Fejér Megyei Hírlap, 2018. augusztus (63. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-17 / 191. szám
4 fejér megyei hírlap Két távot futhatnak PUSZTASZABOLCS Augusztus 18-án 9 és 10 órától futóprogramokra kerül sor a városban. Fut a Szabolcs és Négy Évszak Maraton - két, a mozgást népszerűsítő, közösséget kovácsoló program is várja a helyieket szombaton délelőtt. Amint azt a Pusztaszabolcsi Szabadidősport Egyesület futószakosztályának vezetőjétől, Dobrán Anikótól megtudtuk: a 700 méteres Futó Szabolcs a rövid távot kedvelőknek szól, ezt 2016-ban rendezték meg először a nyári fesztivál keretein belül. Itt a lényeg az, hogy a mozogni vágyó helyiek belekóstoljanak a futás szépségébe, s korosztálytól függetlenül tudják teljesíteni az alig több mint fél kilométeres távot. A futók a Szabolcs vezér szobortól indulnak, a cél pedig a sportpálya, ahol minden résztvevő érmet kap, és élhet a kis vendéglátás lehetőségével. Az idei jutalom ráadásul a várossá válás 10. évfordulójára készült emlékérem lesz - mondta az ötletadó Dobrán Anikó. A Négy Évszak Maraton már komolyabb kihívás. Az ötletes versenysorozatot tizenegy éve szervezték meg először Ádám László testnevelő tanár szorgalmazására. Lényege: a 42 kilométeres maratoni távot összesen egy év alatt futják le a résztvevők, így egy-egy évszakban az adott versenynapon 10,5 kilométert kell megtenni. Itt is korcsoportok szerint lehet indulni, viszont az időt mérik, az év végén ez alapján derülnek ki a helyezések. Minden jelentkezőnek jár azonban kerámiaérem, aztán korcsoportonként is díjaznak az abszolút kategória mellett. Szóval Pusztaszabolcson érdemes lesz e rendezvények irányába megmozdulni a hét végén. A Négy Évszak Maraton következő etapját novemberben tartják, s idén az lesz az utolsó. BJ átogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei I EZ ' s hírportál KRÓNIKA érkezőknek Fotó: SzNJ A közösség útja Igazi összefogás eredménye a bejárat KÁLÓZ Pályázati forrásból, valamint önkormányzati és helyi segítséggel, közös erővel vált akadálymentessé a kálozi református parókia. A mozgáskorlátozott bejárathoz szükséges alapanyagok egy részét a „Fehérvár Travel” Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért pályázatán nyerte el a Kálozi Református Egyházközség. A több mint 782 ezer forintos támogatás nagy segítség volt számukra. - Csaknem két évtizeddel ezelőtt építészként a templom akadálymentesítésének terveit készíthettem el, tavaly pedig az egyházközség pályázatát ismertem meg. Azt a pályázatot, amely az általam ismert részeket, valamint a gyülekezeti ház és lelkészlakás hasznosítását, akadálymentesítését foglalta magában - mesélt az ismeretségről Igazi Antal Mihály főépítész, kuratóriumi elnök. A presbitérium 18 évvel ezelőtt tárgyalt először arról, hogy akadálymentessé teszi a parókiát egyrészt a törvényi előírás, másrészt a könnyebb hozzáférhetőség miatt. A hátsó bejárati ajtó és rámpa terveit Izsák Réka készítette el tavaly, aminek különös aktualitást adott, hogy a közösség tagjai egyre nehezebben mozogtak, mozognak. A presbitérium elfogadta a javaslatot, a tagok ezt követően nyújtották be a pályázatot az alapítványhoz, amely végül - közvetetten - az anyagköltség fedezésében nyújtott segítséget. Számos helyi is segítő kezet nyújtott az építkezés során - Úgy döntöttünk, a munkát önerőből végezzük el. Aztán a presbitérium néhány kiegészítéssel élt még a beruházás kapcsán. Ez pluszanyagköltséget jelentett, így végül az önkormányzat támogatását kértük százezer forint értékben - részletezte Nemes Gyula lelkipásztor. Végül a rámpán túl - a megmaradt térkőből - egy parkolót is kialakítottak a gyülekezetnél. Az így keletkezett többletköltséget (150 ezer forintot) a Mezőföldi Református Egyházmegye fedezte. Az előtetőhöz egy kft. jóvoltából kaptak anyagot, valamint természetbeni adományok is érkeztek: a betonhoz szükséges 12,5 köbméter kavicsot, a térkő alá való köveket, a lépcső zsaluzását, a betonozást, burkolást mind adományként végezték el a helyiek, szakemberek. A számokat tekintve e munkák értéke - az előtetet nem számítva - egymillió forint. SENJ SZÉKESFEHÉRVÁR Sütemények és fagylaltok garmadája mellett hangzott el, milyen augusztus végi programok várják Feketehegy-Szárazrét ünneplő közönségét. Az egyik Fő utcai cukrászda adott otthont tegnap annak a sajtótájékoztatónak, amelynek során két programot emeltek ki a résztvevők Feketehegy-Szárazrét vonatkozásában. - Nagy sikert arat nálunk a nyári színház - kezdett bele Szigli István, a városrész önkormányzati képviselője -, hiszen a Bor, mámor, szerelem című produkció tavaly is telt házzal zajlott. Ez azt jelenti, hogy a szabadtéri színpad