Fejér Megyei Hírlap, 2001. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-08 / 106. szám

6 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP GAZDASÁG S rövidan Megújuló Tourinform irodák Pécs (mti) - Tíz új Tourin­form iroda nyílik az ország­ban az idegenforgalmi idény kezdetéig - jelentették be a tegnap megnyitott Országos Tourinform Találkozó saj­tótájékoztatóján, Pécsen. A háromnapos szakmai talál­kozón az országban működő 108 Tourinform iroda kép­viselői folytatnak tapaszta­latcserét, és beszélik meg a hálózat előtt álló idei felada­tokat- közölte a Magyar Tu­­rizmus Rt. (MT) rendszer­­gazdája. Kiskéri Krisztina elmondta: egy felmérés sze­rint a Magyarországra láto­gató turisták 60 százaléka tá­jékozódott programja terve­zésekor az ország idegenfor­galmi kínálatát megjelenítő kiadványokból, illetve a Tourinform irodákban, s már 10 százalékot is eléri az interneten érdeklődők ará­nya, ezért rövidesen meg­újul a Tourinform honlapja is. A tervek közt szerepel az irodák elérhetőségének, is­mertségének javítása is. A multikkal akarnak versenybe szállni az építők Kivédenék az EU-csatlakozást követő felvásárlást Székesfehérvár (szakály) - Csabai Béla, az Arév Rt. vezérigazgatója lett a múlt héten, három nagy magán építőipari vállalat ösz­­szefogásával alakított Hazai Építő Vállalkozó Rt. (HÉV) vezérigazgatója. Az erőiket egyesítő cégek azt remélik: könnyebben pályázhatnak. Egy héttel ezelőtt hivatalosan is megalakult a Hazai Építő Vállalkozó Rt. (HÉV Rt.), me­lyet az öt legnagyobb magántu­lajdonban lévő hazai építőipari vállalkozás tulajdonosai közül hárman jegyeznek. A HÉV ve­zérigazgatója Csabai Béla lett, aki tegnapig az Arév Rt. első embere volt. Mint megtudtuk, a Magyar Építő Rt., az Alba Regia Építő Vállalkozó Holding Rt., és a Za­lai Építő Vállalkozó Rt. tulajdo­nosai az „egységben az erő” jel­szavával alapították a céget, így ezentúl nem konzorciumként, hanem a HÉV Rt. néven indul­nak el az építési pályázatokon. A HÉV egyedül jóval nagyobb eséllyel kaphat fővállalkozói megbízást, mint a három válla­lat külön-külön, így elkerülhető lesz az a mostani gyakorlat, hogy a tendergyőztes multinaci­onális cégek „irányításával” vé­gül mégis magyarok dolgoznak az építkezéseken alvállalkozó­ként, kevesebb pénzért. Csabai lapunknak elmondta: ez az első lépés volt a három cég egyesíté­se felé, amely optimális esetben másfél év múlva valósulhat meg, ha működőképesnek bizo­nyul a közös vállalkozás. A fehérvári székhelyű társa­ság akár 3 milliárdos „kisvállal­kozásként” is életképes lehet, a cél azonban az, hogy a tervezett 60 milliárd forintos éves bevéte­lével többet hozzon a konyhára, mint a három anyavállalat ösz­­szesen (jelenleg az Építő 20, az Arév 15, a Záév 10 milliárd fo­rintos éves forgalmat bonyolít). A HÉV alapításának a fentieken túl még egy fontos indítéka volt - jelentette ki a vezérigazgató -, az EU-csatlakozást követően ki­éleződő versenyben ugyanis csak akkor lesz esélye a magyar magántársaságoknak, ha bizto­sak a piaci pozícióik, és tőke­erejüknél fogva nem lesznek ki­téve a multik felvásárlási kísér­leteinek. Csabai Béla ------------------------| HIRDETÉS |-----------------------­_________A Tőzsde Világa_________ Szélesítették a forint lebegtetési sávját A Bokros csomag részeként a forint árfolyamát 1996-tól egy relatíve szűkebb sávban rögzítették, miközben egy elő­re megállapított ütemben értékelték le. Azzal, hogy kiszámíthatóvá és biztonságossá tette a nemzeti valutát, ez a rendszer nagy segítséget adott a gazdaság stabi­lizálásához. A beáramló működő­­tőke, a beinduló gazdaság és az erős külföldi befektető­i bizalom következtében azonban a szűk sáv hátrányai idővel egyre erő­sebben éreztették hatásukat. A hátrányok közt említhetjük a beáramló devizák