Fejér Megyei Hírlap, 2017. augusztus (62. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-04 / 180. szám
fecity FMH Online Fejér megye vezető hírportálja! LÓERC Sokan türelmetlenek a tanulóvezetőkkel 11. Ma tetőzik a hőség, de a lehűlés még várat magára. Ma DOMONKOS nevű olvasóinkat köszöntjük! ^-IDŐJÁRÁS 2 1° C ) 38° Jó reggelt, Fejér megye! Az informatika világa nagyjából tízévesen kebelezett be. Számítógépes játékokkal játszottam, chateltem, és az informatikaórák is érdekeltek. Most is szívesen olvasok techhíreket, és csodálom a technológia fejlődését. Emlékszem, amikor megjelentek az első cikkek, amik arról szóltak, hogy a keresők (például a Google) majd releváns információkkal egészítik ki a keresésünket, sőt, egy konkrét kérdésre megfelelő választ adnak majd, el voltam hűlve. Aztán belegondoltam a Word működésébe. Szinte teljesen random, értelmetlen szóösszetételeket is elfogad. Ha a székesegyház helyett székesegyházat, a napsütés helyett napütést, a felhő helyett felsőt, a védőnő helyett vésőnőt írok, egyiket sem javítja ki, hiszen többségében értelmes szavak, csak éppen az adott kontextusban nem állják meg a helyüket. Hát, sokat kell még fejlődni. SZANYI-NAGY JUDIT szanyinagy.judit@fmh.plt.hu lllllill.Ilii Ili 9 770133 ,040051 1111,1111111 Inses Igazi érzelmi viszony Az anyatejes táplálás világnapját tegnap ünnepelték Bodajkon, a régi mozi épületében. A mostani esemény a megszokottól valamelyest eltérően zajlott, hiszen az eddigi kötöttebb formák, előadások helyett egy kötetlen, de ugyanúgy tartalmas délelőtt részesei lehettek a résztvevők. Kedvükre ehettek, ihattak a gyermekek és szüleik, sőt, temérdek játékot ki is próbálhattak. Volt, aki kockákkal, más gurulós pókkal, a harmadik gyermek csörgővel, a negyedik pedig egy cicával játszott. Ezek az események nem csupán a gyermekek és az anyák közti viszonyt erősítik, új barátságok is köttetnek. Folytatás: 2. oldal Fotó és szöveg: Szanyi-Nagy Judit ÚTFEJÉR MEGYEI HEJK. A MEGYE NAPILAPJA 2017. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK - 62. ÉVF. 180. SZ. - 185 FT - WWW.FEOL.HU Továbbjutott a Vidi! A fehérváriak a Bordeaux legyőzése után még érdekeltek a pénteki sorsoláson FELCSÚT Végrehajtotta az áhított bravúrt a Videoton, amely 2-1-es hátrányból harcolta ki az Európa Liga visszavágóján a továbbjutást a francia Bordeaux ellenében. Rögtön padlógázzal indította a felcsúti visszavágót a Fehérvár, amely az első három percben már több góllal is vezethetett volna, ám ekkor még nem kísérte szerencse a hazaiakat. Az első félidő középső szakasza eseménytelenül telt, majd az első játékrész hosszabbításában Stopira szöglet utáni kapufáról bepattanó fejesgólja már továbbjutást ért a Videotonnak a Bordeaux-ban szerzett találatnak köszönhetően. A szünet után nem csupán gól-, de emberelőnybe is kerültek a hazaiak Sabaly kiállítása után. Ezt követően a Videoton ismét percek alatt bebiztosíthatta volna továbbjutását, ám nem sikerült megszerezni a második találatot. A hajrára Varga József kiállítása után a létszám kiegyenlítődött, de a hátralévő húsz percben szerencsére az eredményben nem állt be hasonló kedvezőtlen változás, így a Videoton 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal jutott tovább az Európa Liga 4. fordulójába, és