Fejér Megyei Hírlap, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-05 / 156. szám

4.FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Amerikai diák­csapat érkezett Székesfehérvár (str)­­ A Kodolányi János Fő­iskola amerikai part­nerintézete, a Texas - A & M University Texar­kana nyolcfős delegáci­ója ezen a héten az isko­la vendége volt. A kom­munikáció szakos hall­gatók látogatása a Kodolányi delegáció tíznapos szakmai tanul­mányi útjának vi­szonzása volt. Rövid itt tartózkodásuk ideje alatt, a diákok elláto­gattak a Balatonra, Sü­megre, s természetesen a megyeszékhelyet is megnézték. Avartűz és autóbaleset Fejér megye (bj) - Az úrhidai úton tegnap há­rom személygépkocsi ütközött össze, a bal­esetnek három könnyű sérültje volt - kaptuk az információt a tűzoltó­ságtól. Szintén őket riasztották tegnap dél­után S­árs­zen­tmi­hályról, hogy az Ady Endre ut­cában nagy területen avar ég. Kiérkezésük­kor azonban tapasztal­ták, hogy szerencsére a jelzettnél kisebb terület­ről van szó. Közép-dunántúli régió Megverték a polgármestert FÉLELEM Eszméletét vesztette, eltört a bordája - Retteg a falu, ki lesz a következő? Bognár Máté belpol@fmh.plt.hu Alsószentiván - „Ha a fér­fit nem fogja vissza a ro­kona, a polgármester ma nem élne". Nagy La­jos mellett egy bántal­mazott asszony is esz­méletét vesztette a hor­gászversenyt követően. Olvasóink csütörtök dél­után kérdezhették lapunk ven­dégét, Enczi József őrnagyot, sárbogárdi rendőrkapitányt. Ekkor telefonált Nagy Lajos, Alsószentiván polgármestere, aki arról számolt be, hogy te­lepülésükön rendkívüli mó­don romlott a közbiztonság, éjjelente quadosok randalí­roznak, nem hagyják pihenni a helyieket, s fokozná a rendő­ri jelenlétet a faluban. A pol­gármester közölte: június 7- én bűncselekmény áldozata lett. Válaszában az őrnagy rá­mutatott: az illetékességi terü­letükön lévő települések kö­zül Alsószentiván a legbéké­sebb, a faluban szeptembertől saját körzeti megbízott lesz, aki jelenleg a kutyás szaktan­­folyamot végzi. Tudomása szerint a helyiek egy lovas­egyesületet kívánnak létre­hozni, melynek tagjai a tó kö­rül is vigyázhatnak a rendre. „A polgármestert a hor­gászversenyen verte meg egy quados. Korábban többen is rájuk szóltak: ne bőgessék a motort, menjenek lassabban. Pörgették a kerekeket, a föld is kijött alólula pedig a tömedü­letti rész védett terület. Kicsi gyerekek is voltak ott” - mondta két, biciklijét toló idő­sebb asszony péntek délután a Béke utcában. Az egyik busz­megállóban várakozók el­mondták: bár ők nem voltak Éjjelente quadosok randalíroznak, akik nem hagyják döt tenni a helyieket szemtanúk, de hallották, hogy a dunaújvárosi férfi egy ápo­lónőt is ütlegelt, s „a saját ro­konának is szétrúgta a lábát egy acélbetétes bakanccsal ”, amikor a már a földön fekvő polgármesterbe akart még egyet belerúgni. „Akik látták, azt­ mondták: ha a férfit nem fogja vissza a ro­kona, a polgármester ma nem élne, mert leszakadt volna a mája, a veséje” - magyarázta egy fiatalember. A lapunk által megkérdezettek szerint nem lehet tudni, hogy ki lesz a következő áldozat. Többen elmondták: ha kell, aláírás­gyűjtésbe kezdenek, s kérik a bíróságot, hogy tiltsák ki a férfit s a quadosokat a faluból. „Nincsenek otthon” - mondta a bántalmazott ápoló­nő házánál egy asszony. „Fi­zikai sérüléseiből felépül, de a lelki sérülések lassan gyógyul­nak. A mentő előbb érte