Fejér Megyei Hírlap, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-05 / 54. szám
1993. MÁRCIUS 5. PÉNTEK Játék a betűkkel E heti rejtvényünkben egy hosszú betűsort láthattok, melyet ha figyelmesen megnéztek, több értelmes szót is tartalmaz. Feladatotok, hogy keressetek legalább 3 helyes szót és címünkre 1993. március 12-ig küldjétek be. Címünk: Zsibongó (Fejér Megyei Hírlap), Székesfehérvár, Honvéd u. 8. 8003. ÉRMESEPERSZEME Városról városra Február 19-i rejtvényünkben öt város nevét adtuk meg, melyből négy főváros, egy pedig nem. Budapest, Pozsony, Zürich, Párizs, és London közül Zürich a kakukktojás, mivel az csak svájci nagyváros, de nem főváros. E heti nyerteseink is könyvjutalmat kapnak, melyet postán küldünk meg a részükre: Somogyi Zsolt — Ozora, Simek Judit — Bakonycsernye, Setényi Regina — Nádasdladány. Gratulálunk! Hollók a vár felett Havas még a vértesi táj. A napfénytől csillogó hótakaró vakítóan tündököl. A levegőben mégis a közeledő tavasz lehellete érződik. Fent a magasban, a csókakői várrom felett hollópár kering. Kísérteties hangjukat hallatják „klongklong”, néha „krug-krug”, mely régmúlt időket idéz, amikor még gyakori madár volt a holló a magyar tájak felett. Ahogy pusztultak az évszázados fák, a nagy vízfolyások és a zárt erdők területén, ahogy koptak a várfalak és a sziklabércek éles ormai, úgy fogyadkozott a hollók száma is hazánkban. Később a duvadak gyérítésére alkalmazott és kihelyezett méreganyagok is megtizedelték a már amúgyis kis egyedszámban élő madarakat. Már-már majdnem teljesen kipusztultak hazánkból. Hála a fokozott védelmüknek, mára ismét terjeszkedésüknek lehetünk szemtanúi, így kerülhettek hangjuk után, szemem elé a vár felett. Ahol ebben az időben, február derekán már párban holló jár, ott a környéken fészkelnek is. Valószínűleg a Vértes öreg bükkóriásai adnak valahol fészkelési lehetőséget számukra. Fészkelésük valószínűségét igazolja az a tény is, hogy már több esetben találkoztam velük a környéken. Itt gyakran megforduló természetszerető és ismerő barátaim is jelezték már több esetben jelenlétét. A hollók már februárban párba állnak és elfoglalják költőterületüket, sőt az öregek el sem hagyják. Március elején már teljes lehet a fészekaljuk, mely 4—6 tojásból áll. Fészkét maga építi vékony gallyakból, sokszor 18—20 m magasan a fák koronájába, de előnybe részesíti a magas, megközelíthetetlen sziklapárkányokat, ismert fészkelése víztornyon, kilátótornyon, de villanyoszlopon is. Fészkéhez, költőterületéhez igen ragaszkodik. Hazánkban ismertek olyan fészket, melyben több mint 30 éven át folyamatosan költöttek. A holló mindenevő madár, de ha csak teheti állati eredetű áplálékot fogyaszt. Táplálékszerzés közben óriási területeket bekóborol, eltakarítja a dögöt, a ragadozó állatok meghagyott hulladék táplálékát, maradványait. Szívesen fogyaszt rovartáplálékot, de elfogja a gyíkot is. Fészkel a Somogy-, Zalaidombság ártéri erdeiben, a Zempélni hegységben, Tiszántúlon is. Ne tévesszük össze az öreg vetési varjakkal! Annál nagyobb, acélosabb fényű, sokkal óvatosabb. Repüléskor farktollairól is felismerhető, mely ékalakban lekerekedő. Torkán a tollazat kissé mindig felborzolt, mintha nedves lenne. Hangja pedig különösen sajátságos. Talán sikerül megmenteni az utókor számára is, ezt a nálunk ritka madarat, mely egykoron királyi címer éke is volt. Fokozott védelmet élvez! Dr. Warvasovszky Emil MAGAZIN Csalafinta Áron és a tallérok Valamikor régen, amikor még a nyulam is pozdonyvezető volt, élt Csalafinta Áron, akinek csintalanságait ismerték szerte e nagy határban. De akármennyire szilaj volt és csalafinta, Csavaroseszű Cserepes Csabán mégsem tudott kifogni. Cserepes Csaba csak ült az utcasarkon, és árulta a cserepeit. Éppen arra jött Csalafinta Áron: — Adjon isten Cserepes, hogy adod a csereped? — Neked adok ingyen is! — Hogyhogy adsz ingyen is? — Csak azért, hogy becserepezhessed vele a be nem nőtt fejedet! Ez igen nagy sértés volt Csalafinta Áronra nézve, aki