiadású, extrák­kal sürgősen eladó. Érd Szivár, Huba u. 25.16 h. után. 78073 x Eladó Maruti Suzuki 800- as szgk. 1 éves, és Opel Vectra 1.6 injektoros 10 hónapos. Cse­re is érdekel, lakást is beszarui tok. JOTP.-t és szövetkezetit is.) Érd, Szabadbattyán Béke u.3. Tel: 363-188. 78075 x 4 éves, piros SAMARA el­adó. Kalauz, Sárbogárd, Árpád u. 9/a. Tel.: 236. 78090 x 1200 Zsiguli felújított mo­torral 29.000 Ft-ért eladó Ér­­deklődni: Fehérvárcsurgó, Rá­kóczi u. 9. sz. 78090 x 85-ös évjáratú P.126-os gk. eladó. Tel.: 311-959. 78101 x Platós Barkas 1­400-as Re­­nault motorral eladó. Érd 22/324-184-es telefonon. 78106 x ETZ-250-es motorkerék­pár eladó. Szfvár, Selmeci út 68. 77966 x Eladó 2107. LADA 2 1/2 éves garázsban tartott. Érd, Szfvár, Berkes ltp.51. 78108 x 1984-es évj. RENAULT 11 GTD diesel eladó. Érd.: Szivár, Segesvári út 47. vagy 326-133. tel. egész nap. 78114 x Felújított motorral Tra­bant Combi eladó. Érd: Papp József Sütő út 16.111.16. vagy 329-778. telefonszámon. 78127 x 1300-as Lada szem. gk. el­adó. Irányár 49.000 Ft Érd.: 365-160.________ 78131 x 1300 Zsiguli jó állapotban, friss m­űszakival sürgősen el­adó. Érd.: Kelemen B. 16. IV/3. du. 17-tól. 78148 x 2107-es 6 éves LADA „94- ig érvényes műszakival eladó. Érd.: 322-009, telefonon. _____________________78172 x 7 éves Zastava 110 ezer Ft-ért eladó. 70 ezer Ft-ig Pols­ki Fiat 126-os csere érdekel. Müller Mihály, Ujbarok, Vajda J. u. 3. 78176 E B x A Prohászka O. u. 15. sz. nagy alapterületű gázfűtéses la­kás, azonnali beköltözés lehe­tőségével eladó. Érdeklődni: Székesfehérvár, Móricz Zs. u. 93. szám alatt_________77296 x 2 1/2 szobás, összkomfor­tos lakás garázzsal, kis kerttel eladó. Szivár, Ifjúság u. 33. I. emelet Telefon: 22/314-616. _____________________77763 x 54 pm-es I. emeleti lakás eladó! Érd.: hétköznap egész nap. Tóvárosi In. 64.1/3. 7/876 - Gázfűtéses nem panel la­kást vennék. „KP 273/26”jeli­gére a hirdetőbe. 273726 x Belvárosi 2 szoba +2 1/2 szobás garázsos lakásomat, el­cserélnem kisebb nem rég épült, családi házra. „Megegyezünk 78069” jeligére a Kiadóba. 78069 x Garzon, vagy 1 szoba össz­komfortos lakást veszek. Tel: 311-301.16 óra után. 78089 x 2x2 szobás, első emeleti la­kás bérleti joga cserével átadó. Érdeklődni: 310-566. 17 óra után. 78113 x Kétszobás, tehermentes, központi helyű, tégla, gázfűté­ses lakás eladó. Tel: 323-807. _____________________78115 x Lakást vennék 900.000 Ft­­ig. Tel: 313-045._______78117 x Belvárosi földszinti lakást vennék, vagy tanácsira cserél­nék. „Jancsar 21.78120” jeligé­re a Kiadóba. 78120 x Tehermentes OTP örökla­kás vízórával - telefonnal + ga­rázzsal Novák ltp-en igényes­nek eladó. Érd.: 318-692 78144 x Belvárosi három szobás la­kás 1993. áprilisi költözéssel eladó. Fizetés két részletben. Telefon: 321-767 (5 óra után) 78149 x 2 szobás, 54 nm-es örökla­kás eladó, vagy kisebb, esetleg tanácsira cserélhető. „Torony­­sor 78156” jeligére a Iiadóba. 