Fejér Megyei Hírlap, 2014. november (59. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-13 / 264. szám

2014. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Vizslás vadászok megmérettetése Két nap alatt négy futamot teljesítenek Soponya (gg) - A vizsla szépségével, kedvességé­vel lenyűgözi a kutyaba­rátokat. Ám a vizsla ter­mészetesen a vadászok nagyszerű segítője is. A hét végén kifejezetten vizslás vadászoknak ren­deznek versenyt. November 15-én és 16-án a Vadex soponyai ökoturiszti­kai központjában rendezik meg a Szent Hubertusz va­­dászversenyt. A megnyitó no­vember 15-én, 8.30 órakor kezdődik, ezután indulnak va­dászok és kutyáik a munkate­rületre, azaz a megmérettetés színhelyére. Ugyanígy, más­nap, 16-án 8 órakor kezdődik a verseny, az eredményhirde­tésre pedig 17 órakor kerül sor. A különleges bajnokság végén a legkiválóbb páros - azaz a vadász és kutyája - az összesített eredmény alapján elnyeri a Szent Hubertusz Mestervadásza címet. A verseny jó szívvel ajánl­ható mindazoknak, akik sze­retik és tisztelik a természe­tet, és szívesen megnézik, mi­ként dolgoznak egy vadásza­ton a vizslák, „akik” közül a legprofibbak félszavakból ér­tik a gazdájukat. No és azok­nak, akik arra is kíváncsiak, mit figyelnek a bírák.­­ Mi minden szempontból a hagyományok ápolására, megőrzésére törekszünk - mondta a verseny főszervező­je, Tapasztó Sándor. - Azt szeretnénk megmutatni min­denkinek, hogy az igazi vadá­szat a természet, az ökológia tiszteletével is együttjár. A va­dász esetében lényeges, hogy betartsa a vadászati normákat, fontos, miként viselkedik a vaddal és a kutyájával. De a bírák figyelik a kutya képes­ségeit, és a kiképzésének mi­nőségét is. A futamok során az is kiderül, milyen össz­hangban dolgozik ember és kutya. Sőt, még az is számít, hogy a gazda jól ápolt kutyá­val, kifogástalan felszerelés­sel, és vadászhoz méltó öltö­zékben jelenjen meg. A vizsla gyönyörű állat most láthatjuk azt is, miként segít a vadásznak Konzervált árak Őszi immunerősítés a piacról: fekete retek Dunaújváros (szsz) - Kel­lemes őszi időben, baráti árakkal találkoztunk mentrendszerű szerdai piaci szemlénk során. A novemberben ismét fel­bukkanó vénasszonyok nyara láthatóan konzerválta az ára­kat. Szerdai piaci sétánkon örömmel konstatáltuk, hogy a csípős almapaprika kilóját még 250-300, a lecsónak va­lót 300 forint körül már kosa­runkba tehettük. A standokon üdvözölhet­jük már az őszi-téli szezon egyik háttérbe szorított vita­minbombáját, a fekete retket. A fekete gumók illóolaj­ban, fehérjében, szénhidrát­ban gazdagok. Sőt, kiemelke­dő a C-vitamin, kalcium, vas, foszfor tartalommal bírnak. A népi hiedelem szerint pedig a fekete retek remek gyógyírnek bizonyul a köhö­gés ellen, és igen erős im­munrendszererősítő. Az újvárosi piacon kilójá­ért 250-300 forintot számol­nak fel az árusok. Ízvilága és beltartalmi ér­tékei miatt is kiemelten aján­lott gyümölcsünk az alma, amelyből bőséggel válogatha­tunk. Kilóját fajtánként 150 és 250 forint között kínálják a kofák. Ajánlatos már most ké­szülni az ünnepekre és várha­tó áremelkedés előtt beszerez­ni a szükséges diót, mandulát. A dióbél kilójáért 2000 a