Fejér Megyei Hírlap, 2015. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-30 / 229. szám

2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA SPORT FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 11 Az Ikarus nyerte a rangadót MEGYE III Az előző heti csonka forduló után ismét minden meccset le tudtak játszani Káldor András kaldor.andras@fmh.plt.hu Székesfehérvár- A megye harmadik vonalában a 8. fordulót rendezték a hétvégén. Több összecsa­páson is született megle­petés, több pályán pedig a papírfoma érvényesült. Aqvital Pablo csoport: Továbbra is pontveszteség nélkül áll, és magabiztosan vezeti a tabellát az MPF Rác­­keresztúr csapata. Üldözőik közül a Vértesboglár és Csab­­di ugyan próbálja velük tarta­ni a lépést, de a Csabdi éppen a Vértesboglártól szenvedett hazai pályán vereséget, és ke­rült emiatt ponthátrányba. Ezt a duót követi a Dinnyés gár­dája, ők egy laza tízessel in­tézték el a Vereb együttesét, amely egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, hiszen nem­csak nem nyertek még meccset, de a pontlevonások miatt jelentős mínuszba is ke­rültek. A két szomszédvár rangadóját ezúttal a Vértesa­­csa nyerte, míg a Lovasbe­­rénynek már ez volt a harma­dik hazai veresége. Pátka II-MPF Rácke­­resztúr 1-3 (0-1) Vezette: Kubinkó Zsolt Pátka II: Megyimórecz - Németh T, Král, Filotás (Krebsz), Nagy A.- Weiland (Papp D.), Milis, Egri, Matla (Bagotai) - Schmidthoffe­r (Zaka), Molnár M. (Orosz). MPF Ráckeresztúr: Csa­pó - Kovács-Szántó, Tóth F, Váradi (Ho­laki), Baranyai - Hartai (Markóczi), Zsigmond, Cseprekál, Pál I. - Szilukács, Bendák (Köti) Gól: Orosz (71.), illetve Pál I. (15., 85.), Szilukács (83., Újbarok-Zichyújfalu 1-1 (0-1) Vezette: Szabó Csaba Újbarok: Pongrácz - Hor­váth Cs. (Horváth A.), Deme­ter, Moravecz T, Czemmel - Moravecz B. (Krammer), Sza­bó J., Banu, Antoni (Tóvári) - Mokánszki, Boros (Hollósy). Zichyújfalu: Deák B. - Horváth F, Tömör (Mozbau­­er), Winkler, Németh T (Ber­ki) - Szabados, Dezső (Pap), Rátkai, Németh Z. - Újfalusi, Rigó. Gól: Mokánszki (87.), il­letve Rigó (17.) Dinnyés-Vereb 10-0 (3-0) Vezette: Czagány Zoltán Dinnyés: Tillmann (Beré­­nyi) - Hajdú (Kovács T), Rédl, Rácz, Motel (Korponai) - Tóth B., Balázsik, Borbély (Mong), Brakszátor - Erdei, Sturcz (Rideg). Vezetőedző: Kovács András Vereb: Tarczali - Tóth K., Kőszegi, Torma, Varga A. - Pá­linkás, Horváth A., Szabó B., Erdő - Vörös Viktor Richárd, Hetesi (Dóczi). Gól: Brakszátor (13, 32., 52., 73, 84., 88.), Tóth B (36., 59., 87.), Korponai (81.) Lovasberény-Vértesacsa 0-1 (0-1) Vezette: Ibriksz Máté Lovasberény: Paudics G. - Farkasfalvi, Pereces (Kiss V), Juhász M., Rubint - Vörös Viktor Máté, Képíró D., Pau­dics P. Képíró Zs- Botos (Re­ve­land), Schneider. Vértesacsa: Tánczos -Cser, Szilágyi, Azari (Budai), Kovács