1­781.56 x Sürgősen eladó Széchenyi úti 70 nm-es IV. emeleti, teher­mentes, gázfűtéses öröklakás téglaépületben garázzsal, vagy anélkül. Ugyanitt Emmarózai 300 nxől szóló hétvégi házzal el­­adó. Érd.: 17-20 óráig 312-330 telefonon 78174 cssssfi­­x Őrhalmi 250 n­ői sarokte­lek eladó. Víz, villany, gáz van.­­ Érd.: 329-976. 78061 x Öreghegyen a Kassai úton 3 szintes társasházi lakrész el­adó vagy 2 lakásra cserélhető, et ■ ........................ x üvegnégyen a Kassai úton 3 szintes társasházi lakrész el­adó vagy 2 lakásra cserélhető, értékegyeztetéssel. Válaszokat „Értékegyeztetés 77490” jeligé­re a kiadóba. 77490 x Szabadbattyánban, Csók I. u. 8. sz. 2 szintes családi ház eladó. Alsó szinten gazdasági helyiségek, felső szinten 110 nm-es 3 szoba összkomfortos lakás. Telefon: 363-252 77527 x összeköltözők figyelem ! Eladó egy nagy 4 szobás ház, 465 n.ös telken. Mellék­­épületek, ipari áram van. Gaz­dálkodásra alkalmas. Minden megoldás érdekel. Érd.: Brassói út 112 Du. 77578 x Kőszárhegy központjában 450 n.öles építési telek eladó, ikerház építésére is alkalmas. /Vizsgáz, villanyvezeték kiépít­ve/Érd. lehet: Polgárdi, Bem u. 4. sz. alatt Telefonszám: de: tsz irodánál 366-062 esti órákban: 366-554.____________ 78004 x INGATLAN, ÜZLETHE­LYISÉG eladás, csere, vásárlás, bérbeadás könnyen és kényel­mesen megoldható HELL Inter­national adatbankon keresztül. Több ezer adat áll rendelkezé­sére. Tel.: 323-908. Csutora u. 15. 9-17.______________78053 x Ház eladó nagy mellék­­épülettel, gazdálkodásra alkal­mas kerttel, gyümölcsfákkal. Érd.: „Sárkeresztes” 78068„Je­ligére a kiadóba, vagy 311-644 telefonon (este). 78068 x 300 n.öl beépíthető telek a Szalontai utcában eladó. Víz, villany van. Érd: H. Élmunkás u. 29. fszt. Várnai. 78088 x Elcserélném másfél szo­bás, komfortos, fő út mellett, külön bejáratú, 40 nm-es házré­szem. Terasz, kis pince van, kert nincs. Nagyobb kertes családi házra cserélném értél­egyezte­­téssel vagy eladnám.„ Ár: 1.250 m Ft 78092” jeligére a kiadóba. 78092 . x ÉPÍTÉSI TELEK ELADÓ Érd.: 327-431. 78093 x 400 n.öles szépfekvésű zártkerti telek Gárdonyban sür­gősen eladó. Érd.: Agárd, Tün­de u. 3. Tel.: 22/355-081.780% x Úrhidai útnál üres telek sürgősen eladó. Villany van 350.000, vagy kárpótlási jegy 75 %-ban. Szivár, Szeredi u. 26. 78116 - Bakonybélben 2 és fél szo­bás összkomfortos családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni Bakonybél, Fürdő u. 20. vagy Tel.: 22/367-570/8-13 óráig/ 273723 x Szabadba­ttyánban, Árpád út 66. szám alatt 441 n.elen­ek­­vő családi ház eladó. Érd.: 22/316-712 telefonon hat óra után. 78146 X Megvételre keresek kis csa­ládi házat lehetőleg gázosat Kertalja, Attila, Koppány, Tompa Mihály u. jöhet számí­tásba kp-ben fizetek. Tel.: 329- 688. 