jött, s a cecei ügyeletén vették fel a polgármestert” - tette hozzá. „Felvétele napján ismert és ismeretlen személyek Alsószen­­tivánon bántalmaz­ták. Több rúgás érte fejét és mellkasát. Eszméletvesztése volt.” Egyebek mellett ez áll abban a kórházi zárójelentés­ben, melyet tegnap Nagy La­jos mutatott. Miután nehezen kapott levegőt, visszament a kontrollra, s akkor derült ki: eltört a bordája. „Az eset óta nem voltam itt” - mondta a tónál. „Június 7-én 150-200-an voltak a horgászversenyen. A quado­sok egész nap száguldoztak, én is szóltam nekik, lassítsa­nak, nehogy baleset legyen. Este visszajöttem, hogy a kel­lékeket elvigyem. Ekkor lé­pett hozzám egy férfi. „Aki az én barátomba beleköt, az ne­kem ellenség” - mondta, s azonnal ütött. Beestem a tóba. Amikor ki akartam jönni a nyakig érő vízből, arccsonton és a halántékom felett ért a rú­gás. Megpróbálták lefogni, de egy asszonyt is ütni kezdett. Később a társával visszatért, s újból ütött. Elvesztettem az eszméletem” - emlékezett az elöljáró, akit szavai szerint később többször is el akart üt­ni a quados, s autójával egy­ből a cecei ügyeletre ment. A dunaújvárosi férfi nagy­bátyja - akinek sípcsontján még tegnap is jól látszódott a seb - akkor sérült meg, ami­kor a földön fekvő polgármes­ter segítségére sietett, és roko­nát igyekezett csitítani. „Lát­tam, hogy hátralép, s meg akarja rúgni. Odatettem a lá­bamat, így nem érte a polgár­­mestert” - mondta, s hozzá­tette: úgy tudja, rokonát is sé­rülések érhették, mert látlele­tet vezetett Dunaújvárosban. A dunaújvárosi férfit la­punk megpróbálta elérni, de nem sikerült, rokonai sem tudták megadni telefonszá­mát. „Az ügyben garázdaság miatt indult nyomozás” - mondta R. Szabó Ágnes, a Fe­jér Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivője. Szavai szerint az ügyben az azonna­­los intézkedések megtörtén­tek. A sárbogárdi kapitányság elfogultságot jelentett be, így a nyomozásra a dunaújvárosi kapitányságot jelölték ki. E kijelölés ellen panasz érke­zett, s amíg el nem bírálják, a nyomozás áll. Ha a panaszt elutasítják, a dunaújvárosi, ha elfogadják, másik, kapitány­ság folytatja le a nyomozást. LLI -t 3 LII LL. O NI Ou LLI NII1/7­­ 'ÖI­£ LU Nagy Lajos: „Ki akartam jönni a nyakig érő vízből, arccsonton és a halántékom felett ért a rúgás" Sokat ér a diplomájuk Székesfehérvár (bp)­­ Kilenc­venöt sikeres záróvizsgát tett hallgató vehette át diplomáját tegnap a Budapesti Műszaki Főiskola Regionális Oktatási és Innovációs Központjának ünnepségén. Lő­rincz Péter igazgató hangsúlyozta, a vil­lamosmérnök, mérnök-infor­matikus és műszaki mene­dzser szakon végzett hallga­tóknak nincs elhelyezkedési gondjuk. A végzősöket War­­vasovszky Tihamér polgár­­mester is köszöntötte. A mérnök-informatikus és műszaki menedzser szakon végzetteknek nincs elhelyezkedési gondjuk I— oá LLICO Oáo Z­oouz 'OI— o­u_ Újabb beruházó a láthatáron Dunaújváros (dk)­­ Egy, a ke­let-európai térségben bővítést tervező, négy-hatezer főnek munkahelyet biztosító cég te­lepülhet Dunaújvárosba - de­rült ki a legutóbbi közgyűlé­sén. A tárgyalások ugyan még folynak, ám az önkormányzat titoktartási kötelem mellett már felmérte a területet, amely alkalmas lehetne a kül­földi befektető számára. A földterület a most épülő Aldi és az új Parkcenter mö­gött, az új venyimi út, a régi 6- os és az M6 közötti három­szög egy szakaszán, a vasúti átkelő felőli