Fejér Megyei Hírlap, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
6. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1993. ÁPRILIS 6. KEDD MAGAZIN — RÁDIÓ- ÉS TV-MŰSOR A MAI NAP KRÓNIKÁJA Mátyás emlékezete Talán, néha magunk is úgy hisszük, hogy a történelem nem más, mint az emlékművek története. Emlékeket felállítunk (vagy nem), aztán nagynéha le is romboljuk azokat. Biztos, hogy vannak olyanok is közöttük, amelyek nem érdemelnek más sorsot. Az már viszont egy másik kérdés, hogy mit kezdjen a halandó az olyan ítéletekkel, amelyek nem azt kívánják szolgálni, hogy a nemesebb és a harmóniát szolgáló eszmék maradjanak meg, hanem csak a különöst és az erőszakolt megítéléstől eltérőt hangsúlyozva, mindent megtagadjanak. Funar Kolozsvár polgármesetere ebben a kérdésben kitüntetett és címeres nagyvad. Rendelkezésére áll a város tulajdonát képező egyik — nemzetközileg is védett — műemlék, a Fadrusz féle Mátyás király szobor és ahelyett, hogy belekapaszkodna a nagy király származásából és eszmeiségéből következő toleranciába, már az ércet is ellenségnek tartja... Nem csak a vitapartnereit... Az ő felfogása szerint, anno a magyarok azt a szobrot azért állították Kolozsvár főterére, hogy azzal is reprezentálják uralmi terveiket, és vitassák a románság létjogosultságát a térségben. Nos, anélkül, hogy túlzott kitüntetésben részesítenénk balga gondolatait és beteges üldözési mániáját, érdemes a mai történetünk kapcsán körbejárni egy kicsit a Mátyás legendáriumot és emlékműveinek történetét is. * 1490-ben ezen a napon hunyt el Mátyás király Bécsben. Nagyságát semi sem reprezentálja jobban, mint az, hogy neki sohasem kellett a népet arról biztosítani, hogy szereti, viszont már halálakor is legendák keringtek róla a nemzetek között az igazságosságáról és békés természetes viselkedéséről. Kortársai is általában elragadtaással beszéltek róla. 1483-ban IV. Sixtus pápa követe, aki békíteni érkezett, hiszen akkoriban komoly háború dúlt Mátyás és II. Frigyes német császár között, ezt írta jelentésében: „Ez a bölcs és tudós király, kinek előadását tekintély és méltóság ékesíti, ki soha sem mond többet, mint amennyi szükséges. Tekintve elméjét, beszédét, magaviseletét, minden általam ismert fejedelmet felülmúl eszélyben, bátorságban. Ez fáradhatatlan munkásságú, ernyedetlen erélyű, harcias király, kinek lelke nagy tervekkel foglalkozik, ki nem hetvenkedik, hanem cselekszik.” A követ, aki egyben a castellai püspök is volt, még hozzátette bőbeszédű beszámolójához: ,A királyról... annyit kellene mondanom, hogy Szentséged a keresztény köztársaságban nem fog hozzá hasonlíthatót találni...” Bonfini — a kor egyik leghíresebb történetírója — is többször is megemlítette, hogy a nép milyen kegyelettel emlegette a nagy királyt: „Vetne bár Mátyás király évente háromszorta több adót reánk, örömest tűrnek csak állana hatalmunkban visszahozni őt.” Azért ez nem volt éppen kis felajánlás, mivel éppen elég adót vetett ki és még életében ezért nem egyszer nagyon is haragudtak rá. Szintén Bonfinitől ismerős az azóta már közmondásos értékű felkiáltás is:,Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” Talán furcsának is tűnik, hogy ezt a szépemlékű királyunkat nagyon sokáig nem örökítette meg köztéri emlékmű. Legelőször 1839-ben Nyáry Pál, Pest vármegye főjegyzője hívta fel a figyelmet erre. Nyáry nem csak a történelmi