Fejér Megyei Hírlap, 2018. január (63. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-16 / 13. szám

SZÉP OTTHON Hogyan alakítsuk ki a konyhát? 9. Borús időben vegyes csapa­dék, ónos szitálás is lehet! Ma GUSZTÁV nevű olvasóinkat köszöntjük! --^IDŐJÁRÁS —- 4° • i ^ Jó reggelt, Fejér megye! A bajkeverő brigantik ellen odaállított biztonsági bácsi felajánlotta segítségét: ki­penderít maga, ha nem me­gyek magam, közölte. Az úgy volt, instálom, hogy a fesztivál kissátrának italos pultjánál álltam a saját láb­ujjhegyeimen ágaskodva, hogy végre lássam én is a bőrdzsekis idolt. Ekkor jött a fenti úr. Keze ügyében az igazsággal. Bűnöm szerint nem állhattam ott, mert nem kértem sört. Én vét­kem. Néztem hátra, pogózó emberraj, néztem jobbra, szúrós szemű zeneértő, ki féltette a koncert előtt jó előre elfoglalt helyét. Néz­tem balra, ja, ott a pult. Néz­tem szembe­­ magával a biztonságival. Ekkor ajánlot­ta fel félelmetes segítségét. A népmesék legkisebb fiára gondolva szóra nyitottam a számat, kértem, állj már ar­rébb, hadd menjek a dol­gomra, nem az út vagy, ha­nem útban. Mégsem vert meg. Elmaradt a csattanó. MAJER TAMÁS tamas.majer@fmh.hu («Millió 9 770133 040020 111,11 TTFEJÉR MEGVEI rilRLfiP A MEGYE NAPILAPJA 2018. JANUÁR 16., KEDD - 63. ÉVF. 13. SZ.-185 FT - WWW.FEOL.HU Falvak is felzárkóztak a városok mellé Nemcsak Fehérváron kiemelkedően magas a vásárlóerő FEJÉR MEGYE Jellemzően a megye ipari centrumai­ban, illetve környékükön, valamint a Velencei-tó északi partján fekvő tele­püléseken a legmagasabb az egy főre jutó átlagos vá­sárlóerő. Ez derül ki abból a becslés­ből, amelyet a GKI Gazda­ságkutató Zrt. készített a KSH és a NAV adatai alapján. Nemcsak országos viszony­latban, de a megyén belül is igen jelentős különbségekkel találkozni, pedig a vásárlóerő az életminőség egyik fontos eleme. Minél több árut és szolgáltatást tud megvásárolni egy településen a lakosság, annál több kereskedelmi egy­ség, étterem nyílik helyben, s annál több kulturális, egész­ségügyi, oktatási és egyéb szolgáltató tud gyökeret ver­ni. Ez pedig javítja a foglal­koztatási helyzetet, ami to­vább javítja az életminőséget. A cikkünkhöz mellékelt tér­kép alapján jól kirajzolódnak az észak és dél között a vásár­lóerő tekintetében is meglevő különbségek. bkl Cikkünk: 5. oldal Bevásárlás. A vásárlóerő fogalma szoros összefüggésben van a jövedelmekkel Fotó: Shutterstock Lemondott Tudósé BUKAREST Hétfőn este benyújtotta lemondását a román miniszterelnök, aki pár nappal ezelőtt felkö­téssel fenyegette meg a székelységet. A romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsá­­ga tegnap este megvonta tá­mogatását a miniszterelnöktől. Erre Mihai Tudósé lemondás­sal reagált. A következő kor­mány kinevezéséig Paul Sta­­nescu miniszterelnök-helyet­test javasolják. Ferencz Csaba, csíkcsomortáni polgármester szerint csak politikai játszmá­ról van szó, hiszen Tudósé rúdja már rég kifelé állt a saját pártjából. A székelyekkel szembeni fellépése csak hab volt a tortán, de a székelyek még nem elégedettek. nzp A lemondott román miniszterel­nök Fotó: Magyar Idők SZÉKESFEHÉRVÁR Lélekdalos est Tolcsvaytól