Fejér Megyei Hírlap, 2011. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-23 / 119. szám

2 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Perczel Andrásé az idei Bolyai-díj Budapest (mti)­­ Perczel And­rás kémikusnak ítélték oda a 2011. évi Bolyai-díjat; a ma­gyar tudomány legnagyobb ér­tékű, 100 ezer euró adómentes pénzdíjjal járó elismerését Schmitt Pál államfő adta át tegnap este a Nemzeti Szín­házban. Perczel András a fe­hérjék és építőköveik szerke­zetét, mozgékonyságát és köl­csönhatásait kutatja, vegyész- és biológushallgatókat oktat. Ő a díj hatodik kitüntetettje. Több tízezres cseh tiltakozás Prága (mti)­­ Tízezrek tilta­koztak a jobbközép cseh kor­mány politikája ellen szomba­ton Prágában. A Cseh-morva Szakszervezeti Konföderáció (CMKOS) által szervezett megmozduláson az ország minden részéből érkezett mintegy 50-60 ezer ember vett részt. Felvonulásuk, majd az ezt követő nagygyűlés órákra megbénította a Vencel tér és környékének forgalmát. Tüntetőket lőttek agyon Szíriában Amman (mti)­­ Legalább negyvennégyre emelkedett a pénteki Szíriai tüntetéseken a biztonsági erők által agyonlőtt emberek száma. A szíriai Nemzeti Emberjogi Szervezet vezetője, Ammár al-Kwabi szombaton elmondta, hogy az áldozatok több mint fele Idlíb tartományban halt meg, ahol pénteken harckocsikat vetet­tek be az autokrata rendszer el­len tiltakozó tömegtüntetések feloszlatása végett. A NAP FOTÓJA Palánták Madrid (mti) - Tüntetők növényeket palántáznak egy szim­bolikus konyhakertben a Puerta del Sol téren felállított sátor­táborban, annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották a tün­tetéseket a május 22-ei önkormányzati és regionális válasz­tások hétvégéjén. Spanyolországban május 15-e óta tüntet­nek a korrupció, a munkanélküliség és a gazdasági válság eny­hítése érdekében hozott megszorító intézkedések ellen Tisztelet a hősöknek BALESET Hazahozták az Afganisztánban elhunyt katonákat Kecskemét (mti)­­ Kato­nai tiszteletadással fo­gadták a kedden Afga­nisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztu­musz hadnagy földi ma­radványait szállító repü­lőgépet tegnap. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra tegnap reggel érkezett meg a hamva­kat szállító repülőgép Köln­ből. Az AN 26-os szállítógépet a gyászoló családtagok, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a honvédség ve­zérkari főnöke, valamint a két katona debreceni és afganisz­táni bajtársai fogadták. A szál­lítógépről a díszszázad sorfala mellett hozták le bajtársai a nemzetiszínű zászlóval leta­kart koporsókat, majd egy-egy szállító járműre tették, ame­lyek a fogadás hely­színére gördültek. A Himnusz elhangzása után Hende Csaba honvédelmi miniszter gyászbeszédében hangsúlyozta: szolgá­lat közben érte a két hősi halált halt kato­nát a baleset. Emlékeztetett ar­ra, hogy a két posztumusz had­nagy sorsa katonasors, mert „mindenki, aki felölti az egyenruhát, nemcsak számol vele, de szembe is néz vele”, s arra teszi fel egyetlen életét, hogy „tűzön-vízen, minden veszélyen át szolgáljon”. A két katona temetése a csa­lád kérésére a nyilvánosság ki­zárásával történik. Róth Orsolya és Dálnoki András május 17-én szenve­dett halálos balesetet az afga­nisztáni Baglán tartományban: az egyik mellékútról egy afgán jármű hajtott a magyar konvoj elé, amelyet a járműoszlop balról előzni kezdett. A konvoj harmadik gépjárművének ve­zetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű megperdült és felborult. A balesetben Dálnoki András sza­kaszvezető, toronylö­vész és Róth Orsolya őrmester, a jármű pa­rancsnoka vesztette életét. A gépjármű so­főrje, egy szakaszve­zető