P. - László (Zrena), Szabó G., Kovács M., Sósfalvi - Deák R., Kalocsa (Pál T) Gól: Kovács M. (15.) Alcsútdoboz-Gyúró 0-0 Vezette: Rózsa Ádám Alcsútdoboz: Maráczi - Bocs, Weizengruber, Csatlós, Lipárdi P. - Szalai G., Sebján ,P. Antal, Sebján A. (Bárá­nyos) - Huszti (Tész), Lipárdi L. (Fekete). Gyúró: Kukucska - Jám­bor, Serák, Borsos, Varga ,­­­ácz (Boroczki), Szalay (Bo­­leradszki), Albrecht, Bányai - Puskás, Keresztesi (Kovács F). Kiállítva: Csatlós (44.) Csabdi-Vértesboglár 1-2 (0-1) Vezette: Cérna János Csabdi: Zabos - Bachoffer (Vörös D.), Heim, Ágoston, Hemli - Gyuricza, Bukó, Nagy K, Agyagási - Sótér, Grünfelder. Vértesboglár: Kónya - Ju­ne­k, Király, Tagscherer, Vass - Pötörke (Nagy J.), Juhász A. (Szabó L), Egresi, Nit­ti - Szoboszlai, Sztányi (Egresi) Gól: Heim (63.), il­letve Sztányi (29.), Nitti (59.) Simix Üveg-Ás- ___ vány cs: A csoport rangadóján mondhatni érvényesült a pa­pírforma, az Ikarus-Maros­­hegy együttese legyőzte a Sárszentmihályt hazai pályán, így már velük szemben négy­pontos előnybe kerültek. A Mór II-nek nincs ellenfele otthon, zsinórban a negyedik meccsüket nyerték meg, úgy, hogy közben még gólt sem kaptak, és 34 gólt szereztek. A címvédő Jenő csapata to­vábbra is bukdácsol, tavaly egész idényben a 22 lejátszott mérkőzés közül mindössze kétszer kaptak ki, most nyolc játéknap után a harmadiknál járnak. Csókakő-Szabadbattyán 7-4 (3-1) Vezette: Hajdú Balázs Csókakő: Diós - Stumpf, Schwarcz (Koller), Juhász J­. Winner - Tábori (Lőrincz), Bitter, Szántó, Kadlecsik - Szabó Sz, Wieger (Kutassy) Vezetőedző: Szabó Zsolt Szabadbattyán: Zsidó - Blaumann, Tóth D., Horváth F, Kovács Gy. - Magda, Mé­reg, Klézli, Balogh G. - Papp Sz■, Juhász Gy. Gól: Szabó S. (5., 88.), Szántó (38., 45., 62., 76.), Kadlecsik (51.), illetve Méreg (11.), Juhász Gy. (70., 77.), Horváth F (71.) A dinnyési Brakszátor Zoltán hatot lőtt a Verebnek Mór II-Magyaralmás 4-0 (1-0) Vezette: Ifj. Babai Ferenc Mór II: Waltzer - Nyevri­­kel Gergő, Fojtyik, Sebestyén, Varga L- Elek, Dreska, Polo­­vitzer (Nyevrikel Gábor), Wachtler - Németh R. (Do­hai), Schábel. Vezetőedző: Nagy Bálint Magyaralmás: Makk - Németh P, Kadnár (Németh K), Tóth M. (Bezsdovics), Szűcs Z. - Tóth M., Rideg, Né­meth B., Kaiser - Pap, Lend­va­i. Gól: Schábel (18., 68.), Vachtler (60., 87.) Söréd-Tác-Csősz 2-3 (1-1) Vezette: Piros László Söréd: Pál Sz. - Keszi, Tanka, Szabó M. (Kovács M.), Trampier - Sipos Á. (Maxim), Kelemen, Grossmann (Kovács A.), Ferencz - Venczel (Nagy M.), Drávai. Tác-Csősz: Neizer - Ko­vács .G., Sárempek, Kővári, Kovács A. (Mikola) - Nagy R. (Sárdi), Füri, Schmidt, Almási - Márkus (Chrisztóf), Rózsa. Gól: Kelemen (32.), Ma­xim (68.), illetve Sárempek (39.), Mikola (81.), Sárdi (83.) Cser Truck-Trailer-Jenő 2-1 (2-1) Vezette: Winner József Cser Truck-Trailer: Jan­­kovics - Farkas A., Balázsik, Cserna, Pusztai - Jani, Ko­csis B., Szabó B., Szabó Zs. -Právics (Iszak), Katona. Jenő, Németh M. - Laka­tos, Kiss A., Takács K., Né­meth F. - Gerák, Kiss D., Sza­bó Z. (Takács T), Zsolnai (Rávai) - Néma, Szilágyi. Ve­zetőedző: Örsi Péter Gól: Katona (16.), Právics (28.), illetve Néma (36.) Kiállítva: Szilágyi (92.) Isztimér-Csákberény 2-1 (1-0) Vezette: Koszorús István Isztimér: Vilics - Szele, Pánczél, Kaszás (Simon Cs.), Stumpf - Répási, Major (Kel­­lér), Polczer, Huszár - Né­meth Z., Körösi. Csákberény: Huszár G. - Huszár Z, Barta (Ozsváth), Kuti, Zsöllei - Németh P, Be­­lecz, Czirák, Radics - Horváth D, Szabó G. Gól: Répási (25., 76.), illetve Kuti (65.) Sárszentmihály- Ikarus-Maroshegy 2- 3 (1-1) Vezette: Rózsa Jó­zsef Sárszentmihály: Enyed - Horváth M., Vadászi, Varga B. (Gulyás K.), Gurdon - Ja­­sinka, Csizmadia (Tóth Zs.), Diczkó, Németh G. - Gulyás G., Török (Rácz). Ikarus-Maroshegy: Skul­­téti A. - Skultéti L., Léki, Pongrácz, Dopuda - Klémán P, Béres Z., Jámbor, Suhaj (Zsohár) - Gárber (Samu), Tanárki. Asszisztens edző: Gelencsér Tibor Gól: Gurdon (26., 86.), il­letve Jámbor (43.), Tanárki (70.), Suhaj (72.) Hofrer Serleg csoport: Négy fordulón keresztül vezette a tabellát a Nagyve­­nyim együttese, mivel ezen a héten szabadnaposak voltak, így kapott az alkalmon a Ce­­ce gárdája, és a Vajta elleni biztos sikere után ismét az él­re állt. Még mindig három olyan csapat van a mezőny­ben, amelyek még nem tudtak a győzni. Dég-Alap 1-0 (0-0) Vezette: Szabó János Dég: Siák - Jencsici, Imre, Borostyán J., Borostyán G. - Kiss L. (Bácsi), Tóth J. (Sö­rös), Molnár O., Panyi (Hor­váth R.) - Kiss Zs., Tóth Z. (Mózes). Vezetőedző: Ihász Imre Alap: Aranyos - Kiss T, Bauer, Kiss B., Debreceni - Lakatos, Varjas, Kaszás, So­mogyi G. - Fenekes, Szopori. Gól: Tóth Z. (51.) Kisapostag-Sárbogárd 1- 4 (1-3) Vezette: Pekker Bálint Kisapostag: Törjék -Oláh, Pék, Major, Szili - Csi­­ma, Szőcs, Lettős, Nagyvára­di - Beretka, Pék. Sárbogárd: Tóth I. (Kiss N.) - Kovács Z., Szabó Kár­­gya, Lakatos, Bognár Zs. - Pásztor, Csizmadia, Simon J. Sebestyén - Simon J. A. (Bog­nár T), Mondovics Zoltán. Vezetőedző: Mondovics Zol­tán. Gól: Beretka (33.), illetve Bognár Zs. (18., 36.), Simon J . (19.), Sebestyén (49.) Mezőszilas-Perkáta 6-1 (3-0) Vezette: Kovács Zoltán Mezőszilas: Papp Cs. - Sülyi, Szegedi L., Kovács Z., Bajor - Kiss Gy., Szilágyi (Si­mon L.), Nagy Z., Szegedi T. (Budai) - Paulovics, Kutasi (Tücsök). Perkáta: Barad - Kovács R. (Varga L), Csányi, Cislo, Erdődi - Kovács .G., Bibel, Re­ith, Tömör - Szabó F. (Bácsi), Sohonyai. Gól: Kutasi (5., 27., 51.), Paulovics (14.), Szegedi T. (82., 87.), illetve Bibel (86.) Előszállás-Mezőfalva II 3-4 (0-1) Vezette: Somogyvári Attila Előszállás: Kaján - Bara­nya (Ecsedi), Csontos, Kiss Gy., Balogh N.