Fejér Megyei Hírlap, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-06 / 4. szám

1993. JANUÁR 6. SZERDA VÉLEMÉNYEK, VITÁK, ÁLLÁSFOGLALÁSOK FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7. OLDAL A bölcsek csillaga Ősi jelkép az üstökös csillag, amely messzi földről vezette a messiásvárókat, az istenkereső­ket Betlehembe az emberiség el­ső karácsonyán. Mélységes tartalmakat hordo­zó szimbólumokkal, látomások­kal és eseményekkel teli az egész betlehemi történet. Üzenete min­den jóakaratú embernek szól, csak fel kell ismerni. Minden kor, minden nép hon­talanul vándorló üldözötteit, ki­taszítottan ismerhetjük fel a szü­lés előtt álló asszonyával szállást kereső szegény emberben, akit nem fogad be senki, sem a szállá­son, sem a lakomára készülő csa­ládoknál a rokoni sokadalom­­ban, a császár parancsára össze­­sereglett nép között. Lássuk meg őket a körülöttünk élő, rejtőzkö­dő, valódi szegényekben és talál­juk meg a segítés nem látványos, de hathatós módját. Barlangistállóban jött világra, ismeretlenül és csak az angyallá­tó pásztoroktól felfedezetten a Kisded, akire a népek várakoz­tak. Ők, a maguk is kitaszítottak, a város, vagyis a társadalom pe­remén élők látták meg az angya­lokat és hallották meg örömhírt hozó szavukat. Sokan vagyunk úgy, hogy várjuk a megváltást és nem vesszük észre, hogy már itt van köztünk. Nehezen halljuk meg a hívó szót, amely elvezet a nagy felfedezéshez, amelyben megtaláljuk a lelket, képessé­günket a szeretetre. Miről éne­keltek az angyalok? Istennek di­csőséget, embernek békességet hirdettek. Békesség óhajtása tölti el a szívünket. Lehetetlen nem gondolni a halottakra, a sebesül­tekre, kisgyermekek iszonyú szenvedéseire. Legyen vége, legyen végre béke egész Európá­ban, az egész világon. És mire tanítanak a napkeleti bölcsek? A Biblia érzékletes leí­rásában messziről jönnek, köze­lednek a kor filozófusai, más kultúra emlőiből táplálkozó, nyi­tott szívű tudós emberek. Csilla­got követnek az éjszakában, va­gyis hittel jönnek a közöny és hi­tetlenség sűrű sötétségében. Naiv örömmel kérdezik, kutatják az újszülöttet, aki a bölcsőben már király, a szívek királya. Nem tudják, hogy a zsarnok álságos lelkében azonnal felneszett a szörnyeteg, nem hallják a vára­kozó zsoldossereg fegyvereinek zörgését, a harci lovak horkaná­­sát. Majd előrobognak hajnal e­­lőtt az éjből, és halált hoznak az ártatlanokra, akik nem vétettek volna senkinek, de ellenségnek nyilváníttattak, világrajöttük okán. A messzi országból jövő tisztaszívűek a jászol előtt a né­pek igazi barátságának jelképei is. Mennyire hiányzik ez, amikor mindenféle hazugság téveszti meg az embereket. Nem a népek ellenségesek, hanem azok a ve­zetők, hangadók, akik saját ha­talmuk érdekében manipulálják a tömegeket, csoportokat. A bölcseknek a figyelmezte­tés után sikerült Heródest kiját­szaniuk. Heródes rég halott, ami­kor a gyermek felnő és beteljesíti jövetelének célját. Nem lehet megakadályozni. Ebben hinni és bízni sokan ugyancsak elfelejtet­tünk. A zsarnokság halott ugyan, de szelleme visszajár kísérteni, fe­nyegetni. S a félelem légköre al­kalmas egy újabb zsarnokság szerveződésére. Elfátyolozza szemünket a megszokás is, hogy csak anyagiakban mérjük az ér­vényesülést, felemelkedést. Ter­mészetesen egy alapszint elérése mindenkinek szükséges, de akik