Fejér Megyei Hírlap, 2017. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-23 / 46. szám

2 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Nemekből Igenek Klub Székesfehérvár (szz)­­Ma, 17 órakor kezdődik a Nemekből Igenek Klub következő találko­zója Extrémsport neve: Házasság címmel a MagNet Bankban. Az esemény háziasszonya Egey Tímea pszicholó­giai mentor, beszélgető­­partnerei Fischer Imre pszichológus és Deák Annamária párkapcso­lati coach, házassági te­rapeuta lesznek. Pénz az emlékparkhoz Pázmánd (bj) - A tele­pülés 1,2 millió forintot nyert egy tavalyi, az 1956-os emlékév kap­csán kiírt pályázaton - tudtuk meg szerdán Vi­­rányiné Reichenbach Mónika polgármester­től. A pénzből a már meglévő központi park­jukat alakítják át ’56-os emlékparkká, amelyben egy emléktáblán kívül helyet kap a pázmándi születésű ’56-os mártír, Onestyák László szobra. Emellett egy kiadvány készül és lesz egy forra­dalmi témájú kiállítás is, utóbbit a művelődési házban rendezik majd. A pályázat megvalósítá­sa a tavasz folyamán megtörténik. Farsangos mesedélután Dunaújváros (bt) - Játé­kos, zenés délutánra várják a kicsiket a Jó­zsef Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában csütörtökön 15 órakor. A mesét Törökné Antal Mária mondja. Téma: a Vízkereszttől a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tartó farsang. Baba-mama gyógynövénytár Székesfehérvár (szz) -Herbarius programra várják az érdeklődőket február 26-án, vasárnap 15 órától a Fekete Sas Patikamúzeumban. A téma: gyógynövények babáknak és mamáknak. A vendégük :Lencsés Ri­ta fitoterapeuta. KRÓNIKA Megújul a szomszédvárak főutcája TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS Kálozt és Soponyát is érinti a 6307-es út felújítása, jövőre készülhet el Káloz, Soponya (w) -Jó hír: megújul a két szomszédvár főutcája - adtuk hírül a hónap ele­jén. Az akkori szép remé­nyek még az idénről szól­tak. Mostani friss infor­máció: a munka dandárja inkább a 2018-as évet érinti. A két településen üdvözlik a döntést, a pol­gármesterek azt mondják, biztató, hogy látják a fényt az alagút végén. Az álom immár évtizedes, de közelebb járunk az igaz­sághoz, ha úgy mondjuk: az elvárás. A négy számjegyű utak közutas felújítási programja a térségben Kálozt és Soponyát is érinti a 6307-es számú út révén - Varga Gábortól, a térség országgyűlési képvise­lőjétől, megyei fejlesztési biz­tostól hallottunk még a múlt évben először a várható fej­lesztésről. Információnk sze­rint a honatya a közúti igaz­gatósággal és az érintett pol­gármesterekkel közös sajtó­­tájékoztatóra is készül. Idő­pontja még nem ismert. Kiválasztják a kivitelezőt, s a beruházást a jövő év októberében befejezik Fotó: V. Varga József A térség problémája im­már jó évtizedes, ugyanis 2006-ban kezdődött a sokszor felemlegetett, négy települést érintő szennyvízcsatornázás, amelynek fél útpályát érintő nyomait még máig sem sikerült eltüntetni """ az említett két telepü­lésen. Weisengruber Imre kálozi és Béndek József soponyai pol­gármester tegnap úgy említette: időközben a ___ másik sáv is megsíny­lette a forgalmat, hiszen aki tehette, a „bontatlan” sávot vette igénybe. A Közlekedésfejlesztés Fe­jér megyében projekt része­ként megújul a Simontornya - Szabadbattyán összekötő út érintett szakasza 2,3 kilomé­ter hosszon, Kálóz átkelési szakaszát, valamint 3,46 kilo­méteren, Soponya átkelési szakaszát is érintve - tájékoz­tatta lapunkat tegnap Velkei Lilla, a Magyar Közút Non­profit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. A tervezett kivitelezési költség bruttó 177,8 millió, illetve 307,3 millió forint. Megtörténik mindkét falu­ban a meglévő burkolat pro­filmarása, majd a kötő- és kopóréteg beépítésével mem alakul ki az új burko­lat. Megoldják a vízel­vezetési rendszer fel­újítását, rendezik az útpadkát, s szükség szerint a műtárgyakat, átereszeket, forgalom­­technikai berendezése­ket is. A kivitelezőt 2017. má­sodik