Fejér Megyei Hírlap, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-06 / 4. szám
1993. JANUÁR 6. SZERDA VÉLEMÉNYEK, VITÁK, ÁLLÁSFOGLALÁSOK FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7. OLDAL A bölcsek csillaga Ősi jelkép az üstökös csillag, amely messzi földről vezette a messiásvárókat, az istenkeresőket Betlehembe az emberiség első karácsonyán. Mélységes tartalmakat hordozó szimbólumokkal, látomásokkal és eseményekkel teli az egész betlehemi történet. Üzenete minden jóakaratú embernek szól, csak fel kell ismerni. Minden kor, minden nép hontalanul vándorló üldözötteit, kitaszítottan ismerhetjük fel a szülés előtt álló asszonyával szállást kereső szegény emberben, akit nem fogad be senki, sem a szálláson, sem a lakomára készülő családoknál a rokoni sokadalomban, a császár parancsára összesereglett nép között. Lássuk meg őket a körülöttünk élő, rejtőzködő, valódi szegényekben és találjuk meg a segítés nem látványos, de hathatós módját. Barlangistállóban jött világra, ismeretlenül és csak az angyallátó pásztoroktól felfedezetten a Kisded, akire a népek várakoztak. Ők, a maguk is kitaszítottak, a város, vagyis a társadalom peremén élők látták meg az angyalokat és hallották meg örömhírt hozó szavukat. Sokan vagyunk úgy, hogy várjuk a megváltást és nem vesszük észre, hogy már itt van köztünk. Nehezen halljuk meg a hívó szót, amely elvezet a nagy felfedezéshez, amelyben megtaláljuk a lelket, képességünket a szeretetre. Miről énekeltek az angyalok? Istennek dicsőséget, embernek békességet hirdettek. Békesség óhajtása tölti el a szívünket. Lehetetlen nem gondolni a halottakra, a sebesültekre, kisgyermekek iszonyú szenvedéseire. Legyen vége, legyen végre béke egész Európában, az egész világon. És mire tanítanak a napkeleti bölcsek? A Biblia érzékletes leírásában messziről jönnek, közelednek a kor filozófusai, más kultúra emlőiből táplálkozó, nyitott szívű tudós emberek. Csillagot követnek az éjszakában, vagyis hittel jönnek a közöny és hitetlenség sűrű sötétségében. Naiv örömmel kérdezik, kutatják az újszülöttet, aki a bölcsőben már király, a szívek királya. Nem tudják, hogy a zsarnok álságos lelkében azonnal felneszett a szörnyeteg, nem hallják a várakozó zsoldossereg fegyvereinek zörgését, a harci lovak horkanását. Majd előrobognak hajnal előtt az éjből, és halált hoznak az ártatlanokra, akik nem vétettek volna senkinek, de ellenségnek nyilváníttattak, világrajöttük okán. A messzi országból jövő tisztaszívűek a jászol előtt a népek igazi barátságának jelképei is. Mennyire hiányzik ez, amikor mindenféle hazugság téveszti meg az embereket. Nem a népek ellenségesek, hanem azok a vezetők, hangadók, akik saját hatalmuk érdekében manipulálják a tömegeket, csoportokat. A bölcseknek a figyelmeztetés után sikerült Heródest kijátszaniuk. Heródes rég halott, amikor a gyermek felnő és beteljesíti jövetelének célját. Nem lehet megakadályozni. Ebben hinni és bízni sokan ugyancsak elfelejtettünk. A zsarnokság halott ugyan, de szelleme visszajár kísérteni, fenyegetni. S a félelem légköre alkalmas egy újabb zsarnokság szerveződésére. Elfátyolozza szemünket a megszokás is, hogy csak anyagiakban mérjük az érvényesülést, felemelkedést. Természetesen egy alapszint elérése mindenkinek szükséges, de akik ügyeskedéssel sokat szereztek, csak azzal törődnek, hogy még többet szerezzenek. Emiatt egyfelelől az elszegényedés, másfelől a meggazdagodás ölt félelmetes méreteket. A bölcsek csillaga a hit és bizalom fényének jele, az angyali szózat pedig a szeretet és megbékélés üzenete. Hagyjuk abba az egymás szapulását, tépését, mert az senkinek nem használ. Annak sem, akinek pillanatnyilag érdekében áll a zűrzavar. Hosszú távon mindenkinek az az érdeke, hogy biztonságos belső békében folytatódjék a fejlődés, amit lehet késleltetni, de végképp megakadályozni úgysem lehet. Dr. Gerencsér Miklósné A baloldali esély—nem veszély című tudósításról Mindennap elolvasom a megyei Hírlapot a megfelelő tájékozódás céljából. Ezek az értesülések számomra igen hasznosak. A „Baloldali esély — nem veszély” című írásból nyertem azt a