Fejér Megyei Hírlap, 2000. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

12- FEJÉR MEGYEI HÍRLAP GYÁSZHÍREK „Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: zöldellő mezőkön ad helyet nékem. Csöndes vizekhez vezet engem, és telkemet felüdíti Az igazság ösvényén vezet engem, híven az ő szent nevéhez járjak bár halálsötét völgyekben, nem félek én semmi bajtól, hiszen te velem vagy." 22. Zs. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, testvérem, nagyapánk, dédapánk, apósunk és rokonunk JÁNI FERENC MÁV nyugdíjas, 2000. március 18-án 88. évében, az Úr akaratából, drága jó szíve örökre megpihent. Temetése 2000. március 25-én 11.00 órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család Táviratcím: Jáni, Huba u. 5. RENDEZVÉNY Fantasdikus buli a JOHN BULL-ban HOZZÁTARTOZÓJA GYÁSZHÍRÉT FÉNYKÉPPEL IS FELADHATJA Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BERTA JÓZSEF F. M. Húsipari Vállalat volt dolgozója, 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2000. március 24-én 14 órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló felesége és fiai, _ Botond u. 18. _ LÁSZLÓ ISTVÁN életének 78. évében elhunyt. Temetése 2000. március 25-én 14.30 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló család ITCWEST TRAVEL ÜLI K­É­PVI­S­E­LET 1 JHebitcedn uye £*... , MEGJELENTEK NYÁRI KATALÓGUSAINK! 5-10% Vásári kedvezménnyel várjuk Önöket! Vásári nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 9-17-ig Szombat, vasárnap: 10-16-ig Akciós utazások, körutazások, egyéni szállásfoglalás Repülőjegyek, utasbiztosítások és MINDEN AMI UTAZÁS...­­ Várkörút - Romkert Tel.: 329-503 Busszal: Országház +Koronázási jelvények április 15. 1990 Ft, Ópusztaszer április 23. 2990 Ft, Jeli Arborétum-Sümeg május 14. 2590 Ft, Hajdúszoboszló Aquapark és gyógyfürdő június 24. 4590 Ft, Szege­di Játékok: Cigánybáró augusztus 12. 2990 Ft +jegy: Andromeda, Várkörút 2. Tel.: 22/316­ 000. KEDVEZŐ­­m 3 / tjaL­­ 1 ft­­ MELY ÖNRE HÍM BRAVO alma- és narancslé, 1,5 lit 129,­ 0M0 mosópor, 3,6 kg. 1.359,­ 0M0 mosópor, 5,4 kg 1.721,­­ BIOPON mosópor, 3,6 kg. 1.059,­­DIAPER pelenka 429,­ FA tusfürdők, 200 ml. 299,­­FA dezodorok 219,­HÁZTARTÁSI és élelmiszerbolt SziVár.. Vár­kapu utca Ez még mindig megéri!!! Sertéscomb 480 Ft/kg Sertéslapocka 470 Ft/kg Sertésoldalas 399 Ft/kg Zsírszalonna (bőrös) 70 Ft/kg Bőrös sertéshús 320 Ft/kg Zsír (20 kg-os) 100 Ft/kg Marhaszegy-oldalas 200 Ft/kg Marhanyak-rostélyos 300 Ft/kg Marhacomb 599 Ft/kg Marhalapocka 569 Ft/kg Páros kolbász 600 Ft/kg Mester vastag szalámi 780 Ft/kg Lecsókolbász 275 Ft/kg Hatósági Húsáruház Szivár,­s Csapó u. 4. Ny.: h.: szünnap, k.: 7-13. sz.: 7-14,­ cs.: 7-13, p.: 7-17, szó.: 7-12 Rövid, fatőkés bécsi zongora eladó. Tel.: 309-625. AKCIÓ! SAJTOLT NAPRAFORGÓ ÉTOLAJ kapható 179 Ft/s áron | Szivár, Sajó u. 137. | Ny.: h.-p.: 8-16-ig, szó.: 8-12-ig. Romantikus szerelmes könyvek olcsón ela­dók. 473-702. Hirdetését Álarc. 