Fejér Megyei Hírlap, 2001. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-05 / 54. szám

2001. március 5., HÉTFŐ INGATLANPIAC Zsoldos Péter karikatúrája A MAI NAP KRÓNIKÁJA DÖMÖLKI LAJOS ROVATA Pandémia avagy a tömeges járvány Ma már külön járványtani intézetek vannak abból a célból, hogy egyes betegségek tömeges elterjedésének rendszerét tanulmányozzák. A különleges adatbankok egyben módszertani segítséget is kívánnak adni a sok embert érintő megbetegedések megfékezéséhez. Hajdan Európában szinte egymást váltották a járványok, amelyeket szinte mindig megelőztek az éhínséggel együttjáró háborúk nyomorúságai. A nélkülözésektől legyengült lakosság szinte maga generálta az alapot a baktériumok és a vírusok meg-megújuló támadásaihoz. Az első Habsburg királyunk, Albert is dysenteriában pusztult el, 1439-ben Neszmélyben, az utolsó pedig spanyol náthában Mallorcán. Hunyadi és Kapisztrán 1456-ban Nándorfehérvárnál, a győztes seregeik sorsán osztozva, a pestis áldozata lett. Valószínűleg Nagy Lajos királyunk a lepra (tisztátalannak nevezett és ezért megvetett) kórságától szenve­dett...­­ Ha ugyan a kórokozók terjedésének valódi okait nem is ismerték, azért arra hamar rájöttek, hogy az izolálás, a vesztegzár rendszere si­kerrel védi a közösségeket. A hatósági rendszabályok többsége erre épült. A Mária Terézia által bevezetett tisztiorvosi szolgálat, 1770-től már szakszolgálat volt és országos főorvosa is volt a „protomedicus Hungáriáé” címmel ellátva. Európában szinte elsőként, Markusovsz­­ky és Fodor professzorok kezdeményezésére, az 1876. XIV. törvénnyel kiépítették a járványvédelmet. Ettől azért a lakosság megszenvedte a nagy influenzajárványt... dúlási pontot Spanyolországba tet­ték. Az bizonyos, hogy 1918-ra a korábbi enyhe tüneteket felváltot­ták a súlyosabbak. A spanyolnátha, a „Spanyol Hölgy” avagy ahogyan a németek nevezték a „Blitz Katarrk” tényleg villámszerűen terjedt... A rémtörté­netek szerint a dél-afrikai Johan­nesburgban a helyi villamosjáraton, egyetlen egy út alatt, hét ember esett össze és halt meg. Az USA- ban az őszig a katonaság körében volt jelentős méretű a veszteség, de 1918. szeptember 3-án már felje­gyezték az első civil esetet is, majd pár hét múlva már több mint 10 ezer áldozatról tudtak. A kórság felderí­tésére Dr. William Henry Welch-et az ország legjobb patológusát kér­ték fel. Hamarosan megkezdte a „kék és áfonyaszínű” holttestek boncolását és megállapította, hogy „ez valamiféle fertőzés”. A halále­setek száma egyre csak nőtt. Szep­temberben 195 ezer, októberben 300 ezer áldozatról tudtak. Wood­­row Wilson elnök szerint a beteg­ség a „minden háborút megszüntető háborúhoz” vezetett. Nem volt ma­gyarázat arra, hogy a mészárosok miért nem kapták meg a náthát és, hogy egyes városok miért maradtak ki, holott Kijevtől Rio-ig mindenütt dühöngött a járvány. Kezelési mód­szer nem volt. A temetkezési válla­latok nem győzték a munkát. Phila­delphiában a napi 10-15 temetés he­lyett két-három héten keresztül napi 500 halottat kellett elföldelni. Min­den halottra 50 megbetegedést re­gisztráltak. Aztán a rejtélyes spa­nyolnátha vírus eltűnt... A statisztikusok azzal számoltak, hogy amennyiben képtelenség megfékezni a „Spanyol Hölgyet” akkor kipusztul a civilizáció. Mate­matikailag erre megvolt minden lehetőség. A becslések szerint a jár­vány egy év alatt 22-30 millió embert ölt meg, vagyis kétszer annyit, mint ahányan elpusztultak a világháborúban! Az Egyesült Államokban a „spa­nyolnátha járvány” első megbete­gedését, Science