Fejér Megyei Hírlap, 2001. július (46. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-21 / 169. szám
16 rlPI'llPCgP FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 2001. július 21. szombatit l Utg ifjúság A lépcsőn felfelé... Olykor előfordul, hogy Székesfehérvár - vagy Fejér megye - egyik zenekarának sikerül elérnie valamit a céljaiból. Ilyenkor nincs nagyobb boldogság, minthogy megosszák élményeiket másokkal - leginkább zenésztársaikkal. Vannak, akik velük örülnek, s vannak, akik kevésbé, hiszen a zenészvilágban sem könnyebb érvényesülni, mint máshol. Sőt. Az irigyek egy ideig értetlenkednek, majd minden visszatér az eredeti kerékvágásba. Az tény, hogy roppant sok tehetséges jó zenét játszó együttes él s próbálkozik körülöttünk, akiknek mi annyiban tudunk segíteni, hogy helyet, fórumot biztosítunk ezen az oldalon. Többször előfordult már, hogy a Kilátóban jelent meg írás róluk először, s kezdtek el irántuk érdeklődni a szervezők. S voltak, vannak olyanok is (ők vannak többen), akik önerőből küzdötték fel magukat egy bizonyos szintre. S mi fejlődésüket, sikereiket osztjuk meg veletek.str- Marilyn Manson új filmzenét készít Marilyn Manson, a „shockrock” amerikai fenegyereke ismét hallat magáról. Na nem kell holmi szörnyűséges mutatványra gondolni - merthogy általában valami ilyesmivel riogatja az embereket. A sztár megkapta a készülő Jack The Ripper című film zenéjének az elkészítési jogát. A producerek állítólag az új filmhez már kész hanganyaggal is rendelkeztek, de amikor Manson felettébb különleges és érdekes ételteivel előállt, az illetékesek úgy gondolták, hogy nem lenne szabad kihagyni egy ilyen lehetőséget, így hát az előző filmzene elkészítőjét, mondhatni kirúgták, s helyette a rockerrel írtak alá szerződést. Manson egyébként holnap Portóban lép fel, majd augusztus 29-én Jugoszláviában, Ljubljanában ad koncertet, ami nincs is olyan messze. Az amerikai rocker hamarosan a közelben ad koncertet ★ Ördögi rock and roll ★ Egy lemez angol nyelven, magyar és francia tagokkal Valóban nemzetközinek mondható zenekart mutathatunk be nektek, hiszen a Suckerstarz egy magyar - azaz székesfehérvári, valamint két francia tagot foglal magába. A srácok - hogy stílusos legyen - kizárólag angol nyelven írják szövegeiket. Ismét beszámolhatunk egy - részben - székesfehérvári zenekar megalakulásáról. A Suckerstarz nevet viselő banda tavaly nyáron döntött úgy, hogy közösen próbálják meghódítani a világot, vagyis inkább „csak” Európát. Az együttes egyik tagja, Blondie Suckerstar Székesfehérváron él, Stuffy és Pam Pam Suckerstar pedig Franciaországban, Párizsban. Nemrégiben készült el(27+42)36+540/ ,7+234 címet viselő kislemezük egy székesfehérvári zenestúdióban. Aki veszi a fáradságot, és kiszámítja az összeget, az csodálkozhat, hiszen 666 jön ki eredményül. A számra a magyarázat mégsem olyan sátáni, mint ahogy az elsőre tűnik. Igazából poénnak szántuk ezt a dolgot. Régen, amikor bejött a rock 'n roll, az emberek azt hitték, hogy ez az ördög zenéje. Elvisről pedig úgy gondolták, hogy ő maga az ördög, ahogyan tekeri a csípőjét a színpadon - meséli Blondie. A Suckerstarz glam punk-os garázs rock and roll-t játszik, ami azt jelenti - mármint a garázs - hogy az anyagot élőben vették fel, és nem „keverték”, „polírozták” agyon. Számukra az „élő” kifejezés nagyon fontos momentum. A kislemezen kizárólag angol dalok találhatóak tekintettel arra, hogy Európa-szerte szeretnék megszerettetni nótáikat a közönséggel. A You gotta know, a Hi-fi action, a Sick 76, a Lets make riot, a Gotta go saját számok felvételein, valamint a Hanoi Rocks Malibu Beach című feldolgozásán vendégzenészek is részt vettek. Itt volt például más zenészbarátok is. Az együttes a napokban kapta meg a jó hírt, mely szerint egy japán kiadó szívesen