köztudottan pajkosságával és furfangosságával járt az élen. Nekiállt, hogy összetördeli a cserepeket, amikor látja, hogy jön az uraság gyönyörű hintója, húzza a két kese, köszöngetnek a lovak fűnek-fának olyan sánták. Nevetni kezdett, de még a hasát is fogta úgy nevetett. Az uraság, forgatva a pipáját, odakiáltott a sihedernek: — Meghibbantál te legény, hogy annyira nevetsz, és hol a fejfedőd? — Köszönget a lova uraságodnak! — és a nagy hatás kedvéért odaköszönt a sántító lovaknak: — Adjon isten lovak! A lovak vigyorogni (akarom mondani nyeríteni) kezdtek, és úgy megrángatták a hintót, hogy az uraság hanyattesett, leesett a kalapja, a pipája elgurult, kiesett belőle a tűz, lángot fogott volna a díszes hintó, ha Csalafinta Áron oda nem ugrik, fel nem mászik a bakra, meg nem fogja a lovakat, és valamit a fülükbe nem súg. A lovak meghunnyászkodtak. Áron felsegítette az uraságot, aki nyomban nekitámadt: — Teringettél, te siheder! Nem tudod, hogy nekem előre szokás köszönni? — Bizony előre köszöntem én uram! — Hogyhogy előre? Én bizony nem hallottam! — Előre köszöntem uram, merthogy a lovak előre vannak. Nekik köszöntem. Az úr elpirulni látszott, és forgatta a szemét, ki látja ezt a diskurzust, mert bizony ilyenfajta beszélgetésre emberemlékezet óta nem volt példa. De ezt sokan látták, és jókat kuncogtak a díszes, dolmányos, pipás uraságon. Azt mondja erre az uraság: — Mondd lurkó! Mit mondtak a lovaim? — Tíz aranyért megmondom! — Nem vagy olcsó te legény! — azért belenyúlt a zsebébe, és leszurkolta a tíz aranyat. — No, halljam! — Hát... vakaródzott Csalafinta Áron. — Azt súgták, hogy kettőnk közül valamelyikünknek hiányzik egy kereke! — Nyilván a tied hiányzik! — paprikázódott tovább az uraság. — Azt nem tudom. Meg kellene kérdezni tőlük. — Hát kérdezd meg! — De nem mondják meg ingyen. Bizony száz aranyat kérnek érte. Az uraság feltolta a kalapját a fejére, kivette a csibukját, majd belenyúlt a zsebébe, és leolvasta Csalafinta Áron kezébe a száz aranyat. Ekkorra már annyian körbevették őket, még Cserepes Csaba is otthagyta a cserepeit, és figyelték mi fog ebből kisülni. Csalafinta odament a köszöngetős lovakhoz, belesúgott a fülükbe, és a két kese nyomban nyeríteni kezdett. — Mit mondanak? Mondjad már! — Azt súgják — törölgette a homlokát Áron — hogy kettőn közül annak hiányzik egy kereke, akinek kevesebb arany van a zsebében. Az uraság túrkálni kezdett a zsebében, de bizony nem maradt abban egy árva arany sem. Majd megpukkadt mérgében, hogy ez a siheder csak úgy túljárt az eszén. Közévágott a lovak közé, és úgy elporzott a díszes hintóval, hogy azóta sem látták. Csalafinta Áron pedig szétosztotta az aranypénzeit. Jutott belőle mindenkinek éppen egy. Csavaroseszű Cserepes Csaba azóta is meséli a történetet, ahogy a cserepeit árulja, és büszkén mutogatja az aranyforintját. Ha nem hiszitek kérdezzétek meg, nektek is elmeséli. T.I. Balajthy Ferenc KIKELETI KIKIÁLTÓ Az eresznek könnye csordul Mikor télre tavasz fordul A Nap gyors változást ígér Szája már a füléig ér. Cseveg, csacsog a sok madár Zöld palástot ölt a határ Könnye ered az eresznek A napok hosszabbak lesznek. Hogyha télre tavasz fordul A tél mérges, egyet mordul Idő tudja hányadán áll Neki a szél csak szalutál. Mikor Nap a Tavaszlánynak Fényfüzért fon a hajába: Nagyot kiáltanom kellett, Megérkezett a kikelet! FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7. OLDAL MÉG MINDIG MAKRANCOS... ... a királylány. Körülbelül egy hónapja írtam Szőnyi Erzsébet és Kováts Edit A makrancos királylány című gyermekoperájáról. Akkor saját véleményemet fogalmaztam meg. Azóta több előadás is lefutott, csiszoltak, finomítottak a darabon (Lehet, hogy már te is láttad?). Elmentem újra az egyik előadásra és a ki- illetve beözönlő közönség néhány tagjának véleményét kérdezem. Feltűnő volt, hogy sokan (főleg azok, akik iskolai szervezésben jöttek) nem is tudták, hogy a darab szereplői a Kodály Zoltán Ének-Zenei és Művészeti Iskola növendékei. S az, hogy