manduláért 3000 forintot kér­nek a piacon. A számos ételremeket ígé­rő sütőtök pedig kilónként 80-120 forint között cipelhető haza. Cikk______________Zöldker________Székesfehérvár________Dunaújváros Burgonya/kg 95-120 90-198 70-110 Vöröshagyma/kg 180 158-198 80-150 Fokhagyma/kg 800 800-1500 750-1200 Fejes itáposzta/kg 110 99-198 120 Kelkáposzta/kg 190 200-398 200 Zöldség gyökér/kg 490 399-698 480 Sárgarépa/kg 180 158-268 140 Saláta/db 160 100-178 199 Paradicsom/kg 560 398-599 520 Paprika/kg 460-590 118-598 350 Karalábé/db 160 99-199 120-180 Padlizsán/kg 420 298-398 450 Zeller/db 380 160-298 300/kg Kígyóuborka/kg 490-540 298-598 499 Szőlő/kg 580 299-499 480-520 Alma/kg 180-260 158-598 199-320 Körte/kg 460 298-698 440 Sütőtök/kg 160 120-149 100 Karfiol/kg 340 148-299 350 Gomba/kg 690 448-898 650 Tojás/db____________40-42_____________30-50_________________35-42 SZOLGÁLTATÁS Pályaválasztás előtt KIÁLLÍTÁS Idén üzemlátogatásokat is szerveznek Székesfehérvár, Dunaújvá­ros (ki) - Válassz Okosan! címmel 15. alkalommal szervezi meg pályaválasz­tási kiállítását a megyei munkaügyi központ. Válassz Okosan! elneve­zéssel Székesfehérváron a Türr István Képző és Kutató Intézet székesfehérvári igaz­gatóságán november 14-15- én, Dunaújvárosban a Duna­­ferr Sportcsarnokban novem­ber 18-án rendezzük meg a kiállítássorozat - tájékoztatott Buday Attila, a Fejér megyei kormányhivatal munkaügyi központja igazgatója. A szervezők fő célja, hogy a pályaválasztóknak, pálya­­módosítást tervezőknek egy helyen átláthatóvá, elérhetővé tegyék azokat az információ­kat, melyek segíthetik a dön­tést, hiszen egy jól megvá­lasztott piacképes szakma megalapozhatja egy fiatal jö­vőjét. Az érdeklődők a kiállításo­kon átfogó ismereteket sze-Megalapozhatja a jövőt egy piacképes szakma verhetnek az egyes szakmák­ról; elsősorban a megyében működő szakközép és szakis­kolákról; a felsőfokú oktatási intézményekről; az iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli továbbtanulási lehető­ségekről; a hazai és az uniós képzési és általános munka­­vállalási lehetőségekről; a Munkaügyi Központ humán szolgáltatásairól, támogatási és ellátási lehetőségeiről; a gyakorlati szakképzés lehető­ségeiről, feltételeiről. Mind­ezt a kiállító iskolák, kamarák és a gyakorlati képzést bizto­sító munkáltatók bevonásával. A munkaügyi központ szakmai fórumot is rendez a kiállítók, iskolaigazgatók, ka­marák, munkaügyi szakembe­rek képviselőinek részvételé­vel. Idén Székesfehérváron a kiállítás kísérőprogramjaként üzemlátogatásokat is szervez­nek az érdeklődő diákok ré­szére. további képek, információk redlty FMH Online Idén ismét a Türr-ben lesz a kiállítás - pályaválasztókat, módosítást tervezőket is várnak A városi mozik mai műsora Székesfehérvár, Cine­ma City: Amnézia: 14.30, 18.30, 20.30. Az ismeretlen Drakula: 15.30, 19.45. Csillagok között: 13.00, 15.10, 16.10, 18.30, 19.30. Csingiling és a Kalóztündér 3D: 13.30. Doboztrollok 3D: 13.00, 15.00. Éjjeli fé­reg: 13.00, 15.20, 17.40, 20.00. Északiak: A viking saga: 16.30. Fák jó Tanár úr!: 17.30. Harag: 14.15, 19.50. Holtodiglan: 17.00. Jessabelle: 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. John