Fejér Megyei Hírlap, 2012. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-18 / 116. szám
--------------------------------------------------- FÓKUSZ ----------------------------------------------------__________________________________________________________________________________________________________________________________________________ 2012. MÁJUS 18., PÉNTEK SAJTÓFESZTIVÁL A mai fiatalok se olvasnak kevesebbet, mint szüleik, csak mást Nem kell temetni a sajtót Klecska Ernő klecska.erno@fmh.pl.hu Budapest Május 19-én, szombaton, a Vörösmarty téren szervezi meg a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a hatodik Sajtófesztivált. A több mint 40 standon csaknem valamennyi hazai kiadó bemutatja kiadványait. A rendezvény fő célja, hogy népszerűsítsék az olvasást. Korai még temetni a nyomtatott sajtót, igaz, komoly kihívások előtt állnak a kiadók. Közhelynek számít, hogy a sajtó válságban van. A válság leginkább azt szokta jelezni, hogy nem nagyon látjuk, merre akarunk menni, de a jövő megjóslásának legjobb formája, ha mi magunk alakítjuk azt - állítja Kovács Tibor, az MLE elnöke. A szakember úgy véli, beigazolódott az a jóslat, hogy az új médiumok megjelenése nem fogja eltüntetni a korábbiakat. Ahogy a rádió nem tüntette el a sajtót, a tévé a rádiót, úgy az internet sem fogja eltüntetni a nyomtatott sajtót. Nyilván ez a mi felelősségünk is, hogy ebben a változó világban hogyan alkalmazkodunk. Az innováció és alkalmazkodóképesség az alapja annak, hogy új és fontos szereplői legyünk annak az új gazdaságnak és társadalomnak, ami itt forrong körülöttünk. A megújulás motorja nem lehet más, mint az, hogy a kiadók jobban megismerjék a fogyasztókat, s azt a közeget, amelyben dolgoznak. Az internet ebben nagy lehetőséget adott, hiszen az interaktivitás a fogyasztói szokások követését is lehetővé teszi - tette hozzá. Csak akkor lehet sikeres egy tartalomszolgáltató, ha minden platformon képes tartalmat előállítani, s minden ilyen területnek megvan a maga kihívása. A digitális mezőben az a legnagyobb kérdés: ki az, aki ott fizet a tartalmakért - mondta, s nem hagyott kétséget afelől, hogy a nyomtatott sajtó nyilvánvalóan meg fog változni. Jelentőségét soha nem veszíti el, sőt a megváltozott funkcióval még meg is erősödhet. A trendkutatók azt mondják, a jövő évszázad egyik meghatározó terepe az egészséges élet lesz. Az egészséges gazdaság, az egészséges politika, az egészséges életvitel - a média itt tud olyan szereplő lenni, ahol az önmagunkra figyelés folyamatait be tudja mutatni, s ez a momentum kulcseszköz lehet, a területen később költenek majd az emberek - jósolta Kovács Tibor. Nem pusztán a piaci, de politikai változások is vannak. Az a hármas, bűvös kifejezés, ami nyugaton már korábban megjelent, most nálunk is felhangosodott. Ez a szabadság, a felelősség és az elszámoltathatóság. A mai, gyorsan változó világban a tartalomszolgáltatásért felelős személyek és szervezetek csak akkor tudnak eredményt elérni, ha innovatívak, gyorsak és professzionálisak - szögezte le. Korai még a nyomtatott sajtót temetni, mutatják a számok is. 2011-ben 600 millió példány nyomtatott sajtótermék fogyott el. Ha a számok mögé nézünk, azt látjuk, hogy olyan nagy baj nincs - állítja Győri Adél, a Millward Brown Hungary vezető tanácsadója. A Sajtófesztivált támogató intézet szakembere rámutatott: a sajtó még mindig tömegeket mozgat meg, nagyon sokaknak fontos. Tévhit az is, hogy a fiatalok nem olvasnak. Olvasnak, bár teljesen mást, és nagyon érdeklődőek. A magyarok három-négy lapot is olvasnak, és egy évben akár tíz nyomtatott sajtótér-A szórakozás, az életmód és a szabadidő a fontos mékkel is kapcsolatba kerülnek. Az arány a különböző korcsoportokban 70 százalék fölött van, és a 15-17 éves korosztályban is ezt lehet mérni. A csúcs a 40-69 évesek mezőnyében látszik, s a kutatók arra számítanak, hogy a fiatalok - ha a lapkiadók továbbra is megtalálják velük a kapcsolatot - sem fognak eltűnni. - Homokba dugni persze nem lehet a fejünket, jön az internet - figyelmeztetett Győri Adél. Magyarországon ma mindenki tévét néz, de az internet a fiatalok körében a második legnépszerűbb médium, s ahogy ők idősödnek, úgy lesz egyre nagyobb a piaci részesedése is. A grafikonok ugyanakkor azt mutatják, ha a fiatalokon kívül mást is el akarunk érni, akkor a nyomtatott sajtó megkerülhetetlen. A 15-19 évesek között legnépszerűbb laptípus az ingyenes programmagazin, az ilyen kiadványok mindennapi társnak számítanak. A 20-29 éveseknél első helyekre már a sztoris, színes életmódhoz kapcsolódó lapok kerülnek, de nagyon fontosak a tematikus magazinok. Az adatokból az látszik, hogy a 15-19 évesek a legnyitottabbak. Amelyik téma érdekli őket, az rögtön nagyon sok fiatalt is érdekel. E korosztály nagy szemekkel néz a világra és várja, hogy információval lássák el. Meglepő talán, de tény: az egészséges életmód