Fejér Megyei Hírlap, 2015. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-04 / 53. szám
------------------------------- LAKÓHELYÜNK - CSÁKVÁR ÉS KÖRNYÉKE 4 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP __________________________________________________________________________________________________________________ 2015. MÁRCIUS 4., SZERDA RÖVIDEN Eltemették, elűzték a telet Gánt (str) Több mint százan vettek részt a farsangi téltemetés felvonulásán februárban, ahol nem maradhatott el a bábégetés s a Tél és a Tavasz összeütközése sem. A szimbolikus jelentőségű eseményt a helyi általános iskola diákjai jelenítették meg a színpadon. A rendezvényről filmet forgatott a Pro Vértes Közalapítvány, amely a Gántról készülő dokumentumfilmben szerep majd. Pályázat fejlődésre Csákvár (str) Március 15-e a leadási határideje a pályázatoknak, melyeket a város önkormányzata hirdetett a helyi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, egyházi, vallási közösségek támogatására. A pályázat célja, hogy a helyi szervezetek működésükhöz, szakmai programjaikhoz támogatást kaphassanak. Felejthetetlen élmény Vértesboglár (str) - Zsúfolásig megtelt az a filmvetítés, amelyen a bemutatott alkotást Viszló Leventének s a Pro Vértes Közalapítványnak köszönhet a település. Vértesboglár a Vértesi Natúrpark 17 települését bemutató sorozat első állomása volt februárban. A mű, mely a környék bemutatását tűzte ki célul, Karácsony Sándor rendezőoperatőrnek és csapatának köszönhető. Szépül a Turul tere FELÚJÍTÁS Kőburkolatot kap a környező járda és a lépcső is Csákvár (str) - Ha sikerül a közadakozás, nem csak a kegyetlen időkre, de a helyiek összefogására is emlékeztethet a Turulemlékmű, amelynek felújítását megkezdte a város. A március 15-ei ünnepségre el is készül. Huszonöt éve áll a jelenlegi polgármesteri hivatallal szemben, a Szent Mihály templom mellett a Turul-emlékmű, amelyet 1990-ben, március 15-én adtak át a településnek. A szobrot Várady Sándor, a miskolci művésztelepről származó szobrászművész készítette, s a lakosság közadakozásából valósulhatott meg. Az első és a második világháború, valamint 1956 áldozatainak állítottak itt emléket, nehogy a következő generációk elfeledjék: kegyetlen, vérzivataros időket éltek át az itteniek. A háború legborzalmasabb eseményei zajlottak a Vértes eme pontján, több százan lelték halálukat a környéken. A rendszerváltás előtti utolsó tanácselnök, Viszló Gyula koordinálta az emlékmű állítását - árulta el kérdésünkre Illés Szabolcs polgármester. A tanácselnök akkori fejlesztései, az autóbusz-pályaudvar, a rózsakert, a terek megújítása, a szolgáltatóház kialakítása szokatlan volt a helyiek számára - áll a Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület róla készült megemlékezésében, de az idő igazolta ezek szükségességét. Ám az emlékmű körüli tér huszonöt év alatt nem bizonyult olyan tartósnak, mint maga az alkotás, ezért annak felújítása, rendbetétele nem várhatott tovább. Az önkormányzat 600 ezer forintot különített el a célra, melynek köszönhetően a napokban meg is kezdődhetett a munka. Az emlékmű körüli lépcső és a járda új, stukkolt felületű kőburkolatot kap. Ám lenne itt még munka - derült ki -, ugyanis az emlékmű talapzata, a szobor felújítása, a környező zöldfelület rendbetétele már nem fér bele ebbe az összegbe - mutatott körbe a polgármester, aki abban reménykedik, hogy a csákváriak most is segítenek: közadakozásra szólította fel ugyanis a város lakosságát. Kérik és várják az emlékmű sorsa iránt fogékony helyi vállalkozások, civil szervezetek, egyházak segítségét, felajánlásait, hogy az emlékmű környezete méltó legyen üzenetéhez. további képek, információk fedl. FMH Online A jövő hétvégi ünnepségekre el is készül .Ha felújítás nagy része 10000 O A munkások kedden is dolgoztak a Turul-emlékműhöz vezető lépcső és járda burkolat-felújításán MOLU A tartalék kedvéért Csákvár (str) Vízműtelephelyet vásárol a város, noha jelenleg nincs szüksége többletre. A tartalék azonban bármikor jól jöhet. Két vízműtelephely vásárlása zajlik jelenleg is a településen - egy helyi cégtől veszi meg 153 ezer