78175 x Sürgősen és olcsón eladó Polgárdi központjában gazdál­kodásra is alkalmas felújított fürdőszobás parasztház. Irány­ár: 1,2 millió ft Érd.: egész nap Polgárdira Madarász u. 4/A. Tel.: 366-301. Later. 78237­­­­ (15221231 .*­/ 'f1 _ '/'• ^ x Belvárosi lakás irodának, vagy lakásnak kiadó. Érd.: 320- 110 este. 78164 x 464 n.elen lévő 112 nm-es 2 család részére is alkalmas csa­ládi ház eladó, vagy elcserélhe­tő 2 db OTP vagy öröklakásra. Ugyanitt: 8 éves trabant, lejárt műszakival eladó, Irányár 13.000 Ft Érd. Erdős Ágoston­­né Gárdony, Vörösmarty u.60. Az esti órásban: 78165 x DUGULÁSELHÁRÍTÓ MESTER! GARANCIÁVAL! ORSZÁG. Tel:(22) 360 -505., 315-451. 76686 PADLÓSZŐNYEGET TŐLÜNK) Belga padlószőnyeg KEDVEZMÉNYES áron! 2 m-es már 350 Ft/nm! Keresse üzletünket Székesfehérváron az ÚTTÖRŐ U. 69-BENI EXBRÓKER BT. 76339 x Eladó 3 db ágynemutatós heverő, 2 db fotel, 1 franciaágy, 4 db szék, 1 db kihúzható étke­zőasztal, 1 db íróasztal, 1 vilá­g­os szekrénysor, 2 db működő ekete-fehér TV. Budai u. 107. Tel.: 22/376-504. 76703 FATELEP Lambéria, hajópadló, fenyő fűrészáru termelői áron. Kápolnáanyék, Fő út 50. 76834 7 MATEMATIKÁBÓL KORREPETÁLOK! Szivár, Benke F.U.10.II./4. Tel: 320- 992. 76789 Merev és hajlékony KÉMÉNYBELÉPCSÖVEK és tartozékai változatlanul kedvező áron. Szfvár, Móri u. 14. RELUXALU­­­STEMPEL KFT. X Csirkevásár okt 22-től nov.8-ig 75 Ft/kg a hét minden napján. Kipolnásnyék, Fő u. 99/A. 76897 CSIZMAVÁSÁR I Női csizmák 1500 Ft-2000 Ft Cipőbolt és cipőjavító. Szfvár, Ybl Miklós u.7.77444 x KAUKÁZUSI JUHÁSZ­­KUTYA-kölykük eladók. Szé­kesfehérvár, Zobori u. 33. Tel.:22/320-349., 50309 „TURK­ÁSZ” Import kilós és darabáras ruhavásár a Megyei Műv. Központban (liszt F.u.) Nov. 5-én (Csütörtök) 9 órától.77620 x Csapó utcában helyiségek kiadók. Érdeklődni: 18 óra után. Manhalt Csabáné Székes­­fehérvár, Csapó u.6. VIII./24. _____________77254 „TURK­ASZ” Holland import kilós és db-áras ruhavásár a Móri Lamberg Kastélyban nov. 5-én csütörtök 9 órától. 77624 x Új román bútorok érkeztek Maroshegy, Temesvári út 9. sz. alá. Étkezők, szekrénysorok, ülő és halló bútorok kedvező árakon. PAKONY KFT. 77335 „B"­BÁLAVÁSÁR! Nov. 5-én,csütörtökön 8-17 óráig a MÁV. MŰV. HATBAN! Kilós áron, valamint 50,­­/db. 77645 x EGYEDÜLÁLLÓ? DUÓ Partner Házasságközvetítő! Kérje tájékoztatónkat válaszbo­rítékkal! 9002 Győr, Pf.: 431. Tel.: 96/14-394. 77520 „T” MODELL KILÓSHUHA-VÁSÁR! Nov. 5-én/csütörtök/ 9-17 óráig a VOK-ban 140 kg-os l.o. holland bontatlan bála. Bontása: 9 és 12 30 órakor. Ismerjen meg bennünket!­­Kárász- 77717 x Vállalkozó szellemű, intel­ligens embereket keresek el­adónak, üzletkötőnek átlagos teljesítménnyel 30-40.000-et kereshet Érd.munkanapokon 17-19-ig. Öreghegy, Szeredi u. 26. 78118 x Győztes szülőktől, csodá­latos „Tibeti” Shi-tzu kölykök eladók továbbá 6 nm alumíni­um pavilon, Frizzo babakocsi, fögorvosi szék Palotai 57. Sza­bóivá 317-906 este. 77557 J0N1 * J0N! * J0N! először Székesfehérváron az S.H. MODELL EXTRA MINŐSÉGŰ HASZNÁLTRUHA-VÁSÁR a Szakszervezetek Házában. (Engels F. u.) November S-G. (csütörtök-péntek) Nyitva: 9-18 óráig. 