Fejér Megyei Hírlap, 2001. július (46. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-17 / 165. szám

2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Árvíz utáni kárenyhítés Nyíregyháza (mti)­­ Ed­dig 906 millió 706 ezer fo­rint értékű kárenyhítési utalványt küldött ki az ár­víz sújtotta települések ag­rár­vállalkozóinak a Föld­művelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Hivatala. A szervezet hétfői, Nyíregyházán tar­tott sajtótájékoztatóján Lenti István hivatalvezető elmondta, hogy az 1 milli­árd 525 millió forint kár­enyhítési pénz csaknem kétharmadát utalták már ki. Miniszteréhez fordul a pártja Budapest (mti)­­ Az FKGP fővárosi elnöksége nyílt levélben fordult Von­­za András földművelés­­ügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, hogy - azonnali intézkedéseket sürgetve - felhívja a fi­gyelmet a kárpótlási árve­rések nyomán létrejött, megművelhetetlen méretű földbirtokok, az úgyneve­zett nadrágszíjparcellák tulajdonosainak problé­máira. Ezt Korányi Attilá­­né fővárosi kisgazda elnök jelentette be hétfőn. Bűnszövetség a vád Budapest (mti)­­ Szigo­rú biztonsági intézkedések mellett egy vádlott és több tanú meghallgatásával folytatódott hétfőn a Fővá­rosi Bíróságon az a bünte­tőper, amelyben Lakatos András harmadrendű vád­lottat az ügyészség 444. rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalással, továbbá közok­irat-hamisítással vádolja. Robbanás Kínában Peking (mti)­­ Robbanás történt hétfőn Kína észak­­nyugati részén egy illegá­lis robbanószerraktárban. 41 személy meghalt, 89 megsebesült. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a detonáció a Sanh­­szi tartománybeli Hengsan megyében történt egy ház­ban, ahol engedély nélkül tárolták a robbanószere­ket. A tulajdonos azért he­lyezte el testvére otthoná­ban a veszélyes anyagokat, mert a hatóságok bezárták a működési engedély nél­kül termelő műhelyét. KRÓNIKA Leállították a népszavazást Budapest (mti)­­ Az Or­szágos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén egyhan­gúlag úgy döntött, hogy megtagadja a Magyar Szo­cialista Párt aláírásgyűjtő mintapéldányának hitelesí­tését az új eljárásban. Az MSZP korábban négy kérdésben - a munkaidő meg­szervezése, a nyugdíjemelés módja, a hivatásos hadseregre való áttérés, valamint a közokta­tásban megszerezhető ingyenes középfokú nyelvvizsga tárgyá­ban­­ kezdeményezett népsza­vazást, és az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítésre nyújtották be az OVB-hez. Az OVB május 21 -én határozatával hitelesítette a benyújtott pél­dányt, ám a döntés ellen több kifogást nyújtottak be az Alkot­mánybírósághoz (AB). Az AB július 9-i döntésével megsemmisítette az OVB hatá­rozatát az MSZP által kezdemé­nyezett ügydöntő népszavazás ügyében, és új eljárás lefolytatá­sára kötelezte a testületet. Az Alkotmánybíróság állás­pontja szerint az aláírásgyűjtő íven több kérdés oly módon való szerepeltetése, hogy az ajánlási jogával élni kívánó választópol­gár azokra egyenként, külön­­külön nem tud egyértelmű választ adni, és egyben a kérdé­sek közül választani, az alkot­mány alapján a jogbiztonság érdekében megfogalmazott általános eljárási alapelvekkel is ütközik. Az ülésen jelen volt Vastagh Pál (MSZP) egykori igazság­ügyi miniszter, aki úgy nyilat­kozott, hogy az AB határozatá­nak megfelelően a kezdeménye­zést megismétlik. A szocialista politikus szólt arról: négy külön gyűjtőíven, amint a törvényes feltételek adottak lesznek, ismé­telten beterjesztik az OVB-hez a népszavazásra szánt kérdése­ket. Hozzátette: gondolkodnak azon, hogy változtatnak-e a kér­déseken, mivel szeretnék még világosabbá tenni a kezdemé­nyezők szándékát. Szavaz a választási bizottság, balról