ügyeskedéssel sokat szereztek, csak azzal törődnek, hogy még többet szerezzenek. Emiatt egy­­felelől az elszegényedés, másfe­lől a meggazdagodás ölt félelme­tes méreteket. A bölcsek csillaga a hit és bi­zalom fényének jele, az angyali szózat pedig a szeretet és megbé­kélés üzenete. Hagyjuk abba az egymás szapulását, tépését, mert az senkinek nem használ. Annak sem, akinek pillanatnyilag érde­kében áll a zűrzavar. Hosszú tá­von mindenkinek az az érdeke, hogy biztonságos belső békében folytatódjék a fejlődés, amit le­het késleltetni, de végképp meg­akadályozni úgysem lehet. Dr. Gerencsér Miklósné A baloldali esély—nem veszély című tudósításról Mindennap elolvasom a megyei Hírlapot a megfelelő tájékozódás céljából. Ezek az értesülések szá­momra igen hasznosak. A „Balol­dali esély — nem veszély” című írásból nyertem azt a megnyugtató felvilágosítást, hogy kiváló politi­kusunk egy fontos tanácskozás nagy részéről távolmaradt, mert templomban járt. Nem gyónni — mondta — mivel nincs mit meg­gyónnia. Végre egy ember, akinek nincs semmi bűne. Nem vétkezett sem szóval, sem gondolattal, sem cse­lekedettel. Szerény ember lévén, jócselekedeteivel nem dicseke­dett. Pedig mint karhatalmistának, biztosan módjában volt kimenteni embertelen karhatalmisták kezei közül verésre, kínzásra szánt fele­barátait. Íme egy makulátlan em­ber, aki érzékeny lelkiismeretével is nyugodtan szembesül önmagá­val. Szent János apostol írja első levelében: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk.” Igen érdekes értesülést jelentett számomra a tudósításban szereplő hölgynek a véleménye. Nem az ál­dozathozatalról, nem a magyarság sorsáról, a fogyó és elöregedő nemzetről, sem a négymillió abor­tuszról, amely a doni katasztrófa húszszorosa; sem a széthulló csa­ládokról, a kiskorú bűnözők szá­mának növekedéséről és mindezek okairól fejti ki álláspontját, hanem cinikusan konyhai és hálószobai szintre alacsonyítja le a magzat­gyilkolás súlyos problémáját. Ugyancsak meglepő felvilágo­sítással szolgál a tudósításban sze­replő másik hölgy azzal a nézeté­vel, illetve megállapításával: „Jé­zus volt az első szocialista.” Erre csak azt írhatom, hogy aki­nek ez a véleménye Jézusról, az il­lető nem ismeri kellő mértékben az Újszövetségi Szentírást. Ebben Jé­zus megváltó életművének leírá­sát, vallási és erkölcsi tanítását ol­vashatjuk. Jézus az üdvösség ö­­römhíréről beszél, és nem nevezi magát sem politológusnak, sem i­­deológusnak, sem társadalomtu­dományi szakembernek, hanem azt mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki en­gem követ, nem jár sötétségben.” Sajnos az újságíró sem kérdezte meg a nyilatkozótól, hogy melyik egyház püspöke lépett be az MSZP-be. Ennek tényét erősen kétlem és azt biztosra veszem, hogy nem római katolikus püspök­ről van szó. Arról tudomásom van, hogy Várszegi Asztrik püspök atya november 21-én Pannonhal­mán fogadta az MSZP Hívő Szoci­alista Tagozatának három tagját. Köszöntőjében többek között eze­ket mondta: „Köszöntöm Önöket és a katolikus egyházra mindig jel­lemző nyitottsággal fogadom mindannyiukat, külföldieket és ha­zaiakat egyaránt.” „Bízom benne, hogy nem párt­­politikai érdek hozta Önöket ma ide, hanem annak vágya, hogy Hí­vő Szocialista Tagozatuk munkája révén elinduljon Önök között az a belső párbeszéd, mely felülvizs­gálja eszmei