23-án, csütörtökön Ferenczi György és Szabó Karid zenél. Tel.:316-505. Vadvízi programok egész nyáron Ausztriá­ban, Szlovéniában. Akciós hétvége áp­rilis 28-29-én 16.420 Ft. Sport-Tramp-Tra­­vel, Székesfehérvár, Ybl u. 13. Tel.: 22/ 321-610. Vásári akcióinkat, katalógusainkat ? keresse irodánkban. Fergeteges kínálat az ország legjobb­ bel- és külföldi egyéni és társas, üdülő és körutazó programjaiból. I^BOLONDNAPI BÁL­Y V Április 1 -jén a k « _ SZABADBA­TTYÁNI || CSÍKVÁR ÉTTEREMBEN \jQ T Belépő + vacsora: 600 Ft | Tel.: 22/363-050 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNK: Székesfehérvár, Fő­ u. 1­7. Telefon: 22/316-590, 22/349-003 Fax: 22/312-884 Nyitva tartás: hétfőtől­ csütörtökig: 8-17 óráig, pénteken: 8-16 óráig, szombaton: 9-12 óráig. HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEINK: Dunaújváros, Vasmű u. 41. fszt. 6. Dunaújvárosi Hírlap Reklámiroda Gárdony, Szabadság u. 16. BRI-MA Kft. Sárbogárd, Ady u. 91. Részvét Bt. Székesfehérvár, Balatoni u. 63. Griff-Studió Bt. Székesfehérvár, József A. u. 11. Mai­ hír 2000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 113. Vállalkozói Központ Székesfehérvár, Bártfai u. és Rozsnyói u. sarok Cégér '99 Bt. Tel./fax: 22/305-609 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: 22/322-990 Olvasóink figyelméből A legkisebb apróhirdetés 10 szó. Kérjük, hogy a jeligés hirdetésekre küldött válasz­levelek borítékján a jeligét feltüntetni szíveskedjenek. A hirdetés tartalmáért felelő­sséget nem vállalunk. E-mail: pl­@sednet.hu Pannon Lapok Társasága KÖZLEMÉNY o o o o o o FIGYELEM!! ARDO automata mosógép 22 500 Ft helyett 19 900 Ft Hajdú centrifuga 22 900 Ft helyett 19 900 Ft v­agy Hagyományos mosógép , 11 8000 Székesfehérvár, „ Szekfű Gy. u. 3. 2/2. V. ” Tel.: 22/316-130/147 m. Tel./fax: 22/398-362. PROVANCE UTAZÁSI IRODA Irodánk az Utazás Kiállítás ideje alatt márc. 22-26-ig 10% kedvezményt ad.­­ Szombat-vasárnap 9.00-16.00-ig 5 _________irodánk nyitva tart!__________ Mély fájdalommal tudatjuk hogy Újra megnyílt a Sarló u. 19. sz. alatti C­IPŐBOLT 04031419 Au Nyitási akciós árak!!!_______ 2­01 olvassák! ! - 04031151­­NJ tulipán MÉG EGY ALKALOM!! A TULIPÁN Ruhaipari Rt. ruházati áruháza még egy hétvégén rendkívüli kiárusítást tart, ahol FÉRFIZAKÓK 5000 és 6000 Ft-ért kaphatóak. Nyitva tartás: pénteken 14-18 óráig, szombaton 9-12.30 óráig. Cím: Székesfehérvár, Seregélyesi út 182/A.[ Fájó szívvel tudatjuk, hogy ] SIMON KÁROLY 73 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2000. március 25-én 16 órakor a­­ fehérvárcsurgói református temetőben lesz. Gyászoló család ! UTAZÁS Felhívjuk a T. Kereskedők figyelmét, hogy KOMÁROMBAN, közel a Szlovák határhoz, üzemelő piacunkon­­ bérelhetők pavilonok, sátorhelyek és­­ nagy- és kiskereskedő asztalok,­­ kedvező feltételekkel. Érdeklődni: Papp László piacfelügyelőnél 06/20/9255-507, 6.00-14.00-ig. TÁRSKERESŐ 49 900 Ft helyett 45 900 Ft Folytatódik a csereakció és a kamatmentes hitel (50% előleg, 5 havi törlesztés) a A városban ingyenes­­ házhoz szállítás. I Bővebb felvilágosítást kérjenek az áruház dolgozóitól. Korona Diszkont Áruház Székesfehérvár, Tobak út 11-13. Tel.: 22/313-480 64 500 Ft helyett 59 900 Ft Samsung televízió Társközvetítés Ildikó Társkeresőnél diszkré­cióval! Tel.: 