Fejér Megyei Hírlap, 2017. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-29 / 228. szám

FEHÉRVÁR PLUSZ Fehérvár Magazin - 2017. szeptember 29. Ismét keresik a legjobb énekeseket A tehetségkutató verseny fődíja egy két személyre szóló utazás a fény városába, Párizsba Talán maguk az ötletgazdák sem gondolták annak idején, hogy ilyen sikeres lesz a 2011-ben útjára indított Fehérvár Hangja. Pedig így lett: ebben az évben már negyedszer keresik a megye legjobb énekeseit A jelent­kezők október 8-ig nevezhet­nek online, hogy a válogató után az elődöntőben és a döntőben bizonyíthassanak a nézők és a neves zsűri előtt, amelyben idén Fehér Adri­enn, Magán Olivér, Pásztor Anna és Vörös Tamás segíti tanácsaival a versenyzőket. A fiatal tehetségek felkutatá­sa, segítése - jó néhány éve ez volt a városvezetés célja a Fe­hérvár Hangja és a Versünnep elindításával. Ez a cél teljesült, mára szép hagyomány lett a tehetségkutatókból, amelyek beépültek a város kulturális és ifjúsági életébe - hangsúlyoz­ta az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón Cser-Palko­­vics András. A polgármester kiemelte: a versenyeknek kö­szönhetően a fiatalok számos fellépési lehetőséget kaptak a városban, hiszen a verseny megrendezésén túl a tehetség­­gondozást, a fiatalok mene­dzselését is fontosnak tartja a városvezetés. A praktikus információk­ról a Fehérvári Programszer­vező Kft. szakmai vezetője, Benkő-Igaz Krisztina beszélt. Megtudtuk, már folyamatosan érkeznek a jelentkezések, de a kétévente megrendezett ver­seny eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a dömping a határidő lejárta előtt pár nappal várható. A tehetségkutatóba a megyében élő vagy itt tanu­ló, 14-29 év közötti fiatalok jelentkezhetnek még október 8-ig a www.fehervarhangja. hu oldalon. A válogató, amely egész napon át tart majd, októ­ber 14-én lesz a Petőfi Kultúr­­tanszéken, ez még nem nyilvá­nos esemény. A november 11-i elődöntő viszont már igen, az Alba Plaza-ban a nézők is ré­szesei lehetnek a versenynek. Itt dől el, a 24 versenyzőből ki lesz az a legjobb 12, aki december 9-én a Vörösmarty Színházban egy nagyon látvá­nyos, Szakál Attila által ren­dezett színpadi show kereté­ben mérkőzik meg egymással a Fehérvár Hangja címért, az értékes ajándékokért és a fő­díjért, ami - a Fehérvár Travel jóvoltából - egy két személyre szóló utazás a fény városába, Párizsba. A döntőre való felkészülés során a versenyzőkkel folyama­tosan szakemberek foglalkoz­nak: a hangjuk, előadásmódjuk mellett színpadi megjelenésük, kommunikációjuk fejlesztésé­ben is segítik őket. Az idén Vá­radi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színművésze, Rovó Tamás, a Vörösmarty Színház táncművésze, koreográfusa és Vörös Janka énekesnő is men­torként segíti majd az éneke­seket. A döntősök színpadi megjelenésének alakításában egy stylist is részt vesz majd: Kemya Mariann „Maya” segíti az énekeseket a döntős szettek kiválasztásában és ad tanácsot mentorként, hogyan érdemes alkatukhoz illően öltözniük. A Fehérvár Hangja címért leginkább a lányok kívánnak versenybe szállni, az eddigi jelentkezők között egynegyed a fiúk aránya. A nevezők fele székesfehérvári, a többiek a Váradi Eszter Sára és Keller János „Csak egy tánc volt...” című műsorával kedveskedünk minden időskorúnak. Közreműködik az Alba Stúdiózenekar, vezényel Ruff Tamás. október 2., hétfő 16:00 Alba Regia Sportcsarnok Székesfehérvár, Gáz u. 19. 