életveszélyes, míg egy katona súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk pe­dig könnyebb sérüléseket szenvedett, valamennyiüket hazaszállították, és a budapesti honvédkórházban gyógyítják. Szolgálat közben érte a két hősi halált halt katonát az afganisztáni baleset Katonai tiszteletadás mellett fogadták Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait Azért harcolnak, hogy itthon maradhassanak Budapest (mti)­­ Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a fiatal orvosok­nak egyszerűbb lenne felállni és elmenni, de maradni akar­nak, ezért olyan feltételekért harcolnak, amelyek között dolgozni lehet. „Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, ahogy betegeinkre és ránk dől a magyar egészség­ügy” - mondta Papp Magor. A Magyar Rezidens Szövetség tegnap tartotta nagygyűlését, ahol négy régiós vezető és a szervezet országos vezetése arról tárgyalt, hogyan hívják fel a kormányzat és a társada­lom figyelmét: súlyos veszély­­helyzet van. A rezidensek ve­zetője helyzetükről szólva annyit mondott: „el kell kezde­ni menteni, ami még menthe­tő”. Lehet hangulatkeltésről beszélni - tette hozzá -, de csak az vezérli őket, hogy látják, né­hány éven belül nem lesz, aki ellássa a magyar betegeket. A fogorvosokat leszámítva már kevesebb mint 29 ezer ak­tív orvos van Magyarorszá­gon, és ez a szám folyamato­san csökken. Évente nagyjából másfélszer több orvos megy el, mint ahányat képeznek. Papp Magor azt mondta, az elmúlt egy évben türelmesen vártak, de nem láthatók minő­ségi változás jelei. „Nincs mi­re tovább várni a markánsabb fellépéssel” - fűzte hozzá. KRÓNIKA KOMMENTÁR Kosa Tamás kosa.tamas@vasnepe.hu Ne pénzért szüljön! Fontos, sokaknak szemet szúró társadalmi probléma megoldására tett javaslatot a Jobbik. Nyilván azért sze­retnék megvonni a húsz éven aluli szülőktől a csalá­di pótlékot, mert számos családban a gyerekszülés (-nevelés) inkább csak jöve­delemforrás. Öt-hat gyerek után sok tízezer forintot ad az állam, ez némi segéllyel kiegészítve szerény megél­hetést nyújt a munkanélküli szülők számára is. Ne kerül­gessük: alapvetően a romák körében tapasztalható ma­gatartásmintáról van szó. Szakértők állítják, a cigány­ság körében sem általános, hogy szinte gyerekként szül­nek. Akik jobb körülmények között élnek, továbbtanul­nak, egyre később alapíta­nak családot. Viszont a get­tóban, mélyszegénységben tengődők körében gyakori, hogy egyre fiatalabb korban lesznek várandósok. S ha már tizenévesen nagycsalá­dossá válnak, szinte kizárt, hogy valaha is bekerüljenek a munkaerőpiacra. Számuk­ra ma az az egyetlen karrier, hogy több gyerek nevelésé­vel juttatják jövedelemhez a famíliát. Nem egy általános iskolában gyakori, hogy 13- 14 éves lányok bejelentik: „szülési szabadságra" men­nek. A Jobbiknak ebben iga­za van: a tinédzsereket nem kell szülésre ösztönözni. Csakhogy mégsem az a megoldás, hogy tinédzser anyák (apák) ne jussanak családi pótlékhoz, ráadásul ez alkotmányossági aggályo­kat is felvet. Ami ellen a Job­bik küzd, az következmény. A mélyszegénység leküzdése lenne az alapvető cél. 2011. MÁJUS 23., HÉTFŐ Jobbikos javaslatok A népesedésről tárgyalt az ellenzéki párt Budapest (mti)­­ Szülőtá­mogatási járadék beveze­tését és a gyermekszám alapján nyugdíjkorked­vezmény bevezetését ja­vasolja a Jobbik - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt népesedési munkacso­portjának vezetője. A Jobbik népesedési konfe­renciáját megelőző szombati sajtótájékoztatón Z. Kárpát Dániel elmondta: a dolgozó, adózó gyermekeknek lehető­séget kell adni, hogy személyi jövedelemadójukból közvet­lenül támogathassák szüleik nyugdíját, továbbá nyugdíj­korkedvezményt