múlt nagy alakját akarta megörökíttetni, hanem nem is nagyon titkolt módon, az akkoriban nem igen foglalkoztatott Ferenczy István szobrászművészt is szerette volna munkával ellátni. Ferenczy örömmel fogadta a munkát és még a gyűjtés befejezte előtt nagy lelkesedéssel tevékenykedni kezdett. A szobor felállítására alakult bizottság 1840-ben kezdte el munkáját, és csak 1847 szeptember 4-én tudta jelenteni Pest vármegye közgyűlésének, hogy a lovasszobor költségei megközelítőleg 100 ezer forintra rúgnak. Az időközben eltelt hét év alatt azonban csak 15 ezer 670 forint és 30 krajcár gyűlt össze, de azt is már előlegként a művész felvette. Aki számos tervrajzot és gipszmintát is készített, sőt egyes részleteit az emlékműnek ki is vitelezte, így bronzban kiöntötték Mátyás mellszobrát, valamint elkészült a bronz reliefek közül az „Erő és a Tudomány allegóriája” is. A szervezők — bármennyire is igyekeztek — nem tudtak megküzdeni azzal az általános közönnyel, amellyel találkozniuk kellett. Ferenczy a képtelenül nagyra méretezett vállalását minden erejével be akarta fejezni, de csak egyet ért el: a sikertelenség anyagi és lelki összeomlásához vezetett. 1846-ban még befejezte az egyik nagyobb méretű munkáját, a Budapesten felállított Kölcsey emlékszobrát, de 1847-ben visszaköltözött Rimaszombatra, és haláláig csendes visszavonultságban ott élt. Meghasonlott és anyagilag teljesen tönkrement emberként, viaszból kisméretű, de nagyon szépen megmunkált érmeket készített és egy örökmozgó masinán dolgozgatott. A valamikori lakatossegéd 1856-ban hunyt el, úgy, hogy már maga sem volt tudatában annak, hogy személyével a klasszicista magyar szobrászatot képviselte hazánkban. A bizottság azonban tovább élt, bár jegyzőkönyvileg rögzítették, hogy Illy szomorító körülmények közt... a vállalattal nem hagyott ugyan fel, de folytatását kénytelen kedvezőbb időkre halasztani.” Ferenczy Mátyás szobra sohasem készült el. Egy másik — szintén lakatosból lett — szobrász viszont megélhette, hogy monumentális művét Kolozsvár főterén elhelyezzék. Fadrusz János volt az a művész, aki mindössze 45 évet élt meg, de a legjelentősebb hazai emlékműveket ő alkotta. Talán azt sem érdemtelen megemlíteni, hogy csak 30 éves korában kezdte a tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémián. Első nagyobb műve a pozsonyi Mária Terézia emékmű volt, amelyet már nem láthatunk, ezt 1919-ben a Dunába döntötték... 1894-ben pályázat útján nyerte el Kolozsvár városától a megbízást a Mátyás király szoborra, amelyet 1902-ben el is készített. Még ugyanebben az évben készítette el Zilah városa számára a Wesselényi szobrot, és ő ajándékozta ennek a városnak a Tuhutum oltárt. Sajnos ez utóbbi is elpusztult... Kolozsvárott maga irányította az emlékmű felépítésének munkálatait és a Fő téren abban a házban lakott ahol most is a „Medve vendéglő” (Ursus) található, a mondák szerint az volt valamikor a hírhedett kolozsvári bíró háza is. Akit valaha Mátyás megfenyített törvénytelen tettei miatt. * Valahogyan így működött a „tudatos soviniszta magyarkodás”, amely Funar úr szerint még a szobrokkal is mérgezi a lelkeket. Ő is egy „kolozsvári bíró”. No, de meghalt Mátyás király... Dömölki Lajos KOSSUTH 04.30 Reggeli Krónika 05.40 Falurádió 08.20 Mindennapi tudomány 08.30 Hangszemle 09.00 Hírek, időjárás 09.