megnyugtató felvilágosítást, hogy kiváló politikusunk egy fontos tanácskozás nagy részéről távolmaradt, mert templomban járt. Nem gyónni — mondta — mivel nincs mit meggyónnia. Végre egy ember, akinek nincs semmi bűne. Nem vétkezett sem szóval, sem gondolattal, sem cselekedettel. Szerény ember lévén, jócselekedeteivel nem dicsekedett. Pedig mint karhatalmistának, biztosan módjában volt kimenteni embertelen karhatalmisták kezei közül verésre, kínzásra szánt felebarátait. Íme egy makulátlan ember, aki érzékeny lelkiismeretével is nyugodtan szembesül önmagával. Szent János apostol írja első levelében: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk.” Igen érdekes értesülést jelentett számomra a tudósításban szereplő hölgynek a véleménye. Nem az áldozathozatalról, nem a magyarság sorsáról, a fogyó és elöregedő nemzetről, sem a négymillió abortuszról, amely a doni katasztrófa húszszorosa; sem a széthulló családokról, a kiskorú bűnözők számának növekedéséről és mindezek okairól fejti ki álláspontját, hanem cinikusan konyhai és hálószobai szintre alacsonyítja le a magzatgyilkolás súlyos problémáját. Ugyancsak meglepő felvilágosítással szolgál a tudósításban szereplő másik hölgy azzal a nézetével, illetve megállapításával: „Jézus volt az első szocialista.” Erre csak azt írhatom, hogy akinek ez a véleménye Jézusról, az illető nem ismeri kellő mértékben az Újszövetségi Szentírást. Ebben Jézus megváltó életművének leírását, vallási és erkölcsi tanítását olvashatjuk. Jézus az üdvösség örömhíréről beszél, és nem nevezi magát sem politológusnak, sem ideológusnak, sem társadalomtudományi szakembernek, hanem azt mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki engem követ, nem jár sötétségben.” Sajnos az újságíró sem kérdezte meg a nyilatkozótól, hogy melyik egyház püspöke lépett be az MSZP-be. Ennek tényét erősen kétlem és azt biztosra veszem, hogy nem római katolikus püspökről van szó. Arról tudomásom van, hogy Várszegi Asztrik püspök atya november 21-én Pannonhalmán fogadta az MSZP Hívő Szocialista Tagozatának három tagját. Köszöntőjében többek között ezeket mondta: „Köszöntöm Önöket és a katolikus egyházra mindig jellemző nyitottsággal fogadom mindannyiukat, külföldieket és hazaiakat egyaránt.” „Bízom benne, hogy nem pártpolitikai érdek hozta Önöket ma ide, hanem annak vágya, hogy Hívő Szocialista Tagozatuk munkája révén elinduljon Önök között az a belső párbeszéd, mely felülvizsgálja eszmei hagyományuk és pártjuk múltját, súlyos tévedéseit, a hívőkkel, jelesen a katolikus egyházzal kapcsolatos korábbi, számunkra sok fájdalmat okozó magatartásukat. Kár, hogy ez a Hívő Szocialista Tagozat már korábban nem létezett.” „Tisztelem más voltukat, gondolkodásukat, de a külső párbeszédhez hozzátartozik az a nyíltság is, amellyel saját meggyőződésünket képviseljük, ugyanakkor kimondjuk azt is, ami fáj, amit nem tudunk elfogadni. Kívánom, hogy ez a mai találkozás az eszmélődés, elgondolkodás és a nemzet jövőjén való közös munkálkodás szerény lehetősége legyen.” A három hívő szocialista püspöki fogadásával egyetértek, de felteszem a kérdést: a fogadás alapján léptette be talán Asztrik püspök atyát az MSZP-be a nyilatkozó? Ami pedig az eljövendő választás kimenetelét illeti, az a véleményem, hogy a jelenleg mélyen hallgató többségnek lesz felelősségteljes ítélőképessége és az ország további sorsát szívén viselve, eleget tesz lelkiismereti kötelességének. Smohay Ferenc a vasútvidéki egyházközség világi elnöke Kampányév lesz-e 1993? AZ ELŐÉV Egyre nyilvánvalóbb, hogy 1993 a választások jegyében telik majd. Elképzelhető, hogy a létminimum alattiak aláírásgyűjtő kampánya nyomán egy népszavazás kimondja a jelenlegi Országgyűlés feloszlatását. Ennek sok akadálya lehet, hiszen egy dolog 100 ezer aláírást összegyűjteni, s egészen más egy népszavazáson a választásra jogosultak legalább felét a szvúzóumákhoz csalogatni. Ettől eltekintve legkésőbb 94 nyarán meg kell tartani a választásokat, s a pártok, a politikusok cselekedeteit ez fogja meghatározni. Valójában a kampány már meg is kezdődött. Az SZDSZ novemberi küldöttértekezletén — alapszabályát módosítva — két évre választott elnököt, s ezzel Pető Ivánt gyakorlatilag a párt miniszterelnök-jelöltjévé tette. Pető és a régi-új szabaddemokrata pártvezetés tavaszra rendkívüli küldöttgyűlést tervez, hogy a meggyengült bázisú pártot szervezeti változtatásokkal tegyék alkalmasabbá a választási harc megvívására. Hasonló gondokkal küzd a Fidesz, amely pedig jó ideje minden közvéleménykutatási „szépségverseny” győztese, de amely képtelen volt az elmúlt két év időközi választásain akár egyetlen esélyes jelöltet is felmutatni. Bár a Fidesz csak áprilisban tartja kongresszusát, a fő kérdéseket a pártvezetés és — ezzel lényegében azonos — parlamenti frakció eldöntötte. Orbán Viktor az újonnan létrehozandó pártelnöki tisztség birtokosaként és hivatalos miniszterelnök-jelöltként vezeti majd a választási kampányt. Minthogy eddig is ő volt a Fidesz frontembere, ennél lényegesebb változás, hogy megszüntetik a párttagság 35 éves felső korhatárát, s hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a párt szervezeti kiépítésére, az országosan ismert kéttucat sztárpolitikus mellett helyi Fidesz-jelöltek „bevezetésére”. Ami pedig kampányuk tartalmi részét, a politikai programot illeti, várhatóan töretlenül folytatódik az Orbán-vonal: „mi, kérem, nem tehetünk semmiről, nincs bűnös múltunk, s jelenünk sem.” A politikai pragmatizmus jegyében Orbán a választások előtt időszerűtlennek, fölöslegesnek és károsnak tart bármifajta szövetséget, koalíciót, de nem zárja ki, hogy a választások után — az erőviszonyoktól függően és programmegállapodás alapján — bármelyik párttal együttműködjön. Addig is mindegyikről van egy-egy rossz szava. Tulajdonképpen a Fidesz ideológiai vitákon felülemelkedő, pragmatikus politikai taktikáját követi két új jelentkező is, az Agrárszövetség, illetve Palotás János Köztársaság Pártja. A magyar belpolitika alakulása — és a választások — szempontjából kétségkívül döntő jelentőségű lesz a Magyar Demokrata Fórum január végi Országos Gyűlése. Hacsak drámai fordulat nem történik, Antall Józsefet megerősítik pártelnöki tisztségében. Nem mindegy azonban, hogy milyen többséggel? Kik kerülnek Antall mellett — helyettesként, utódjelöltként vagy éppen ellensúlyként — vezető pozícióba. A politikai előjelzések szerint az MDF vezetésében azok kerülnek majd túlsúlyba, akik nem valamely ideológiának, hanem a kormányzásnak elkötelezettek, s jelenleg is a miniszterelnök-pártelnök legfőbb támaszai (például Boros Péter, Katona Tamás, Kónya Imre, Szabó Tamás). Ez esetben viszont nem kizárt, hogy élesebbé válik a Csurka-szárny különállása, s az év során akár a pártszakadás is bekövetkezhet. Nyilvánvaló az is, hogy Antall József csak akkor hagyja idáig elfajulni a dolgokat, ha biztos abban, hogy a kormány parlamenti többsége ezzel együtt is biztosítható (például úgy, hogy Csurkáék kevesen lesznek, vagy kívülről támogatják a kormányt), illetve ha már nem fontos a többség, mert kiírták a választásokat. Mindebből viszont az is következik, hogy 1993-ban szinte semmi lényeges lépés nem várható már a kormányzattól és a parlamenttől. Aligha folytatódik az államháztartás éppen csak megkezdett reformja, mert a választási taktikázás közepette nincs a világon kormány, amely hozzá merne nyúlni a szociális ellátásokhoz, a lakásügyhöz, az oktatásügyhöz. Az erre irányuló kísérletek jórészt már idén is megbuktak a szakszervezetek ellenállásán. Ennél is fontosabb, hogy megindul-e a gazdasági fellendülés, ahogy azt a kormány oly optimistán várja. Ha nem, akkor Kupa Mihály szakmai meggyőződésével szemben esetleg a politikai megfontolások kerekednek felül, és az ország tekintélyes devizatartalékainak egy része felhasználható lesz egy kis — legalább rövidtávú — gazdaságélénkítésre vagy — ami sokkal rosszabb — a szociális kiadások fedezésére. A választási megfontolásokból adódóan várható, hogy a parlamenti munkát a gazdaság helyett ismét a politikai propagandatémák fogják uralni — a múlt bűneinek felderítése, igazságtétel, „guruló dollárok” stb. Ezek alkalmasnak látszanak arra, hogy egyrészt eltereljék a