kellene kap­niuk a gyermekszám alapján azoknak a szülőknek, akiknek dolgozó gyermekeik vannak. A párt álláspontja szerint a családi pótlékot a szülő 19. vagy 20. betöltött életévéhez kellene kötni, ami a politikus szerint „gátat szabna a felelőt­len gyermekvállalásnak”. A politikus arról is beszélt, hogy országos szinten be kellene vezetni a szociális kártyát és új állami bérlakás-építési kon­cepciót kellene kidolgozni. Három gyerek még kórházban van (Folytatás az 1. oldalról.) Varga Szabolcs varsói kon­zul tegnap elmondta: szomba­ton még öt sérült volt kórház­ban, ám időközben kettőt ki­engedtek. A még kórházban ápolt három sérült gyerek kö­zül kettőnek teljesen kielégítő az állapota, egy kislányon vi­szont szombaton 8 órás komplikált műtétet hajtottak végre, sok vért kellett neki ad­ni, de remélhetőleg ő is hama­rosan felépül. Megérkeztek Wolczynba - ahol a magyar iskolások egy nemzetközi táborban vettek részt az európai uniós Come­­nius program keretében — a kórházban ápolt gyerekek szülei és családtagjai, továbbá a kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője, illetve a város polgármestere. Ők addig szándékoznak a helyszínen maradni, amíg a még kórház­ban lévő gyerekek is haza­szállíthatók lesznek. A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium autóbuszt indít a még tovább Lengyelország­ban maradó gyerekekért. A balesetet szenvedett autóbusz. Valószínűleg defektet kapott Összefogásra szólít fel az MSZP A kapitány nem­­ volt a helyén? Úgy vélik, a Fidesz támadást indított az önkormányzatok ellen (Folytatás az 1. oldalról.) A kormányhivatalok fel­függeszthetnék a helyi rende­letek és határozatok végrehaj­tását, így a helyi közügyekben a döntési jog a közvetlenül vá­lasztott polgármesterektől és képviselő-testületektől a húsz­ból tizennégy helyen fideszes országgyűlési képviselők ve­zette kormányhivatalokhoz kerül - közölte a politikus. Az önkormányzatok finan­szírozásának gyökeres átalakí­tásával a tanácsrendszer fel­adatfinanszírozását hoznák vissza, vagyis az eddigi nor­matív támogatások helyett szubjektív politikai döntése­ken múlna, hogy egy adott te­lepülésnek mekkora összeg jár. Ha a központi költségve­tésből kevesebb pénz jut az ön­­kormányzatoknak, a települé­sek újabb helyi adók kivetésé­re kényszerülnének - fogal­mazott Botka László. Közölte: bízik abban, hogy az elmúlt húsz évhez hasonló­an a kisebb települések és na­gyobb városok polgármesterei pártállástól függetlenül össze tudnak fogni a magyar demok­rácia legfontosabb alapköve, az önkormányzatiság védel­mében. Mesterházy Attila bejelen­tette, az MSZP alternatív ér­dekegyeztetést indít az önkor­mányzati törvény, a munka törvénykönyvének módosítá­sa és a nyugdíjrendszer átala­kítása kapcsán. Tállai András, a Belügymi­nisztérium önkormányzato­kért felelős államtitkára reagá­lásában azt közölte: nem a Fi­desz, hanem az MSZP indított támadást az önkormányzatok ellen, amikor kormányon vol­tak és évente csökkentették a helyhatóságok állami támoga­tását, miközben növelték fel­adataikat és a bürokráciát. Hamburg (mti) - A 2009-ben szerencsétlenül járt Air France gép kapitánya nem volt a piló­tafülkében a lezuhanás előtti percekben - állította a Spiegel német magazin a fekete dobo­zok kiértékelésére hivatkozva. A Rio de Janeiróból Párizsba tartó, az Atlanti-óceánba zu­hant gép közelmúltban megta­lált fekete doboza rögzítette Marc Dubois hangját, amint a pilótafülkébe berohanva adott utasításokat - idézte a Spiegel a vizsgálat egyik szakértőjét. A gépen 228-an - köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar - utaztak. A katasztrófát senki sem élte túl.

Next