Fejér Megyei Hírlap, 2006. április (51. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Jövőre megépül az ivóvízvezeték Siófok (kk) A Velencei-tó északi parti településein szűkös az ivóvízkapacitás, de változás várható. Lapunkban többször foglalkoztunk már a tó északi partján lévő három település - Pákozd, Sukoró és Nadap - ivóvízellátásának gondjaival. A vezeték szűkös kapacitása, a hidraulikai viszonyok miatt előfordul nyomáscsökkenés, időszakos vízhiány, valamint ez az állapot gátja a fejlődésnek is. A Dunántúli Regionális Vízmű Rt. vezérigazgatóhelyettese, Májer József kérdésünkre részletesen elmondta, hogy a rákhegyi és a velencei vízműrendszert összekötő távvezeték oldaná meg a problémát, valamint lehetőséget adna az elosztóhálózat bővítésére. A társaság elkészíttette a vízjogi engedélyezési tervdokumentációt, beszerezte a vízjogi létesítési engedélyt. A távvezeték kiépítésével 1100 állandó, 50 idényes és 50 közületi bekötés várható. Évente ezzel 160-170 ezer köbméterrel növekedhet meg az értékesített ivóvíz mennyisége. A vezeték kivitelezésének várható ideje jövő év első negyedéve, az előkalkulált érték meghaladja a 700 millió forintot. A vezeték Rákhegyről érkezve csatlakozik a Császárvíznél a Velencei-tavi vízpótló rendszerhez, onnan húzódik tovább a bekötővezeték a pákozdi gerinchez. A vezetéképítéssel egyidőben át kell alakítani a meglévő létesítményeket, az üzemirányító berendezéseket pedig bővíteni szükséges. Tavaszcsalogató szerenád címen programot rendeztek tegnap délután a székesfehérvári időskorúak otthonának lakói számára a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának másodéves általános szociális munkás hallgatói KRÓNIKA A horgászok féltik a csónakkikötőket is A szerződést még nem fogadták el, de hamarosan tárgyalják Gárdony (kk) A testületi ülésre meglepően sok horgász érkezett, köztük egy feleség is. Mindnyájan féltik a csónakkikötőt, ahonnan sokan évtizedek óta indulnak kedvenc időtöltésüknek hódolni. Az ülésen több napirendi pont is téma volt, de ami a kedélyeket ezen a napon leginkább borzolta, az a bizonyos szerződéstervezet, amit egyelőre egyik előzetesen tárgyaló bizottság sem fogadott el. Az önkormányzat a hét csónakkikötőt szeretné átadni bérleményként valakinek, egy cégnek. A többek által kifogásolt szerződés szerint a bérlő elektromos kishajókat üzemeltetne a Velencei-tavon, ezekre használná fel az általa A horgászok védik saját, „őshonos", fizetett jogaikat kiválasztott kikötőt. Először mind a hétről szó volt, a keddi ülésen már csak kettőre csökkent a megigényelt vízi parkolók száma. A bizottságok kifogásait is hosszú lenne felsorolni, a horgászoké is két írott oldalon fér el. Lényege, ha a város 30 évre bérbe adná a kikötőket, aggódnak, elveszthetnék a lehetőségét annak, hogy a kikötőben helyezzék vízre, tárolják csónakjaikat, esetleg csak borsos áron tehetnék meg. Igaz, hogy két éve nem fizetnek díjat, mivel a város nem szerezte meg a kikötők engedélyét, egyszerűbb volt veszteglőhellyé minősíteni azokat, ezért pedig nem jár díj. Szabó István és Máté József, de a többi horgász is lépéseket tesz, ügyvédhez fordulnak, kifogásaikat átadták az egyik képviselőnek, védik a kikötőket, valamint arra is kíváncsiak, hogy az évtizedeken át befizetett bérleti díjakból miért nem lehetett medret kotorni, partfalat rendbe tenni? Az utolsó „fizetős” évben csónakonként 6500 forint volt az éves díj. Mészáros Zoltán, a Városgazdálkodási és Turisztikai Rt. ügyvezetője ehhez hozzáfűzte, nem volt teljesen kihasználva a hét kikötő, a bérleti díjakból származó árbevétel 2003-ban 3 millió 17 ezer forint volt. Elmondta még, hogy ez év áprilisában várhatóan négy kikötőnek már lesz engedélye, de előtte el kell végezni néhány kötelező feladatot ezeken a helyeken. Az illusztráción pihenő csónakok mit sem tudnak a miattuk is dúló vitáról, horgászokat várnak Szent György hava bolondos és A képviselők előtt viharos lesz ezen a tavaszon is De tudtuk-e vajon, hogy a György név azt jelenti, földműves Székesfehérvár (ptf) A szeszélyes április nem hazudtolja meg magát, az idén is rakoncátlan, változékony lesz. A hónap elején több csapadék, kevesebb napsütés várható - mondja a meteorológus. Szent György hava a legbolondosabb hónapja az évnek. De milyen lesz 2006 áprilisa? Változékonyabb, rakoncátlanabb, mint bármikor lehetett? Erre kértünk választ Németh Lajos meteorológustól, és arra, hogy legyőzhetjük-e majd az időjárás változásait, miként Szent György lovag a gonoszt, a sárkányt. Az időjárást aligha lehet embernek legyőzni. Április olyan lesz, mint lenni szokott, változékony. Talán az átlagnál is változékonyabb, de az előrejelzés szerint április 10- éig sok csapadék várható, kevesebb napsütés, mint szeretnénk - válaszolta. Megtudtuk azt is tőle, hogy a Kárpát-medence lakói szerencsések azáltal, hogy a fagyok, az