Fejér Megyei Hírlap, 2018. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-24 / 47. szám

helyőrség . IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLETI Hiszen pontosan azt folytatta, amit Lenin elkezdett. A leninizmus új politikát, új gazdaságot, új társa­dalmat és végső soron új, szocia­lista típusú embert ígért. Magához ragadta a kulturális, ideológiai, értelmezési és tájékoztatási mo­nopóliumot. Új nyelvet és hatásos érvelést alkalmazott. A marxiz­­mus-leninizmus fő üzenete, amit tudományos és elméleti formába öltöztettek, abból állt, hogy a gaz­dagok meglopják a szegényeket, ezért nekik joguk van elvenni a gazdagoktól, amijük van. Totálissá tett ideológiájuk csak egyetlen ma­gyarázatot, egyetlen igazságot tűrt meg, és ennek az egyetlen igazság­nak a nevében betiltotta az összes többi igazságot. És ennek az egyet­len igazságnak a nevében alkalma­zott korlátlan terrort mindenkivel szemben, aki mást vagy másképp gondolt. A bolsevikok megszüntették a piacot és nem tűrték a hasznot. Lágerekbe zártak mindenkit, aki nem akarta vagy nem tudta fel­venni a megkövetelt munkatem­pót, valakinek az útjában állt vagy szembeszállt a rendszerrel. Sietni kellett. Főleg az elektromos erőmű­vek és hálózatok fejlesztése nem tűrt halasztást, mert Lenin szerint a kommunizmus nem más, mint villamosított szovjethatalom. Akik a jövő felé vezető úton nem a kellő lelkesedéssel vagy nem a megfelelő tempóban haladtak, azokat az 1917 telén életre hívott CSEKA, illetve különböző utódszervezetei vették kezelésbe. Hruscsov, Brezsnyev, Andropov és Gorbacsov ugyanazzal a feladat­tal küszködött, mint Lenin és Sztá­lin: hogyan lehet a tartós kormány­zást és a működőképes gazdaságot összeegyeztetni a bolsevizmussal? A feladat megoldhatatlannak bizo­nyult. A központilag irányított, terv­utasításos rendszer megölte az ön­álló kezdeményezést és visszafogta a teljesítményt. A szabadjára enge­dett gazdaság pedig a párt irányítá­si monopóliumát kérdőjelezte meg. Ilyenkor visszarendeződés történt. A hadikommunizmus katasztrófája után, a NÉP alatt lélegzetvételhez jutott gazdaságot Sztálin 1929-ben a parasztság kolhozba kényszerí­tésével, a kulákok ellen folytatott háborúval, valamint az első ötéves terv négy év alatti megvalósításá­val zárta újra kalodába. Az orosz társadalom döntő többségét alkotó 2018. február parasztságból, illetve a proletariá­tusból városi munkások váltak, be­lőlük emelkedtek ki az új értelmiség tagjai. A Hruscsov alatti ígéretes reformokat a brezsnyevi restaurá­­ciós intézkedések megállították, majd teljesen ellehetetlenítették. Mindez a szovjet társadalom teljes reményvesztéséhez és kiábrándult­ságához vezetett. Az eddigi gyakor­latnak megfelelően jönnie kellett egy új embernek, akinek újra hinni lehetett, és aki megint a megfelelő irányba fordította a birodalom sze­kerét. Ez az ember Gorbacsov lett. De reformjai túlságosan nagy sza­badságot hoztak, a több évtizedes kényes egyensúly megbomlott, és a rendszer szinte egyik napról a má­sikra összeomlott. Rebranding 1956-ban Hruscsov titkos beszé­de az SZKP XX. kongresszusán és a magyar forradalmat vérbe fojtó szovjet tankok megsemmisí­tették a nemzetközi kommunista mozgalmat, a marxizmus-leniniz­­mus vonzereje megcsappant. Pe­dig Hruscsov sikeresnek ígérkező kampányba kezdett. Azzal vádolta meg Sztálint, hogy letért a Lenin által kijelölt útról, és a „személyi kultusz” zsákutcájába vezette a kommunizmus ügyét. Hruscsov mentőövet nyújtott a kommunista eszmének, amikor a sztálinizmust eretneknek nyilvánította és levá­lasztotta az „eszméről”, azt állítva, hogy van más út is, mint a terro­rista sztálini modell. 1956 októ­berében Magyarország a gyakor­latban is ki akarta próbálni, hogy összeegyeztethető-e a szabadság az új szovjet irányvonallal. Hrus­csov nem habozott bevetni a Vörös Hadsereget. A Budapest utcáira vezényelt tankok végképp kiábrán­dították a szocializmusból minda­zokat, akiknek voltak még illúzióik velük kapcsolatban. Ezúttal a nyu­gati baloldal számos híve is hátat fordított Moszkvának. Hruscsov hitt abban, hogy a szovjet rendszer megváltoztatható. Gazdasági és politikai reformok­ba kezdett, lazított az ideológiai vaspántokon. A munkaidőt lecsök­kentette, proletárdiktatúra helyett a „nép államáról” beszélt, 1980-ra jövendölte a kommunizmus eljö­vetelét. A határ, ahogy ígérte, a csillagos ég volt. És a szovjetek ott is jól álltak. 