Fejér Megyei Hírlap, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
Magyar Sherlock Holmesok Ballonkabát, kalap, szivar és napszemüveg - leginkább ez jut eszünkbe, ha magánnyomozókról hallunk. A rendszerváltás óta már nemcsak a nyugati filmek hősei, hanem a magyar valóságnak is részei Allan Pinkerton vagy Sherlock Holmes mai utódai. Hivatalosan magánnyomozói tevékenységet 1994 óta lehet végezni, amikor is a rendőrségi törvény, majd 1995-ben kormányrendelet szabályozta a személy- és vagyonvédelem jogi alapjait. Az önálló vagyonvédelmi törvényt tavaly alkotta meg a parlament (1998. évi IV. törvény), ez szabályozza a magánnyomozók ténykedését is. E törvény írta elő a magánnyomozók kamarájának létrehozását is, amely az idén február 15-én kezdte meg hivatalosan a ténykedését, ám feladatát valószínűleg csak az év végéig tudja maradéktalanul betölteni. A törvény szerint a kamarai tagság kötelező. Jelenleg a rendőrség nyilvántartása szerint 1100 magánnyomozói és 74 ezer vagyonőri engedélyt adtak ki, becslések szerint azonban ezeknek csak elenyésző hányada működik is, a hazai piac aligha tart el ennyi vállalkozót. A magándetektívek megbízásai rendkívül széles körűek, a leggyakoribbak a pénzügyi, gazdasági feladatok, a céginformációk beszerzésétől a követelésbehajtásig. A magánéleti szférára vonatkozó megbízások is elég gyakoriak, általában az ügyfelek párjuk titkos kapcsolatainak felderítését kérik. A magándetektívek ilyenkor fényképfelvételeket is készíthetnek, de csak nyilvános helyeken. A szakma művelőinek véleménye szerint a törvény túlságosan megköti a magánnyomozók kezét: gyakorlatilag semmivel sincs több jogosítványuk, mint megbízójuknak. CID BANK 760 automata országszerte, mely segítségével a hét bármely napján, éjjel-nappal pénzt vehet ki a számlájáról. Sőt már az ország több mint 3200 postahivatalában is használhatja bankkártyáját. Ráadásul havonta kétszer költségmentesen. És akkor még nem beszéltünk az éjjel-nappal rendelkezésére álló OTP TeleBANK Centerről (3-666-666), illetve arról a több ezer elfogadóhelyről ahol díjmentesen fizethet kártyájával. OTP bankkártyáját az alábbi bankjegykiadó automatáknál veheti igénybe Fejér és Veszprém megyében: Székesfehérvár, Őszu. 13■ (OTP Bank) Székesfehérvár, Várkapu u. 1. (OTP Bank) Székesfehérvár, Sziget u. 1. (Spar Supermarket) Székesfehérvár, Seregélyesi út 3- (Megyei Kórház) Székesfehérvár, Hunyadi u. 1. (Rendelőintézet) Székesfehérvár, Rákóczi u. 3-5. (Fehérvár Áruház) Székesfehérvár, Versed u. 115■ (Alcoa Köfém) Székesfehérvár, Berényi út 100. (Videoton Holding) Székesfehérvár, Raktár u. 1. (Jégsarok Áruház) Székesfehérvár, Zámolyi u. (Honvédség) Székesfehérvár, Városház tér 1. (Tourinform) Székesfehérvár-Sóstó (Ikarus) Dunaújváros, Dózsa Gy. u. 2. (OTP Bank) Dunaújváros, Dózsa Gy. u. 56. (Skála Áruház) Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. (Dunaferr) Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. (Béke téri kapu (Dunaferr) Dunaújváros, Korányi S. u. (Kórház) Mór, Deák Ferenc u. 24. (OTP Bank) Bicske, Bocskai köz 1. (OTP Bank) *Mór, Gyár u. 10. (Michels Kábelkonfekcionáló) Veszprém, Budapest út 