77806 X GÉPÍRÁSOKTATÁS OL­CSÓN, GYORSAN OKLE­VÉLÉRTI Tel: 326-593, 323- 971. SZUPERKEDVEZMÉNY­­NYEL! 77566 Székesfehérváron NYUGATI KILÓSRUHA-VÁSÁR a legfrisebb őszi-téli árukészletből! A MÁV Pályafenntartási Főnökség Kultúrtermében. (a Prohászka Templommal szemben!) November 5-6. (csütörtök-péntek) Nyitva: 8-18 óráig. 77807 x Eladó 3 db sóltejelő tehén és egy vemhes üsző. Iszkaszent­­györgy, Kossuth u. 28. Érd.: hét­köznap 17 óra után, szombat­vasárnap egész nap. 77617 Wettenburger Kloster Bier A világ legöregebb kolostor sörgyári. ALAPÍTVA 105 Q. WELTENBURGER SÖRÖZŐ Szivar, Zsolt út 35., (a Géza u., és a Budai Út között) Nyitva: 12-22 óráig. Tel: 320-105. 77877 x Három székesfehérvári fia­tal B, C kategóriájú jogosít­vánnyal jó Bp-i helyismerettel gépkocsivezetői vagy bedolgo­zói állást keres. ÉrdT: egész nap a 322-158-as telefonszámon. 77665 SZÉNAKCIÓ! 4500 Rcal értékű OSZTÁLYOZOTT BARNASZÉN megrendelhető min. 1 vagon (40 tonna) mennyiségben az EXBRÓKER BT-nél­ Táv.cím: 8000. Székesfehérvár, Széchenyi u. 78. TaL: 06-22/312-050., 06-22/327-645., 06-22/328-025. Fax.: 06-22/327-644. 77944 x Kárpótlási jegyet napi ár­folyamon vásárolok Érdeklőd­ni: 8-16 óráig hétköznap 362- 041-es telefonszámon. 77680 GAZDÁLKODÓK! Szabad pénzeszközeiket banki betéti kamatnál kedvezőbben elhelyezhetik, biztonsággal! Érdeklődni: 328-430. 77960 x Kárpótlási jegyet veszek készpénzért, magas napi árfo­lyamon, Székesfehérváron. 06-1/189-9870. 77730 Kárpótlási jegyet vásárolunk készpénzért minimum 72 %-os áron. TeL: 06/80/29-021. 76043 x BIZOMÁNYBA termelő­től árut átveszek. Gyem­ekjá­­r... 22/320-099. téli, gyermekruha.. 77754 JÁTÉKBOLT LILAHÁZ Pintér K.u 9. NINTENDO168 programmal PLAY-00H gyurma, sétáló kutya és sok különlegesség olcsó árakon. Már most gondoljon a karácsonyra! 78044 x Új nagyteljesítményű szo­lárium a városban­, arcbarnító­­val szellőztetővel, hűtőrend­szerrel, a test vonalát követő alakkal! Próbálja ki! PILLART MŰKÖRÖM ÉS SZEMPIL­LA STUDI -----------------­emelet LILA HÁZ 2. 77798 Kedvezményes őszi vásári CSEMPE-PADLÓLAP 1.0. FALICSEMPÉK már 396.- FVnm ártól. 1.0. OLASZ 30x30 PADLÓLAPOK MÁR 880.- Ft/nm ártól NAGY VÁLASZTÉKBAN. Fürdőkádak 8.600.- H-tél. Az árak az ÁFÁT tartalmazzák. Székesfehérváron a Fecskeparton. DOMUS Raktár „C- Épület Kápolnásnyékán, Fi u. 45. Tel: 368-677. MAGNA KFT. 78057 x „ÜVEGEZÉS" Telefon: 22/316-041. Székesfehérvár, Mészáros J. u. 3. 77813 Ruházati eladói keret KFT-nk Székesfehánár, Régi Gy. (Sala!­413 szám alatt nyíló üzletébe, azonnal belépéssel. Jelentkezni személeten a fenti címen 1992. nov. 7-én (szombat) 1-11-ig. 78059 x BÁNTANIVALÓ CSIR­­KE kapható 9-17 óráig. Urhida, Dózsa Gy. u. „Kiknduló” Tel.: 363-616. 