Magazin állítása szerint, 1918-ban ezen a napon ész­lelték először. Az első beteg, Albert Gitschel közlegény volt, majd a szakács következett a kansasi Fort R­ey-ban. Az erődben az Európából éppen hogy hazatért egyik alegységtől ki­indulva terjedt a betegség és egy hé­ten belül már több mint 500 megbe­tegedést regisztráltak. A tünetek először mindenkinél hidegrázással és lázzal jelentkeztek, majd izomfá­jásra, fej- és torokfájásra is panasz­kodtak. Különösnek találták az or­vosok, hogy a magas láz ellenére az életjelenségek, beleértve a szívrit­must is, lelassultak. Ahogyan ők fo­galmaztak: „az egész szervezetre kiterjedő depresszió volt tapasztal­ható”. A doktorok zavarban voltak, mert a hirtelen kibontakozó járvány az elvileg legvédettebb korosztá­lyokat, a 20-30 év körülieket tá­madta meg... Fort Riley-ban a hirte­len bekövetkező 46 halálesetet a szövődményeknek tudták be. Arról pedig máig is vita folyik, hogy az Európába szállított és az er­ről a támaszpontról származó lo­vassági csapatok hurcolták-e szét a kórokozókat, avagy afféle ping­pong elven oda-vissza fertőzték egymást az emberek. Az amerikai verzió szerint az áthajózott 2 millió katona (akiket még összezsúfolva a hűtőhajók kamráiban is szállítot­tak) tehető felelőssé az európai jár­vány kirobbanásáért. Európában pedig éppen hogy az első betegség­gócok megjelenése alapján a kiin­ F 16-osok a légterünkben? Bizonyos körökben befeje­zett tényként kezelik az F 16-os­ok megvételét, és 2004-ig had­rendbe állításukat. Ilyen hely­zetben meglehetősen felesle­gesnek tűnik a svéd Gripenek reklámozása egyes napilapok hasábjain. Még a laikusok szá­mára is nyilvánvaló, ha a kor­mány a végleges döntést meg­hozza, az F16-osok mellett teszi le a voksot. Akár büszkék is le­hetünk majd, hiszen csúcstech­nikájú világmárka gépek is­ NYILTTER gyárzák a hont. Begyűjthetjük a „vénebb” NATO-tagok elisme­rő vállveregetéseit is, lám az újonc „NATO-csecsemő” a lég­térben már hibátlanul NATO- kompatibilis... Ha a honi légtérben nincs megfelelő repülő, előbb-utóbb megjelenik ott egy idegen fel­ségjelű - figyelmeztet egy mon­dás, aminek kétségtelenül lehet valóságtartalma. Nem vitatható, hogy kellenek (majd) új gépek, de messze nem biztos, hogy most. Az F 16-osok körüli kam­pány fő célja az, hogy elfedje, csigalassúsággal döcög a had­erőreform. Az alacsony társa­dalmi presztízs, és a beígért na­gyon gyenge anyagi kondíciók miatt alig van jelentkezés hiva­tásos továbbszolgálatra. Valamennyi fegyvernem ko­moly pénzhiánnyal küzd. Ilyen viszonyok mellett az F 16-osok megvétele afféle presztízsberu­házásnak, pótcselekvésnek tű­nik. Annál is inkább, mert telje­sen valószínűtlen, hogy Ma­gyarország bárkivel fegyveres konfliktusba keveredne. Ha, mint legrosszabb eshetőség, ilyesmi mégis előfordulna, az minden bizonnyal, pár napos határmenti incidens szintjén lokalizálódna. Már csak azért is, mert NATO-tagságunkból eredően, az agresszor a világ legerősebb katonai blokkjával találná magát szemben. (Lehet, hogy ezt a pompás védernyőt kell, „illik” megfizetnünk az F 16-osok megvételével?) Talán nem túlzottan populis­ta, ha azt mondom, a százmilli­árdos nagyságrendű tranzakció pénzforrásait egyéb célokra len­ne ildomos ráfordítani. Például a már-már botrányosan legatyá­­sodott egészségügyre, a szociá­lis állapotok javítására, iskoláz­tatásra, képzésre, a tudás meg­szerzésének előmozdítására, a munkaerő még versenyképe­sebbé tételére. Helyes sorrendet feltételez­ve, csak ezeknek a társadalom­­politikai feladatoknak a megol­dása