Fejér Megyei Hírlap, 2007. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-27 / 251. szám
Irodalom mindenkinek Hogy válasszunk példaképet, egy vonatozás, amelyet egy idős hölgy jelenléte színesít, a gyerekkor emlékei Lelléről és versek - ez szokásos hóvégi Provincia mellékletünk kínálata, 14-15. oldal A dacos óbecsei Nem az emberiséget kell szeretni, hanem azt az néhány embert, akik fontosak nekünk, akikkel együtt kell működnünk - vallja a fehérvári Vár-díjas óbecsei író, Tan István. 15. oldal A látszik szót sem ismeri flezö Évand@fmh.plt.hu Már lassabban komponál, hogy mívesebb legyen. Pedig régebben a száguldás szerelmese volt. Nem vonzotta a zeneakadémiai, az operaházi magasabb rang. Pedig hívták. Helyette Sopronban keresi a régóta vágyott szabadságot Szokolay Sándor. elhagyta a közéleti csatát, és Sopronba költözött jenöt éve a Kossuth-díjas leszerző, Szokolay Sándor. jött rá a titokra, amit régkeresett: csak az a fontos, ti saját belső késztetése tál. Csendet teremtett makörül. Elege volt a folytos szembenállásból, nem érdi már, mit ír a kritika. Úgy, nincs értelme új utakon tdulni. Számára ez az öszfoglalás időszaka. - Azokon az embereken át nézni, akik a mostani életben fölöslegesek. Akik a gégtől félnek. A hatalom, az soha nem vonzott. Ezek a látszatok. Én látszik-ott ismerek! - ezt mondja miét is, és ez életem mottó- Sopronban megállít az élet, n enged tovább, hogy a hitves erőkkel szembeszáll- Mert szélmalomharc, hiába kiálljon szó sok idén, amit most mond az bér. Már megfontolt vak, és egyre jobb emberi ező. A kíváncsiskodó emberől irtózom. Rövid az élet, hogy ki mit miért tesz, nem kérdés. Már megérzem a veget. Nem az a fontos számra, hogy a zeném után folnak-e az emberek? Az tosabb, ki mire hogyan te-l? Ezen a téren nagy gazber vagyok, szeretném gríkatni az embereket, rt süketek, némák. A betolásra képtelenek. Elaltattak minket, és ez tudatos elalis. Nem elálmosodtunk, artózva vagyunk. - Annak következtében, hogy információdömpingben élünk... - De abból is ki lehet válogatni, mire és kire hallgassunk. Én nem tudom megbocsátani azoknak, akik korábban hazudtak nekünk. Mert közülük sokan még mindig a közéletben, vagy a képernyőn vannak, és az arcukat adják az újabb hazugságokhoz. A múltkor az egyik riporternő azt mondta nekem: azt hallotta rólam, hogy az én védőangyalaim már bukósisakban járnak. Én ennek örülök. Elmondom a véleményemet, és még vannak, akik leadják. Az életveszélyeseket is. Most nem szabad hallgatni, mert lapít az intelligencia kilencvenkilenc százaléka. Beszélni kell. Nem megbántani és megalázni a másikat. Beszélni kell, hogy az emberek kijózanodjanak. Ami most Magyarországon zajlik, az az értéktelen győzelme. Tudom, hogy tökéletes ország nincs, de ha nem élünk teljes magyar életet, akkor minek voltunk a Föld színén? - Nyerésre áll a bóvli... - Ez biztos. Én azért szeretnék sokáig élni, hogy ez ne valósulhasson meg. Próbálok hinni - nagyon nehéz, mert minden ellene szól. Rettenetesen sok a materiálisan gondolkodók száma. A tíz parancsolat ellen Magyarországon tudja ki vétkezik legtöbbet? Aki azt szegi meg: felebarátod ellen ne tégy hamis tanúbizonyságot. A dallamot eltörölték Bach óta, de helyette nem adtak semmit. Adni is kell! Én azért nem vagyok kibékülve a világgal, mert el akarja törölni, amiben hiszek, de még jobbat nem ajánlott. A szépség és az igazság minden művész lelkében ott él, amíg az ajánlatok, a kísértések el nem csábítják. De a művésznek az a feladata, hogy ezt ébren tartsa. Én nem félek. Egy régi volt elvtárs kérdezte tőlem egyszer a rádió pagodájában: nem félsz, hogy nem játsszák műveidet a rádióban, a hangversenytermekben? Mire én azt felezem, ha ti engem indexre tesztek, ötven évvel korábban leszek klaszszikus. Jól gondoljátok meg tehát, mielőtt bántanátok! - Önt valahogy minden rendszer megtartotta. - Én végigsétáltam a Rákosi rendszer diktatúráján, a Kádár korszak puha diktatúráján, úgy érzem azonban, hogy a mostani időben nagyobb a veszély. Szellemileg veszélyes ez a korszak, mert az értékeinket akarják elpusztítani, és nem is tudják, hogy mit pusztítanak el. Minden ember életének az a célja, hogy valamit hátrahagyjon. A milliárdosokra senki nem fog emlékezni már néhány év múlva. - A nemtelen támadások elől menekült Sopronba, sokan azt mondják, valamiféle szabadságot keresni ment oda. - Azt mondták rám, hogy „kodálykodom, magyarkodom és istenkedem”. Én azt gondoltam, ha hazug világban élünk, egy művésznek nem az a dolga, hogy hajlongjon a reflektorfényben, hanem, hogy megmondja az igazat. Nekem szerencsém volt, tanáraim sorfalat álltak mögöttem - Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, de