hagyományuk és pártjuk múltját, súlyos tévedéseit, a hívőkkel, jelesen a katolikus egy­házzal kapcsolatos korábbi, szá­munkra sok fájdalmat okozó ma­gatartásukat. Kár, hogy ez a Hívő Szocialista Tagozat már korábban nem létezett.” „Tisztelem más voltukat, gon­dolkodásukat, de a külső párbe­szédhez hozzátartozik az a nyíltság is, amellyel saját meggyőződésün­ket képviseljük, ugyanakkor ki­mondjuk azt is, ami fáj, amit nem tudunk elfogadni. Kívánom, hogy ez a mai találkozás az eszmélődés, elgondolkodás és a nemzet jövőjén való közös munkálkodás szerény lehetősége legyen.” A három hívő szocialista püs­pöki fogadásával egyetértek, de felteszem a kérdést: a fogadás alapján léptette be talán Asztrik püspök atyát az MSZP-be a nyilat­kozó? Ami pedig az eljövendő vá­lasztás kimenetelét illeti, az a véle­ményem, hogy a jelenleg mélyen hallgató többségnek lesz felelős­ségteljes ítélőképessége és az or­szág további sorsát szívén viselve, eleget tesz lelkiismereti kötelessé­gének. Smohay Ferenc a vasútvidéki egyházközség világi elnöke Kampányév lesz-e 1993? AZ ELŐÉV Egyre nyilvánvalóbb, hogy 1993 a választások jegyében te­lik majd. Elképzelhető, hogy a létminimum alattiak aláírás­­gyűjtő kampánya nyomán egy népszavazás kimondja a jelen­legi Országgyűlés feloszlatását. Ennek sok akadálya lehet, hi­szen egy dolog 100 ezer aláírást összegyűjteni, s egészen más egy népszavazáson a választás­ra jogosultak legalább felét a szvúzóumákhoz csalogatni. Et­től eltekintve legkésőbb 94 nya­rán meg kell tartani a választá­sokat, s a pártok, a politikusok cselekedeteit ez fogja meghatá­rozni. Valójában a kampány már meg is kezdődött. Az SZDSZ novemberi küldöttértekezletén — alapszabályát módosítva — két évre választott elnököt, s ez­zel Pető Ivánt gyakorlatilag a párt miniszterelnök-jelöltjévé tette. Pető és a régi-új szabadde­mokrata pártvezetés tavaszra rendkívüli küldöttgyűlést ter­vez, hogy a meggyengült bázisú pártot szervezeti változtatások­kal tegyék alkalmasabbá a vá­lasztási harc megvívására. Hasonló gondokkal küzd a Fidesz, amely pedig jó ideje minden közvéleménykutatási „szépségverseny” győztese, de amely képtelen volt az elmúlt két év időközi választásain akár egyetlen esélyes jelöltet is fel­mutatni. Bár a Fidesz csak ápri­lisban tartja kongresszusát, a fő kérdéseket a pártvezetés és — ezzel lényegében azonos — parlamenti frakció eldöntötte. Orbán Viktor az újonnan létre­hozandó pártelnöki tisztség bir­tokosaként és hivatalos minisz­terelnök-jelöltként vezeti majd a választási kampányt. Mint­hogy eddig is ő volt a Fidesz frontembere, ennél lényege­sebb változás, hogy megszünte­tik a párttagság 35 éves felső korhatárát, s hogy komoly erő­feszítéseket tesznek a párt szer­vezeti kiépítésére, az orszá­gosan ismert kéttucat sztárpoli­tikus mellett helyi Fidesz-jelöl­­tek „bevezetésére”. Ami pedig kampányuk tartalmi részét, a politikai programot illeti, vár­hatóan töretlenül folytatódik az Orbán-vonal: „mi, kérem, nem tehetünk semmiről, nincs bűnös múltunk, s jelenünk sem.” A politikai pragmatizmus jegyében Orbán a választások e­­lőtt időszerűtlennek, fölösle­gesnek és károsnak tart bármi­fajta szövetséget, koalíciót, de nem zárja ki, hogy a választások után — az erőviszonyoktól füg­gően és programmegállapodás alapján — bármelyik párttal együttműködjön. Addig is mindegyikről