Máté Gábor, az OVB elnöke mti-fotó: Rózsahegyi Tibor Adókedvezmény 2002-től (Folytatás az 1. oldalról.) Ősszel kerülhet sor a nyugdí­jak adómentességét garantáló törvény módosítására is. Az újabb nyugdíjreformcsomag­ban megszüntetnék a pályakez­dők kötelező magán-nyugdíj­pénztári tagságát és felülvizs­gálják az eddig nyújtott állami garanciák feltételeit is. A módosítás szerint a mint­egy 300 ezer munkavállaló nyugdíjas adóalapjába 2002-től nem kell beszámítani a nyugdí­jat. Ugyancsak ősszel kerül a parlament elé a családi gazdasá­gok kedvezményeit növelő, illetve a lakástámogatási rend­szer módosítására vonatkozó előterjesztés, amit a tárca a Gazdasági Minisztériummal közösen állít össze. Az elkép­zelések szerint a lakáscélú meg­takarítások a jövőben magasabb adókedvezményt élveznének, és javítanának a használt lakások vásárlásához igényelt hitelek feltételein is. A sávszélesítéssel kapcsolat­ban a miniszter hangsúlyozta, hogy hosszú távon valamennyi vállalkozás számára megmutat­koznak a lépés kedvező hatásai. A Pénzügyminisztérium ugyan­akkor olyan javaslatokat is vizs­gál, amelyek segítik a sávszéle­sítés miatt romló jövedelmező­ségű vállalkozások versenyké­pességének növelését. Ez azonban csak az állami támoga­tásokról szóló rendelkezésekkel összhangban történhet. Varga Mihály megerősítette, hogy a PM továbbra is 5 száza­lék körüli gazdasági növeke­désre számít az idén. Tevékenyen telt az első nap az egyházak a termőföldért? Budapest (mti)­­ Az Európai Fizikai Társaság nemzetközi nagyenergiás konferenciáján az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem TTK lágymányosi épületében részt vett és beszédet mondott Pálinkás József tegnap hivatalba lépett oktatási mi­niszter. A képen: Pálinkás József (balról) és prof. Martial Duc­­ley, az Európai Fizikai Társaság elnöke Fotó: Soós Lajos Budapest (mti)­­ A magyaror­szági történelmi egyházak még nem kapták meg a Független Kisgazdapárt azon levelét, amelyben a párt vezetői a törté­nelmi egyházak és a zsidó fele­kezet segítségét kérik a termő­föld védelme érdekében augusztus 15-ére szervezett országos könyörgés megtartásá­hoz - derült ki az egyházi veze­tők hétfői válaszaiból. A katolikus, a református és az evangélikus egyház, a szerze­tesrendek, illetve a zsidó feleke­zet vezetőihez címzett levelet Torgyán József, az FKGP országos elnöke, melyet G. Nagyné Maczó Ágnes országos alelnök és Gyimóthy Géza országos főtitkár írt alá. Nastase kitért a találkozó elől Bukarest (mti)­­ Adrian Nas­tase román miniszterelnök nem tud eleget tenni a tusnádfürdői nyári szabadegyetemre szóló meghívásnak, mivel a magyar státustörvény vitája lehűtötte Bukarest és Budapest kapcsola­tait - írta hétfői számában a Curentul című román napilap. A lap a román miniszterelnöki hivatalhoz közel álló forrásokat idézett, amelyek szerint az a tény, hogy a szabadegyetemre meghívást kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, kelle­metlen helyzetbe hozta a román kormányfőt. A státustörvény kérdésében keletkezett diplo­máciai konfliktus kezdete óta a két miniszterelnök hivatalosan nem találkozott, így Adrian Nastase számára lehetetlen, hogy Orbán Viktorral a Tusnád­­fürdőn tartandó szabadegyete­men és ne Bukarestben, a Victo­ria palotában (a miniszterelnöki hivatalban) találkozzon. Felvetődött Jasszer Arafat utódlása Abu Dzabi (mti)­­ Jasszer Arafat állítólag beleegyezett olyan palesztin nemzeti egy­ségkormány megalakításá­ba, amelyben helyet kapná­nak az ellenzékben lévő erők, köztük a Hamász és az Iszlám Dzsihád mozga­lom képviselői is. Legalábbis így nyilatkozott az ITAR-TASZSZ szerint Mo­hamed Dahlan, aki a Gázai öve­zetben működő palesztin elhárí­tást vezeti. Az