volt Illyés Gyulám, Németh Lászlóm, Szabó Lőrincem, Weöres Sándorom is. Mellettük nehéz lett volna elkurvulni. Nem voltam nagy jellem, de nem is féltem. Kodály egyszer azt mondta: Isten ad kicsi, közepes vagy nagy tehetséget, de ha nem ad hozzá tartást, semmire se megyünk vele. Meg azt is mondta: az általános igénytelenség nyerésre áll. Sokan azt gondolják, Sopronba emigráltam, pedig csak egy csendes alkotóházba vágytam. Még új dallamokat keresek, és sürget az idő is. Nem hagyhatom összefésületlenül életművemet. - Gyakran beszél az elmúlásról! - Nem félek a haláltól. Éltem már eleget, tudom, hogy az enyém már nem lehet derékba tört élet. A túlvilág csak szebb lehet, mint azt mi gondoljuk. Nem vén kaporszakállú az Isten, mi fogjuk megvallani bűneinket. Mert lesz elszámolás az bizonyos. Kérdeztek, amikor visszahoztak infarktusom után, hogy láttam-e fényt? Nem láttam, mert ha láttam volna, nem jöttem volna vissza. Itt minden rossz fele visz. Istennel is sokszor perlekedem, de csak álmomban. A feleségem meséli, hogy éjjel kiabálok vele. Biztos, hogy ez próbatétel. Az élet célja nem az önmegvalósítás, hanem a szolgálat. Én csak alázattal elfogadom, amit tőle kaptam. Zenémmel akarok szolgálni. Elgondolkodtatni, felemelni, vigasztalni. Hát ki a legnagyobb alkotó a világon? Nem Bach, nem Mozart, vagy sorolhatnám a halhatatlanokat. Isten teremtése tökéletes, ha nem az lesz belőle, az az emberen múlik. Hülye az, aki nem veszi észre, hogy az élet csak átmenet. Itt nincs marandó városunk. Senki nem tudja mikor, melyik órában megy el, már nem is érdekel. Ha a bejövetelemről tudom, hogy történt, a kimenetelemet sem lehet összecsapni. Ha becsületben végig éltem életem, úgy is szeretnék elmenni, hogy a lényegesre figyelek. Annyi mindennek megadjuk a tiszteletet életünkben, akkor éppen az elmenetelünk ne lenne szent? Pályakép: Szokolay Sándor papnak, miszszionáriusnak, költőnek készült. 1950-ben kezdte meg Zeneakadémiai tanulmányait Szabó Ferenc és Farkas Ferenc tanítványaként, sokat emlegetett mentora Kodály Zoltán volt. Később a Magyar Rádió zenei szerkesztője lett, 1959-től zeneszerzést tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Nyugdíjazása után, 1994-től Sopronban él. Legismertebb operái: a Vérnász, a Hamlet, az Ecce Homo, a Szávitri, a Bölcs Náthán. Nemrég fejezte be Nagy Gáspár szövegére írt oratóriumát, az Október végi tiszta lángokat, bemutatója jövő ősszel lesz, Kocsis Zoltán vezényletével. Magas állami kitüntetései mellé 2001-ben Corvin-láncot kapott. Szokolay nem a dolgok komolyságát találta meg, hanem a játékosságát Ennek tudja be, hogy semmitől nem fél. Most is azt vallja, beszélnie kell A toalettek technológiai és esztétikai fejlődését, a higiéniai kultúra változásait mutatja be a Millenárison látható érdekes és látványos vécétörténeti kiállítás. 16. oldal A vélemény szabad kurd célpontok ellen a török hadsereg, Ferrari félmilliárd forintért, Che Guevara hajtincse - kollégáink ma is kommentálják a híreket. 17. oldal Boda András Lassabban komponálni Át kell nézni a fölösleges embereken - javaslom, tessenek gyorsan megfogadni a Kossuth-díjas mester jó tanácsát: érdemes. Régi meggyőződésem, túl sok energiát pocsékolunk másokra: természetesen csak azokra gondolok, akik totálisan érdemtelenek rá. Mondjuk a harsány handabandázókra; a vegytisztán, sportból bárkinek keresztbe pakolókra; a szemünkbe mosolygó, sunyi hátba döfőkre; a szorgalmas tehetségtelenekre; a névtelen pocskondiázókra; a mások örömét irigylőkre. Anynyira persze még én sem vagyok naiv, hogy azt gon doljam, ha nem foglalkozunk velük, hirtelen a hom lokukra csapnak és megváltoznak - s pláne túl öreg vagyok már ahhoz, hogy azt gondoljam, majd a világ lesz más, ha ezt vagy azt teszünk benne. Azt viszont biztosan tudom, legalább mi mások lehetünk, ha inkább a saját dolgainkra igyekszünk koncentrálni. Ha jut néhány nyugalmasabb óra vagy legalább perc, amikor átgondolhatjuk, honnan hová tartunk. Amikor megpróbáljuk egy kicsit „összefésülni az életművet" - mert az idő, hiszszük vagy sem, nem csak a reflektorfényben (vagy épp árnyékban) álló nagyjainkat sürgeti: mindannyiunk asztalán egykedvűen dobolgat. És igen, hiszem, hogy ugyancsak mindannyiunkra - hittől, hitetlenségtől és minden mástól függetlenül - vár az a bizonyos elszámolás: makoghatunk majd zavartan, pironkodhatunk az elszúrt, lustaságból, gőgből-dacból újraforgatatlan jelenetek miatt, miközben vetítik a filmünket... Hát álljunk meg néha, és vegyük újra, amit elszúrtunk. Nézzünk át a senkiken, s komponáljunk lassabban, hogy legyen legalább pár kocka, amire büszkék lehetünk... boda.andras@dh.pbhu