Fejér Megyei Hírlap, 2010. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-29 / 227. szám

6 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Partnereket keresnek Budapest (ki) - 1500 mikro-, kis- és közepes vállalkozás részvételé­vel, harmadik alkalom­mal rendezi meg a Kap­csolatépítő Napot a A Vállalkozz Hatékonyan Klub. Az esemény célja, hogy olyan új üzleti kapcsolatok és együtt­működések születését segítse, melyek révén a résztvevő kkv-k bővít­hetik a piacukat és javít­hatják hatékonyságukat - mondta Surányi Fe­renc a Vállalkozó Haté­konyan Klub vezetője, vevőszerzési tanácsadó. GAZDASÁG Hálózatot építenek Kisvállalkozók számára is elérhető megoldásokat keresnek Székesfehérvár (ki) -Hét közép-európai or­szág 10 szervezetével nemzetközi szakértői hálózat kialakításába kezdett a Közép-dunán­túli Regionális Innováci­ós Ügynökség. A Közép-dunántúli Regio­nális Innovációs Ügynökség a CEBBIS Central Europe Branch Based Innovation Support elnevezésű, közel 2,3 millió euró összköltségvetésű projektben egy olyan speciali­zált nemzetközi szakértői há­lózat kialakításába fogott, amelyik hatékonyan támogat­ja a különböző gazdasági ága­zatokban megvalósuló ipari innovációkat és ezzel a tech­­nológia-intenzív vállalkozá­sok fejlődését - jelentette be tegnap Szépvölgyi Ákos, a szervezet ügyvezetője és Debreceni Gábor menedzser. A projekt keretében a fe­hérvári központú ügynökség egy regionális technológia­­transzfer kompetencia köz­pont előkészítését végzi. En­nek, a kelet-közép-európai jó tapasztalatokat adaptáló köz­pontnak az az elsődleges cél­ja, hogy tréningek, innovációs szolgáltatások és projektek tá­mogatásával új eszközökhöz juttassa a vállalkozásokat. A KDRIU korábbi kutatá­sainak eredményei szerint a közép-dunántúli régióban a vállalkozásoknak alig 15-17 százaléka tekinthető csak in­novatívnak. A kutatás-fej­lesztés eredményei és az inno­vációs megoldások elterjedé­se előtt komoly akadályok tornyosulnak, a sok innováci­ós szolgáltató számos párhu­zamos lehetőséget kínál, mi­közben olyan fontos igénye­ket nem tudnak kielégíteni, mint például az iparjogvéde­lem - hangzott el. A olasz ve­zetésű programban, amelyben a magyarok mellett szlovén, cseh, német, lengyel, osztrák, horvát partnerek is vannak, a fehérváriak végül javaslat­­csomagot dolgoznak majd ki, amit a régiók innovációs stra­tégiáiba integrálnak. A Paletta ajánlatok 2010. június 1-jétől »sszavonástg ér«*'**:** K'-t?-,' -Zájt - fc-'t egy számla, azonos telepítési hely) T-Home és T-Mobile lakossági előfizetők számára a Magyar Telekom Nyrt. •Megt­atározott szolga , •&, ' bef., műszak felméréssé ' . . . . Adott Paletta szolgáltatáscsomagba kötelező bevonni egy tévé-, egy vezetékes internet-, egy vezetékes telefon- és egy mobiltelefon-előfizetést. . . - zeté. ' z»'v­ag egy Paletta szolgáltatáscsomag tagja lehet. A vezetékes telefon Paletta díjcsomag GSM-RLL technológia" és az ISDN vonalon nem gy­ verhető és 5 Paletta szolga­latascsom­ag kedvezményei mellett más, díjkedvezményt biztosító kedvezmény nem vehető igénybe. Paletta M szolgáltatáscsomag meghatározott díjcsomagokkal « Digitális vagy analóg TV Mobiltelefon-előfizetés ■ Otthoni internet a Vezetékes telefon egy csomagban havi díjért 10 990 Ft Minden együtt az új élményekhez Hirdetés Hogy mostantól senki ne maradjon le az új élményekről, új csomagunkban mind a 4 szolgáltatásunkat együtt, egy csomagban, egy havi díjért kínáljuk. Hozd hozzánk, vond össze otthoni TV-, mobiltelefon-, otthoni internet­­valamint vezetékes telefon előfizetésedet, így a T-Home és a T-Mobile egyedülálló közös Paletta szolgáltatáscsomagjával jobban járhatsz! A Paletta szolgáltatáscsomag igénybevételének további részletes feltételei vannak, ezeket teljes körűen az üzletekben és a weboldalainkon (www.t-home.hu és www.t-mobile.hu) tudhatod meg. Új szolgáltatások megrendelése esetén belépési díj és egyéb költségek megfizetése is szükséges lehet. Együtt. Veled Home ! „Kiválasztottak! Szerepelni