Fejér Megyei Hírlap, 2017. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-23 / 144. szám

Táblaképektől a pannóig A Múzeumok Éjszakájának jelentős fehérvári eseménye lesz a „Színek és színek megint" című, Aba-Novák Vilmos alkotásaiból váloga­tott kiállítás megnyitója a Csók István Képtárban. Aba-Novák Vilmos (1894— 1941) a modern magyar festé­szet, különösen a monumentális piktúra egyik eredeti tehetsége, a két világháború közti időszak ünnepelt festője volt. Festésze­tének jellemző vonása az epikus jelleg, a frappáns témaválasz­tás, a kivételes karakterformáló képesség és a virtuóz festőiség. A művész a harmincas évek második felétől rendszeresen kapott egyházi és állami megbí­zásokat, többek között Székes­­fehérvártól is: a Városháza eme­leti részét, illetve a Romkertben a Szent István-mauzóleumot díszítik hatalmas szekkói. A magán- és közgyűjtemé­nyekből válogatott alkotások a kiállítóhely mindkét szintjét megtöltik: a földszinten élet­képeket és tájképeket láthat a közönség, az emeleten pedig az olaszországi tartózkodása idején festett művei és korai tájképei csodálhatóak meg, és természetesen látható az alko­tó Magyar-francia történelmi kapcsolatok című, az 1937-es párizsi világkiállításon Grand Prix-vel jutalmazott pannója is, amelynek állandó otthona a Csók István Képtár. Az október 29-ig látogatható kiállításban számos programot szerveznek, az elsőt mindjárt június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján. Aba-Novák élet­művében kitüntetett szerepet játszanak a cirkusz világát be­mutató festmények - ezen az estén, 18 órától a Simorág Tán- Cirkusz produkciója eleveníti fel a cirkusz varázslatos han­gulatát, 21 órától pedig Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája tart rendhagyó tárlat­­vezetést. A kiállítás egy Aba-Novák Vilmos emléke előtt tisztelgő közös séta keretében nyílik meg június 24-én, szombaton 16 órakor. A résztvevőket a Nem­zeti Emlékhely előtti Aba-No­­vák-szoborhoz várják, ahol közös koszorút helyeznek el. A mester fehérvári alkotásainak helyszínein végigvezető séta a Nemzeti Emlékhelyen kezdő­dik, a Városházán folytatódik és a Csók István Képtárban, a kiál­lítás megnyitójával zárul. L.M. A harminc kiállított alkotást főként magángyűjteményekből válogatták Fehérvár Magazin - 2017. június 23. SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM GORSIUM RÉGÉSZETI PARK 2017. március 25. - augusztus 20. www.szikm.hu P­OMPEJI ÉLET és HALÁL A VEZÚV ÁRNYÉKÁBAN Kultúrára fel! Garantált nyári idegenvezetések a Tourinform irodával A nyári szabadságok ide­jén mintha kultúrszomjunk is megnövekedne, főleg, ha kellemes nyáresti program­ról van szó. A székesfehér­vári Tourinform iroda erre a szezonra is mixelt néhány kultúrkoktélt a látogatóknak, amit persze a helyieknek is melegen ajánlanak. Éppen ezért a program változatos, mint mindig, még leghűsége­sebb követőknek is akad új­donság. Annál is inkább, mi­vel idén a városnéző sétákat félnapos autóbuszos kirándu­lások egészítik ki. A program a Hűsítő kultúra címet viseli, nem véletlenül: a forró nyá­ri napokon - ha a vízpartból már elég - a legjobb úti cél egy kastély vastag falainak árnyéka, egy csodálatos kas­télypark hőse, egy klimatizált kiállítótér szenzációs ókori leletekkel, és mindez per­sze légkondicionált busszal. A részvételi díj tartalmazza az autóbusz díját idegenve­zetéssel, belépőt a Gorsium Régészeti Parkba és a Pom­peji kiállításra, valamint a fehérvárcsurgói Károlyi kas­télyba, ahol az ország egyik legszebb felújított parkját is bemutatják a látogatóknak. És hogy mi várja a helyben maradókat? Városnéző esti séták „Mindig más” témával. Lássuk az előttünk álló hétvé­ge programját! 06.23. péntek 19.30 Ódon házak titkai - Városnéző séta (1-1,5 óra) Találkozó az Országalmánál 06.24. szombat 14.00 HŰSÍTŐ KULTÚRA - BUSZOS KIRÁNDULÁS (4 óra) Székesfehérvár - Gorsium, Pompeji kiállítás - Fehérvárcsurgó, Károlyi Kastély - Székesfehérvár Találkozó a Skála mögötti parkolóban 06.24, szombat 19.30 Fehérvár új arca két keréken - Kerékpáros városnézés (1-1,5 óra) Útvonal: Várkörút-Zichy liget - Vidámparki tó - Dózsa Gy. út - Rózsa liget - Uszoda király krt. - Török udvar Találkozó a Romkert bejáratánál Mátyás Minden program regisztrációhoz kötött! Regisztráció és részvételi díj fizetés: Tourinform Székesfehérvár Oskola utca 2-4.; Tel: 22 537 261; szekesfehervar@tourinform.hu; www.facebook.com/tourin­­form.szekesfehervar ftí oldalt megrendelte a Fehérvár Médiacentrum Kft. a STRAVNARTE PHORA És az ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR BEMUTAT­JA I­­ parlami. ( f'cAmore OLASZ NYÁRESTI KONCERT A BELVÁROSBAN 2017. JÚNIUS 30.21 óra | ESŐNAP: 2017. JÚLIUS 1. 21 ÓRA | SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁROSHÁZ TÉR 1­­­ . . c.flw r A végzet hatalma, La donna é mobile. . . Jj J­o­nt X Nessnn Donna Non ti stordar di m, i Srí I strano \h! Forse lui Senipri libán, jj wlT|| O sole mio, Volare, Con te partiró... SíHÉlL. továbbá CRISTIANO ALBERGHINI zeneszerző kompozíciói és hangszerelései STRAVIARTI PHO­R­A QUARTI I I DOMENICO MENINI - tenor /;^T DENIS BIANCUCCI - zongora '­.­. .s DANIELE VIANELLO - nagybőgő GIORGIO MURER - ütőhangszerek „ Vendég: BENEDEKFFY KATALIN - szoprán ~ ’ —— L. IT ­ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZenEKAR, vezényel: KOLLÁR IMRE

Next