Fejér Megyei Hírlap, 2009. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-13 / 10. szám
6 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP _ RÖVIDEN Volt miniszter az erőmű élén Budapest, Oroszlány (mti) A Vértesi Erőmű Zrt. hétfői rendkívüli közgyűlésén visszahívták Gálos Tibor vezérigazgatót, és helyére Szabó Pál, volt közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert választották - jelentette be Tringer Ágoston, a tulajdonosi jogokat gyakorló MVM Zrt. kommunikációs vezetője, aki elmondta: az intézkedés nem érinti az erőmű tervezett privatizációját. Az erőmű Magyarország második legnagyobb szénbázisú erőműve, itt, Pusztavámon van Magyarország egyetlen mélyművelésű bányája. Az olaj drágult tavaly legjobban Budapest (mti) A legnagyobb forgalmú tíz élelmiszer közül az étolaj 28 százalékkal drágult a múlt évben, és ezzel az első helyen áll, míg a sor végén az ásványvíz található 1 százalékos drágulással - derül ki az ACNielsen Piackutató Kft. elemzéséből. A csokoládé ára 11, a húskészítményeké 5, a sajtoké pedig 4 százalékkal emelkedett kilogrammonként egy év alatt. GAZDASÁG 2009. JANUÁR 13., KEDD Vágják a nádat a tavon ARATÁS Az elmúlt években nem volt elég hideg ahhoz, hogy a jég meghízzon Klecska Ernő klecska.erno@fmh.pl.hu Velencei-tó - Örülnek a nagy hidegnek a nádaratók. Évekig nem volt olyan jó a jég, mint most, pedig e nélkül nem tudnak a tóra menni a gépek. Jelenleg 18 csapat vágja a nádat. A december 15. és február 15. közti nádaratási időszakban várhatóan 310 hektáron sikerül levágni a nádat - mondta lapunk érdeklődésére Falusi Ferenc tőfelügyelő. A Velencei-tavon, nem számítva az 580 hektáros dinnyési fertőt, 1034 hektárnyi nád található, amiből közel 400 hektárnyi terület fokozottan védett. A fertő kezelője a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága, itt és a tó védett területén e szervezet köti meg minden évben a nádaratókkal a szerződést. A tavon mintegy 634 hektárnyi, többnyire szigetszerűen elhelyezkedő vagy partmenti nádas van. Ebből tavaly - jórészt annak a meleg időnek a „jóvoltából”, amelyik nem engedte meghízni a jeget - csak 171 hektár lett levágva, főleg a partmenti területeken, a nyugati partnál és a Szúnyog-szigetnél - mondta a szakember, aki szerint az idei tél jobb lesz e szempontból. A tóról a tervek szerint idén 179,8 hektárnyi nádat visznek ki 48 ezer forintos hektáronkénti áron a vállalkozók. A haszonnádvágáson kívül a téli vízminőség-védelmi nádvágás és az ahhoz kapcsolódó parttisztítás keretében a tó belső területén 110, a partmenti részeken pedig 20 hektárnyi növényt vágnak ki és semmisítenek meg azok, akik elnyerték e munkát a Középdunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által kiírt közbeszerzési eljáráson. A partmenti sávokon, a Cserepes-szigetnél és a velencei résznél két éve nem volt vágás, és mivel ezek a szakaszok rendkívül kullancsveszélyesek, a vízminőség-védelmi nádvágás és a parttisztítás a turizmu számára is fontos. A most a tavon dolgozó tizennyolc csapatnak nincs könnyű dolga. A jég ugyan vastag, de néhány helyen elvékonyodik, ezért onnan az aratókat időnként másik helyre kell küldeni. Pillanatnyilag az időjárás is kedvez. Száraz hideg időben jól lehet a növényt vágni, de ha megjönne a jó mulatság, férfimunka A nádvágás kemény munka. Egész dinasztiáknak adott munkát, e szakemberek azonban egyre inkább háttérbe szorulnak, mióta az aratást, mint állami megrendelést, a közbeszerzés alá sorolták. A nádvágók, nem gazdag emberek, nem követik a közbeszerzési értesítőket. A jégen az volt a szabály mindig, hogy aki idén kitakarított egy táblát, az megdolgozott érte, tehát jövőre is az övé lesz - ezzel az új pályázati rendszerrel sem nagyon tudnak mit kezdeni. Állítólag a nádnak sem tesz jót, ha minden évben más kéz vágja... hó, vagy ne adj' isten az ónos eső, rendkívül megnehezítené a munkát - mondta Falusi Ferenc, aki úgy vélte: jó, ha 10-12 nap van még, amíg lehet a nádat vágni. Bár a szakemberek az elmúlt évekénél jobb hozamra számítanak, a 310 hektár szinte sehol nincs ahhoz, amit a kilencvenes években produkáltak. Akkor nem volt ritka az, hogy 600-800 hektár nádat arattak a Velencei-tavon, s komplett nádvágó dinasztiák éltek