mennyire nem számítottak rá, hogy gyermekoperát fognak látni, egy későbbi idézetből kiderül. Az is furcsa volt, hogy néhányan még a makrancos királykisasszony történetét sem ismerték. Következzék tehát a legfontosabb, az előadásról kijövők véleménye; idézetek a közönség névtelen tagjaitól. — Nekem tetszett... — Jó volt, csak egy kicsit sokat énekeltek! — Olyan szép volt a királylány! — Kicsit untam, de jó volt. — Nagyon szép volt, csak néha nem értettem, hogy mit énekelnek. Ezek után álljanak itt a szereplők gondolatai a közönségről, magukról és a darabról! Tóth-Kása Lívia (a királylány) szerint nagyon jó gyerekeknek énekelni. Maga a szereplés nem szokatlan számára, hiszen iskolájuk kórusa sűrűn fellép. Bartha Balázs (az udvarmester) hozzátette, hogy gyerekeknek jobb énekelni, olyan, mintha testvéreik lennének. Kozma Tamás (a bojtár) egyetértett társai gondolataival, de azt is hozzáfűzte, hogy a közönség nagyon tudja befolyásolni a produkciót. Ha sokat tapsolnak, felszabadultabbá teszik a „színészeket”. Ugyanakkor lehangoló, ha izegnek-mozognak, beszélgetnek és látványosan unatkoznak. Tamás szerin ez a darab hibája. Néha nagyon izgalmas, leköti a gyerekeket, néha viszont lapos, unalmas. Inkább átlagosnak kéne lennie. Nos, ők így látják. És ti? B.E. Virágfonat Figyelj rám! Akarsz újra velem játszani egy jót? Akkor gyere, készítsünk együtt virágokból hajfonatot! Szükségünk lesz rafiára, amit három egyenlő részre osztunk el. Annyi kell belőle, amennyiből jó vastag és hosszú fonatot készíthetünk. A három fontdarabot a végén jó erősen összekötjük és szorosan összefonjuk. Bármilyen szárazvirág alkalmas a díszítésre. A virágokat vékony dróttal fogjuk össze, és a virágfonatba tűzzük. Jó erősen kell rögzíteni, nehogy kiessenek. Ha szalmavirágot akarsz használni, akkor a virág fejének a közepén húzzuk át a drótot, de mielőtt teljesen lehúznánk, a tetején egy kis kampót kell képeznünk, és így már elakadásig áthúzhatjuk. A virágfonat végét egy szép színes masnival díszítjük. íme, kész egy újabb dísze a szobádnak. Szépen mutat, ha az ajtó mellé felakasztod. Dreska Ildikó IRODALMI FOLYÓIRAT TÍZ-TIZENNÉGY ÉVESEKNEK A Kincskereső márciusi száma A címlapon látható Than Mórakvarell, amely a tápióbicskei csatát ábrázolja, már jelzi, hogy a Kincskereső az 1848—49-es szabadságharc emlékének szenteli márciusi számát. Vajda János, Gyulai Pál versei, Kossuth szózata, Gárdonyi Géza, A lámpás című regényének részlete, Benedek Elek tanulmánya (Kossuth a népköltészetben), mai magyar költők — Nagy László, Utassy József, Baka István és Csorba Piroska — Petőfi alakját idéző versei, a 48-as emigrációról szóló írás és egy szabadságharcos témájú történelmi játék forgatókönyve mutatják be történelmünk legmagasztosabb korszakának sok-sok arcát, lelkesítő és tragikus pillanatait. Ez az összeállítás iskolai ünnepségek forgatókönyvéül is szolgálhat, s ugyancsak segédanyagként került a folyóiratba az eddig közölt 48—49-es tárgyú irodalmi művek bibliográfiája. A gondosan válogatott mini-antológiát korabeli rajzok, metszetek kísérik. A Miért szép?-ben közölt verselemzés is e tárgykörhöz kapcsolódik — Arany János A walesi bárdok című balladáját értelmezi Martinkó András. Folytatódik Janikovszky Éva—Réber László Kire ütött ez a gyerek? című kamaszportréjának közlése, és ismét találkozhatunk Gaál Éva Safír és Safinájával. A NEVETŐ IRODALOMÓRÁ-ban Böndör Pál vajdasági magyar költő „hatodikosai” szólalnak meg. A LÁNGESZŰ MÓKAMESTEREK sorozat napjaink egyik népszerű játékának, a barkochbának történetét dolgozza fel. Az ÉDES ANYANYELVÜNK rovatban Deme László Beszélni nehéz című cikkének második része olvasható. Az ÍGY ÍRUNK MI mellett most egy... és ÍGY FORDÍTUNK MI is szerepel, pontosabban A Kincskereső műfordítópályázatának eredményhirdetése és a legjobb fordítások. Nem hiányzik a Szívhangok és a MI ÚJSÁG, SULIÚJSÁG sem. A hátsó borító képeslapjain két Vasarely-kép szerepel; a világhírű, magyar származású művészről a Kislexikonban olvashatunk.