oldalon található. Eddig arról volt szó, hogy itt egy állatmenhely épülne meg, ám annak most más helyszínt keresnek. A tervezett projekt sorsa szeptemberig minden­képpen eldől. KRÓNIKA JEGYZET Szabó Zoltán szabo.zoltan@fmh.pl­.hu Lomnici: csúcs után itt a gödör? Akárhogy is szépítjük, eléggé rendesen meg­alázták Lomnici Zoltánt, akinek június 26-án járt le a hatéves megbízatása. Azok után, hogy Sólyom László nem őt jelölte a főbírói posztra, most az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács döntött úgy, hogy nem fogadja el pá­lyázatát az Oktatási Tudo­mányos Tanács elnöki posztjára. A történet azért is zavarbaejtően kínos, mert az említett (új) tiszt­séget kifejezetten azért hozták létre, hogy a távo­zó Lomnici számára mél­tó visszavonulási lehető­séget biztosítsanak. Most úgy érezheti, hogy a csúcsról a gödörbe ke­rült, hiába nyilatkozott úgy a rádióban, mintha nem lepte volna meg az egész. Talán még az is az eszébe juthat, hogy akkor rúgtak bele, amikor már lehet. Mindenesetre el­gondolkodtató, hogy az OIT többsége - köztük bírók is - vagy nem tartja alkalmasnak a tudomá­nyos tanács vezetésére, vagy sajnálja tőle a méltó visszavonulási lehetőséget. Esetleg ez is, az is igaz. Most aztán lehet találgat­ni, hogy valakik, vala­miért visszaadták a köl­csönt, utólag revánsot vettek, és­­ persze titkos szavazáson - így fejezték ki, hogy elégedetlenek voltak a főbíróval. Talán kevesellték, amit anyagi téren elért, vagy karaká­nabb kiállást vártak tőle néhány vitás ügy nyo­mán, épp e renomé érdekében. Nem tudni. Csak azt, hogy most olyan „ítélet" született, mint egy zárt tárgyaláson. A rendelkező részt ismer­jük, az indoklás titkos. Levél az ORFK-nak Alsószentiván önkor­mányzatának nyolcta­gú képviselő-testü­lete a legutóbbi testületi ülésen - a polgármes­ter tartózkodása mel­lett - határozatot foga­dott el. Ebben az or­szágos és a megyei rendőrfőkapitányt fel­kérték, hogy tegyék meg a szükséges in­tézkedést a közrend fenntartására, s vizsgá­latuk folyamán tárja­nak fel minden tényt, hogy elejét lehessen venni a későbbi bán­talmazásoknak. Úgy tudjuk: a határozatot a jövő héten foglalják írásba, s akkor juttatják el Bencze József altá­­bornagynak és Simon László ezredesnek. ! SMS-véleményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! SMS-számunk: FV 06-91-33-10-33 2008. JÚLIUS 5., SZOMBAT Nonprofit társaság lesz a Pantaleonból Dunaújváros (dk)­­ A Szent Pantaleon kórház eddig kht.­­ként működött, de az intéz­ménynek a jövő év elejéig má­sik szervezeti formára kell át­térnie. Az önkormányzat a kórházi menedzsment állás­pontját elfogadva amellett döntött, a jövőben a szolgálta­tó nonprofit gazdasági társa­ságként működjön tovább. Az átalakuláshoz szükséges va­gyonmérleg-tervezet, illetve a vagyonleltár fordulópontja ez év december 31. Döntés szü­letett a felügyelőbizottság ki­bővítéséről: az MSZP Tóth Kálmánt, a Fidesz Szepesi Attilát javasolta új tagnak a kórház ellenőrzési szervébe. Szép, új Tourinform A Hiemer-ház Városház téri részébe költözött át a Tourinform iroda, ahol többnyelvű kiadványokkal, programfüzetekkel vár­ják az idelátogatókat, a fehérváriak pedig az ország más városai­nak programjairól tájékozódhatnak. Warvasovszky Tihamér pol­gármester elmondta, a Hiemer-ház az új funkcióval még nyitottabb lesz, a telefonszámok és a nyitva tartás nem változik .— Cá LII CO CáO Z az os-o­u_

Next