326-054,06/20/9951-109, 36/156 molett hölgy társat keres 33-38 é­­vesig, kellemes megjelenésű, független férfi személyében. Egy gyermek nem a­­kadály. Fényképet kérek. "Vár- lak4000780* jeligére kiadóba. ADÁS/VÉTEL Négyütemű, benzines fűnyíró, Zanussi au­tomata mosógép, mosogató gép, eladó. Tel.: 22/456-272. Alba Acél Kft. Rozsdamentes és saválló acélkereskedés 8000 Székesfehérvár, Takarodó u. 2. Tel./fax: 22/331-511 Nyitva: H-P 7-16-ig, Sz 7-12-ig. HACUKA BÁLAVÁSÁR a | Szakszervezetek Házában! , Márc. 24-én, pénteken 7.00-11.00-ig. Gyermek-, felnőttruha, lakástextil, kilós és darab áron! Valamint 30 Ft/db is! a Fő utcai húsboltban. | Parasztkolbász 672 E( 599 Ft Lecsókolbász 35­)Ft 200 Ft Kenyérszalonna toka 210 Ft 150 Ft Kolozsvári szalonna 610 Ft 520 Ft HÚSÁRAINK: S.-comb 595 Ft S.-lapocka 580 Ft R.-karaj 635 Ft H.-karaj 605 Ft Tarja 540 Ft Február 21 -26-ig. Szemes terményt vásárolok. Telefon: 53/ 351 -474 vagy 06/30/9438-950. Keményfából készült, 13 darabot álló, fél­kör alakú lépcső jutányos áron eladó. Agárd, Gellér u. 1., március 25-26. Akció! Használt hűtők, mosógépek, szárí­tók, mosogatógépek garanciával kap­hatók. 06/20/3349-882. Thomson 72 cm átmérőjű OSD-s, menüs, txt-s, féléves tv garanciával, olcsón eladó. 06/20/3287-620. Eladó üvegtetős pultok, 7 db fehér 140x90 cm salgópolc. 06/30/9392-239. Matracok, rugós és szivacs, nagyon jó ál­lapotban eladók, mosható huzattal. Tel.: 242-480. Divatos és klasszikus cipők kedvező árakon a Kálmán­­ (Ivarban, a Távkxla u. 10. sz alatti CJPOBOLTBAL :¥­¥$4' ^jPil Múlt évben 29 millióan csodálták meg. Most már Önnek is látnia kell ZZSX^zjNN­ Magyarországot! Itt az alkalom, hogy a Magyar Turizmus Rt. új, ingyenes kiadványából megismerkedjen a hazai kedvezményes családi üdülési kínálattal. Így­­ Megtudhatja, hol várják a kicsiket gyerekággyal, etetőszékkel, i­v,i v­­ gyermekmenüvel, játszószobával és animációs programokkal. Az új prospektus több száz olyan ajánlatot tartalmaz, amelyet kifejezetten a gyermekes családok igényei szerint állítottunk össze. «""'***1 ^TOURINFORM: 438-80-80 • www.tourinform.hu Kérem, hogy postán küldjék el nekem a Kedvezményes családi üdülések hazai tájakon c. ingyenes kiadványL / / Éj Magyar Turizmus Rt 1537 Budapest 114­, Pf. 447 járF Név:.......................................................-...........................................~......................-........-................................ Xi/ $ -__ IXO — ....—-----------------------------------­if* K • A Patika Egészségpénztár kártyával a rajta Belépési nyilatkozatot kérhet •­­ szereplő összeg erejéig kedvező fizetési • minden Patika Egészségpénztár emblémával ellátott • feltételekkel vásárolhat az emblémával gyógyszertárban, •­ jelölt patikákban. Közeli hozzátartozói­ • telefonon a Patika Egészségpénztár 06-40-200-203-as­nak társkártyát nyithat, ezzel segítheti telefonszámán, 2,20^­0 / szeretteit, és összevonhatja a családi • írásban a Patika Egészségpénztár címen (1518 Budapest, Pf. 391), ^ ^QQ AT ; vásárlásokat. • valamint a www.patika.hu internet címen. WWW. patika. hu I HIRDETÉS 2000. március 23., CSÜTÖRTÖK

Next