- Béres L, Csuka, Bognár M., Nagy G. (Kovács Zs.) - Kis (Kádár), Alberczki (Bognár P). Veze­tőedző: Masinka Csaba Mezőfalva II: Orosz - Szabó R. (Horváth D.), Babi­jász, Tóth Z., Simon N. - Ágoston, Jeney (Petrovics), Sági, Márok - Rónai (Ger­­gelyfi), Márkus. Vezetőedző: Simon József Attila Gól: Csuka (56., 59.), Kiss Gy. (92.), illetve Rónai (20.), Babijász (77.), Ágoston (80.), Márok (88.) Cece-Vajta 3-0 (1-0) Vezette: Koczka László Donát Cece: Joháczi - Berta (So­­hár), Kacz L., Kacz­ó, Nagy T. - Halasi, Fésű, Tölgyes, Bór (Bögyös) - Végh (Bos­­nyák), Baranyai (Gazsó) Ve­zetőedző: Menyhárt Tamás Vajta: Fehér - Pólyák (Meister), Juhász B. (Simon K.), Csajági, Kovács D. - Szalai R., Kupa, Tángli Cs., Főfai (Kovács N.) - Kovács N, Tángli G. Gól: Bór (17.), Berta (74.), Bögyös (88.) Sárszentágota-Iváncsa II-Beloiannisz 1-9 (0-3) Vezette: Ruff István Sárszentágota: Takács T. (Hogenádler) - Csere, Matá­­nyi (Komlós), Fazekas, Kiss A. (Nagy B.) - Kiss J., Knapp (Nagy D.), Nyers, Virág - Ba­­gin, Böröndi, Iváncsa II-Beloiannisz: Semsei - Csuszdl, Nagy K, Restár (Szedlák), Sárközi (Tárnok) - Kovács A., László (Fukász), Mágocs, Páhi (Víg) - Lepsényi J, Fülöp. Gól: Hogenádler (63.), il­letve Fülöp (21., 79., 81.), Lepsényi (34., 58., 76., 91.), László (39.), Mágocs (67.) további képek, információk feol- FMH Online A csókakői Szántó Gergely (a labdával) négy gólt szerzett A verebi kapus Taczali Zsolt és a dinnyési Brakszátor Zoltán csatáját ezúttal a kapus nyerte, ám Brakszátor így is hat gólt lőtt 1. MPF Ráckeresztúri 8 0 0 50- 7 24 2. Vértesboglár 8 5 1 2 16-13 16 3. Csabdi______8 5 0 3 15-11 15 4. Dinnyés_____8 4 2 2 34-17 14 5. GyÚrő_______7 3 3 1 17- 8 12 6.l csÚtdoboz 8 3 1 4 19-14 10 7. Zichyújfalu 7 3 1 3 17-14 10 8. Újbarok_____8 2 2 4 15-20 8 9. Vértesacsa 7 2 2 3 11-17 8 10.Lovasberény 8 2 1 5 15-28 7 11. Pátka II_______7 11 5 12-25 4 12. Vereb______8 0 2 6 10-37 -2 A Verebtől 4 pont levonva 1.Ikarus-M.hegy 8 7 1 0 36- 7 22 2.Sárszentmihály 8 6 0 2 32-20 18 3.Mól II__________8 5 1 2 39 - 8 16 4Jenő___________8 4 1 3 23-14 13 5. Gór Truck-Trailer 7 4 1 2 17-14 13 6. Magyaralmás 8 4 1 3 17-23 13 7.Sőréd_______ 8 3 1 4 13-16 10 8.Csókakő________7 3 0 4 17-23 9 9.Szabadbattyán 8 2 2 4 27-28 8 10. Tác-CsőSZ 8 3 1 4 10-34 7 11. Csákberény 8 0 1 7 5-21 1 12.Isztimér 8 1 0 7 6-34 0 1. Cece________8 6 0 2 29-15 18 2.Sárbogárd 7 5 2 0 26- 9 17 3. Nagyvenyim 7 5 1 1 32-13 16 4. Mezőfalva II 8 5 1 2 24-21 16 5. Dég_________8 5 0 3 17-12 15 6.Iváncsa II 7 4 3 0 32-13 15 7. Vajta________7 4 0 3 19-12 12 8. Mezőszilas 7 4 0 3 18-16 12 9 .Alap___________7 2 14 14-18 7 10.Előszállás 8 2 1 5 13-20 7 II. Sárszentágota 7 0 1 6 7-28 1 12. Perkáta_____7 0 1 6 10-35 1 13. Kisapostag 8 0 17 12-41 -2 A Kisapostagtól 3 pont levonva

Next