Fejér Megyei Hírlap, 2022. augusztus (67. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-02 / 178. szám

I 2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Nincs kegyelem a vérszívóknak! FMH-INFORMÁCIÓ A héten országszerte 72 te­lepülésen és 9 budapes­ti kerületben folytatódik a szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Or­szágos Katasztrófavédel­mi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t. Buda­pesten több kerületben, illetve a többi között Er­csiben, Érden, Százhalom­battán, több Dráva menti és Borsod-Abaúj-Zemp­­lén megyei településen lesz beavatkozás, itt irt­ják a szakemberek a vér­szívókat. Az esőzések után a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökken­tése érdekében, a ház körü­li tartályokban, kaspókban felgyűlt víz kiöntésével, vagyis az élőhelyek felszá­molásával. FMH Ünnep lesz a templomban SZÉKESFEHÉRVÁR Au­gusztus 4-én, csütörtö­kön 18 órakor a Szent Imre-templomban lesz Szé­kesfehérvár egyházközsé­geinek közös első csütörtöki Eucharisztia ünnepe. A kö­zös imádságot este 6 óra­kor szentmisével kezdik. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartja a vá­ros papságával, amely után a közös szentóra kezdődik, az új papi hivatásokért és az egész egyházért. FMH MNB-devizaárfolyam 2022. augusztus 1. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva Svájci frank Cseh korona Euro Japán jen Horvát kuna Román lej Szerb dinár Orosz rubel Angol font USA dollár 1 206,19 [UNK] 1 414,08 [UNK] 1 16,37 [UNK] 1 403,28 [UNK] 100 297,10 [UNK] 1 53,65 [UNK] 1 81,79 [UNK] 1 3,44 1­6,31 [UNK] 1 480,97 [UNK] 1 393,21 [UNK] A ▼ Változás az előző naphoz képest KRÓNIKA 2022. AUGUSZTUS 2., KEDD Grandiózus színpad épül az emlékhelyen (Folytatás az 1. oldalról) 2013 óta a Koronázási Szertartásjátékot minden év­ben a Nemzeti Emlékhely fölé emelt színpadon rende­zik, azon a szakrális helyen, ahol az alkotó fantáziának kö­szönhetően az emberek kép­zeletében évről évre felépül az elpusztult Nagyboldogas­­­szony-bazilika. a Idén augusztusban immár tizedik szertartásjátékot rendezik meg, III. András - Az utolsó aranyágacska cím­mel. A rendhagyó előadás mottója: összegzés, megőr­zés, továbbadás. Már javában zajlik a szín­pad építése, napról napra több tucat szakember dolgozik azon, hogy minden színpadi elem mielőbb a helyére kerül­hessen.­­ Idén jubileumi előadás lesz, kapcsolódva az Arany­bulla-évfordulóhoz és az Ár­pád-házi sorozat végéhez. Egy monumentális, egy sok­kal nagyobb, szebb volumenű díszletet talált ki a tervező. A négy torony­ mellett ismét fel­épül a korona, de most először nem fog mozogni, egy magas­lati ponton helyezkedik el. Új elem a díszletben egy hatal­mas lépcső, illetve lesz még egy új díszlet is, de ez egye­lőre maradjon meglepetés - beszélt a műszaki részletekről A négy torony mellett ismét felépül a korona Bajkó György, a Vörösmarty Színház műszaki vezetője, aki arról is beszélt, talajmecha­nikai okokból ezúttal a szín­pad mellett nem lesz oldalsó nézőtér, így minden néző a színpaddal szemben foglalhat helyet. A műszaki vezető azt is elárulta, ezúttal minden ed­diginél több, mintegy kétszáz művész lép színpadra a Szer­tartásjáték során. Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király múzeum igazgatója elmondta, az el­múlt években a Vörösmarty Színház és a múzeum között szoros kapcsolat alakult ki, a közös munka mindig gördülé­kenyen zajlik. - Van egy alaptérképünk a Nemzeti Emlékhelyről, ame­lyen a szakemberek meghatá­roztak olyan pontokat, amik nem veszélyeztetik a műem­léki elemeket. Ezen műszaki terv alapján készíti el minden évben a színház a saját szín­padtervét - beszélt az együtt­működésről a múzeumigaz­gató. HV Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király múzeum igazgatója és Bajkó György, a Vörösmarty Színház műszaki vezetőjeFotó: NN Nyári táborokban NÁDASDLADÁNY A ná­dasdladányi iskolából már a tanévzáró utáni héten kézművestáborba mehet­tek az érdeklődő diákok Fister Zoltánná és Pénzes Zsuzsanna pedagógusok szervezésében. Mindennap más-más programmal szí­nesítették a gyerekek nap­jait, tették próbára kreativi­tásukat. Például batikoltak, szappant készítettek, szőttek, festettek, rajzoltak, a levendulát is több­féleképpen felhasználták, gyur­mából medálokat készítettek. Az Erzsébet tábor keretén belül „Mindenki élménytáborában” vehettek részt a diákok Krivács Erzsébet és Kondrik-Németh Kinga pedagógusok vezetésé­vel, tartalmas, valódi élményt nyújtó programokon. Túráz­tak a Cuha-völgyben, valamint a nagyvázsonyi Pálos kolostor romjaihoz, strandoltak Székes­­fehérváron és Balatonfűzfőn, jártak bobpályán