van egy-egy rossz szava. Tulajdonképpen a Fidesz ideológiai vitákon fe­lülemelkedő, pragmatikus poli­tikai taktikáját követi két új je­lentkező is, az Agrárszövetség, illetve Palotás János Köztársa­ság Pártja. A magyar belpolitika alaku­lása — és a választások — szempontjából kétségkívül döntő jelentőségű lesz a Magyar Demokrata Fórum január végi Országos Gyűlése. Hacsak drá­mai fordulat nem történik, An­tall Józsefet megerősítik pártel­nöki tisztségében. Nem mind­egy azonban, hogy milyen több­séggel? Kik kerülnek Antall mellett — helyettesként, utód­jelöltként vagy éppen ellensúly­ként — vezető pozícióba. A po­litikai előjelzések szerint az MDF vezetésében azok kerül­nek majd túlsúlyba, akik nem valamely ideológiának, hanem a kormányzásnak elkötelezet­tek, s jelenleg is a miniszterel­nök-pártelnök legfőbb támaszai (például Boros Péter, Katona Tamás, Kónya Imre, Szabó Ta­más). Ez esetben viszont nem kizárt, hogy élesebbé válik a Csurka-szárny különállása, s az év során akár a pártszakadás is bekövetkezhet. Nyilvánvaló az is, hogy Antall József csak ak­kor hagyja idáig elfajulni a dol­gokat, ha biztos abban, hogy a kormány parlamenti többsége ezzel együtt is biztosítható (pél­dául úgy, hogy Csurkáék keve­sen lesznek, vagy kívülről tá­mogatják a kormányt), illetve ha már nem fontos a többség, mert kiírták a választásokat. Mindebből viszont az is kö­vetkezik, hogy 1993-ban szinte semmi lényeges lépés nem vár­ható már a kormányzattól és a parlamenttől. Aligha folytató­dik az államháztartás éppen csak megkezdett reformja, mert a választási taktikázás közepet­te nincs a világon kormány, a­­mely hozzá merne nyúlni a szo­ciális ellátásokhoz, a lakásügy­höz, az oktatásügyhöz. Az erre irányuló kísérletek jórészt már idén is megbuktak a szakszerve­zetek ellenállásán. Ennél is fontosabb, hogy megindul-e a gazdasági fellen­dülés, ahogy azt a kormány oly optimistán várja. Ha nem, akkor Kupa Mihály szakmai meggyő­ződésével szemben esetleg a politikai megfontolások kere­kednek felül, és az ország tekin­télyes devizatartalékainak egy része felhasználható lesz egy kis — legalább rövidtávú — gazdaságélénkítésre vagy — ami sokkal rosszabb — a szoci­ális kiadások fedezésére. A választási megfontolásokból a­­dódóan várható, hogy a parla­menti munkát a gazdaság he­lyett ismét a politikai propagan­datémák fogják uralni — a múlt bűneinek felderítése, igazságté­tel, „guruló dollárok” stb. Ezek alkalmasnak látszanak arra, hogy egyrészt eltereljék a fi­gyelmet a jelen gondjairól, más­részt lejárassák az ismét veszé­lyes ellenfélnek látszó szocia­listákat: Horn Gyulát, Szűrös Mátyást éppúgy, mint Németh Miklóst, akinek esetleges haza­térésétől és politikai ringbe szállásától kormánypárti és el­lenzéki oldalon egyaránt sokan tartanak. A sikeres választási kam­pányhoz természetesen rádió és telvízió is kell. A médiaháború­ban már létezik a kormány elő­nyösebb starthelyzete, amit gazdasági és technikai szem­pontból szinte változatlan álla­mi monopolvállalatok (lásd An­tenna Hungária) valamint a köz­vetlen kormánybefolyásnak ki­tett — és ezért „megfelelő” célra szívesen adakozó — ban­kok, vállalatok jelentenek. Hajdú András Féljünk-e az apácáktól? (Reflexiók Orbán Viktor interjújával kapcsolatban) Orbán Viktor egészoldalas interjút adott a F­M-s Hírlap­­nak.Abból szerényen