Fejér Megyei Hírlap, 2018. október (63. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-19 / 244. szám

Öt tánc, öt hangulat a balett nyelvén. 11. Napsütés, helyenként csapadékkal Ma NÁNDOR nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Fejér megye! Az, hogy vizuális típus vagyok, már a tízes éveim elején megmutatkozott. Mivel az utazások közben a tájat figyelem, lényegében elég egyszer eljutnom az adott helyre, hogy utána aztán - akár évek múl­tán - visszataláljak oda. Az ominózus tízes években történt egyszer, hogy piciny falum utcájának egyik ol­dalán álltam én, a másikon a szüleim beszélgettek egy falubélivel. Egy érkező autó felénk közeledve fokozato­san lassított, majd mellém gurult és megállt. A szülők árgus szemmel figyelték a történéseket és hallgatták a beszélgetést. A sofőr végül arra volt kíváncsi, hogyan jut el a helyi nevezetesség­hez, én pedig készségesen segítettem neki: „Menjen egyenesen végig ezen az úton. Ott szemben lát egy emelkedőt, na, azon ne forduljon fel!"... Végül is, ez egyben jókívánság is volt. SZANYI-NAGY JUDIT judit.szanyinagy@fmh.hu illlll N­Hil Emlékezés megyeszerte FEJÉR MEGYE Az 1956-os for­radalomról megyeszerte meg­emlékeznek. Mai számunkban a pénteki rendezvényeket, a kö­vetkezőben pedig a hétfő-keddi ünnepségeket közöljük. FMH Írásunk: 9. oldal TTFEJÉR MEGYEI Hírlap ----------------------- A MEGYE NAPILAPJA -----------------------2018. OKTÓBER 19., PÉNTEK - 63. évfolyam 244. szám - 185 Ft - WWW.FEOL.HU Kis falu, nagy történet Sobor Antal könyvével adóznak mártír papjaik emlékének CSÁKBERÉNY Az önkor­mányzat - a helyi reformá­tus és katolikus egyházköz­séggel közösen - jelentette meg Sobor Antal Perelj, Uram! című művét. A két, 1849-ben mártírhalált halt csákberényi pap történetét Sobor Antal a Perelj, Uram! című könyvében dolgozta föl. A mű korábbi két kiadásának példányai már nem hozzá­férhetők, ezért jelentette meg most a község önkormányzata a két helybeli egyházközséggel közösen a harmadik kiadást. A kötet, melyet a szintén helybeli Máhr Ferenc illusztrált, 2000 példányban látott napvilágot. A csütörtöki könyvbemutatón Hermann Róbert történész adott elő a forradalmat és sza­badságharcot követő - mind­addig példátlanul kegyetlen - megtorlásról. Kiemelte, hogy a kötet 1985-ben, amikor az első kiadás megjelent, abszolút új­donságnak számított a téma­­választásával. A szocializmus évtizedeiben ugyanis nem volt szokás a nemzet ügyé­ért mártíromságot szenvedett papokról írni. A korabeli tör­ténetfelfogás szerint a katoli­kusok reakciósok voltak, s a protestáns felekezetek is csak kicsivel részesültek kedvezőbb megítélésben. BKL írásunk, 3. oldal A könyvbemutatót megelőzően tartották az 1956-os megemlékezést, ahol iskolások adtak műsort Fotó: Nagy Norbert Az agy ismerője Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vendégeskedett tegnap késő délután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A megjelent vendégek az agyhullámok, memória és kreativitás hármasát ismerhették meg: az előadás a belső világunk és az információrobbanás hatásairól szólt. Az esemény a Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozatának keretében jött létre. SZNJ Fotó: Koppán Viktor KRÓNIKA A csontritkulás minden tizedik embert érinti. Megfelelő mozgással sokat tehetünk ellene. 3. Hosszabbításos­­ győzelemmel kezdte szerepk­ép­lését az Euró- Ar­­pa-kupa csoport- és körében az Alba V kosárcsapata. 13.­­ MOZAIK A 2012-ben elhunyt Hortobágyi Ferenc test­nevelő tanár emlékére rendeztek tornát. 16. Vitát generáló fákról SZÉKESFEHÉRVÁR „Fakivá­gáshoz fűrészt előkészíteni nem kell félnetek." A Rad­nóti téren, a Horvát István lakótelep melletti garázs­soron és a Tóvárosi lakó­negyedben is akad gond a fák körül. Van-e megoldás, ha útban van egy fa? Van, aki hiányolja, más hallani sem akar a fűrész­ről. Nos, a Radnóti téren a hét elején állampolgári bejelentés után, biztonsági szemponto­kat figyelembe véve gallyaz­tak a szakemberek, de emiatt fölháborodtak a környéken élők, legalábbis egy részük. Sajnálják a megkopasztott fűzfát. Máshol, bár úgy tűnik, veszélyt rejt egynémely ág­­rólszakadt, viharvert fa, még­sem vágják ki. Ha valakit nagyon zavar egy fa, például megkeseríti garázsának hasz­nálhatóságát, keresse fel az önkormányzat környezetvé­delmi irodáját! Amennyiben engedélyezik a fakivágást, an­nak költségeit a kérelmezőnek kell állnia. MAI írásunk, 7. oldal Közösségi kemencézés Az egyik legaktívabb „társulat" a felsővárosi klubtagoké SZÉKESFEHÉRVÁR Mivel az idősek világnapját külön nem ünnepelte a felsővárosi „Nem csak a 20 éveseké a világ” Nyugdíjas Klub, ezért tegnap egy hurkázással-kolbászozás­­sal egybekötött ünnepséget tartottak a közösségi házban. A Szabadbattyánból, Berki Já­nostól érkezett hús a helyi ke­mencében sült meg, Remsei István vezényletével. A mu­latozni vágyó tagokat Bognár Mária klubvezető köszöntötte, majd a népet Andi bohóc ne­vettette meg. Jó étvágyat „fel­sővárosi parasztasszonyként” Erdős Istvánná kívánt a ven­dégeknek, akik végül jóízű­en fogyasztották el az 57 adag disznótoros ebédet. A klub kö­vetkező programja a november 29-i hetedik születésnapi ün­nepség. SZNJ Andi bohóc lufit osztott és képzeletbeli vonatot is vezetett Fotó: SZNJ

Next