77818 KÁRPÓTLÁSI JEGYET VESZEK a legmagasabb napi áron készpénzért! Telefon: 121-3588, 122-3034. 21489 x NEO BAROKK EBÉDLŐ garnitúra és ólomkristály csillár eladó. Tel.: Mór 312. Biorosné. 77827 ÉPÍTŐGÉP RT GÉPKÖLCSÖNZŐ Építőipari kisgépek, szőnyegtisztító gépek kölcsönzése. Székesfehérvár, Sziget u. 2. Telefon: 22/327-615. 78134 x Eladó 3 db vezetékes gáz­­konvektor, újszerű állapotban, olcsón. Irányár 42 ezer Ft Érd.: Seregélyes, Fő út 233. Hétköz­nap 16 óra után. Hétvégén egész nap. 77894 Újból várja kedves vendégeit a „HÁRSFA" Szivár, Börgöndi út 1. Szolid árak, péntek-szombat-vasárnap hangulatos zene. Emeleten biliárd terem. NON-STOP nyitva. 78162 x A Videoton Oktatási Köz­­pont nyelvtanfolyamaiba bár­mikor bekapcsolódhat szintfel­mérés után. Kezdőket újrakez­dőket és nyelvvizsgára készülő­ket is várunk. Tel.: 318-188, 312-730/13-95. 77920 BÁLÁS RUHAVÁSÁR a Sülő u2.1z. alatt. Hági Söröző és a buszpályaudvar között lévő SASAD feliratú házban. Nov. 5-én. 7­161 este 74g. 78158 x Hangulatos környezetben a Western Sörszalon várja ked­ves régi és új vendégeit nagy ételválasztékkal, játéktermével és Amstel söreivel 12-től 24 óráig. Rendezvényekre rende­lést felveszünk. Szivár, Püspök kertváros 12. Nyitrai út vége, Milleniumi emlékmű bejárati­nál. 78166 x VARRÓNŐKET KERE­SEK ! „Interlock, gyorsvarró szükséges 77959” jeligére a ki­adóba. 77959 Termelői Micmavatár: Lányka - női bőrcsizmák 35-41 nagyságig 1.600 Ft-29.00 Ft-ig. Székesfehérvár, Kertalja u. 42. MODELL Cipőipari Kisszövetkezet Nyitva: dr.1Wu.1740. 78199 x SZÓLÓOLTVÁNYOK nagy választékban KAPHA­TÓK. Mór. Bartók B. u. 3. Tel: 677. 77960 OPENING STRATEGIES és más nyelvkönyv kapható. GLOBE Sütő u. 24. Tel: 322-030. 78203 x Gyermekagykontroll tan­folyam Fehérváron. Felvilágo­sítás és beiratkozás nov. 8-án 10-11-ig 106-os szoba, Liszt F. u. Műv. Házban. Első tanfo­lyam nov. 14-15-én 21-22. 77963 TURA-TAXI magántaxisokat keres munkatársnak. Móri u. 64. Tel.: 345-345. 78236 X Eladó 1 éves, TÉTI Carbo­­robot kazán és 3 fázisú ipari saválló mosogató. Szivár, Cso­konai 17. 77991 x REDŐNY 1700 Ft/nm. RELUXA 1400 Ft/nm. a gyár­tótól: 06-72/82-710. 779% x TETŐFEDŐT keresek, igényes veszprémi munkához, azonnali kezdéssel. Föld: 06- 80/23-188.____________78014 x Jó kereseti lehetőséggel felszolgálót, szakácsok konyha­­lányt­­elveszek. Tel.: 22/379- 342. Martonvásár: 78030 x Pénztárgépet kezelni tudó, megbízható eladót keresek élel­miszerboltba. Heti 36 órára. Érd. Tel: 320-772 78066 X Komplett disco felszerelés (jó minőség) fényekkel együtt olcsón eladó. Érd.: 311-644 78070 X 220 Voltos terménydaráló és új disznószállító ketrec el­adó. Szivár, Rába u. 9. Érd.: 14- 17-ig. 78071 x Kiadó 2 szobás bútorozott lakás Székesfehérvár, Mancz János u.14. VII.em. 142 78072 x Szükségem lenne 100.000 Ft-ra fél évre. „Havi kamatfize­tés 78082” jeligére a Kiadóba. 