után következhetne az F 16-osok befogadása a magyar légtérbe. Kéretik újból átgondolni az egészet! Tál Attila Velence - 2001 Ha jobban körülnézünk kör­nyezetünkben, el kell ismer­nünk,­­ ha tetszik, ha nem - az utolsó tíz év „eredményekép­pen” kezdi elveszíteni jókedvű, nyaraló-üdülő, és nem utolsó­sorban, eredményes horgász-Ma már nem lehet biztos az ember abban sem, hogy miért van fény egyre több nyaralónak épült házban. Lehet az is, hogy éppen csomagolnak a betörők, de az is, hogy a városi lakását feladni kényszerült tulajdonos CIVIL SOROK hely hírét Velence. A teljesség igénye nélkül: a közbiztonság - jobb szó helyett - kriminális. Egyre több a betörés, a lopás, a rongálás. Az itt elszállásolt mul­tinacionális nagyüzemek dolgo­zóiért kifizetett díjnak is csak egy szűk kör örülhet, az összes többi itt élő csak mérgelődhet, rosszabb esetben még félhet is miattuk. Ennek ellenére rendőrt csak elvétve lehet látni. Legin­kább akkor találkozunk velük, ha az elfelejtett biztonsági öv, vagy a vakító napfényben nem világító fényszóróink miatt ve­szik el kis pénzünket. A parton csalódott horgászok az eltűnt halak és a hiába kifize­tett horgászengedélyek miatt­ „telel”. Esetleg így oldják meg reménytelen lakáshoz jutásukat az időközben felnőtté vált fiata­lok? Bárhogy van, magánem­berként kockázatos dolog rákér­dezni. Egyre több, erre járó felejti itt az anyagi terhet jelentő kutyáját. A többségében gyér megvilágí­tású utcák éjszakai sötétjében már nem lehet tudni, hogy miért is a nagy ugatás. Amikor már harmadjára nézünk ki hiába, ne­­gyedjére már meg sem halljuk. A helyi kocsmázók gyanús idegenekkel keveredve csak legyintenek az egészre. Jó nekik... Barkó István Fidesz-MPP velencei csoport FÓKUSZ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Az e helyütt megjelentetett írások egyéni véleményeket tükröznek, azok tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért mindenben egyet. A szer­kesztőség fenntartja a jogot az írások megrövidítésére. Névtelen, vagy csak postafió­kot megadó leveleket nem áll módunkban közölni, ám ha a levélíró jelzi, hogy nem kíván­ja nevét nyilvánosságra hozni, az aláírás alatt, az alábbi meg­jegyzéssel lássa el levelét: Név és cím a szerkesztőségben. E-mail: szerk@fmhirlap.alba.hu Nem csak fiataloknak! Vidám, igazi farsangi mu­latságot rendeztek február 16-án a székesfehérvári III. idősko­rúak otthonában a Farkasvermi úton. Ez már nem az első alkalom, hiszen minden jeles napot, ün­nepet nagy szeretettel és odafi­gyeléssel szerveznek meg az otthon dolgozói a gondozottak­nak. Köszönetet szeretnék mon­dani a magam és a többi hozzá­tartozó nevében, hogy ilyen sze­retettel, megértéssel, türelem­mel gondoskodnak a bentlakók minden napjáról. Munkájuk példája követen­dő, és jó érzés ilyen események­ről is hírt adni ebben a „szágul­dó” világban. Egy gondozott hozzátartozója Minden jeles napot vidámsággal ünnepelnek meg... most élt a lehetőséggel, hogy a gyereknek is legyen lakása Gyors, egyösszegű hitel azoknak, akik rendelkeznek fedezetként felajánlható, tehermentes ingat­lannal. 5 éves futamidőn belül a bank eltekinthet a jövedelmi helyzet vizsgálatától. A hitel az ingatlan piaci értékének akár 45%-áig igényelhető. Ajánljuk • a már meglévő lakás felújítására, korszerűsítésére, bővítésére; • második ingatlan vásárlására; • szülőknek, hogy segíthessék a gyermekeik otthonteremtését. Március 15-től csökkentve, már évi 17,95% kamattal. THM: 21,97-27,41% Információ: 06 40 44 22 00 www. posta­bank.hu ^ jjj* yrT *.* 7S

Next