Fejér Megyei Hírlap, 2007. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-05 / 129. szám

[007. JÚNIUS 5., KEDD A fehérvári Tolnai óvodába járó gyermekek vállalkozó kedvű anyukái, apukái és óvó néniéi összegyűltek egy verőfényes szombat reggel, lefesteni az óvoda kerítését. A kerítés hossza azt mutatja, hogy még több alkalom szükséges a befejezésé­hez, de a lelkesedés és a segítő szándék adott Előadás az iszlámról Székesfehérvár (kk)­­ A világvallásokról szerve­zett előadássorozatot az Alternativa mozgássé­rült egyesület. A sorozatban az érdeklő­dők megismerkedhettek a zsi­dó vallással, a buddizmussal, június 6-án 18 órakor az Öreg­hegyi Közösségi Házban az iszlám lesz a téma. Mit jelent az iszlám elnevezés, kik a muszlimok, az iszlám a min­­denapi életben, mecsetek, za­rándokhelyek, és hasonló ér­dekes információk hangzanak majd el az előadáson. Rosto­­ványi Zsolt professzor lesz a vendég, akitől az előadás után lehet kérdezni, alkalom nyílik a kötetlen beszélgetésre is. A sorozatnak ez a harma­dik előadása, amelyet „Ismerj meg, hogy elfogadhass!”cím­mel indított útjára az Alterna­tíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület. Az ismeretterjesz­tő kultúrtörténeti program ne­gyedik előadása egy későbbi időpontban a kereszténység kialakulásáról, elterjedéséről, a képzőművészetben betöltött szerepéről szól majd. KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK Krónika Hatvanöt esztendővel ez­előtt, ezen a napon született Budapesten Almási Éva Kos­suth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és ki­váló művész, Örökös Tag a Halhatatlanok Társaságában. Először amatőrként lépett színpadra a Petőfi Színház­ban. A Színi Akadémia elvég­zése után 1965-ben a József Attila Színház tagja lett. Majd 1969-től a Madásch Színház, 1987-től pedig a Vígszínház tagja. Sokoldalú, magas fokú muzikalitással és mozgáskul­túrával rendelkező művész, aki hitelesen tolmácsol pszi­chológiai igényű jellemsze­reket is. Főbb szerepeiből: Polly (Brecht-Weill: Koldus­opera); Lány (Karinthy Fe­renc: Gellérthegyi álmok); Lady Milford (Schiller: Ármány és szerelem); Eszter (Presser G.-Déry T.: Képzelt riport egy amerikai popfesz­tiválról). ÜGYELET Orvosi ügyelet: (Szivár, Sere­gélyesi u. 17.) 19-től 7-ig. Városi felnőtt, tel.: 501-404; gyermek: 501-405. Városkörnyéki ügyelet: 501-220. Fogorvosi ügyelet: 502-140. Mór, Táncsics M. u. 25 sz. alatt (volt véradó épülete) vehető igény­be, 169 8-ig. T.: 400-544. Velen­cén, (Tópart 34.), h-p.: 17-7-ig. T.: 472-242. Sárvíz kistérségi központi ügyelet: (Aba, Kálóz, Sárke­­resz­túr, Sárosd, Sárszentágota, So­­ponya). Aba, Béke tér 2., Zöldház orvosi rendelő. Tel.: 593-010. H-p.: 16-8-ig, munkaszüneti na­pon utolsó munkanap 16-tól első munkanap 8-ig. Sürgősségi Fogamzásgátlás (0-24-ig): 60-55-66-66. Ügyeletes gyógyszertár: Szivár, József A. u. 2. T.: 502-700. Mór: Szent György gyógy­szertár (Köztársaság tér I.) min­den hó 1-10-éig. Zsálya patika (Táncsics u. 19/A) 11-étől a hónap végéig. Kivétel a hónap utolsó hét­végéje, amikor a Szent Rókus pa­tika (Wekerle S. u. 31.) ügyel. Bicske: páros héten az Arany Sas gyógyszertár, páratlan héten az Oroszlán gyógyszertár. Állatkórház: (Szivár, Homok­sor 7.). Tel.: 330-754. Szivári gyepmester: 30-300-4426. Vidéki gyepmester: 30-215-8100. Hé­rosz Állatotthon: (Szivár, T­akaró­dé u. 5.). Ny.: 14—17-ig. Tel.: 379- 374. Állatvédők: Tel.: 323-093, csütörtök 9-11-ig, szerda 13-15- ig, péntek 8-12 és 13—15-ig. Székesfehérvári Városi Bíróság: hétfő, kedd, csütörtök 9-11-ig, ügyvédek számára 8-9-ig, szerda 13—15-ig, péntek ügyfélfogadás és panasznap 8-12-ig és 13-15 óra között. Dunaújvárosi Városi Bí­róság: hétfő, kedd, csütörtök 9—12-ig, szerda 13—15-ig, péntek ügyfélfogadás és panasznap 8-12 és 13-15 óra között. Sárbogárdi Városi Bíróság: hétfő, kedd, csü­törtök, péntek 9-11 -ig, szerda ügy­­félfogadás és panasznap 8-12 és 13-15 óra. Bicskei Városi Bíró­ság: h.­k. 9-11-ig, cs. 13-15-ig, p. 9-11-ig, szerda ügyfélfogadás és panasznap 9- 12 és 13—15 óra kö­zött. Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság: hétfő-kedd 9-11-ig, ügyvédek számára 8-9-ig, szerda 13—15-ig, csütörtök-péntek 9—11 - ig, ügyvédek számára 8-9-ig. Székesfehérvári polgármeste­ri hivatal, ügyfélfogadás: hétfő: 13—15-ig, sze.: 8-12-ig, 13—18-ig, p.: 8-12-ig. Ügyfélszolgálati iro­da: h., k. és cs.: 8—16-ig, sze.: 8—18-ig, p.: 8-12-ig. Okmányiro­da: h.: 13—16-ig, k. és cs.: 8-12 és 13—16-ig, sze.: 8-12 és 13—18 (a 17-ig érkező ügyfeleknek), p.: 8-12 (a 11-ig érkező ügyfeleknek). Közép-dunántúli Regonális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, (Szivár, József A. u. 42.) Ügyfél­­fogadás: b.­k., csüt.: 8-12-ig, sze. 8-16-ig. Tel.: 517-400. VÁROSVÉDŐK Városszépítő és -védő Egyesü­let (Szfvár, Városház tér 2., fsz. 4.). Sze.: 15—17-ig, p.: 9-12-ig, 537-206. Gaja Környezetvédő Egyesü­let (Szfvár, Petőfi Sándor u. 5., t./fax/rögzítő: 503-428. E-mail: gaja@axelero.hu, gaja@zpok.hu). Környezeti tanácsadó iroda: h-sze., cs.: 9—16-ig, k.: 12—17-ig, p.: 9-13 óráig. TANÁCSADÁS Telefonos lelkisegély-szolgá­lat: 19—6-ig. Tel.: 80-505-517. Fiatalok Anonim Lelkisegély­­szolgálata: (16— 18.30-ig). Tel.: 80-505-005. Karitász Rév Szenvedélybe­teg-segítő Szolgálat: (Személye­sen: hétfő-csütörtök: 9—17-ig, p.: 9— 14-ig; Szivár, Móri u. 20.), tele­­fon/fax: 506-606,506-607. Ifjúsági Információs és Ta­nácsadó Iroda Sziti: (Székesfe­hérvár, III. Béla király tér 1.), b-p.: 10- 18-ig. 504-201. Családvédelmi szolgálat: (Székesfehérvár, Mátyás király körút 13., I. em. (ÁNTSZ Városi Intézete. Tanácsadás: hétfő, szer­da, csütörtök: 9-15.30-ig, kedd: 9—14-ig, péntek: 9—12.30-ig, tel.: 314-090, 511-720, 30-9563-423. (Kérik a telefonos bejelentkezést.) Családsegítő