és kalandpark­ban is. A hét egy napján játékos sportnapon mozogtak az iskolá­ban, és minden gyermek közre­működésével finom bográcsos ebédet főztek. Fonyódligeten Túráztak a Cuha-völgyben, valamint a nagyvázsonyi Pálos kolostor romjaihoz táboroztak a diákok júliusban: a hét során a gyerekek különböző foglalkozásokon, versenyeken, játékokban vehettek részt. Ha­­jókázhattak a Balatonon, kipró­bálhatták a sárkány­haj­ózást, a lézerharcot, vízi kalandparkot, kézműves-foglalkozáson fali képek készültek. Vicces fizi­kai kísérleteket, bogárbemuta­tót, színházi előadást is megte­kintettek a hét során. Táncház, tábortűz, fürdőzés, különböző foglalkozások színesítették a gyerekek táborozását. A hetet egy tűzijáték zárta. Fister Zol­tánná és Bodnár Gábor peda­gógusok vezetésével kerékpár­­túrán vehettek részt a diákok a Bükkben. A bátrabbak felmász­tak a bánkúti kilátóba is. Majd az aggteleki cseppkőbarlangot is megtekintették. FMH Gyurmából medálokat készítettek Fotó: Iskola A vendég: Csókay András SZÉKESFEHÉRVÁR Három éve választották szét magyar orvosok a bangladesi sziámi ikreket! A Fejér Szövetség égisze alatt Csó­kay András idegsebész, a bang­ladesi sziámi ikreket szétválasz­tó magyar orvoscsoport tagjának előadásával szabadegyetem indul az évforduló alkalmából Krisztus, a tudomány és művé­szet megváltója címmel. Az 558. Hétvezér esten a nemzetközi hírű idegsebész beszélgetőtársa meghívott társelőadóként Körösi Mária filozófus, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja lesz au­gusztus 2-án, kedden 18 órától a Királyház Emlékházban. W Könyvkiállítás: 972-2022 SZÉKESFEHÉRVÁR Egész nyá­ron nyitva tartó könyvkiállítás­sal várja látogatóit a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasóterme. A kiállítás címében álló 972-es évszám Székesfehérvár alapí­tási évére utal. A tárlat az olva­sóterem nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig 10.00 és 15.30 óra között látogatható. FMH I I J Két rendezvényt is tartanak majd SZÉKESFEHÉRVÁR A ka­taváltozás kapcsán két ren­dezvényt tart a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Augusztus 2-án a kataválto­­zásokat foglalják össze, au­gusztus 25-én pedig a kata utáni adózási lehetőségekről adnak tájékoztatást. A változásokról, az új kata szabályairól a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara a fenti két időpontban online tájékoztatót tart az FMKIK-nál regisztrált vállal­kozók számára. A programot hibrid formában szervezik, online csatlakozási lehetőség­gel. A részvétel térítésmentes, de feltétel az előzetes online jelentkezés. FMH Országot jár a Jobbik, a kata a téma SZÉKESFEHÉRVÁR Katapontot nyitott a Job­bik Székesfehérváron, a belvárosban, teszi ezt még 10 másik településen is az országban - jelentette be hétfőn délután Fejér me­gye székhelyén Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, EP-képviselője. Potocská­­né Körösi Anita, a Jobbik elnökhelyettese, valamint Fazakas Attila, fehérvári jobbikos politikus. Sajtótájékoztató keretében hangzott el: országjárás so­rán segítik tanácsadásukkal azokat, akik hamarosan ki kell, hogy lépjenek a kata adózási formából. Majd pedig hangsúlyoz­ták: továbbra is fenntartja a párt a javaslatokat, melye­ket korábban már hangoz­tattak, nevezetesen, hogy adóév közben ne hozzon a kormányzat ilyen mértékű adómódosítást, illetve hogy egy szoftverfejesztéssel ki­küszöbölhetők azok a vis­­­szaélések, amelyeket egyes kataadó alanyok elvégeztek. STR Egy hét, ami tánc! (Folytatás az 1. oldalról)­­ Reggelente lehetőséget kapnak a gyerekek az ismer­kedésre, egy kis szabad foglal­kozásra, majd délelőtt két órán át táncfoglalkozást tartunk, ahol ritmus- és készségfej­lesztést, testtudatfejlesztést, és balettalapokra épülő techniká­kat tanulhatnak - természete­sen mindezt játékos formában. - mesélt a táborról Tombor Tí­mea, a táncstúdió vezetője. Az aktív mozgás után a dél­előtt kézműves-foglalkozással zárul, a hét első napján például szívalakú ajtódíszt készíthet­tek a gyerekek. Az alkotások­hoz többnyire újrahasznosított alapanyagokat használnak, legyen az kartonpapír, kon­zervdoboz vagy éppen egy bébiételes üveg - így készültek az elmúlt években is levendu­lapárnák, ceruzatartók, gyer­tyatartók. Ebéd után ismét a kreati­vitás kapja a főszerepet, majd újra visszatérnek a gyerekek a táncparkettre, hiszen a tá­bor utolsó napján a szülők is megnézhetik, mi mindent tanultak csemetéik egy hét alatt. A gálára ritmusjátékok­kal, tréninggyakorlatokkal és modern táncalapokra épülő koreográfiákkal készülnek a táncoslábú fiatalok. HV Egy biztos, tartalmas hét áll előttük Fotó: FG I

Next