felkarolná őket. A kemény munka tehát kezd beérni, hiszen Európaszerte rengeteg helyen megjelentek már fanzinekben, úgy mint Angliában, Svédországban, Franciaországban. Hamarosan olasz és spanyol glamfanzinek oldalán is olvashatóak lesznek a róluk szóló - eleddig csak pozitív - kritikák és hírek. A kislemezt november táján adják ki, a nagylemezt pedig jövő év elején, egy Blondie feldolgozással fűszerezve (Die young stay pretty). Nemsokára egy Rock and roll revolution című Japánban megjelenő válogatáslemezen is hallhatóak lesznek, mégpedig nem is akármilyen együttesek - pl. az Electric Frankenstein, a Streetwalking Cheetas, vagy a Hellride - társaságában. Ha te is szívesen megismerkednél velük, akkor az interneten olvashatsz róluk a geocities.com/suckerstarz címen. Intergalactic Megahello A sajtóbemutatón egy élő oroszlán volt a „díszvendég” Amikor 1999-ben a Kiru Gotta Humble névre hallgató zenekar feloszlott, Mohai Tamás, Tátrai Tibor és Jamie Winchester - akik több alkalommal is vendégszerepeltek az említett együttes koncertjein - Szappanos György basszusgitárossal közösen úgy döntöttek, hogy Boomboom néven új zenekart alapítanak, és együtt folytatják útjukat a zene világában. A későbbiek folyamán aztán csatlakozott hozzájuk Borlai Gergő is, aki már tizenéves kora óta elismert zenészek mögött dalolt. A banda rhythm 'n blues dalokat játszik, s állításuk szerint koncertjeik kivétel nélkül mind teltházasak voltak. Majd újabb feldolgozások következtek repertoárjukban. Ilyen volt például a Hard to handle, a Mustang Sally, a Help the poor vagy a Little Wing. Az első nagylemez felvételei egy tavalyi koncerten kerültek rögzítésre. Ez az album kizárólag feldolgozásokat tartalmaz, s eljutott külföldre is. Időközben persze a saját dalok írásának is eljött az ideje, amlyeket a közönség is jól fogadott. A Boomboom a „modern rock” jegyeit viseli magán, melyben az ének (Jamie Winchester), a három gitár (Mohai, Tátrai, Jamie), a basszus (Szappanos) és a dob (Borlai) kitűnő összecsiszolódása hallható a legújabb albumon. „Játékuk egyedi, magával ragadó és megismételhetetlen” - állítja a kiadó. A fentiekben említett lemez az Intergalactic Megalhello címet kapta, amely már egy hónapja kapható a boltokban. A sajtóbemutató is nagyot durrant, hiszen nem akármivel rukkoltak elő a szervezők erre a napra. Egy élő oroszlán volt a díszvendég, ami egyesek számára vonzó, másokra pedig elrémítő hatással volt.str- A Boomboom múlt hónapban új lemezzel rukkolt elő a pop-rock kedvelői számára Kedves ifjú olvasóink! Köszönjük leveleiteket, Bayer Péternek pedig verseit, aki most először gépelte le írásait, hogy el tudjuk olvasni azokat... Ti is írjatok nekünk, a Székesfehérvár, 8002 Honvéd u. 8. szám alá, vagy a szerk@fmk.pk.hu interneteimre, vagy keressetek minket a 221542-722-es telefonszámon! Üdvözlettel: S. Töttő Rita Punk klasszikusok CD-n A Ramones: Anthology című lemeze ugyan nem újdonság, hiszen a zenekar teljes munkásságát felölelő válogatásáról van szó, azonban 2001- es kiadását az énekes Joey Ramone halála tette sajnálatos módon aktuálissá. Hey Holets go-a mára már klasszikussá vált mondattal indul a 2 cd-s 58 dalt tartalmazó lemez, majd egymás után jönnek a 2 percnél alig hoszabb punk „himnuszok”. Itt van például a Beat on the brat (a Beatrice által annak idején Üss a kötökre címmel játszott dal eredetije), és számos más punk-klasszikus. Az amerikai együttes mindig is az egyszerűségre törekedett, ugyanakkor minden dalukban ott van az egyéni íz, amit Joey cinikus humorral fűszerezett szövegei, a fogós dalok, mely életérzéshez szorosan kapcsolódik a farmer, tomacsuka, bőrdzsekiből álló „egyenruha”. Akit kicsit is érdekel, honnan indult a punk zene, és fel akar dobódni, az hallgassa meg ezt a lemezt. Mert ez a CD bizony szórakoztat.