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Az angol lobogó Kertész Imre olvassa fel regényét, 2. rész 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek 12.45 Füleljenl 12.50 Külpolitikai figyelő 13.00 Hírek, időjárás 13.05 Ki nyer ma?13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub Ütköző 15.55 Cégér 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub 21.55 Ajánlott levél 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum a kultúráról 23.05 Kis éji zene 24.00 Hírek, időjárás PETŐFI 04.30 Napindító Zenés ébresztő 08.00 Mai műsorainkból 08.20 Rivaldafényben a Lynyrd Skynyard együttes 08.50 Helykereső 09.00 Hírek, időjárás 09.05 Zeneszó 10.55 Gordiusz plusz Öt perc tudomány 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 13.05 Könnyen felejthető 13.30 Idősebbek hullámhosszán 14.00 Mindenki másképp csinálja... Kazal János és Verebes István 16.00 Csúcsforgalom 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz-plusz 18.00 Rockhullám 18.30 Helykereső Szociálpolitikai magazin 19.05 Testőrségen Egészséges életmódról gyerekeknek 20.00 Mi közöm hozzá? Szakonyi Károly A cirkusz című novellájáról beszél 20.40 Charley nénje Részletek Aldobolyi Nagy György—Szenes Iván játékából 21.05 Blues 22.00 Rockpanoráma 23.00 Hírek, időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló BARTÓK 06.00 Muzsikáló reggel 09.00 Műsorajánlat 09.05 Pódium 10.00 Hírek, időjárás 10.05 Kritika két hangra (ism.) 10.20 Zenekari muzsika 11.10 Magyar művészek operafelvételeiből 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hírek, időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.25 A kórusirodalom mesterműveiből 14.00 Hírek, időjárás 14.05 A látogató 14.55 XVIII. századi muzsika 15.45 A Magyar Rádió Gyermekkórusa Bartók műveket énekel 16.00 Hírek, időjárás 16.05 Kíváncsiskodó Látogatóban Záborszky József karnagynál 16.35 Magyar zeneszerzők műveiből 17.50 A tanítás és művészet 18.00 Hírek, időjárás 18.05 Donizetti: Az ezred lánya 20.00 Hírek, időjárás 20.05 Teleobjektív 20.20 Új kompakt lemezeinkből 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hírek, időjárás 22.05 Corelli szonáták 22.30 Zenei panoráma 23.00 Alternatív diszkó 00.05 Magyar előadóművészek felvételeiből JUVENTUS RÁDIÓ 08.00 Hírek, információk 10.00 Őskor a hőskor 11.00 Vicc mesélő verseny 12.00 Csevegő szaxi 13.00 Ebédidőben 13.30 Új korszak, mai zene 14.00 Nap vendége 15.00 Csevegő szaxi 16.00 Mozi nózi 17.00 Tea kettesben 18.00 Szamárfül 19.00 Hírek, információk GYŐRI RÁDIÓ 06.55 Műsorismertetés 07.00 Budapesti krónika 07.30 Nyugat-Magyarországi Krónika 08.00-09.00 Második óra. Benne: Önkormányzati híradó, Reggeli telefon, Postazsák, Nyugdíjas percek, Baba-mama, Slágernaptár. TV 1 05.40 Falutévé — adótippel 06.00 A Reggel 08.30 Közjáték 08.35-12.05 NAPKÖZI 09.00 A csapat Angol filmsorozat gyerekeknek V/1.: Keresd a nőt! 10.00 Kösszép — A Kamaszodó kamaszadó ism., 1. rész Egy kétbalkezes nap 10.30 Báborka kapitány Csehszlovák film A lottószelvény titka 11.10 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Csodálatos a világ Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat XXII/1. A Yellowstone holtidényben 16.45 JÁTÉK — Cimbolia Telefonos vetélkedő 17.00 Northwood Kanadai tévéfilmsorozat XXXVIII/2.: Az aranyifjú II. 17.30 Sógorok Riport-dokumentumfilm 18.10 Pénzvilág 18.20 NAPKÖZI 18.40 Esti mese Derű és ború Angol rajzfilmsorozat Nyári