számolva is egyharmad részben a szocia­lista pártról beszélt. Nem kis el­ismerés! Sokan vagyunk elfogultak, ha Orbán Viktorról van szó, mert mindenki szereti a fiatalo­kat, emellett Orbán Viktor okos és művelt, szépen és meggyőző­en beszél, rokonszenves szemé­lyiség, bátor, szókimondó. Még tárgyilagos is, ez pedig ritka e­­rény a politikában. Hogy véleményünk sok te­kintetben eltér, gondolom, nem meglepő. Más a világnézetünk, különböznek egymástól ideál­jaink. Tudomásul vesszük, hogy a politikát át- meg átszövő elő­ítéletektől a Fidesz sem mentes. Bár nekik kevesebb van, mint másoknak. Ami azonban az Orbán-inter­­júban olvasható, nem ezek közé a természetesnek is tartható elő­ítéletek közé tartozik. Egy sor dologban — és ez új fejlemény — az eddig általában tárgyilagos, árnyaltan fogalma­zó Orbán Viktor a legrosszabb minőségű vádakat ismétli el. Politikai ellenfeleinek vádjait. Közhelyekről van szó. Már régesrégen lerágott csont lehetne például a gazdaság leromlott állapotáért viselt fel­elősség kérdése, ha mindenki hajlandó lenne tárgyilagosan beszélni róla. S nemcsak a ko­rábbi kormányok kontra mai kormány kérdése ez. A világpo­litika felelősségéről is szó van, ez a politika rendszeresen ki­használta és ébren tartotta kis­zolgáltatott helyzetünket. Mert az erősebbnek mindig igaza van, dehát az igazság sokszor e­­gészen más dolog, s például ezt sem kellene figyelmen kívül hagyni. M­ost mint olyasmit, amire kár is szót vesztegetni, nem em­lítem az MSZMP és az MSZP tendenciózus összemosását. E­­gyébként mindkét pártra nézve dehonesztáló célzattal. Érdekesebb kérdés az embe­rek félelme a kommunista visz­­szarendeződéstől. Most tekint­sünk el attól az apróságtól, hogy mit is kell ezen érteni. Beszél­jünk arról, hogy Orbán Viktor lépten-nyomon ezt a félelmet ta­pasztalja. Csakhogy más meg mást tapasztal, mert ez a világ rendje, ki ettől fél, ki attól. Talán mert fenyegetik, falra festik ne­ki az ördögöt, amelynek léte, de legalábbis kinézete köztudomá­súan kétséges. Nem kellene ezt tenni. Jobb lenne, s ezért vala­mennyien tehetnénk valamit, ha nem a félelmeink különböztet­nének meg minket egymástól. Csak úgy, érdekességként e­­szembe jut, mit mondott egy a­­páca egy-két éve a magyar tele­vízióban. Azt mondta, hogy ha figyelmen kívül hagyná a vallás kérdését, akár kommunistának is nevezhetné magát. Most akk­or féljünk az apácáktól? A szocialisták nem ábrándoz­nak a hatalomról. A modern gondoskodó társadalom létre­jöttét akarják, úgy gondolják, világismeretük, világnézetük, politikai céljaik efelé mutatnak. A legszomorúbb rész Orbán Viktor interjújában az, amely­ben további vezeklésre szólítja fel a szocialistákat. Ezt akár Kó­nya Imre is mondhatta volna. A kérdés azonban, amire bárki könnyen válaszolhat, így hang­zik: vajon nem a választók-e azok, akik szavazatukkal legiti­málnak egy pártot? S illik-e őket ezért a választásukért minősíte­ni? Valószínű persze, hogy mind­azzal, amit Orbán Viktor a szoci­alistákról mond (akikkel — be­csületére legyen mondva — haj­landó szövetséget is kötni), a vá­lasztókat akarja befolyásolni. Normális törekvés. Csak a szín­vonal! Az nem mindegy. Egy dologra kellene töreked­ni. A tárgyilagosságra. Meg kellene érteni például az idős apácát, aki ország-világ e­­lőtt lekommunistázta önmagát. Dr. Lőrinczy Attila

Next