félévében kiválasztják, s a beruházás várhatóan 2018. október végéig lezajlik. további képek, információk fedlty FMH Online Varga Gábor országgyűlési képviselő jól lobbizott - mond­ják a faluvezetők. Soponyán Kövér Imre közmunkás mutatta az érintett sávot. Tényleg jó hír, hogy megújul a települé­seken átvezető út Béndek József (Soponya) Weisengruber Imre (Kálóz) Visszavonják a pályázatot (Folytatás az 1. oldalról) A budapesti olimpiai pá­lyázat visszavonását tanácsol­ja a Magyar Olimpiai Bizott­ságnak (MOB) és Budapest­nek a kormány, a főváros ve­zetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kor­mánypárt parlamenti képvise­lőcsoportjának vezetője a Fi­­desz-elnökség nevében szerda este. A politikus szerint az el­lenzék többször is hazudott mindenkinek az olimpiaren­dezés ügyében. Először azt mondták, tá­mogatják az olimpia ügyét, mind a fővárosban, mind a parlamentben megszavazták a szükséges jogszabályokat és azt, hogy Budapest benyújtsa a pályázatát az olimpia meg­rendezésére. „Hozzájárultak a nemzeti konszenzus kialakítá­sához” - fejtette ki. Amikor azonban az ellen­zék „hátba támadta” Buda­pest olimpiai pályázatát - folytatta Kósa Lajos -, meg­bontotta ezt az egységet, ez­zel minimálisra csökkentve a főváros esélyeit. Szerinte az ellenzék nyil­vánvaló célja, hogy akár áru­lása révén is egy súlyos nem­zetközi presztízsveszteségbe hajszolja bele a fővárost és az országot. „Miután a politikai kon­szenzust az ellenzék felrúgta, ezzel a pályázat esélyeit mini­málisra csökkentette” - fogal­mazott a frakcióvezető. A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fi­desz-frakció kölcsönös meg­beszéléseket folytatva egy­mással úgy látja, ma egyetlen felelős döntés lehetséges: megakadályozni Magyaror­szág nemzetközi presztízs­­veszteségét, így az olimpiai pályázata visszavonását taná­csolja a MOB-nak és a fővá­rosnak - közölte Kósa Lajos. Dolgoznak a megoldáson Velence (Ip)­­ Szerdai szá­munkban megírtuk, Velence több részén feketés víz folyik a csapokból. Az ügy kapcsán kedden megkerestük az illeté­kes vízszolgáltatót, a DRV Zrt.-t, de lapzártánkig nem ér­kezett válasz. Tegnap délelőtt megküldték közleményüket, melyben megfogalmazták, a vízóraelfagyások okozták a problémát. Jelenleg a mecha­nikai tisztítás előkészítését végzik, mivel az érintett cső­hálózat 160 kilométer hosszú, így a tisztítás megfeszített munkát igényel. A vízminősé­gi gondok kezelésére hálózat­öblítést végeznek. 2017. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK Cd.'ID F— he$ Cd-SZ _JO 'C , Spanyorné Halász Szilvia főkertész is előadást tartott az esten A virágos verseny tavalyi eredményei Székesfehérvár (szz) - A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny 2016. évi tapasztalatait, eredményeit értékelték tegnap a Feketehegy-Szá­­razréti Közösségi Köz­pontban. Spanyárné Halász Szilvia főkertésztől, régióvezetőtől (Fejér, Somogy, Komárom- Esztergom megye) megtud­tuk, hogy a fehérvári kertba­rát egyesülettel együtt úgy döntöttek, az egyesület szoká­sos havi szakmai napján ezút­tal a Virágos Magyarországért verseny tavalyi tapasztalatait értékelik. Beszámolnak a ne­mes megmérettetés céljairól, eredményiről, emellett pedig a régió néhány, a versenyben szépen szerepelt településé­nek (Iszkaszentgyörgy, Súr, Rácalmás, Bakonykúti) pol­gármestere, illetve zsűritagja képpel, filmmel kibővített előadáson számol be a tavalyi sikerekről. Ezenkívül méltat­ták a Diófát, amely az elmúlt évben a legvirágosabb étte­rem díját nyerte el. Ismertet­ték a Mert közös a világunk című, önkormányzatoknak szóló programot is. A találkozóra elfogadta a meghívást Anton Schlaus szlovén nemzetközi zsűritag, aki az Európai Virágos Váro­sok és Falvak verseny jó pél­dáit mutatta be. Előadást tar­tott az esten Bocsi Andrea, a Virágos Magyarországért kör­nyezetszépítő verseny projekt vezetője, fővédnöke, a Ma­gyar Turisztika Ügynökség Zrt. főosztályvezetője is.

Next