fogok Katy Perry új videoklipjében!” Ismét meghirdetik eladásra a vagyont A Nád-Ker Zrt. felszámo­lását végző cég által meg­hirdetett portfoliónak - az említett Fejér megyei telephelyen kívül - to­vábbi három kisebb in­gatlan is része volt. Egy Pirtón, kettő Ádándon ta­lálható, ezekért összesen 13,5 milliót kértek. A fel­számoló ismét meghirde­ti majd a Nád-Ker va­gyonát, de előbb egyez­tet a Pákozd és Dinnyés között fekvő telephely - a korábbihoz képest esetlegesen csökkentett összegű - irányáráról a bankkal, amelynek jelzá­logjoga van bejegyezve az ingatlanra - tájékoz­tatták lapunkat a felszá­molást végző Invest Al­manach Kft.-nél. 2010. SZEPTEMBER 29., SZERDA A cégnek vége, az iparnak nem FELSZÁMOLÁS Nem jött ajánlata vagyonra vtrr-A*­OT B. Kiss László Dinnyés - Az évenkénti nádaratás biztonságát nem veszélyezteti a Ve­lencei-tavon, hogy fel­számolás alá került a Nád-Ker Zrt. A nádat már egy ideje nem a cég aratja, s feldolgo­zással sem foglalkozott az utóbbi időben. Felszámolás alá került a több évtizedes múltra vissza­tekintő, dinnyési székhelyű Nád-Ker Nádtermelő és Ke­reskedő Zrt. A hitelezőivel szemben több mint százmil­liós adósságot felhal­­mozó társaság va­gyonát az elmúlt he­tekben - összesen 69 millió forintos irány­áron - hirdette meg eladásra a felszámo­ló. A vételi ajánlatok ____ benyújtásának határ­ideje szeptember 6-án lejárt, de egyetlen ajánlat sem érke­zett rájuk - mondta el lapunk érdeklődésére a felszámolást végző Invest Almanach Kft. munkatársa. A cég legértékesebb va­gyoneleme a Dinnyés és Pá­kozd között található egykori feldolgozó üzem, amelyet 55 millióért hirdetett meg a fel­számoló. Hétfőn személyesen is felkerestük a telephelyet, amely - az irodaépület kivéte­lesével - a teljes elhanyagolt­ság képét mutatja. Cégtáblát nem találtunk, az épületekről hámlik a vakolat, a gazos ud­var sarkában pedig néhány te­kercs nádszövet árválkodott a jobb időkről, amikor a Nád- Ker a legkeresettebb terméké­ből, az úgynevezett sűrű nád­szövetből évente megközelí­tőleg egymillió négyzetmé­tert forgalmazott. A cég forgalmának kéthar­mad részét export révén re­alizálta, és nettó árbevétele még 2007-ben is megközelí­tette a nettó 400 millió forin­tot. A kaput - mint Nagy Sándor, a társaság volt ügyve­zetője fogalmazott lapunknak nyilatkozva - a túl erős forint tette be, tekintettel arra, hogy az üzleteket euróban kötötték. Mindehhez finanszírozási gondok is társultak, s a hazai piacon megjelent a kínai nád. A Nád-Kerrel szemben idén április elején kezdemé­nyezett végrehajtást a Fejér Megyei Bíróság, a felszá­molási eljárás április 8-án in­dult el. A dolgozók időközben hozzájutottak elmaradt járan­dóságukhoz, ezt a felszámoló a bérgarancia alap segítségé­vel rendezte - tudtuk meg az Invest Almanach Kft. munka­társától, aki hozzátette: az igazsághoz tartozik, hogy az egykoron lényegesen több személyt foglalkoztató cégnél a legutolsó időben már csak néhányan dolgoztak. Lapunk évről-évről rend­szeresen tudósít a Velencei­­__ tavi nádaratásról. A Nád-Ker felszámolá­sa nem veszélyezteti az aratás biztonságát­­mondta el Nagy Sándor mivel azt már egyébként sem ők végezték. A cég, amely az Alföldön is rendelkezett telephelyekkel, az utóbbi években a nádfel­dolgozással is felhagyott: fel­vásárlással, késztermék érté­kesítésével foglalkozott - tudtuk meg a volt ügyveze­tőtől. A Nád-Ker felszámolása kapcsán az országos sajtóban olyan értelmű híradások je­lentek meg, miszerint a kínai import a magyar nádipar „ki­­véreztetését” eredményezte. Nagy Sándor szerint a dinnyé­­si céget ugyan felszámolják, de azért túlzás ilyet állítani. Főleg az Alföldön - tudomása szerint - ma is működnek ma­gyar tulajdonú nádipari vál­lalkozások. A dolgozók a bérgarancia alap révén jutottak elmaradt járandóságukhoz Fotó: Gregority Antal A cég Dinnyés közelében található telephelyén néhány köteg nádszövet emlékeztet a régi időkre kiss.laszlo@fmh.pk­.hu további képek, információk fmds

Next