Fejér Megyei Hírlap, 2018. november (63. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-08 / 259. szám

HETI Krimi Kövesse folytatásos kriminovellánkat! Autócsodák kápráztató show-ja. 9. Napos, olykor felhős idő várható. Ma ZSOMBOR nevű olvasóinkat köszöntjük! IDŐJÁRÁS 5° 17° Jó reggelt, Fejér megye! November 14-én tizenha­todik alkalommal hirdetik meg a Hányán bringáznak lámpa nélkül? elnevezésű akciót, amelyre önkéntes számlálókat várnak. Az akció segít szó szerint rávilágítani arra, hogy látni és látszani egyformán fontos. A tavalyi felmérés szerint a bringások háromnegyede használt első és hátsó lámpát is, és mindössze öt százalékuk közlekedett teljesen kivi­­lágítatlanul. Ez nem rossz, de azért lehetne jobb is. Én például a minap már sötét­ben kerültem ki egy teljesen kivilágítatlan, ráadásul feke­te nadrágban és kabátban közlekedő drótszamarast a még este is forgalmas­nak számító Új Csőri úton, ahol nem mellesleg van kerékpárút is. Ám ha már egyszer a Gólya dűlőbe akart biciklivel eljutni, ahová csak autóút vezet, legalább lámpát szerelhetett volna a kerékpárjára. BORSÁNYI BEA___________ beata.borsanyi@fmh.hu Illlllllll­al Rejtélyes Seuso-fotó? POLGÁRDI, KOSZÁRHEGY Vajon készülhettek-e a Seuso­­kincsekről fotók még Magyar­­országon, a megtalálásuk idejé­nek környékén? Erről legfeljebb sejtéseink lehetnek, ezért is tűnik érdekesnek az a törté­net, amelyet a tapolcai páncé­losalakulat egykori katonája osztott meg lapunkkal. Kovács Attila, aki 1991-ben sorkatona­ként teljesített szolgálatot, azt a megbízást kapta, hogy nyis­son ki három páncélszekrényt, amelyekhez nem voltak meg a kulcsok. Az egyikben egy gyönyörű tárgyról készült fotót talált. Kovács Attila szerint ez nem más volt, mint a ma már Seuso-kincsekként emlegetett tárgyak egyik darabja, az illat­szeres szelence. Hu írásunk a II. oldalon TTFEJÉR MEGYEI VIRLÍIP ------- — A MEGYE NAPILAPJA --------------------------------— 2018. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK - 63. évfolyam 259. szám - 185 Ft - WWW.FEOL.HU A Fitotron titkairól Testközelből ismerkedhettünk izgalmas kísérletekkel is MARTONVÁSÁR Növény­nevelő klímakamrákba is benézhettünk a Fitotron­­ban tett látogatás alkalmá­val. A délelőtti programra péntekig még be lehet jelentkezni. Az iskolai órákon tanult kémia és biológia óra tananyaga is átlé­nyegül, kézzelfoghatóvá válik, de a növénynemesítés folyama­ta is átláthatóbb lesz, ha valaki látogatást tesz az MTA ATK Mezőgazdasági Intézetében található Fitotron csoportnál. A Magyar tudomány ünnepe kapcsán szervezett program november 7-9-e között tart a kutatóközpontnak helyet adó Brunszvik-kastélynál, amely­nek gyönyörű parkja és meg­újult előkertje is megtekinthető. Szerdán a Fitotronban jár­tunk, s megnéztük annak központját, a növénynevelő klímakamráknak helyet adó termet, amely köré az egész épületet emelték 1972-ben. Az alapos szakmai vezetés során elhangzott, hogy a kamrákban a bioszféra szinte minden kli­matikus viszonya előállítható, szabályozható többek között a hőmérséklet, a páratartalom. Körülnéztünk a laborban, bete­kintettünk mikroszkópba - szó­val érthetően, élményszerűen kaptunk tudást. Bl­írásunk a 3. oldalon Diákok egy csoportja nézte meg, hogyan nő cserépben, meghatározott körülmények között az árpa Fotó: Pesti Tamás Fűtés: három éve tartó kálvária SZÉKESFEHÉRVÁR Hét emeleten hideg a fűtés­cső a konyhai fővezetéken - állította e hét keddig egy Széchenyi úti társasház la­kója. Olvasónk szerint há­rom éve kéri a probléma megoldását. Viszont az át­alányt ezután a cső után is fizeti - teszi hozzá. A Széchenyi út 51. alatt lakó