figyelmet a jelen gondjairól, másrészt lejárassák az ismét veszélyes ellenfélnek látszó szocialistákat: Horn Gyulát, Szűrös Mátyást éppúgy, mint Németh Miklóst, akinek esetleges hazatérésétől és politikai ringbe szállásától kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt sokan tartanak. A sikeres választási kampányhoz természetesen rádió és telvízió is kell. A médiaháborúban már létezik a kormány előnyösebb starthelyzete, amit gazdasági és technikai szempontból szinte változatlan állami monopolvállalatok (lásd Antenna Hungária) valamint a közvetlen kormánybefolyásnak kitett — és ezért „megfelelő” célra szívesen adakozó — bankok, vállalatok jelentenek. Hajdú András Féljünk-e az apácáktól? (Reflexiók Orbán Viktor interjújával kapcsolatban) Orbán Viktor egészoldalas interjút adott a FM-s Hírlapnak.Abból szerényen számolva is egyharmad részben a szocialista pártról beszélt. Nem kis elismerés! Sokan vagyunk elfogultak, ha Orbán Viktorról van szó, mert mindenki szereti a fiatalokat, emellett Orbán Viktor okos és művelt, szépen és meggyőzően beszél, rokonszenves személyiség, bátor, szókimondó. Még tárgyilagos is, ez pedig ritka erény a politikában. Hogy véleményünk sok tekintetben eltér, gondolom, nem meglepő. Más a világnézetünk, különböznek egymástól ideáljaink. Tudomásul vesszük, hogy a politikát át- meg átszövő előítéletektől a Fidesz sem mentes. Bár nekik kevesebb van, mint másoknak. Ami azonban az Orbán-interjúban olvasható, nem ezek közé a természetesnek is tartható előítéletek közé tartozik. Egy sor dologban — és ez új fejlemény — az eddig általában tárgyilagos, árnyaltan fogalmazó Orbán Viktor a legrosszabb minőségű vádakat ismétli el. Politikai ellenfeleinek vádjait. Közhelyekről van szó. Már régesrégen lerágott csont lehetne például a gazdaság leromlott állapotáért viselt felelősség kérdése, ha mindenki hajlandó lenne tárgyilagosan beszélni róla. S nemcsak a korábbi kormányok kontra mai kormány kérdése ez. A világpolitika felelősségéről is szó van, ez a politika rendszeresen kihasználta és ébren tartotta kiszolgáltatott helyzetünket. Mert az erősebbnek mindig igaza van, dehát az igazság sokszor egészen más dolog, s például ezt sem kellene figyelmen kívül hagyni. Most mint olyasmit, amire kár is szót vesztegetni, nem említem az MSZMP és az MSZP tendenciózus összemosását. Egyébként mindkét pártra nézve dehonesztáló célzattal. Érdekesebb kérdés az emberek félelme a kommunista viszszarendeződéstől. Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy mit is kell ezen érteni. Beszéljünk arról, hogy Orbán Viktor lépten-nyomon ezt a félelmet tapasztalja. Csakhogy más meg mást tapasztal, mert ez a világ rendje, ki ettől fél, ki attól. Talán mert fenyegetik, falra festik neki az ördögöt, amelynek léte, de legalábbis kinézete köztudomásúan kétséges. Nem kellene ezt tenni. Jobb lenne, s ezért valamennyien tehetnénk valamit, ha nem a félelmeink különböztetnének meg minket egymástól. Csak úgy, érdekességként eszembe jut, mit mondott egy apáca egy-két éve a magyar televízióban. Azt mondta, hogy ha figyelmen kívül hagyná a vallás kérdését, akár kommunistának is nevezhetné magát. Most akkor féljünk az apácáktól? A szocialisták nem ábrándoznak a hatalomról. A modern gondoskodó társadalom létrejöttét akarják, úgy gondolják, világismeretük, világnézetük, politikai céljaik efelé mutatnak. A legszomorúbb rész Orbán Viktor interjújában az, amelyben további vezeklésre szólítja fel a szocialistákat. Ezt akár Kónya Imre is mondhatta volna. A kérdés azonban, amire bárki könnyen válaszolhat, így hangzik: vajon nem a választók-e azok, akik szavazatukkal legitimálnak egy pártot? S illik-e őket ezért a választásukért minősíteni? Valószínű persze, hogy mindazzal, amit Orbán Viktor a szocialistákról mond (akikkel — becsületére legyen mondva — hajlandó szövetséget is kötni), a választókat akarja befolyásolni. Normális törekvés. Csak a színvonal! Az nem mindegy. Egy dologra kellene törekedni. A tárgyilagosságra. Meg kellene érteni például az idős apácát, aki ország-világ előtt lekommunistázta önmagát. Dr. Lőrinczy Attila