4. (OTP Bank) Veszprém, Óváros tér 24. (OTP Bank) Veszprém, Jutasi u. 59. Veszprém, Kossuth u. 8. (Centrum Áruház) Veszprém, Csererdő - Bakony Művek Autóalk. Rt. Veszprém, Egyetem u. 10. (Veszprémi Egyetem) Ajka, Szabadság tér 18. (OTP Bank) Ajka, Korányi F. u. 1. (Magyar Imre Kórház) Balatonalmádi, Baross G. u. 51. (OTP Bank Rt.) Fűzfő, Gyártelep (Fűzfői Papír Rt.) Balatonkenese, Tompa M. u. 1. (Honvédüdülő) Balatonfüred, Jókai u. 15. (OTP Bank Rt.) Balatonfüred, Gyógy tér 2. (Állami Szívkórház) Balatonfüred, Szent István tér 1. (Polgármesteri hivatal) Tihany, Rév u. 3- (Club Tihany Rt.) Pápa, Fő tér 22. (OTP Bank Rt.) Pápa, Tompa M. u. 2. (Textilgyártó Rt.) Pápa, Fő út 3-5. (OTP Bank Rt.) Tapolca, Fő tér 2. (OTP Bank Rt.) Tapolca, Hősök tere 15- (Polgármesteri hivatal) Várpalota, Újlaki u. 2. (OTP Bank Rt.) Várpalota - Pétfürdő, Fő út 10. (Inotai Alumínium Kft.) Várpalota, Liszt F. u. 14. (Nitrogénművek Rt. Hotel Pét) Zirc, Rákóczi tér 15- (OTP Bank Rt.) Sümeg, Kossuth u. 17. (OTP Bank Rt.) Devecser, Bem u. 5- (OTP Bank Rt.) Veszprém, Kórház u. 1. (Csolnoky kórház) Veszprém, Jutasi u. 93■ (Magyar Honvédség) Pápa, Jókai u. 5. (Gróf Esterházy Kórház) Ajka, Gyártelep I. főporta (Timföldgyár) Gárdony, Szabadság u. 18. (OTP Bank) Sárbogárd, Ady E. u. 170. (OTP Bank) Sárbogárd, Haladás u. 2. (Euroton Kft.) Enying, Kossuth L. u. 3■ (Fókusz Áruház) Adony, Petőfi u. 2. (OTP Bank) Polgárdi, Deák Ferenc u. 16. (OTP Bank) Kápolnásnyék, Fő u. 47. (HK Supermarket) Dunaújváros, VáciM. u. 3-5- (COOP Áruház) Székesfehérvár, Budai út 48. (Salux Rattan Bútorüzlet) Székesfehérvár, Seregélyesi út 127. Parmalat *Székesfehérvár, Aszalvölgyi u. 2. (IBM Storage Kft.) *Székesfehérvár, Hollandfasor 6. (Philips Kft.) *-gal megjelölt automatáinkat csak az adott cég alkalmazottai tudják használni beltéri jellegüknél fogva. OTP bankkártyák - mindenhol hasznát veheti . A bűnözőknek is alapelve: kis ráfordítás, nagy haszon Növekedett a gépjárműlopás és a prostitúció Évente átlagosan 400-nál több emberölés fordul elő az utóbbi időben Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) értékelése szerint 1991 óta nem változik a bűnözés tendenciája: növekszik a szándékos testi sértés, a kényszerítés, a személyi szabadság megsértése, a garázdaság, az önbíráskodás, a kifosztás és zsarolás, valamint a prostitúcióhoz, a kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódó bűnesetek száma. Egyre több az okirati bűnözés és a pénzhamisítás is. Az ismertté vált bűncselekmények száma 1998-ban 16,8 százalékkal emelkedett - tudtuk meg az Országos Rendőr-főkapitányságon. Míg 1997-ben 514 403, addig tavaly 600 621 bűncselekményre derült fény. Leginkább a vagyon elleni bűncselekmények aránya emelkedett, ezen belül is a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó csalások száma nőtt, okirat-hamisítással párosítva. Változatlanul meghatározó - számát tekintve - a lopás és a betöréses lopás. A korábbiakhoz hasonlóan a múlt évben is a fővárosé és az agglomerációé a vezető hely, a bűncselekmények mintegy 40 százalékát ott követték el. Míg országszerte a százezer lakosra jutó bűncselekmények száma 5926-ra