magas sterilizációs költségét illetve az infláció megfékezésének megne­hezítését. A csütörtök este bejelentett intézkedés értelmében a forint ezen­túl egy 30%-os sávban lebeghet (azaz a mindennap megállapított hivatalos MNB közép­árfolyamtól 15%-kal térhet el bármelyik irányban). A Nemzeti Bank azt is közölte, hogy a lengyel példától eltérően nem fognak beavatkozni a forint árfolyamába amíg az a sávon belül marad (a hason­ló rendszert már egy éve működtető lengyel nemzeti bank ugyanis a hiva­talosan meghirdetett sávon belül is aktívan interveniál). Ugyancsak érdekesség, hogy a csúszó leértékelés előreláthatólag csak jövőre szűnik meg. A sávszélesítést mindenképpen po­zitívan értékeljük, hiszen hasonló lépés szükségességéről már egy éve beszélnek a különböző szakértő (legutóbb éppen csütörtökön a Világbank szorgalmazta ezt). A piac is erre számított: sok külföldi befek­tető erre spekulálva vásárolt állampa­pírt az elmúlt időszakban. A most életbe lépett rendszer egyébként a csúszó leértékelést leszámítva mege­gyezik az ERM II mechanizmussal (ezt az Európai Unió azon valutái számára kötelező, amelyek nem részesei a monetáris uniónak, tehát az eurónak). A várakozások szerint a forint az első időszakban (egy-két hét) erősödhet, körülbelül 5-6%-kal lehet majd a pa­ritástól feljebb. Ezt követően vissza­állhat egy szűkebb sávban való kereskedés, de érdemes figyelembe venni, hogy ezután igenis meglesz a lehetőség arra, hogy a valuta nagyobb arányban mozogjon, tehát az esetleges hírek hatására a forint árfolyama most már igen nagy vál­tozásokat mutathat majd (megnő a volatilitása). Összességében pozitívan értékeljük a forint sáv szélesítést, ugyanakkor fel­hívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a megváltozott helyzetben megnőtt a nagy árfolyamváltozások lehetősége is. Ezért javasoljuk, hogy az optimális portfolió összeállítása érdekében ve­gyék fel a kapcsolatot megszokott tanácsadójukkal - ezentúl szükségessé válhat a befektetések szorosabb figyelemmel kísérése. (Szepesi László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt. 8000 Székesfehérvár, Budai út 1. Tel.: 06/22-544-700 2001. május 8., KEDD Vasútépítést szorgalmaznak Mór és Székesfehérvár felé Oroszlány lakosainak többsége bizakodó Oroszlány (mti) - Oroszlány lakosságának 58 százaléka bizakodik, illetve bizakodóvá vált - ismertette egy közvé­lemény-kutatás eredményeit hétfői sajtótájékoztatóján Sunyovszki Károly polgár­­mester. A Komárom-Esztergom me­gyei település első embere el­mondta: a felmérés során az oroszlányiak tizenöt intézmény­ről és szolgáltatásról mondhat­ták el a véleményüket. A polgár­­mester közlése szerint a lakosok a várost érintő problémák közül a munkanélküliséget tartották a legsúlyosabbnak. Egyetértettek az önkormányzat arra irányuló erőfeszítésével, amelynek ered­ményeképpen a helyi ipari park­ban ezer új álláslehetőség léte­sült az elmúlt évben. A sajtótájékoztatón elhang­zott továbbá: Oroszlányban je­lenleg a Vértesi Erőmű Rt. to­vábbi sorsa érdekli legjobban az embereket, hiszen ettől mintegy ötezer bányász és erőműves dol­gozó jövője függ. - Ezért bizakodnak egyre többen a korszerűsítési program mielőbbi kormányzati jóvá­hagyásában - vélekedett Su­nyovszki Károly. A polgármester megemlítet­te: a város lakosságának opti­mizmusát jelzi, hogy a megkér­dezettek egy része szorgalmazta például a vasútépítést Mór és Székesfehérvár felé, valamint egy elkerülő út kialakítását, Fe­jér megye székhelye irányába. Magyar sörgyártók jó éve Budapest (mti)­­ Legalább a tavalyihoz hasonló, öt százalé­kos termelésnövekedésre szá­mít az idén is a magyar söripar. A múlt évben a magyar sörgyá­rak csaknem 7,3 millió hektoli­ter sört állítottak elő. Ez a meny­­nyiség az 1996-os szintnek felel