vakáció 19.00 Szerencsekerék 19.30 Katolikus krónika 19.45 Jelképtár — A gyertya 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.40 A klinika NSZK tévéfilmsorozat XII/6.: A sarlatán 21.30 Aktuális 21.55 Közjáték 22.00 Sportvarázs Olasz labdarúgás, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 23.40 Híradó 23.45 BBC-híradó TV 2 06.00-10.00 NAP-KELTE 10.00 Parlamenti Napló 16.10 Korforduló Idősek és idősödők mindenes fóruma 17.00 Híradó 18.05 Nem csak zöldség... Életmódmagazin 17.25 Teleszák 17.39 Gyerekeknek Pif és Herkules Francia rajzfilmsorozat Éljen Herkules! 17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.30 Zöldpont A szabadidősportok magazinja 19.05 Zöld brigád Francia-NSZK tévéfilmsorozat VII/3. Agyő, professzor! 20.05 Stúdió '93 A TV2 kulturális hetilapja 21.00 Indulási oldal Kiss Gy. Csaba műsora 21.25 Telexpo ’96 Gazdasági magazin 22.00 Esti egyenleg 22.25 Menekülésre ítélve Francia-olasz bűnügyi film DUNA TV 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 A bátor lovacska Mb. argentin rajzfilm 17.35 A Biblia földjén Közreműködik: Mécs Károly, Sinkovits Imre 17.15 Bartók: Gyermekeknek Válogatta: Kocsis Zoltán Előadja: Würtz Klára és Pertis Attila 18.20 Mesesarok Maja, a méhecske Rajzfilmsorozat 18.45 Hírek 19.00 Magyar filmtörténet Régi nyár Magyar film (1941) 20.25 Sváb passió Magyar dokfilm (1989) RTL 07.00 Jó reggelt Németország! Magazin 09.00 Ironside (ism.) 10.00 Gazdagok és szépek (ism.) 10.30 Megéri az árát! 11.00 Kockázatos! 11.30 Családi párbaj 12.00 Hírmagazin 12.30 A springfieldiek története Családsorozat 13.20 Kaliforniai klán 14.10 Vészhelyzet Filmsorozat 15.00 Gyilkosság a hobbija Am. krimisorozat (ism.) 16.00 Hans MeiserTv-kerekasztal beszélgetés 17.00 Ki a főnök? Am. vígjátéksorozat (ism.) 17.30 Egy rém rendes család Am. családsorozat (ism.) 18.00 Tizenegy 99 Magazin 18.45 Hírek 19.15 Vigyázat, robban! Magazin 19.45 Jó idők, rossz idők Német családsorozat 20.15 Hegylakó Amerikai-NSZK kalandfilmsorozat 21.25 Nyomtalanul Eltűnt személyek nyomában 22.15 Vigyázat, robban! A forró szék Televíziós vitaműsor 23.15 Gottschalk Késő esti show 24.00 Törvény és rend Amerikai krimisorozat 01 .05 Egy rém rendes család Családsorozat 01.45 Ki a főnök? Vígjátéksorozat 02.15 Ironside 03.10 Hans Meiser (ism.) 04.10 Vigyázat, robban! (ism.) 04.35 Gyilkosság a hobbija (ism.) SUPER 13.00 Napirend 13.30 Videodivat 14.30 Jam 16.30 Zenés műsor 18.30 Bonanza — am. western 19.30 Dante — am. krimisorozat 20.00 Környezetvédelmi magazin 20.30 Zenei magazin 21.00 Hírmagazin 21.30 Média TV 22.00 ITN-hírek 23.00 Iskolakerülők Magyar film SAT 1 06.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 08.35 Kalifornia Napja alatt (ism.) 09.25 A szenvedély árnyéka (ism.) 10.10 Az esnapuri tigris Német kalandfilm 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Halli Galli (ism.) 13.40 A szenvedély árnyéka Amerikai filmsorozat 14.30 Szomszédok Ausztrál családsorozat 14.55 Kalifornia Napja alatt Amerikai családsorozat 15.55 A négyöklű trió Amerikai akciófilm-sorozat 16.45 5 x 517.20 Menj az egészre! 