emelkedett, Budapesten ez a szám 12 143-ra alakult. Az öt legfertőzöttebb terület: Győr-Moson-Sopron (6082), Somogy (5595), Tolna (5108), Komárom-Esztergom (4957) és Pest megye (4891). Nógrádban, Borsodban, Vasban, Hevesben és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében viszont az átlagnál alacsonyabb, 4000 alatt volt a százezer lakosra jutó bűnesetek száma. A bűncselekmények számának növekedése ellenére az ismertté vált sértettek száma 2,7 százalékkal csökkent a múlt évben, feltűnő, több mint 21 százalékos a csökkenés a gyermekek és a fiatalkorúak (9,5 százalék) esetében. A hazai bűnözés háromnegyed részét a vagyon elleni cselekmények teszik ki (76,4 százalék). A lopások száma egy év alatt 9 százalékkal nőtt, ezen belül a személygépkocsi-lopásoké 5,8 százalékkal. Ez utóbbi bűncselekménytípus leginkább a fővárosban jellemző, a lopások mintegy kétharmadát ott követik el. Köztudottan főként a fővárosban működnek a szállító és elosztó központok. A múlt évben összesen 15 255 gépkocsit tulajdonítottak el. Az ORFK úgy értékeli, hogy a szervezett bűnözés területén számottevő változás következett be a múlt évben: több vezéregyéniség ellen büntetőeljárás indult, illetve egyes büntetőügyekben már bírósági ítéletek is születtek. A szervezett bűnözésen belül elsősorban azok a bűncselekmény-kategóriák jelentek meg, amelyek viszonylag kevés ráfordítással, rövid idő alatt nagy haszonhoz juttatják az elkövetőket. Ezek egyebek közt a gépjárműlopás, a prostitúció, a kábítószeres és a gazdasági bűnözés. Hazánk a kábítószer-csempészetben változatlanul elsősorban tranzit útvonal, ugyanakkor jelentősen növekszik a hazai fogyasztás és ezzel párhuzamosan a bűnözés is. A hazai fogyasztók - elsősorban a diszkólátogató fiatalok - körében elsősorban az amfetaminszármazékok és a marihuána keresett, de egyre nő a heroin iránti igény is. A kemény drogok többnyire a külföldi csempészektől, elosztóktól származnak. A kábítószeres bűnözés elleni fellépés eredményeként a múlt évben jelentősen emelkedett a lefoglalt kábítószerek mennyisége és gyakorisága, a rendőrség több terjesztőhálózatot leplezett le. Az ORFK aggasztónak találja, hogy az utóbbi időben nőtt a kábítószer hatása alatt elkövetett bűnesetek száma (az 1994-es 130-ról 1998-ban 690-re), az elmúlt öt évben a többszörösére emelkedett a kábítószer-túladagolás miatti haláleset is, míg 1994-ben négyen, tavaly 38-an haltak meg. A szervezett bűnözésen belül elkülönült csoportot alkotnak az úgynevezett fehérgalléros vagy intellektuális bűnözők. A pénz- és értékpapír-, valamint a telefonkártya-hamisítás, a számítógépes csalás, a műkincscsempészet elkövetői nem tartoznak közvetlenül a hazai szervezett bűnözés belső köreihez. Tavaly 16,8 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma *, BRILL CÉGCSOPORT • Élőerős vagyonőrzés • Rendezvénybiztosítás • Riasztók tervezése, telepítése • Távfelügyelet • Pénz- és értékszállítás • Tűz- és munkavédelmi szolgáltatás • Épülettakarítás, parkgondozás PRO-BRILL 2000 Vagyonvédelmi, Testőr és Hostess Szolgálat Kft. BRILL 2000 BT. 8200 Veszprém, Ady E. u. 3. Telefon/fax: 88/406-669 Telefon: 88/327-512 /