Wick 14.30, 16.30, 18.30, 20.30. Káprázatos Holdvilág: 14.15, 16.15, 18.15, 20.15. Sírok között 17.10, 19.30. Villám és a varázsló: 13.15. Székesfehérvár, Barát­ság mozi: Délibáb: 18.00. Káprázatos holdvilág: 20.00. Dunaújváros, Dózsa Mozicentrum: Csillagok között: 15.15. John Wick 18.15, 20.00. Fák jú Tanár úr!. 19.00. Nagy Emilné (1894-1982) Krónika 120 évvel ezelőtt ezen a napon született Nagy Emilné Göllner Mária művelődéstör­ténész, a magyarországi Wal­­dorf-pedagógia megteremtő­je. Pályája csúcsán, az 1960- as évektől kezdve a baseli népfőiskolán tartott előadás­­sorozatot kultúrtörténeti, kép­zőművészeti, irodalmi témák­ban, de beszélt a svájci misz­tikáról, a krisztológia külön­böző területeiről is. NAPI REJTVÉNY Kedves Olvasó! A héten közölt rejtvények közül csak a szombati számban lévő megfejtését kérjük beküldeni. A helyes megfejtők között egy értékes ajándékot sorsolunk ki. Előző rejtvényünk megfejtése: 546, 546 feol.hu, duol.hu tájék&w$Mgha$! @ Atili?S' FORMA- VIZITÜN- PARLAG- LYUK SAINT A MÁSODIK ^S?,p. toi« PADLÁS- PÜNKÖSDI „fi'np. KÉT fi") PÉNZTÁRA LODÓ °Er F°LD TAFOYA! (R0V.) BETŰNK rSSgJSjje RÓLFUTI NAPOKI szfjjfsojo p0“­*l \ W ■ v T T —y f ??TTT?T~ IDÉZET ^ JÁRAT ► RI*[I*‘-0M ► ^ AHEGY iiAbeu "AFT K " “ SZOKÁS- L. ▼ AMPER ^ UGYAN ^ SWT- ► J°° PROFESZ- ... B@: CSÓNAK KULCSOT SZÓR MÉLYEN, _________________________________________________________HASZNÁLÓ [_______________________________________(RÓVJ_ ___________ AWN^ ________ HASON- ► MEDERZÁP­Ó FILMHŐS’ ► T LÓAN HÁZAMRA XVÉ°V HÓEMEL- J W ' NYÁJAT CT DORONG, ► K EPES ^ M * STMT HUSANG MÓLÓ ORVOSI (RÖV.) ________________________________________ELEJEI |_______________________________CSONT |_______________________________________ ...LANZA­ T W W HANGÁR­­C LÉTEZIK. ► K ^ NYALAT * TENGŐDIK ENEKES ZORRO ____________________________HEKTÓ­__________________________________________________JELE |___________________________________________________ A ► V T VAJAT, ► tmSn rorony FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 15 NAPI TIPPEK A Fejér Megyei Hírlap programajánlója VERADAS A Vöröskereszt Megyei Szer­vezete ma 14:30-17:00 óra között Kulcson a Faluházban (Kossuth Lajos utca 65.), hol­nap 15:00-18:00 óra között Etyeken az Orvosi Rendelő­ben (Kossuth Lajos utca 9.), 9:00-13:00 óra között Székes­­fehérváron a Civil Központ­ban (volt Technika Háza, Rá­kóczi u. 25.) szervez véradást. ISKOLÁBA HÍVOGATÓ „­Esik eső fűre, fára, megázik a madár szárnya.”A Székesfe­hérvári Táncsics Mihály Álta­lános Iskola szeretettel várja a nagycsoportos óvodásokat já­tékos iskolaváró foglalkozá­sára ma 17 órára. SZŰRŐNAP „Jó szívvel Fehérvárért - Vál­jék egészségünkre!” mottóval másodszor szerveznek nagy­szabású városi szűrőnapot Székesfehérvár Önkormány­zata és a Fejér Megyei Szent György Kórház együttműkö­désével. November 14-én, pénteken 15.00 órától a Voda­fone Sportcentrumba várják az érdeklődőket, akik a legkü­lönfélébb szűréseken, mérése­ken, tanácsadásokon vehetnek részt, figyelemmel kísérhet­nek érdekes, preventív jellegű egészségügyi eladásokat, il­letve lesznek színpadi pro­dukciók is. Drogsegélyvonal ifjra: 0680-505-678

Next