78082 x Ház alatti garázs a Kodo­­lányi utcában eladó. Tel.: 328- 815. 78083 x MATEMATIKÁBÓL KORREPETÁLOK Szivár, Benke F.u.5. fszt.3. Tel: 314- 274._________________78084 X Jó állapotú 3,7 m-es Gar­zon elemes szekrénysor dohány­zó asztallal eladó. Irányár. 35000 Ft Érd.: Székesfehérvár, Puskin u. 2 Tel.: 321-89. 78085 x Kelemen B. út 36 sz. vagy 49 sz. környékén, garázst bérel­nék Tel: 321 -789. 78087 x 500-1000-es faeszterga el­adó­, illetve Trabant vagy Wart­burg személygépkocsira cserél­nénk. Irányár: 45.000 Ft Érd, Szivár, Krasznai út 39. 15 óra után. 78099 x Ha szeretné elérni pénz­ügyi céljait és ezért kitartó szor­galommal dolgozni is hajlandó, jelentkezzen a 328-200-on, szerdán vagy csürtötökön 16-tól 20 óráig 78102 x Fiatal agilis házaspárok jelentkezését várom másodál­lásra. Tel.: 327-447.16 után. 78103 x Eladó 1 KW-os aggregá­tor, ponyvás utánfutó, univer­zális famegmunkáló. Érd.: 22/324-184-es telefonon. 78109 x 30 nm különálló üzlet (tel­jes kézműves prlusz ipari áram) eladó. Maros­hegy, Batt­hyány út Kolozsvári út sarok. Irányár 1.2 millió Ft Érdek­­lődni: 315-068.________78110 x Fekete középuszkár kisku­tyák eladók. Érdeklődni: este 18 óra után. Cím: LÁJGUT, OLAJ út 105._________78111 x 1,5 szobás Sziget utcai la­­kás december 1-jétől hosszú távra kiadó 1 éves bérleti díj el­őre fizetésével 6.000 Ft/hó. Ér­­deklődni: 315-063. 78112 x Új, orosz import diószén Szfváron: 550 Ft/g, fuvardíjjal együtt Érd: 316-966., vagy Szfvár, Sztlstván tér 6. 78122 x Olcsó, 3 különálló légtér­rel rendelkező, univerzális bol­ti hotok eladók PáNo Kft, Szfvár, Rác u- 27. 78124 xKét lány kiadó lakást keres. Munkahelyi tel: 328-470. 78125 x Platós UAZ műszaki nél­kül riadó. Ugyanitt sertés trágya is. Érd: Mayer György Belsőbá­­ránd­_________________78126 - 250 k­g, fék nélküli után­futó riadó. Érdeklődni: Sopo­­nya Rákóczi út 40. 273721 x Kölcsön kérek 50.000 Ft-ot fél évre. 80 %-os kamatra. „Ma­gas kamat 78133” jeligére a ki­adóba_______________78133 x ELADÓ háromrészes szek­rénysor ülőgarnitúrával. Ér­deklődni: 16 óra után 362-153- on. 78137 x Sürgősen kérnék 100.000 Ft-ot fél évre, 80 % kamatot fi­zetek. „80 % 78138” jeligére a kiadóba. 78138 x Baromfi termelők figye­lem! Teljes felszerelés eladó. Érd.lehet: minden nap Szabad­­battyán, Széchenyi út 33. Bar­nádinál. 78067 x Eiadó vagy eladó Széche­nyi u. 83 sz. alatti GARÁZS. Érd.: 321-325 este. 78141 x Eladó, keveset használt ■zenes kazán. Ár 6.000 Ft Vágújhelyi u. 20. 78145 x Jó állapotban lévő nyugati sportkocsi olcsón eladó. Érd.: Szivár, Kapcsár u. 43. tsz/1 78151 x 350 db Bramac cserép el­adó. Érd.: Börgöndi út 1.78153 x Interlockkal bedolgozást vállalok. „Etna 78155” jeligére a kiadóba.____________781SS X Figyelem! 2 db új IFA ak­kumulátor olcsón eladó. Érd: Szivár, Rózsahegyi u.1. 