központ: (Sütő u. 12.) ügyfélfogadás: h., sz., cs.: 8-16; k: 12-16; p. 8-13. Telefon: (22) 312-502, telefon/fax: 329- 568. Gyermekjóléti szolgálat: (Tolnai u. 10.), ügyfélfogadás: h., sz., cs.: 8-16, p.: 8-13. Telefon/ fax: (22) 332-058. Iskoláknak nyitott tanácsadó: kedd 14.15.30-ig. Minden hó első szerdáján zárva. T.: 316-466 és 316-467/7. m. T.: 30-9563-423. Civil Szervezetek Fejér Me­gyei Szövetsége, Civil Szolgáltató Központ, tanácsadó iroda (Szé­kesfehérvár, III. Béla király tér 1.). Ügyfélfogadás: hétfő-szerda, pén­tek: 7.30-16.30-ig; kedd, cs.: 7.30-18-ig. Tel.: 506-187. Fax: 506-186. E-mail: civil@ cisz.hu, honlap: www.cisz.net.hu Első lakáshoz jutók informá­ciós irodája: (Szivár, Sziget u. 39.). Szerda: 15-18-ig, a Székesfe­hérvári Nagycsaládosok Egyesüle­tének irodájában. Szerkesztőség levélcíme: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. E-mail: szerk@fmh.pl­.hu Almási Éva Kossuth- és Já­szai Mari-díjas színművész SEGÉLYKÉRÉS Országos Mentőszolgálat, be­tegszállítás: 311-325. Fejér Megyei Rendőr-főkapi­tányság: 541-600. Fejér Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság, telefonszám: 512-240. Fejér Megyei Autómentő Központ: 0-24-ig. Telefonszám: 510-645. NYITOTT KAPUK APEH Közép-dunántúli Re­gionális Igazgatóságának ügyfél­szolgálata (Szivár. Mátyás király krt. 4/B. Közp.-i ügyt.sz.-i iroda). H.: 8-18-ig, k.: zárva.,sze.: 7.3-12, 13-15,30-ig. Cs.: 8-12-ig, p.: 8-12- ig. Dr. Koch L. u. 4/A. T.: 518-500. Mátyás kir. krt. 8. T.: 530-700. Mátyás kir. krt. 4. T.: 530-700. Bicske: kedd: 14-16-ig.Sárbogárd, csüt.: 14-16-ig. OEP-Fejér Megyei Egészség­biztosítási Pénztár (Szivár, József A. u. 42.). Ny.: h., k., cs.: 8-12-ig, sze.: 8-12-ig, 13—16-ig, p.: zárva. A Fejér Megyei MgSZH Élel­miszerlánc-biztonsági és Állat­egészségügyi Igazgatóság élelmi­szer-biztonsági és állat járvány­ügyi információs vonala: 511-160. Fejér Megyei Bíróság: Zichy ligeti épület hétfő-péntek 9-11 -ig, szerda 13—15-ig. Cégbíróság: hét­fő-péntek 9—11 óráig, ügyvédek számára 8—9-ig, szerda 13-15-ig. Dózsa Gy. úti épület hétfő, kedd. SZOLGALTATAS Jövőre víziszínpad Velence (kk) - Kreatív ta­lálkozás volt a Péter Ágnes szobrászművész és Szurdi Miklós szín­házigazgató, rendező közötti vasárnap, a be­harangozó családi par­tin a Juventusban. Az első Velencei-tavi Nyá­ri Játékokon a kreatív mű­helynek rengeteg látogatója és alkotója volt. A vasárnapi családi partin kiállították az ott készült alkotásokat. Péter Ágnes, Munkácsy Mihály-dí­­jas szobrászművész az idei elképzelésekről egyeztetett Szurdi Miklóssal a lehető leg­kellemesebb környezetben, a Velencei-tó partján. - Aki tavaly nálunk járt, bátran állíthatom, nagyon jól érezte magát. A gyerekektől a nagyszülőkig bárki kipróbál­hatta magát, sokan követték a játékokat településről, telepü­lésre - a szobrászművész idei tervei igen érdekesek. - A ta­valyi programot