például e korosztály 59 százalékát érdekli. Ezek a területek és témák lehetnek azok, amelyekkel a kiadók meg tudják fogni a fiatalokat és későbbi olvasójukká képesek nevelni őket. további képek, információk fmk. Fotó: Orosz Péter Lapcsoportunk, a PLT standja a tavalyi Sajtófesztiválon. Idén is várjuk az érdeklődőket szerencsekerékkel, DVD-vel, kiadványainkkal A PLT standjánál várjuk az érdeklődőket Várjunk olvasóinkat és az érdeklődőket lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága (PLT) standján a Sajtófesztiválon. Forgatni fogjuk a digitális PLT-s szerencsekereket PLT-s ajándékokért, a gyermekeket mese DVD-vel várjuk és természetesen lapjainkkal és egyéb kiadványainkkal is megismerkedhetnek. A Főszerkesztők órája keretében május 19-én 15-16 óra között lapcsoportunk részéről Kázmér Judit ügyvezető igazgató és Halmágyi Miklós, a Vas Népe főszerkesztője válaszol kérdéseikre a PLT standján. Fesztivál a Duna-parton DUDIK: Dunaújvárosi Diákköztársasági Napok Dunaújváros (gp) A szeles idő sem hátráltatta a DUDIK látogatókat abban, hogy szép számban vegyenek részt a fesztivál nyitónapján, csütörtökön. Benépesült az alsó Dunapart, elkezdett a buli. Már késő délután sejteni lehetett, hogy valami készülődik a városban, ugyanis fiatalok csoportjai egyre nagyobb számban tartottak az alsó Duna-part felé. A következő két nap zenei kínálata. Május 18. péntek, nagyszínpad: 18: AB/CD, 20: Alvin és a Mókusok, 22: Tankcsapda. Kalinka sátor: 19.30-21.30: Stand DUF Comedy, 23.30: Hollywood Rose. Hell Party Aréna: 0 óra: Julia Carpenter, 02: DJ Matkovics. Május 19. szombat, nagyszínpad: 18: Magashegyi Underground, 20. 30, 22.30: Republic. Kalinka sátor: 19.30: Stand DUF Comedy, 20.30: a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének közvetítése, 0 óra: Dirty Dance, Hell Party Aréna, 0 óra: Crazy Jeans, 01: Animal Cannibals feat. DJ Juhász Laci. (Folytatás az 1. oldalról) A Vörösmarty Színházba várták estére Hende Csaba honvédelmi minisztert, Benkő Tibor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét, Demján László vezérőrnagyot, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokát és Cser-Palkovics András polgármestert, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) fehérvári szervezetének elnökét, Vargha Tamást, a megyei közgyűlés elnökét és Spányi Antal püspököt is. A helyőrségi zenekar nyitánya után a miniszter arra emlékeztetett: Fehérvár múltja során szinte összeforrott a honvédséggel, a város mindig a hadak útján volt, katonái sokszor védték a hazát. Leszögezte, a magyar honvéd ma is kész élete feláldozásával teljesíteni kötelességét, majd megköszönte a városnak és személy szerint Cser-Palkovics Andrásnak és Vargha Tamásnak is mindazt, amit a honvédelem ügyéért tett, tettek. Először adták át a város elismerését, a Sipos Gyula-díjat. (Vitéz Sipos Gyula tábornok az első világháború hőse, a 17-es honvéd gyalogezred legendás parancsnoka, a város megbecsült díszpolgára volt. Hozzátartozója, a pécsi professzor, Sipos Béla is jelen volt az ünnepségen. A díjat első ízben Sulyok János dandártábornok, a HTBK alelnöke vehette át. A Gyuricza Béla vezérezredes, államtitkár nevét viselő díjat pedig idén Gereben András, a HTBK országos titkára kapta. Díj viseli a világháborús hős nevét Fotó: Lázár Zsolt A hangulat már az elején jó volt Fotó: Lovász Lilla A helyőrségi zenekar látványos műsorában hetvenen szerepeltek, felléptek neves vendégművészek is FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 5 RÖVIDEN Jobbikos fórum lesz Enyingen Enying (rt) Hegedűs Lóránt református lelkész, Hegedűs Lórántné jobbikos országgyűlési képviselő és Argyelán János, a Jobbik Fejér megyei elnöke tart lakossági fórumot május 19-én, szombaton 18 órakor a művelődési házban. Honismeretből jelesre feleltek Székesfehérvár (tt) - A Fejér Megyei Honismereti Egyesület 1995 óta évente hirdet honismereti vetélkedőt. A csapatok közül a levelezős fordulók után a legjobbak vettek részt a döntőben. Idén 20 iskola 70 alsós csapata indult, közülük 13 versenyzett Székesfehérvár korai története címmel. Első helyezett a Felsővárosi Általános Iskola csapata lett (Csűri Fanni, R. Hartyám Zsófia, Tóth Rebeka, felkészítő tanáruk Juhászné Lantai Gabriella.) Második helyen a lovasberényi iskola csapata végzett (Bercsényi Miklós Dániel, Bottka Máté, Kun Virág.) Harmadik helyezett is lovasberényi csapat lett (Magyar Kristóf, Szigety Botond, Soós Ferenc.) Mindkettő felkészítő tanára Elbert Mária Anna volt. A csapatok egy jutalomkiránduláson vesznek részt, a Pákozdi Katonai Emlékparkot látogatják meg. Babák napja a lakótelepen Bodajk (bkl) - Hetedik alkalommal rendez Babák napja ünnepséget a Babák rózsakertjében a Bányász lakótelepen a Bodajkért Közalapítvány. A május 20-án, 16 órakor rendezendő ünnepséggel a legkisebbeket köszöntik, és elhelyezik azt a táblát, melyen a tavaly született gyerekek neve szerepel.