Nem meglepő, hogy hétfő este teljesen megtelt a Királykút Em­lékház, hiszen a legendás Tolcs­­vay Trió alapítója, Tolcsvay Béla énekmondó, zeneszerző, szö­vegíró volt a vendég. Vendéglá­tója, Bakonyi István röviden kö­szöntötte a közönséget, megem­lítve: az együttes 50 éve nyerte meg a Ki mit tud? folk-beat ka­tegóriáját. Az énekmondó közel egyórás műsorában erről is szó esett, ám a főszerep a daloké volt. A címadó Lélekdal mind­járt az est kezdetén elhangzott, s ezt több lélekemelő ének kö­vette Tolcsvay zengő hangján il Fotó: Nagy Norbert Élhető település ABA A település lakói arra törekszenek, hogy Aba minél inkább élhető, pihenést nyúj­tó, szerethető kisváros legyen. Az elkészült Településképi arculati kézikönyv képet ad a letelepedni szándékozóknak arról, hogy az abaiak milyen környezetben szeretnének él­ni, melyek a településképre vonatkozó elvárásaik. Friss hírekről is beszámolt Kossa Lajos polgármester. Február­ban adják át a Béke téri isko­lásoknak az étkezdét, márci­usban avatják ünnepélyesen a már működő rendelőintéze­tet, és májusban szentelik fel az új ravatalozót.­­ Folytatás a 4. oldalon KRÓNIKA Az előszállási műked­velő színjátszók A ba­jusz című bohózatot mutatják be 4. KRÓNIKA Az enyingi vagyá őket ÖKOPORT Az időjárási mérések kezdete, 1880 óta mért három legforróbb év egyike lehet 2017 11. Több új autót vettünk 2017-ben FEJÉR MEGYE Sikeresnek minősíthető a tavalyi év a megyei márkakereskedők szerint, hiszen tovább nőtt az értékesítés. A munkaerőpiacon bekövet­kezett pozitív változásoknak köszönhetően nőtt a vásár­lóerő, így tovább erősödött a magánszemélyes autóérté­kesítés. A tapasztalatok sze­rint ez főként az új gépjár­művek esetében érzékelhető. A vásárlók mintegy 20-30 százaléka készpénzzel vásárol gépkocsit, ami nem is csoda a rosszul elsült devizahitelek után. Az új autók mellett to­vábbra is erős a használtautó értékesítés, leginkább a 4-6 éveseket keresik és az ár az elsődleges szempont a vá­lasztásnál. Részletek, 5. oldal A Velencei-tó fejlesztése a környezeti és energiahatékonysági opera­tív program kiemelt projektjei között szerepel Fotó: Kovács Krisztina Vízügy: fenntartható, komplex fejlesztések FEJÉR MEGYE A Közép­dunántúli Vízügyi Igazga­tóság működési területé­nek nagyobb hányada a Sió-Nádor-Kapos vízgyűj­tőhöz tartozik, amelynek 9000 négyzetkilométernyi területéről a Sió szállítja a vizeket a Dunába. A hetvenes évektől nem tör­tént ekkora nagyságrendű fej­lesztés a Velencei-tó kapcsán, mint a múlt év decemberében bejelentett projekt nyomán megvalósuló rehabilitáció - mondta el lapunknak Tóth Sándor, a vízügyi igazgató­ság műszaki igazgatóhelyette­se. A környezettudatos reha­bilitációval javul a tó vízkész­letével történő gazdálkodás számos feltétele, valamint a vízminőség fenntarthatósága. A part menti területek termé­szetközeli állapotát magasabb színvonalon lehet majd meg­őrizni, biztosítani, törekedve a mind jobb ökológiai álla­pot elérésére, az ökoturiszti­kai hasznosulásra. A projekt összköltsége eléri a 14 milli­árd forintot, a beruházás befe­jezésének tervezett határideje 2021 augusztus vége.­­ írásunk a 7. oldalon

Next