Mundi Józsefné szerkesztősé­günknek eljuttatott nyilvános levelében ez áll: „Minden szezonban szin­te naponta betelefonálunk, de csak a következő a válasz: »szóljak minden lakónak, hogy nyissa ki a radiátorok szelepeit, küldök valakit, aki légtelenít«. Azonban legtöbbször nem tör­ténik semmi. A legjobb, ami történik, annyi, hogy a szerelők szerint »megpörgetik a rend­szert«, ez esetben jut némi me­leg víz a csőbe, de az két-három óra múlva ismét hideg. Ez a történés a legérdekesebb, mert amikor másnap ismét telefoná­lok, leordítják a fejemet: teg­nap kiküszöbölték a hibát! Ke­mény mínuszok idején jut némi langyos víz a rendszerbe, de korántsem annyi, mint a többi csőbe. Gondolom, akkor maxi­mumra van járatva a rendszer.” STR Folytatás a 4. oldalon SZÉKESFEHÉRVÁR Okos a tábla, okos a diáksereg Már csupán egyetlen tanterem nem büszkélkedhet e-táblával a székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskolában, mivel szerda délelőtt átadtak egy újabb okoseszközt. A kisdiákok rögtön használatba is vehették, kipróbálhatták, mit tud a szer­kezet, s talán nem meglepő, hogy a mai digitális világban szocializálódott nebulók az első pillanattól fogva könnyedén kezelték az új szerzeményt. Részletek a 4. oldalon Fotó: Fehér Gábor KRÓNIKA Új berendezéseket kapott idén a kardioló­gia, a nőgyógyászat, az urológia Bicskén. 3. LAKÓHELY Díszpolgári kitüntető címet kapott a bakony­­csernyei lelkész házaspár, Szarka István és Szarka Éva. 6. GAZDASÁG Az Európa-szerte je­lentkező száraz időjárás miatt emelkedhet a liszt, így a kenyér ára is. 5. Lackfi-féle irodalom, gyermekeknek ENYING „Rendes állat a botsáska, / nem támad rá a postásra" - amígy kez­dődik Lackfi János A bot­­sáskatartás előnyei című verse. Az imént idézett versrészlet azé a Lackfi Jánosé, aki meg­annyi titulussal rendelkezik: leginkább József Attila-díjas költőként, íróként ismert, hol­ott sokáig tanított, valamint irodalomtörténészként és mű­fordítóként is munkálkodott. Legutóbb Enyingen találkoz­tunk és beszélgettünk vele, célzottan a gyermekirodalom­ról. Kiderült: Lackfi kifeje­zetten ajánlja, hogy a szülők meséket, verseket olvassanak gyermekeiknek, és lehetőség szerint mindeközben játsz­­szanak is velük! S hogy mitől lesz jó egy gyermekvers? Az ezzel kapcsolatos véleményét is elmondta nekünk a költő, csakúgy mint azt, szerinte létezik-e olyan, hogy jó vagy rossz gyermekirodalmi alko­tás. SZNJ írásunk a 12­ oldalon Nagy érdeklődés övezte a szűrőnapot SZÉKESFEHÉRVÁR Az egészség megőrzésének, a betegségek elkerülésének legjobb módszere a meg­előzés. E gondolat jegyé­ben ötödik alkalommal fo­gott össze Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Szent György Egye­temi Oktató Kórház. Székesfehérváron számos vá­rosrészi prevenciós szűrőnapot tartanak a Humán Szolgáltató Intézetnek köszönhetően, ám kiderült, hogy ezek mellett óriási igény mutatkozik egy városi szintű szűrőnapra is. A Szívügyünk Fehérvár elne­vezésű napon tavaly mintegy 2500 ember vett részt. Idén is lehetőség volt számos ingye­nes szűrővizsgálatra, és ismét nagy volt az érdeklődés. Már a rendezvény elején hosszú sorok kígyóztak például a vér­nyomás- és a vércukorszint­­mérésnél, de többen várakoz­tak a csontritkulás rizikójának felmérésére, vagy a test-zsír arány meghatározására. Ezek mellett számos más szűrésre is lehetőség nyílt a délután fo­lyamán. A vizsgálatokon túl a résztvevők megismerkedhettek az újraélesztés alapjaival, de kipróbálhatták a jógát, a meri­diántornát, és belekóstolhattak a csontritkulást megelőző moz­gásformákba is. BB Kígyózott a sor a vérnyomásmérésnél is Fotó: Fehér Gábor

Next