Fejér Megyei Hírlap, 1994. április (50. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-05 / 78. szám

2. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP TÁRSADALOM — NEMZETKÖZI ÉLET 1994. ÁPRILIS 5. KEDD „Ellenséges légkör uralkodott” FALUGYŰLÉS BŐSÖN Négyszáz ember ostromolta négy órán át Július Bindert a múlt héten megtartott bősi falugyűlé­sen. Az erőmű beruházási igazgatója bizonyára kelletlenül lépett Bős nyilvánossága elé, hiszen előre tudhatta, hogy virágesőre nem, de kényel­metlen kérdésekre annál inkább számíthat. A hősiek a sarkukra álltak, mert megelégelték, hogy az erő­mű beruházási igazgatója — ki­vált a hősi balesetek óta — na­ponta megjelenik az erőmű tér­ségében, de — mint a pozsonyi Új Szó írja — a „falut nagy ív­ben elkerülte”. Nem a sajtóból akarunk értesülni arról, ami „közvetlenül a talpunk alatt” történik—mondták a bősiek. — A zsilipkamrát támasztó föld­sáncon szivárog a víz. Binder úr és az érintettek jöjjenek közénk, és adjanak magyarázatot az ag­gasztó jelenségekre. A beruházási igazgató hosszú előadásban ecsetelte a bősi erő­mű áldásos tulajdonságait, és i­­gyekezett megnyugtatni a falu lakosságát, hogy az erőmőben előfordult balesetek világszerte szokványos „rutinbalesetek­nek” tekinthetők. Ami pedig a zsilipkamrát tá­masztó földsánc tövében észlelt szivárgást illeti, az sem ok az ag­godalomra, hiszen ez egyedül abból ered, hogy az ukrán toló­hajó balesete miatt szokatlanul hosszú ideig, huszonkét órán át kellett feltöltve tartani a kamrát. Egyébként is: a zsilipkapu ösz­­szeroppanása sem következett volna be, ha a szomszédos zsi­lipkamrából nem az ukránok, hanem a szlovák vállalatok tá­­volítják el a tolóhajót — fejtette ki Július Binder, aki a magyar félnek sem maradt adós az is­mert szemrehányásokkal, a­­miért egyoldalúan szerződést bontott és Dunakilitinél nem he­lyezte üzembe a zsilipet. A falugyűlés résztvevőinek legfőbb sérelmei közé tartozott, hogy Július Binder a magyar te­levízió Panoráma című műsorá­ban az erőmű egyetlen hibájá­nak azt nevezte, hogy a mű „el­lenséges területen” épült fel. Az igazgató magyarázkodott, a kö­zönség zúgolódott — nem kis mértékben amiatt is, hogy „Bin­der úr gyakran általánosan gya­­núsítgató kijelentéseket tesz” és azt sugallja: a feltűnően sok bősi baleset mögött szándékosság té­telezhető fel. Mi tagadás, heves hangulat a­­lakult ki a bősi moziteremben. Füttykoncerttel, zúgolódással, számonkérésekkel ékes este volt. Az építők érveléséből az em­berek nem sokat tudtak elfogad­ni, mire az erőmű építési hiá­nyosságainak ecsetelésekor Jú­lius Binder azzal replikázott, hogy az építkezésen mintegy öt­ezer környékbeli ember vett részt. Ellenkezőleg — harsogta vissza a közönség — észak­szlovákiaiak voltak. A falugyűlés végezetül nyi­latkozatot fogadott el. Ebben azt követelik, hogy a beruházók kompenzálják a környék lakos­ságának az erőmű miatt képző­dött többletköltségeit; az erőmű berendezéseit megnyugtató mó­don, független szakemberekkel vizsgáltassák felül, tartsák be az üzemeltetés technológiai előírá­sait és minden rendkívüli ese­ményről — de a vízminőséget jelző adatokról is —­ tájékoztas­sák az érintett lakosságot. To­vábbi elvárás, hogy a környék lakosainak megkérdezése nél­kül a jövőben ne születhessenek meg az erőművel kapcsolatos fontos döntések. Hogy mindez írott malaszt-e csupán, az majd kiderül. Annyi bizonyos: Július Binder csapata kínos kötelességnek tett eleget, s örült, hogy túl van az egészen. Eredménynek ez mindkét fél szempontjából kevés. A