meg e munkából. A nád piaca ma stabilnak mondható - tudtuk meg Nagy Sándortól, a dinnyési Nád- Ker Zrt. ügyvezetőjétől. A korábban a Velencei-tavon is dolgozó, a legnagyobb magyarországi nádtermékgyártók és forgalmazók egyikévé lett társaság ma itt már nem arat, csak az Alföldön, Fülöpszálláson és a Szeged melletti Pirtón lévő területein vágja a nádat. A társaság tetőfedőnádat is forgalmaz, de legfontosabb terméke az úgynevezett sűrűszövet, melyből évente közel 1 millió négyzetméternyit forgalmaz, döntően a barkácsáruházláncok (Baumax, Obi és Praktiker áruházak) számára. A dinnyési központú cég termékeinek 95 százalékát a nagy áruházláncok veszik meg, s kétharmada exportra megy. Az itteni nádszövet Angliától Hollandián át egészen Kelet-Európáig megtalálható. A Nád-Ker Zrt. nem kíván a jó minőségű tetőfedőnád piaca felé fordulni - mondta érdeklődésünkre Nagy Sándor. Ezt a terméket már egészen kis válalkozások is exportálják, és e szegmensben nemrég megjelentek a kínai szállítók is, ennek piacra gyakorolt hatását pedig ma is még senki nem tudja megjósolni - tette hozzá. Fotó: Pati-Nagy Bence A part mentén kisebb szerkezetekkel vágják a nádat, beljebb már a nehezebb gépeken a sor A PIACVEZETŐ SuZUKI BEMUTATJA: 20,09% árkedvezmény Az akciós készlet erejéig! Megérkezett a 20,09%-os akciós készlet a Swift, az SX4 és a Splash főszereplésével! Változatos felszereltségű modellek raktárkészletről, a 12 éve piacvezető Suzukitól. Az év első akciója már a márkakereskedésekben. Ne hagyja ki! ,STSX40I UtJ mm Márkakereskedőink, Bicske, SZIGETI AUTÓHÁZ Botond tér 13. Tel.: 22-350-969 • Dunaújváros, SUZUKI ALLEGRO Petőfi S. u. 114. Tel.: 25-285-002 Sárbogárd, SUZUKI BARTA Köztársaság u. 147/aTel.: 25-518-012 • Székesfehérvár, SUZUKI BARTA Alba ipari Zóna 8131/134 Tel: 22-515-253 * SUZUKI KÖNIG Fiskális u. 32. Tel.: 22-513-052 • SUZUKI KUBAT-VINCZ Budai út 169. Tel.: 22-305-110 • SUZUKI KUBAT-VINCZ Budai út 388. Tel.: 22-308-598 A mi autónk Hirdetés Way of Life! ! Névadás fékezi a honi internetes lendületet? Komoly versenyhátrányt okoz a hosszadalmas ügymenet Budapest, Agárd (ki) - A gyorsabb magyar internetes nevek, az úgynevezett .hu végű domainek gyorsabb bejegyzését szorgalmazza országos akcióban egy gárdonyi civil kezdeményezés. Domain névnek nevezik az internethelyet azonosító egyedi nevet. Mindig két vagy több részből áll, amelyeket pont választ el egymástól, mint például az fmh.hu. Ilyen névre bárki szert tehet, csak igényelni kell azt az úgynevezett regisztrátor cégeknél. Az aktuális domainregisztrációs szabályzat szerint a prioritással nem rendelkező domain igényeket 14 napos időtartamra meghirdetik a .hu domain hivatalos regisztrációs oldalán. A 14 nap letelte után az igényelt domain név használata iránti kérelmet elbírálják, majd ha minden hatályos törvénynek megfelel, és a név nem áll jogvédelem alatt, bejegyzik. Az elsőbbséget élvező nevek azok, amelyek karakterpontosan megegyeznek a cég vagy szervezet hivatalos nevével, esetleg jogvédelem, szabadalom alatt állnak - ezeket nem hirdetik meg, s elbírálásukat követően 1-2 napon belül működőképesek. A .hu domain 1 nap alatt Külföldön elektronikusan is regisztrálhatják a kívánt domain neveket kezdeményezés célja, hogy a prioritás nélküli domain igények ne legyenek meghirdetve 14 napon át az elbírálásuk előtt, így - a világ legtöbb országában hasonló módon - a domain név regisztrációs ideje lényegesen felgyorsuljon. Manapság alapvető a gyorsaság iránti szükséglet - derül ki a mozgalom honlapján található hozzászólásokból. E szerint egy 2 héten át tartó várólista nagyon lassítja a regisztrációs folyamatot, s ha nincs a várakoztatásra igazán szükség, felesleges és káros is. Kárt okozhat a 14 nap kiesett idő, amely alatt a weboldal programja már készen állna a működésre, de a domain név még várakozik valami listán. A világ országai közül a magyar domain nevet regisztrálhatjuk a legtöbb idő alatt. Az európai országokban a domain regisztráció legfeljebb 1-2 nap alatt befejeződik. A nemzetközi domain nevek (.eu, .com, .net, .org) pedig az elektronikus regisztráció után azonnal rendelkezésre állnak. Fotó: FMFF illusztráció Az internet fő előnye a gyorsaság. Miért kell a névre várni?