forintért az önkormányzat. Információink szerint az adásvételi szerződések aláírása folyamatban van, a testületi határozat a vásárlásról pedig már megszületett múlt hét kedden. A szóban forgó területen két mélyfúrású kút található, amelyeknek vizére azonban jelenleg nincs szüksége a városnak. A vásárlásról azért döntöttek mégis a képviselők, mert a tartalék bármikor jól jöhet - árulta el a Fejér Megyei Hírlapnak Illés Szabolcs polgármester, aki hozzátette azt is: Csákvár vízellátásáról jelenleg a Fejérvíz gondoskodik, amellyel nincs semmiféle gond. Hol volt, hol nem Használt ruhákat gyűjtenek helyette Csákvár (str) - Ruhagyűjtők lesznek a szelektív szigetek helyén. A házhoz menő szolgáltatás teszi feleslegessé a konténereket, ám az üveget továbbra is vihetik ide a helyiek. Megszűnnek a szelektív gyűjtőszigetek? - vetődik fel a kérdés a hulladékgazdálkodási törvény januári módosításának köszönhetően. Az új szabályozás szerint ugyanis mindenhol házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés várható, sőt, sok helyen már működik is. Éppen ezért nem lesz szükség a feliratozott konténerekre Csákváron sem, ahol már döntött is a képviselő-testület arról, mi kerüljön a helyükre: a legutóbbi szavazáskor ruhagyűjtő konténerek elhelyezésében egyeztek meg. A szelektív gyűjtők csak a társasházi övezetekben maradnak, kivéve az üveggyűjtő szemeteseket, ezért a cég, amely a használt ruhák gyűjtésével foglalkozik, vállalta, hogy a többi helyen is kialakít hasonló konténereket. A Magyarországon piacvezető használt ruha nagykereskedő cég elsősorban értékesítéssel foglalkozik, de karitatív tevékenységet is folytat. A háznál történő szelektív gyűjtést már most is végzi a Depónia, minden hónap első hétfőjén elviszik a házaktól a szelektíven válogatott papír és műanyag hulladékot, de a tervek szerint a teljes átállás az év második felére várható. Miként is használja a gyűjtőt Meglepő eredmény? Vértesboglár, Budapest (str)Nem bízta a véletlenre a március elsejei műlovas országos bajnokságon való részvételt a Vértesboglári Lovas Egyesület: a 72 indulóból 10 a bogláriak versenyzője volt. Ezen a versenyen kizárólag műlovon folyt a verseny, a bogláriak az utánpótlás kategóriában indultak, amely a verseny legnépesebb kategóriája volt. - Ez volt az első, hivatalos szövetség által rendezett versenyen való részvételünk - árulta el a versenyt követően az örömmámorban úszó egyesület edzője, Frankó Balázs. A boglári lányok tapasztalatszerzés miatt indultak első sorban, ám... - Nagy meglepetésünkre sikerült a dobogóra kerülni, ráadásul a második fokra -tette hozzá Balázs. Az ezüstérem Nagy Lmevra köszönhető, de a többi lány is gyönyörű gyakorlatokat mutatott be, nagyon elégedettek lehetnek magukkal - mesél a szakmai részletekről a felkészítést végző vezető edző, Frankó Balázs és Kiss Klára, akiknek Bence Krisztina nemzetközi lovastorna bíró és Semerédy Alexandra nemzetközi versenyző is segített az eredmény elérésében. A második helyezést elérő Luca mellett meg kell említeni a hetedik helyen végző Zalai Daniellát, s az utána következő Kovács Zsófiát is. Továbbá versenyzett még: Tóth Boglárka, Nacsák Boglárka, Néráth Georgina, Rönkös Flóra, Nacsák Zsófia, Filotás Dominika és Bernád Regina is. 1/5 ' £ 'minO-Ö O Nágy Luca és az egyesület ezüstéremmel térhetett haza Hétvégente nyitva a bányamúzeum Gánt (str) Aki a kirándulóidő beköszöntével egy hétvégén a Vértes felé veszi az irányt, ne hagyja ki a Gánt határában található Balás Jenő Bauxitbánya Múzeumot, ahol a vonatok iránt érdeklődő gyerekek számára is izgalmas látnivaló akad. A „Jószerencsét” feliratú múzeum már minden hétvégén 9 és 17 óra között várja a bauxitbányászat dolgos évtizedei, valamint a helyi kulturális élet iránt érdeklődő látogatókat. M1/5 - Már a bejáratnál Jószerencsét kívánnak a bányamúzeumban .oNcd LU Elhunyt a grófnő Csákvár (str) Február 24-én, 87 éves korában elhunyt a csákvári születésű Esterházy Mónika, gróf Esterházy Móric egykori miniszterelnök leánya. A Bécsben élő grófnő a katolikus egyházon keresztül támogatta a helyi rászorulókat, de kapcsolatban állt a kórházzal s az iskolával is.