északi hatások elkerülnek bennünket. Nem úgy, mint például 2002. április 7- én hajnalban, amikor mínusz 11 C-fokot mértek. Szegeden 1939. április 8-án plusz 30 Celsius-fokot mutattak a hőmérők. Most a tíz napra szóló előrejelzés szerint sem egyik, se a másik nem veszélyeztet bennünket. A meteorológus nem vigaszképpen, de elmondotta, a műholdról kikövetkeztethető, hogy fagy nélküliek leszünk, ugyanakkor kevesebb napsütésben lehet részünk, mint azt szeretnénk. A nappali hőmérsékletek 15-18 C-fok körül alakulnak, de nem érik el a 20 Celsius-fokot. A böjti szelek sem maradnak el, hol erősebb, hol gyengébb széllökések várhatóak. Ami a szántóvetőket, a kertészeket illeti, gyorsítaniuk kell, a tél három héttel tovább tartott, mint megszoktuk. A természet azonban soha sem hagyta cserben az embert, behozza a lemaradást. Most is így lesz. Németh Lajos székesfehérvári anyósa a kerti borsót már elvetette, a zöldséget és a sárgarépát is. És kérte az esőt is, mert az ágyások felszíne megcserepesedett. A 4-5 milliméter csapadékkal, ami az utóbbi napokban Fehérváron hullott, ezt a gondot megoldotta György lovag, aki neve szerint: földműves. Ha esik, ha fúj, a tavasz azért már megérkezett: kinyílt az ibolya Mór(bkl) - Eredményesen zárult az önkormányzat a kórház és a rendelőintézet gazdasági igazgatói posztjára kiírt pályázata. A képviselők tájékozódtak egy ügyvédi vizsgálatról is. A Petőfi iskola Wekerle utcai épületének kiváltásához, valamint a kórház és rendelőintézet felújításához is pályázik a móri önkormányzat 2007-es címzett támogatásra - határozott a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A 15 százalékos önrész gyanánt az önkormányzat 2007. és 2009. között az előbbire mintegy 54 millió forintot, utóbbira öszszesen 221 millió forintot különít majd el. A grémium - zárt ülés keretében - a poszt betöltésére kiírt pályázat eredményeként az intézmény dolgozóját, Nagy Beátát nevezte ki a Móri Városi Kórház-Rendelőintézet gazdasági igazgatójának - tájékoztatta lapunkat Német Ilné Parajdi Cecília, a polgármesteri hivatal szóvivője. A képviselők, akik korábban összesen 1,5 millió forintos támogatást szavaztak meg a történelmi egyházaknak, a csütörtöki ülésen elbírálták a civil szervezetek igényeit is. A 32 kérelmező közül 24 szervezet részesül az idén támogatásban: a 6,5 milliós keretből 2,15 milliót szavaztak meg a móri fúvószenekar, 800 ezret a polgárőr egyesület és 600 ezret a hegyközség számára. A többiek - így például a tánccsoportok, a mentős alapítvány, a városvédők és a borbarát hölgyek - 50 és 200 ezer forint közötti támogatásban részesülnek. A képviselő-testület zárt ülésen foglalkozott egy, a volt szovjet laktanya területén található ingatlannal kapcsolatos ügyvédi vizsgálat megállapításaival. Az önkormányzat által eladott ingatlanon - mint az később kiderült - az alépítményt ténylegesen nem bontották el, és ezért a vevő bírósághoz kíván fordulni - tudtuk meg a szóvivőtől. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Rendhagyó zenés est Martonvásár (kk) - „Az igazat mondd, ne csak a valódit” címmel rendhagyó zenés estet rendeznek a Beethoven iskolában április 3-án, 19 órakor. A XX. század Istenkereső költőinek műveiből Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész ad elő, közreműködik Négyessy Katalin gordonkaművész. Szirénapróbát tartanak Paks (psz) A Paksi Atomerőmű Rt. 30 kilométeres zónahatárában a lakossági tájékoztató és riasztó rendszer működőképességét ellenőrzik, így április 3-án 13 órakor Alap. Alsószentiván, Cece. Előszállás. Nagykarácsony. Sáregres és Vajta területén csökkentett üzemidejű szirénapróbát tartanak. Népdalkörök találkozója Pákozd (kk) - A népdalgyűjtő Bartók Bélára emlékeznek a ma 14 órakor kezdődő nemzetiségi népdalkör találkozón a művelődési házban. A kilencedik alkalomra Bajról. Bakonycsernyéről. Bakonynánáról. Csákvárról. Érdről. Hévízgyörkről. Inárcsról. Isztimérről. Pázmándról. Pusztavámról. Székesfehérvárról. Ujbarokról és Zámolyról várnak együtteseket. A program népzenei szaktanácsadója Wakler Anna népdalénekes. Regionális fesztivál Szabadbattyán (w) A Falvak Kultúrájáért Alapítvány, a megyei és székesfehérvári nyugdíjasok baráti szövetsége, valamint az ÁMK művelődési háza ma. 10 órától rendezi meg a közép-dunántúli regionális fesztivált. A szimpóziumon a közművelődésről és az életminőségről, a lokális és regionális élettérről esik szó, a körzetben élő nyugdíjasok gálaműsora 14 órakor kezdődik. A fesztivál részeként kerül sor a környékbeli iskolások szellemi és ügyességi honvédelmi csapatversenyére, melynek helyszínei között a Kula-torony és a Cifrakert is szerepel. Önhibájukon kívül Enying (w)- A város - a költségvetés működési hiánya miatt - idén is benyújtja pályázatát az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben levő önkormányzatok támogatására.