elsőkörösnek neveztem el magamban, ami­kor bárki jó hangulatban, bár­mit alkothatott. Én a fehérvári Tóparti művészeti iskolában dolgozom, nagyon sok remek diákom van.Tavaly ők voltak a segítőim, az idén már na­gyon izgulnak, hogy részt ve­hessenek a műhely munkájá­ban. Fontosnak tartom, hogy találjanak kapcsolatot az em­berekkel. A tavalyi kitűnő fő­próba volt számukra, de kell, hogy ők is alkothassanak. Be­építettem egy második szin­tet, ahol ők fejleszthetik to­vább képességeiket. A társ­művészeti ágak képviselőit is szeretnénk megszólítani, er­ről beszélgetünk Szurdi Mik­lóssal. Elindítanánk egy pro­jektet, amely egy víziszínpad tervezésről szólna. - Nehezebb a dolgunk. A víziszínpadról keveset tu­dunk, de próbálkozunk, ki­ötöljük a világ egyik legjobb víziszínpadát - vette az ötletet az igazgató-rendező. - A színház, a művészek feladata elsősorban a szórakoztatás. Minden este, csütörtöktől szombatig kap majd a feszti­válra ellátogató közönség él­ményt, szórakozást, amelyet hazavihet magával és a műsor alatt jól érezheti magát. A nyár kiemelkedő része a pén­tek esti musical, amelyet az idén egy darab köré építünk. A kreatív műhely vezetője ötletekben nem szenved hiányt, a társművészetek bevonása is ilyen ­ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - NAPI REJTVÉNY r&XKÜldje be SMS-ben a megfejtést, a rejtvény alatti 'M 'sközöltek szerint ma éjfélig. A helyes választ be- 1 ? r küldők között egy féléves FülesBagoly-SUDOKU­­­L­Y rejtvénymagazin előfizetést sorsolunk ki! J ^ A két, egy könnyebb és egy nehezebb ábrából, meg­fejtésül a színes körökben lévő számokat várjuk! SMS szám: 3 7 2 5 1 6 3 2 5 8 8 7 9 7 5 2 1 8 8 9 2 1 5 6 4 3 6 5 9 9 3 8 4 5 2 5 6 9 3 4 8 9 2 1 4 8 9 k / 5 1 7 9 2 3 6 3 5 9 4 5 SMS-szám: 06-91-33-10-33. írja be a FVFEJT szót, majd szóközzel adja meg megfejtését, nevét és címét. (PL: FVFEJT Megfejtés Név Cím). Küldje el az SMS-t! Az SMS díja: 91 forint. Info: 06-1-220-6052. Szombati rejtvényünk megfejtése:­­ Hé, hordár! Nyertes: Takács Tamás, Seréd SZOLGÁLTATÓK E-on Édász Rt. székesfehér­vári üzemvezetősége (Király sor 1/A), hétfő-csütörtök: 9-15-ig, péntek: 9-12-ig. E-on Édász Rt. Áramszolgál­tatással kapcsolatos bejelentések: a 06-40-220-220-as kékszámon. Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. (Szivár, Király sor 1/A) Hiba­­bejelentés: naponta 0-24-ig. Tele­fon: 40404-040. Fejér Megyei Önkormányza­tok Víz- és Csatornamű Zrt. (Szivár, Király sor 3-15.). Hiba­­bejelentés 0-24-ig: 80-203-895. Ügyfélfogadás: 7.30-14.30 óráig. Szia. és pü. ügyfélsz.: 40-200-342. Műszaki ügyfélsz.: (22) 535-829. E-ügyintézés: www.fejerviz.hu. Volán info: 514-714. MÁV in­fo: 312-293. Útinform: 316-271. Közép-dunántúli Környezet­­védelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Tel.: 514- 300, ügyfélszolgálat: 514-310. A Vállalkozói Központ Köz­­alapítvány (Székesfehérvár, Sere­­gélyesi út 113. Telefon: 514-126. Inkubátorház). Ingyenes vállalko­zási, jogi tanácsadás csütörtök: 9-11-ig. Ingyenes adózási, szám­viteli tanácsadás csüt.: 11-12-ig. Szakmai Tudakozó (díjmen­tes) 8-20-ig. Telefon: 319-019. Ügyeletes: 542-700 E­mail: szerk@fmk.pk­.hu Ügyfélszolgálati iroda: Szivár, Fő utca 17. (22) 316-590 Pannon Lapok Társasága Székesfehérvár, Honvéd u. 8. T.: (22) 542-750 VIt.A I­II-s ,’OI­DS/ÁM 06-80-200-272 [­apunk bármely részének másolásával, terjesz­tésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn­tartva. A lap információi, képei kizárólag előze­tes és írásos engedéllyel jeleníthetőek meg in­ternetes portálokon, tárolhatóak adatbázisok­ban, a meg nem engedett felhasználásért kia­dónk jogi úton érvényesíti kártérítési igényét. Értesüléseket átvenni, még átdolgozott formá­ban is csak lapunkra hivatkozva lehet. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP *15 NAPI TIPPEK A Fejér Megyei Hírlap programajánlója KÖZÉRDEKŰ Székesfehérváron az Esé­lyek Háza - Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Koordiná­ciós Iroda ad otthont - esély­egyenlőségi témakörben - in­gyenes jogi tanácsadásnak jú­nius 6-án, 13 órától 16 óráig. A Magyar Vöröskereszt Fejér megyei szervezete koor­dinálásával ma, 8 órától 12 óráig a Dunaújvárosi Polgár­­mesteri Hivatalban, 14 órától 17 óráig pedig a cecei műve­lődési házban tartanak önkén­tes véradást. Holnap, június 6- án 14-től 17 óráig a nádasdla­­dányi orvosi rendelőben, va­lamint 15-től 17 óráig a bakonycsernyei általános is­kolában várják a véradókat. NYUGDÍJASOKNAK A székesfehérvári Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szociális látogatói ma, klub­vezetői pedig 6-án, szerdán 9 órai kezdettel tartják havi munkamegbeszélésüket a Lö­völde út 26. szám alatti köz­ponti klubban. Az egyesület Ikarus Nyugdíjasklubja ma, 14.30 órakor a Sóstói Tanös­vényre tervez sétautat tagsá­gának. A Pedagógus Nyugdí­jasklub programjában ma színházi előadás látogatása szerepel. Az Öreghegyi Nyugdíjasklubja öszejövete­­lén, június 6-án, szerdán 15 órakor Mezei Mária három élete címmel Megyesi Berta­lanná tart előadást az Öreghe­gyi Közöségi Házban. Rác­hegy Nyugdíjasklub prog­ramjában 15 órakor az éltető vízről hangzik el előadás a Lövölde út 26-ban. S.lIII/V A székesfehérvári Vörös­marty Színházban ma, 19 óra­kor a Máli néni című darab lesz látható. I Mozik műsora Székesfehérvár, Cine­ma City: A Karib-tenger kalózai 3: 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 20.45. A 23-as szám: 16.20. Megérzés: 13.45, 18, 20.15. Fedőneve: Pipő: 14.15, 16.15, 18.15. Pók­ember 3. 14, 16.45, 19.30. A tíz csapás: 13.45, 17.30. Faterok moto­ron: 13.30, 17.45, 19.45. Orvlövész: 15.30. T4XI (Taxi 4): 14.30, 16.30, 18.30,20.30. Mr. Bean nyaral: 15.45, 19.45. A székesfehérvári Barátság klubmozi ajánlata: Külvárosi fények: 18. 20.

Next