beruhá­zási igazgató — aki egyébként mindig szívesen nyilatkozik — a bősi falugyűlés után fáradtság­ra hivatkozva hárította el az új­ságírók kérdéseit. Két nappal később a beruhá­zó vállalat sajtótikára egy szlo­vák napilapnak írt cikket a bősi falugyűlésről. Ebben azt sérel­mezte, hogy a négyszáz főnyi közönség részéről egyetlen erő­műpártoló vélemény sem hang­zott el, és — mint az írás címe is jelezte: — a bősi falugyűlésen „ellenséges légkör uralkodott”. Reszeli Ferenc || Hogy mit nyer az YTONG-gal? |§| PÉNZT. | jj^^^YTON&| A bölcsek köve, m NATO-aggodalmak Orosz csapatmozgások Az orosz hadsereg Kelet-Eu­­rópából visszatért erőit északi és déli szárnyaira csoportosítot­ta át, ami aggodalommal tölti el a NATO és az Egyesült Álla­mok illetékeseit: szerintük ez­zel Oroszország megszegi az e­­urópai haderő és hagyományos fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről szóló szerződés előírásait—írja a New York Ti­mes vasárnapi számában. A szerződést a NATO és az egykori Varsói Szerződés tagál­lamai 1990-ben Bécsben kötöt­ték, és az egyebek között a pán­célosok, a páncélozott jármű­vek, a tüzérségi lövegek, vala­mint a légierő csökkentését írja elő Európában. Az egyezmény megállapítja a NATO déli és é­­szaki szárnya, azaz Törökor­szág és Norvégia határai men­tén elhelyezhető szárazföldi fegyverek maximális számát is. Az oldalszárnyakra vonatkozó előírás 1995 novemberében lép életbe. A New York Times szerint a szorosabb amerikai és orosz ka­tonai kapcsolatok kialakításá­ban az egyik legfőbb zavaró té­nyezőt a Baltikumban és a Kau­kázusban észlelt orosz csapat­­mozgások jelentik, valamint az a tény, hogy Moszkva szeretné újratárgyalni a szerződést az E­­urópából visszatérő egységek elhelyezése miatt. A Clinton­­kormányzat képviselői úgy vé­lik: az orosz lépések azt jelzik, hogy Moszkva elégedetlen a gorbacsovi időkben kötött fegy­verzetkorlátozási megállapo­dással, és eltökélt szándéka, hogy fenntartsa erős jelenlétét a Kaukázus térségében. A szerződés szerint Oroszor­szág 580 páncélozott szállító harcjárművet, 700 páncélost és 1280 tüzérségi löveget tarthat aktív egységeinél­­északon, a szentpétervári katonai körzet­ben, és délen, az észak-kauká­zusi katonai körzetben. A New York Times amerikai katonai hírszerzési forrásokat idéz, a­­melyek becslése szerint 1995 novemberében az oroszok lega­lább 2000 páncélozott jármű­vel, 400 páncélossal és 500 tü­zérségi löveggel lépik túl az em­lített térségekben a Moszkva által 1992-ben ratifikált egyez­mény korlátozásait—írja tudó­sításában a Reuter. PÁRTOK —MOZGALMAK Orbán Viktor fogadóórája Dr. Orbán Viktor, a székesfehérvári 1. sz. választókerület képviselőjelöltje, a Fidesz elnöke, ma, április 5-én tartja fogadóóráját a Honvéd utca 8., III. emelet 319-es irodában, 16-tól 18 óráig. A képviselőjelölt tisztelettel várja az érdeklő­dőket. A fenti címen, illetve a 22/340-420-as telefonszámon a kampányiroda munkatársai fogadják az Orbán Viktorhoz intézett kérdéseket a hét valamennyi munkanapján, 8-tól fél ötig. Fidesz lakossági fórum Bicskén Fidesz lakossági fórum lesz április 6-án, szerdán, 18.30-kor Bicskén, a műve­lődési házban, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár dr. Orbán Viktor, a Fi­desz elnöke és dr. Halász Ferenc, a 7. sz. választókörzet Fidesz jelöltje. Honvédelmi fórum Székesfehérvárott Ma este 17.00 órakor kezdődik a székesfehérvári Technika Házában az a honvédelmi fórum, melynek házigazdája dr. Orbán Viktor és dr. Gógl Árpád, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltjei. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Fidesz TKI Dr. Halász Ferenc Vereben Este 17 órakor lakossági beszélgetésre várja a Verebi Művelődési Házban az érdeklődőket dr. Halász Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje. Fidesz TKI Mózs József Velencén Mint a KDNP parlamenti képviselője, tisztelettel meghívom a velencei pol­gárokat április 6-án, szerdán 18 órára a kastély házasságkötő termébe egy kötet­len beszélgetésre. Mózs József a KDNP megyei lista vezetője, a 4. vk. kereszténydemokrata képviselőjelöltje KDNP-program Mányon Mit üzen a Vasárnapi Újság címmel Lakatos Pál főszerkesztő tart előadást 1994. április 6-án 19 órakor a Mányi Művelődési Házban. Bemutatkozik dr. Gergely Sándor, a KDNP képviselőjelöltje. KDNP Fejér megyei szervezete Csatlakozz hozzánk! A Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozata 1994. április 5-én (kedd) 17.00 órakor tartja alakuló gyűlését a Szakszervezetek Székháza II. em. 15-ös tanácstermében. Az alakuló gyűlésünkre minden Népi-Nemzeti szellemiségű fiatalt, és kortól függetlenül — a hazája sorsáért aggódó érdeklődőt szeretettel várunk. Az alakuló gyűlésen a hozzánk csatlakozó és szellemiségünket elfogadó fiatalok alapítótagként számítanak. Fiatalok! Az ifjúságé a jövő és mi nem hagyjuk magunkat elnyomni! Támo­gassatok bennünket. Csatlakozzatok hozzánk! Botos László, Deim Károly a MIÉP Ifjúsági Tagozata Felhívás A gazdasági kamarákról szóló 1994. április 6-án hatályba lépő 1994. évi XVI. tv. 66. par.-ában foglaltak szerint a területi gazdasági kamarák megalakítá­sának előkészítésére minden megyében ideiglenes kamarai szervezőbizottságo­kat kell alakítani. A Fejér megyében székhellyel rendelkező gazdasági érdek­­képviseleti szervezetek, továbbá azok az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek, amelyeknek legalább tíz, a megyében székhellyel rendelkező tagja van, a törvény hatálybalépésétől számított 15 napon belül írásban jelezhetik a megyei főjegyzőnek, illetve a megyei jogú városok jegyzőinek, hogy részt kí­vánnak-e venni a bizottságok munkájában. E közlésnek tartalmaznia kell, hogy a gazdasági érdekképviseleti szervezet a kereskedelmi- és ipar-, az agrár-, vagy a kézműves kamara megalakításában érdekelt. Az előzőekben jelzett tartalmú bejelentéseket 1994. április 21 -ig, a szervezet nyilvántartásba vételét tartalmazó megyei bírósági végzés fénymásolati példá­nyának egyidejű továbbítása mellett az alábbi címekre lehet eljuttatni: Dr. Me­rényi Zoltán megyei főjegyző­, 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9., Dr. Mező Béla Székesfehérvár, Megyei Jogú Város jegyzője 8000 Székesfehér­vár, Városház tér L. Dr. Tóth István Dunaújváros Megyei Jogú Város jegy­zője, 2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. Dr. Merényi Zoltán főjegyző Öngyilkos székelyföldi elítélt Öngyilkos lett Karsai Lászlób­a­­ fürdőkádban. Karsai a Csíkszeredái­nak a 8 székelyföldi elítéltnek az egyik börtönből szabadult pénteken, ahová ke, akinek Iliescu román államfő már­ azért szállították át fogvatartásának cius 24-ikén kegyelmezett meg. Bo­ korábbi helyéről, hogy jelen lehessen rotvával vágta fel ereit, édesapja talált a Magyarországra távozott felesége rá a holttestre vasárnap hajnalban a által indított válóper tárgyalásán. Szabad Demokraták Szövetsége • POLITIKAI HIRDETÉS A Kuncze Gábor válaszol • a jog uralkodik és a szakértelem a mérce, • nem a bürokrácia és az adók nőnek, hanem az embereknek biztosított lehetőségek.

Next