izgalommal várhatja a pénteki sorsolást. Részletek, 9. oldal Scsepovics a meccs elején hős lehetett volna, de Stopira repítette a következő körbe a Vidit Fotó: KV A nagy égbolt alatt DADPUSZTA Az O.Z.O.R.A. fesztivált 13. alkalommal rendezik meg a Fejér megyei Dadpusztán. A völgyben az első összejövetelre 1999-ben került sor, amikor Magyarországon teljes napfogyatkozás volt megfigyelhető. A mai formájában 2005 óta létező fesztivál évről évre növekszik: a főként Európából és Észak-Amerikából érkező résztvevők mellett olyan távoli országokból vannak visszatérő látogatói, mint például Brazília, Dél-Afrika, Honduras, India, Japán, Kambodzsa, Mexikó, Mongólia vagy Ú Új- Zéland. Amint a szervezőktől megtudtuk: az évente idelátogató közönség egy olyan szubkulturális közösséget alkot, melyet az ősi, törzsi gyökerekből táplálkozó pszichedelikus zene szeretetén túl a környezettudatosság, az érzelmi intelligencia és a spirituális fogékonyság köt össze. A biztonság persze fontos, a rendőrség teszi a dolgát, fokozott ellenőrzéssel vigyázzák a törvényességet. Folytatás az 5. oldalon Csatornaépítés és felújítások LOVASBERÉNY A csatornaépítés előtt százmillió forintnál többet költenek a község egyes épületeinek és útjainak felújítására, tájékoztatott Szili Miklós polgármester. A sportcsarnok épületenergetikai felújítására nyert az önkormányzat 73 millió forint EU-s támogatást. Az 1997-ben épült 600 négyzetméteres küzdőterű sportcsarnok igen népszerű a községben, megépítése óta kihasznált. Az eltelt idő alatt sokat változtak a műszaki előírások. A rekonstrukcióval módosul a gépészet, az akadálymentesítés, külső hőszigetelést kap az épület. 10 százalék energiamegtakarítás is számottevő - hangsúlyozta Szili Miklós, zsm 2. oldal Gazdag Királyi Napok SZÉKESFEHÉRVÁR A város legfontosabb ünnepének, rendezvénysorozatának nevezte Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Királyi Napokat a Nemzeti Emlékhelyen tartott beharangozó tájékoztatón. Augusztus 11-től 20-áig valóban gazdag lesz a kínálat. Az idén a programok zöme III. Béla király köré szövődik, akinek koronázását, életét szertartásjátékkal elevenítik fel az emlékhelyen emelt színpadon, Szikora János rendezésében. Verdi gyönyörű művét, a Requiemet is előadják a hatalmas színpadon, világhírű énekesek közreműködésével. Lesz népművészeti fesztivál, vásár, nemzetközi néptánctalálkozó, a Zichy színpadon pedig a könnyűzene ismert sztárjai szerepelnek. Katonazenekarok adnak koncerteket a belváros több pontján, amely egy hétvégére igazi középkori „ruhába” öltözik. SZZ Folytatás: 7. oldal A második rész A Seuso II. dramaturgiailag kerek BUDAPEST-FEHÉRVÁR A régészeti és bűnügyi talányokkal egyaránt rendelkező Seuso II. című dokumentumfilmet vasárnap este tűzi műsorára a Duna World csatorna. Ebből az alkalomból nyilatkozott lapunknak Dézsy Zoltán rendező, szerkesztő-riporter. A késő római kori ezüstkincs jelenkori történetét feldolgozó és annak kriminális hátterét boncolgató nyomozás folytatásáról szóló alkotását Dézsy Zoltán Székesfehérváron mutatta be először a múlt év tavaszán. is Folytatás: 3. oldal ----------------------------------------------------------Hirdetés .AQUACITY ISST ZALAEGERSZEG augusztus 5. szombat CSALÁDI NAP augusztus 6. vasárnap BORSODI SÖRÖS NAP