Abu Dzabiból keltezett orosz hírügynökségi jelentés a belbiztonsági szolgá­lat ezredesétől azt is idézi, hogy Arafat az iszlám szélsőségesek­nek két minisztériumi posztot ajánlott a palesztin nemzeti kor­mányzatban. Dahlan légből ka­pottnak minősítette azokat a hí­reszteléseket, amelyek szerint ő és Dzsibril Radzsub ezredes úgy tekinthető, mint „Arafat leendő utódja”. Dzsibril Radzsub, a palesztin biztonsági szolgálat nyugati parti főnöke hétfőn felszólította a harcos palesztin szervezetek tagjait, hogy mindennemű tá­madást szüntessenek be Izrael területén belül. 2001. július 17., KEDD Bushtól védik a föld klímáját Bonn (mti)­­ Egy maszkot és George W. Bush amerikai el­nök ellenes fejfedőt viselő férfi tüntet Bonnban július 16-án, amikor 180 ország küldöttei­nek részvételével megkezdő­dött a nemzetközi klímavédel­mi értekezlet 11 napos ülése. Az 1997-ben Kiotóban össze­hívott nemzetközi fórum célja a Föld légkörébe juttatott ká­ros, üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozása. Bush elutasítja a globális fel­­melegedés megfékezését, vala­mint a veszélyes anyagok ki­bocsátásának mérséklését cél­zó kiotói egyezményt, amely­nek ratifikálására a napokban kerül sor Hivatalosan is jó szomszédok Orosz-kínai barátsági szerződést írtak alá Moszkva (mti)­­ Húsz évre szóló orosz-kínai jószomszéd­sági, barátsági és együttműkö­dési szerződést írt alá hétfőn a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz és Csiang Cö-min kínai államfő, akik tárgyalásaik után közös nyilatkozatban is állást foglaltak nemzetközi kérdések­ről. Az orosz-kínai barátsági szerződés több mint húsz fejeze­te inkább csak elviekben hatá­rozza meg Moszkva és Peking viszonyát az új évszázad elején, különösebb gyakorlati kötele­zettségek nélkül, de ez nem von le semmit jelentőségéből: ilyen szintű politikai dokumentumot a kínai vezetés csak Oroszor­szággal írt alá, s a szerződés ki­dolgozását éppen Peking szor­galmazta. Figyelemre méltó módon a felek most először fo­galmazták meg, hogy nincsenek területi követeléseik egymással szemben, s folytatják az egyez­tetéseket a még nyitott határkér­désekben. Moszkva (mti) - Vlagyimir Putyin orosz elnök (jobbról) és­­ négynapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Csiang Cö-min kínai elnök megöleli egymást a moszkva Kremlben július 16-án Bombahatástalanító akciók az agráriumban SZDSZ: blöff a családi gazdaságok megsegítésére tett ígéret Budapest (mti) - A Szabad Demokraták Szövetsége szerint nem javítja a haté­konyságot az agráriumban, hogy a kormány protekcio­nista támogatáspolitikát érvényesít. Kis Zoltán szabad demokrata parlamenti képviselő hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón blöffnek nevezte a családi gaz­daságok megsegítésére tett kor­mányzati ígéretet. Véleménye szerint annak alapjai szakmai­lag megalapozatlanok. Az ellen­zéki párt - programja szerint - olyan adó- és támogatáspoliti­kát folytatna, amely megteremti az agrárgazdaság korszerűsíté­sének, versenyképességének alapjait. Az SZDSZ havi ötezer forint támogatást adna minden foglalkoztatott után. Kis Zoltán megjegyezte: 1998-ban az agráriumban különböző bombahatástalanító akciók indultak el, sajnálatos módon azonban ezeket „nem tűzszerészekre bízták, hanem kleptomán piromániásokra. Mint mondta, korábban ma jelezték a visszaéléseket, és a ügyben a legfőbb ügyészhez­­ fordultak. Emlékeztetett: a kár­pótláskor a földek háromnegye részét olyanok szerezték meg akik nem kívánják azt művelni - Ez a kör bérbe adta a földe esetenként külföldieknek fűzte hozzá. Kis Zoltán úg vélekedett, hogy ez önmagába nem baj, az viszont igen, hogy magyar parasztnak nincs lehető­sége arra, hogy földhöz jusson

Next