meg, vagyis ismét növekedés­nek indult a sörfogyasztás. Biztos piaca van a csigának Az országban ezrek, Fejér megyében harminc-negyven család gyűjti Székesfehérvár (ptf)­­ Az országban ezrek, megyénk­ben csak mintegy harminc­negyven család gyűjti ilyen­kor az éti csigát. A profi csi­gavadászok elől nem fut el a szerencse, jó esetben akár 150-300 ezer forintot is ke­reshetnek egy-másfél hóna­pon belül. A gyűjtők túlzásba nem eshetnek, hiszen szigo­rúan ellenőrzi őket a környe­zetvédelmi minisztérium. Gyűjtjük az éti csigát, most is az engedélyezett 3000 tonnát, aminek az árbevétele - dr. Pacs István hazai vadászati szakértő közlése szerint - 2001-ben elér­heti az 1, azaz egymilliárd forin­tot. A külföld, főként a nyugat­európai országok - Németor­szág, Belgium, Svájc, Francia­­ország, újabban Görögország, Macedónia a legjobb vevőnk. Finom csemegének számít a fel­sorolt országokban, és jövőre is, de 10 év távlatában is vevőink akarnak maradni. Nem véletlen, hogy a Kárpát­medencében az utóbbi néhány éven belül megszigorították a gyűjtési feltételeket, és csak azoktól vásárolnak, akik hivata­losan is bejegyzésre kerültek az illetékes átvevő cégeknél. A csi­gapopuláció védelmében most a gyűjtési időt a korábbitól eltérő­en lerövidítették, mivel a csapa­dékosabb időjárás hatására, a Sárréten, a Mezőföld egyes te­rületein, a Bakony és a Vértes völgykatlanaiban gyorsabb volt­­a fejlődés, így május 15-ig lezá­rul a gyűjtés. A Környezetvé­delmi Minisztérium szigorúan ellenőrzi a gyűjtőket, a már fel­mért tenyésztelepeket, hiszen nem kevesebbről van szó, mint­hogy megőrizzük piaci lehető­ségeinket a jövőben is. Fejérben, ahol jó közepes ter­mőhelynek minősítették az utóbbi években a hegyek-völ­­gyek csigatermését, évente, így most is 30-40 család foglalkozik a gyűjtéssel. A megye részese­dése egyes számítások szerint elérheti 100-180 milliót is. A gyűjtők pénze azonban még mindig nem a legjobb, panasz­kodnak, egyes átvevők csak 60- 80 forintot fizetnek kilójáért, minőség szerint. Ez is számít, tudatják az önkormányzatok, mert falun mind többen kapcso­lódnak, szükségképpen ilyen és ehhez hasonló kereseti lehető­séghez. A tapasztalt, rutinos éti csigagyűjtők rövid egy-másfél hónapon belül 150-300 ezer fo­rintot is kereshetnek. A profi csigavadászok elől nem fut el a szerencse EU: MARAD A TAKARMÁNY­­TILALOM Berlin (mti) - Az Európai Unió azt tervezi, hogy további intéz­kedésig meghosszabbítja a hús- és csontliszt állati takarmány­ként történő felhasználásának tilalmát - közölte Franz Fischler az EU agrárbiztosa. - Nincs határidő - jelentette ki Fischler egy mezőgazdasági politikával foglalkozó berlini tanácskozáson hétfőn.­­ A tilal­mat addig kell fenntartani, amíg a megfelelő tudományos bizo­nyíték rendelkezésre nem áll, il­letve ameddig a szóban forgó ál­lati takarmányok állandó tilal­mával, vagy e tilalom feloldásá­val kapcsolatban végleges döntés nem születik. Az unió a szivacsos agysorvadás-járvány megfékezésére első lépésként hat hónapra tiltotta meg a hús- és csontliszt állati takarmányként való felhasználását. A határidő június végén járna le. Időközben az olasz kormány - május 4-i rendeletével - már enyhített a száj- és körömfájás­járvány miatt elrendelt import­­korlátozásain, így bizonyos fel­tételek mellett felújulhat a mar­haimport Franciaországból. Az­­egyelőre június 8-ig hatályos in­tézkedés meghatározza, hogy mely francia régiókból nem ér­kezhetnek továbbra sem marha­szállítmányok. Olaszország tavaly novem­berben tiltotta be a marha- és borjúimportot Franciaország­ból, ezt januárban feloldotta, majd márciusban a száj- és kö­römfájás miatt - más állatokra is kiterjesztve - újra elrendelte. SAP integrált vállalatirányítási rendszerek kis- és középvállalkozások számára. I

Next