1957 októberében a Szputnyik fellövésével, majd 1961 áprilisában az első ember, Gagarin űrutazásával sokkolták az Egyesült Államokat és a világ közvélemé­nyét. Közben Sztálint kilakoltat­ták a Lenin-mauzóleumból. Úgy tűnt, a szovjetek nyerésre állnak, az Egyesült Államok minden téren lemaradt. Hruscsov vezetése alatt a Szovjetunió a világ második legna­gyobb gazdasági hatalmává vált. De a szovjet ipar termékei másolatok voltak. Anyagigényesek, robusztu­sai ugyanakkor elnyűhetetlenek, mint a Szaratov hűtőszekrény. De elavult technológiai színvonalat képviseltek, csak a fegyvergyártás területén voltak naprakészek. A gazdasági reformok, a decent­ralizálás és az ideológiai „olvadás” a rendszer stabilitását veszélyez­tették. Hruscsov helyett Leonyid Iljics Brezsnyev és a visszarende­ződés jött. Újra teljes centralizáció és az ezzel járó stagnálás követ­kezett. Hruscsovból csak az esz­me rebrandingje, a Lenin-kultusz és az új csomagolás maradhatott. Erre azt írták: a kommunizmus jó és nemes cél, amit rosszul, eltor­zítva valósítottak meg. Az a látszat keletkezett, mintha a szocializ­mus reformálható lenne. Mintha a tulajdon- és szabadsághiányos állapot fenntartásával egyidejűleg demokratizálható lehetne. Ennek a tévhitnek dőltek be Dubcekék 1968-ban, majd végül Gorbacsov. Lejárt szavatosság A brezsnyevi Szovjetunió egy stag­náló és hanyatló szuperhatalom volt, még tekintélyt parancsoló, sőt félelmetes is tudott lenni, de gyengeségei egyre jobban kiütköz­tek. 1968-ban az „emberarcú szo­cializmussal” kísérletező prágai tavasz eltiprásával ideológiailag is végképp defenzívába szorult. Kide­rült, hogy a szocializmust nem lehet sem emberarcúvá fazonírozni, sem megreformálni. A Prága utcáira bevonuló szovjet tankok ugyanis ezúttal a Nyugat lieblingjének szá­mító Csehszlovákia szabadság és függetlenség után áhítozó polgárait zárták újra kalodába. Az Egyesült Államok átvette a te­­matizálást. A helsinki záróokmány aláírásával az emberi jogokat ál­lította a középpontba, és ezzel fo­gást talált a kommunizmuson. A szovjet rendszer a kifáradás jeleit mutatta. Országai olyan gerontok­­ráciákká váltak, amelyek a stagná­lásban és a túlélésben voltak érde­keltek. A brezsnyevi majdnem két évtized alatt a donyeci medence végérvényesen alulmaradt a Szilí­cium-völggyel szemben, mert az új rangadót az informatika és a Prav­da, a csillagháború és a tankok kö­zött hirdették meg. 1985 tavaszán Mihail Gorbacsov, az SZKP utolsó, fiatal főtitkára meghirdette, hogy a szocializmus­nak „új forradalomra” van szüksé­ge. A peresztrojka és a glasznoszty hamar divatba jött. Gorbacsov nem számolt azzal, hogy a nyilvánosság, vagyis az ideológiai monopólium feladása és az általános terrorról való lemondás a rendszer alapjait ássa alá. Igazi meglepetésként érte, hogy a nemzeti kérdés szakítópróba elé állította rendszerét. Gorbacsov négy és fél éven ke­resztül folytatott reformjai gyorsan és biztosan lebontották a szovjet birodalom amúgy is rogyadozó építményét. Sajátságos módon az SZKP utolsó főtitkára meg volt győződve arról, hogy létezik olyas­mi, hogy „lenini modell”, és ahhoz akart „visszatérni”. Nem értette meg, hogy a lenini programot Sztá­lin nem elárulta, hanem megvaló­sította. Amikor Gorbacsov kizárta a szovjet emberek előtt a világot, egyszerre mindenki számára nyil­vánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok, illetve Nyugat-Európa polgárai sokkal magasabb szín­vonalon, szabadabban és jobban élnek. A szovjet rendszerbe kény­­szerített emberek is jobban akar­tak élni, és nem voltak hajlandók tovább asszisztálni a világjobbító kísérletekhez. És már félniük sem volt mitől. A kommunista utópiát 1991-ben maga alá temette az összeomló szovjet birodalom. A Szovjetunió ugyanolyan váratlanul, minden kü­lönösebb előjel nélkül semmisült meg, mint kilencven évvel koráb­ban a cári Oroszország. A marxi tanítással szemben, amely jelenték­telennek tekinti az egyén szerepét, és a tömegekre helyezi a hangsúlyt, Oroszország újkori történelmének mindkét fordulópontját két személy határozta meg: Lenin és Gorba­csov. A tömegek 1917-ben és 1991- ben is közönyösek és érdektelenek maradtak. A Szovjetunió nincs többé. A kommunizmus végelgyengülésben kimúlt. De ahogy William Faulkner figyelmeztetett, jó, ha tudjuk: csírna olyasmi, hogy volt. Minden van.” Hősök Fala - Terror Háza Múzeum folytatás az 1. oldalról !

Next