18.30 Sporthírek 18.45 Híradó 19.00 Klipp-klapp 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei parádé Ramona Leip műsora 21.10 K — Bűnözés a célkeresztben 22.00 Fellebbezés Ulrich Meyer vitaműsora 23.00 A Der Spiegel Tv magazinja 23.40 Izgalmas fogadások Dr. Spencer díványán Olasz erotikus filmsorozat 00.15 Férfi, a férfi! (ism.) , „ A jM®$ ''4 'f' | PRO 7 06.35 Rajzfilmek 07.55 A Flintstone család (ism.) 08.25 Parker Lewis az iskola réme (ism.) 08.55 Kemény, de szívélyes (ism.) 09.50 Mennydörgés és napfény (ism.) 11.00 San Francisco utcáin (ism.) 12.20 Bill Cosby-show (ism.) 12.55 Harry Fox esetei Amerikai krimisorozat 13.45 A gazemberek réme (ism.) 15.25 Kemény, de szívélyes Amerikai detektívsorozat Lápvadászat 16.20 Rajzfilmek Benne: A gyilkos paradicsomok Jönnek a repülő macik! Garfield és barátai A Flintstone család 18.05 Parker Lewis az iskola réme 18.35 Bill Cosby-show Amerikai vígjátéksorozat Majdnem egy évszázada 19.05 San Francisco utcáin Amerikai krimisorozat Gyilkosság jobb körökben 20.00 Hírek 20.15 Ördögi karrier Amerikai vígjáték Utána: Hírek 21.55 Minden lében két kanál Angol krimisorozat A halál élve érkezik 23.00 A vártorony Angol fantasztikus film 00.40 Hírek 00.50 Nero Wolfe (ism.) 01.40 Hírek 01.50 B52-es bombázók NAPI AJÁNLAT TV1 09.00 A csapat Angol filmsorozat gyerekeknek 1. rész — Keresd a nőt! Mire Jossy visszatér, egykori sikercsapata teljesen szétesett. A fiúk már nem annyira a bőrlabda, hanem a lányok után futnak, pedig a pálya bérleti joga függ attól, magukra öltik-e a mezt. Jossynak tehát nincs könnyű dolga, ráadásul számára egyre fenyegetőbb közelségbe kerül a nősülés. TV 2 22.25 Menekülésre ítélve Francia-olasz bűnügyi film Családjával és barátjával bujkál évek óta Abel Davos, akit távollétében halálra ítéltek. Megpróbálnak átszökni Franciaországba, de a határon lövöldözésbe keverednek, melynek során barátja és felesége életét veszti. Davos ottmarad két kicsi fiával egyedül, támasz és pénz nélkül. Duna 20.25 TV Sváb passió Magyar dokumentumfilm (1989) A budaörsi svábok az 1930-as években híres passiójátékokat adtak elő. Tízezren éltek itt akkor. Ma épp hogy ezren. Trianon után a magyarosítást szenvedték meg, később a Volksbund szervezkedését. De a legtöbben német anyanyelvű magyaroknak vallották magukat. HBO Székesfehérváron és Dunaújvárosban 17.30 Rabar: Horgászik a család — mb. francia rajzfilm 18.00 Királyi harc a Napért — mb. amerikai kalandfilm 19.50 Keserű ébredés — mb. amerikai filmvígjáték 21.30 Áruló fotók — mb. amerikai filmvígjáték 23.15 Ördögűző—mb. amerikai horror MTV 10.00 Paul King klipműsora 16.00 Nagy slágerek 17.00 Coca-Cola híradó 17.15 Új mozifilmekből 17.45 Három klip egyazon sztártól 18.00 A legfontosabb klipek 20.00 Telefonos kívánságműsor 20.30 A legkívánatosabbak 22.00 Nagy slágerek 23.15 Új mozifilmekből 24.00 Angol slágerlista DSF 11.20 Ki, hol, mi? (ism.) 12.00 Minden oké! (ism.) 12.30 Tévétőzsde 13.35 Kötelező és szabadon választott (ism.) 14.30 Hőlégballon verseny 15.15 Sport és fitness 15.30 Sport a javából! 18.05 Hopp vagy hopp? — Játék 18.35 Ki, hol, mi? — Sportkvíz 18.55 Hírek, sport, időjárás 19.25 DSF-stúdió — Magazin riportokkal, interjúkkal 20.00 Tenisz ATP-torna Barcelonából Összefoglaló 22.05 Offenzív—Talk-show 23.05 Szabad a ring! 24.00 DSF-stúdió (ism.) TV 5 13.15 A Bátrak parkja Kanadai teleregény (ism.) 13.40 A fények orvosa Francia film, 111/1. (ism.) 15.05 Újdonságok a film világából (ism.) 16.30 Pokoli halászat Ifjúsági filmsorozat 18.00 Kérdések egy bajnokhoz 19.00 Játék a szavakkal 20.30 Társadalmi magazin 21.00 Francia híradó 21.30 Rendkívüli tudósító 22.55 Kulturális erőleves