környéke 300-340 fő közötti létszámmal telt meg. A város felkérésére nyolc évvel ezelőtt született produkció előéletéről Váradi Eszter Sára és Keller János színészek beszéltek. Akkoriban a Vörösmarty Színház kevés zenés darabot mutatott be, ezen szerettünk volna változtatni - mesélt az indíttatásról Váradi Eszter Sára. Aztán a darab annyira sikeres lett, hogy önálló életre kelt, Budapestre, Tihanyba és Balaton-szerte több helyre is eljutott. Nem csoda, hiszen a legnépszerűbb operettslágerek hangzanak el benne, s olyan színészek láthatók a színpadon (és a közönség soraiban) a már említett két művész mellett, mint Juhász Illés, Tűzkő Sándor vagy Závodszky Noémi. Az augusztus 22-i és 23-i előadások primadonnaszerepe megosztott: Füredi Nikolett és Mahó Andrea is hallatja hangját a Horváth testvérek (Elemér és Péter) zenéjére. A sajtótájékoztatón pedig a főszereplő kisfiú, Marci is megjelent - mint kiderült, a darab megalkotásakor várandós Váradi Eszter Sára szüle-Az augusztus vége sem eseménytelen tendő kisfiát is belecsempészte a műbe. A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban a fizetős előadáson kívül ingyenes koncertre is invitálják a nagyérdeműt. A 100 Tagú Cigányzenekar augusztus 25- én 19 órai kezdettel lép fel a városrész színpadán. Az esemény kirobbanó népszerűségét jól mutatja, hogy arra másfél órával előbb, tehát már 17.30-ra érdemes megérkezni, hogy helyre leljen az ember fia, lánya. Szül ók a cseresznyék a(z operett)koktélon Augusztusi bor, mámor és szerelem Miután Weisengruber Imre polgármester átvágta a trikolór szalagot, már az sem állja útját a parókiára Könnyed programokról könnyed sajtótájékoztató - a kultúráé a főszerep Fotó: Pesti Tamás Hirdetés-SMS nyereményjáték 2. napi nyertes: fi Balogh Kármen nyereménye: 1 db wellness hétvégét nyert Része az utazásnak! 2018. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK Adománygyűjtéssel is foglalkoznak Több tucat, jellemzően helyi családot támogatnak rendszeresen a polgárőrök MÓR Százötven zsáknyi ruhaneműt készülnek eljuttatni egy pesti óvodába a móri polgárőrök. A civil szervezet néhány éve gyűjt adományokat, de már országos hírük van. Csaknem 370 ezer forint értékben vittek ruhát és cipőt a minap a kömlődi diákotthonba a móri polgárőrök. A Komárom megyei otthonban állami gondozott gyerekek, illetve fiatalok élnek. A diákotthont látva a polgárőrök megállapították: nagy szükség lenne az épület felújítására is. A civil szervezet ebben is szívesen segítene tagjai munkaerejének, szaktudásának felajánlása által - tájékoztatta lapunkat Müllner Tibor parancsnok. A polgárőrök az általuk szervezett családi napra is meghívták a kömlődi otthon lakóit, akik közül egy mikrobusznyian látogattak el Mórra. A vidám együttlétet egyébként másodszor rendezték meg, s arra csaknem félszáz hátrányos helyzetű családot invitáltak meg. A nyolc településről érkező vendégeket 17 állomásból álló játékos akadályverseny fogadta, amelyeken célba lövés, íjászat, horgászverseny, szlalom és lángosevő verseny várta a résztvevőket. A helyi rendőrkapitányság képviseletében Szántó Zoltán főtörzsőrmester tesztkérdésekkel tette próbára a gyerekek közlekedési szabályokkal kapcsolatos tudását. A családi nap is jó alkalom volt az adományozásra: a rendezők ekkor közel 300 ezer forint értékben nyújtottak át - a ruhaneműn kívül - például játékokat és írószereket. A móri polgárőrök néhány éve gyűjtenek adományokat, a karitatív tevékenység motorja Hegedüsné Papdi Éva, akinek - két lányán kívül - talán Nyári Ferenc segít a legtöbbet, amint azt a parancsnoktól megtudtuk. Az adományok vállalkozóktól és magánszemélyektől származnak. Az egyik móri üzlet például 500 pár új cipőt ajánlott föl egy alkalommal, egy pékségtől pedig - napi rendszerességgel - kapnak péksüteményt. Hogy kik a leginkább rászorulók, az iskolák és a családsegítő szolgálat segítségével térképezték föl. Ez egyébként nem volt egyszerű, mert a szegény embereknek is van önérzetük, a gyerekek sem szívesen beszélnek arról, hogy mi nincs otthon. A támogatotti kört 40-50, jellemzően móri család alkotja. Annak, hogy milyen sikeresen gyűjtenek adományt, mára már híre ment a megye határain túl is - mondja Müllner Tibor, aki elmondta: Kömlődre is úgy jutottak el, hogy a diákotthonból keresték meg őket. De a móri polgárőrökhöz fordultak segítségért egy pesti óvodából is, ahová ők 150 zsák ruhát terveznek vinni. A tekintélyes szállítmány célba juttatását azzal a kisbusszal szeretnék végrehajtani, amit a napokban kapnak a készenléti rendőrségtől. BKL Szilágyi Judit, a kömlődi diákotthon igazgatója és Nyári Ferenc az összegyűjtött adományokkal Fotó: Móri Polgárőrség