0­­p • www.szekesfehervar.hu C 75- sek4 c/világnapja A megye egyéb településeiről érkeznek a meghallgatásra. A jelentkezők pop, rock, jazz és musical műfajban választhat­nak dalokat. Az eddigi nevezők fele-fel arányban választottak hazai és külföldi számokat. A döntőre a bemutatandó saját dal mellett közös pro­dukciókkal is készülnek az énekesek. Az eddigi rendez­vényekhez hasonlóan profi előadók is érkeznek a szín­padra: a szervezők minden évben olyan, jól ismert sze­replőket hívtak meg fellépő­nek, akik maguk is tehetség­kutatókban tűntek fel. Az idei vendég személye egyelőre még meglepetés, a műsorve­zetőké azonban a biztos siker egyik záloga, Csonka András és Váradi Eszter Sára áll majd a színpadon a döntős verseny­zők mellett. A különleges, lát­ványos show-t Szakál Attila rendező-koreográfus állítja színpadra, és táncosok pro­dukciói is színesítik. A részvételhez szükséges minden tudnivaló a verseny hi­vatalos oldalán, a www.feher­­varhangja.hu honlapon érhető el. Az eddig lezajlott versenyek győztesei - Lovas Petra (2011), Veres-Kovács Petra (2013), Zabos Regina (2015) de a döntők többi tehetséges résztvevője is rendsze­res fellépője a fehérvári rendezvényeknek. Veres-Kovács Petra bekerült a Dal 2016. legjobbjai közé, Zabos Regina pedig augusztusban pop kategóriában megnyerte az I. Golden Voice Hungary Országos Énekversenyt. A zsűri egyik tagja, Magán Olivér, valamint Cser-Palkovics András és Váradi Eszter Sára a szerdai sajtótájékoztatón Szerelmek, cirkusz és a pannó születésnapja Még egy hónapig, október 29-ig látogatható a Csók István Képtárban az Aba-No­­vák-kiállítás, amelyben minden csütörtökön izgalmas programokat is szerveznek. A júniusi megnyitó óta már több mint hétezren látták a Szent István Király Múzeum „Színek és színek megint” című, Aba-Novák Vilmos al­kotásaiból válogatott nagysza­bású kiállítását a Csók István Képtárban. A tárlatban tegnap Atyák mestere címmel rendez­tek filmvetítéssel összekap­csolt beszélgetést­­ Dékány András filmjében Aba-Novák tanítványai, szabadiskolai és főiskolai növendékei emlékez­tek mesterükre. Október 5-én, csütörtökön 18 órától Nyáry Krisztián író, irodalmár lesz a kiállítás ven­dége, vele Czinki Ferenc be­szélget Festői szerelmek című könyve kapcsán a 19-20. szá­zadi magyar festők párkapcso­latairól. Rá egy hétre Demeter Zsófia történész tart előadást a városházi Aba-Novák falkép­ről és az 1938-as Szent István emlékévről, október 19-én pedig a képtár központi alko­tásáról, az idén nyolcvan éves pannóról lesznek előadások. A záróhéten sokasodnak az események: október 26- án Magyar-francia kulturális kapcsolatok az 1930-as évek­ben címmel rendeznek estet E. Csorba Csilla, Bárki Gergely és Rockenbauer Zoltán művé­szettörténészek részvételével, másnap a Simorág Tán Cirkusz tart előadást, és a szervezők további meglepetésprogra­mokkal is készülnek erre a hétvégére. Nagy volt az érdeklődés az elmúlt hetek szakvezetései iránt A hétvégén is látható a fényfestés Az egykori koronázó­templomot idézi fel a Nemzeti Emlékhelyen látható különleges vetítés szeptember utolsó hét­végéjén is. Aki még nem látta, ezen a hétvégén még megnéz­heti azt a 3D-animációval készült, tízperces filmet, amelyet a Nemzeti Em­lékhelyen vetítenek a ma­uzóleum falára. Pénteken és szombaton is három alkalommal, 20, 20,30 és 21 órakor látható a vetítés, amelyben az alkotók kí­sérletet tesznek a templom belső terének bemutatásá­ra, de megjelenik a filmben III. Béla arcrekonstrukci­ója, az Aba-Novák secco motívumain és figuráin keresztül pedig az 1938- as Szent István Emlékévre kialakított Romkertre utal­nak az alkotók. A vetítés előtt a Tourin­­form Iroda sétára várja az érdeklődőket szeptember 29-én, pénteken este. Ta­lálkozó az iroda előtt (Os­kola utca 2­1.) 19.45 óra­kor. Mindenki egy fáklyát kap majd a kezébe, így iga­zán különleges hangulata lesz a kényelmes túrának, amelyen a város neveze­tességeivel ismerkedhet­nek meg a résztvevők. A részvételi díj 800 forint. A részvételhez előzetesen regisztrálni kell a szekes­­fehervar@tourinform.hu címen vagy telefonon: 22 537 261.

Next