78162 x Szakácsot felvesz a Wes­tern Sörszalon. Szivár, Püspök kertváros 12 78163 x GARÁZS eladó Palotai u. 13. sz. alatt Érd.: 322-009-es te­lefonon. 78173 x Ha meguntad a magányt és társra vágysz, itt a lehetőség ha­sonló helyzetben lévő férfi válj« válaszodat "Barátság 78181’ jeligére a kiadóba. 78181 x Sürgősen, olcsón eladó kétfekhelyes garnitúra fotelok, automata mosógép 5.000 Ft­, motorosruha, írógép. Érd.: 314- 604. 78178 SsjBv.4­ x Élmunkás úti 2 szoba hal­los lakásunkat nagyobbra cse­réb­énk van eladnánk. Érdek­lődni: 323-283. 76137 x Eladó 1 db ZX-Spectrum 48K+ számítógép, ét 1 db Commodore 64. Flopy egység­g­el és nyomtatóval. Érdeklődni: 23-283.______________76138 x Eladó 39-es és 43-as új tí­­m­pó. 160 és 180 cm-es új síléc. Érdeklődni: 323-283. 76140­­ Külföldi cég olyan megbízható szerző­­dőpartnereket keres, akik vállalnának egy lakásukba csomagszerűen kipostázott mun­kaanyaggal végzendő, nagy türelmet és biz­tos kezet igénylő, időigényes tevékenységet, mellyel minőségi munka esetén heti 140 dollár bruttó jövedelemhez juthatnak. Ér­deklődő ügyfelek információs és adatszol­gáltató irodánkon hétfőn - szerdán - pénte­ken 9-12-ig tartó ügyfélfogadás keretében személyesen is értesülhetnek a munka ada­tairól de egyszerűen borítékban tökélete­sen felbélyegzett, megcímzett válaszboríté­kot és 150 Ft kezelési költséget mellékelve postafordultával megkapják irodánk kiérte­sítő tájékoztatóját mely tartalmaz 1 db je­lentkezési lapot, valmint a munka és a szer­ződéskötés minden követelményére és von­atára kiterjedő részletes leírást Cím: Sztá­rinfo Iroda 4400, Nyíregyháza Uz u. 5. 529749 x Síelőknek, kirándulóknak! Alacsony- Tátra /Kokava Hát/ autóbuszos utazás 7 na­pos turnusokban. Teljes ellátással. 7.840.­­Ft Szilveszterkor isi Egyéni utazással más időbeosztással egyéb kedvelt helyekre! 710.- - 1.400.-Ft-ig. ANDROMEDA TRA­VEL Szivár, Honvéd u.1. Tel: 22/315-470. 77589 x A pázmándi szeszfőzde megkezdte a bérfőzést Főzések vállalása 24 órán belül. Tüzelőt biztosítunk. Az 1989-90-ben kény­szerbeléptetett ÁFÉSZ tagoknak további kedvezmény. 77677 x Kárpótlási jegyet veszünk azonnali készpénzfizetéssel. Érdeklődni lehet: Váczi Péternénél a 06(1) 113-5818 telefonon. 77718 x Nov. 9-től induló SZÁMÍTÓGÉPES PC-­ TANFOLYAMAINK PC alapfokú, szövegszerkesztő, számolótábla, kiadvány­­szerkesztő, Word Perfect Quattro, Ventu­­ra...Tel.: (22)329-228. ALBASZOFT, Be­­rényi út VÖK. 77803 x Utazzon velünk! Érsekújvár november 10-én 400,-Ft Lengyelország: nov. 11-12- én 1800,-Ft Bécs: nov. 17-én 600,-Ft Sza­badka: nov. 19-én. Érdeklődni: 326-466., vagy 328-196. 78157 x Utazzon Münchenbe! Hogy miért? Ünnepi bevásárlásaihoz széles árú választé­kot olcsó árakat biztosítanak a METRO és SYMA áruházak. 1992 11. 26-27. év. díj: 2300 Ft Jelentkezés az ARTOUR Utazási Irodában. Szivár, Rákóczi u.4. Tel.: 22/314- 001. 78168 HIRDETÉS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9. OLDAL

Next