Fejér Megyei Hírlap, 2022. szeptember (67. évfolyam, 203-228. szám)

2022-09-19 / 218. szám

Négy gyermekével együtt küzd a fennmaradásért. 4. IDŐJÁRÁS 9 ° C 16 ° C Napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Ma VILHELMINA, VILMA nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Fejér megye! A börgöndi repülőnapon beszélgettem egy ejtőer­nyős barátommal, a közel­múltbeli halálos balesetek jöttek szóba, melyek egy-egy ugrás során történtek. Azt mondta, minden esetben az ejtőernyős hibázott. Ők úgy tartják, annyira biztonságos ma már az ugrás folyamata és technikai biztosítása, hogy az ejtőernyősnek a gépelha­gyást követően egymás után három hibát kell elkövetnie ahhoz, hogy tragédia követ­kezzék be. Az első kettő még túlélhető. Ezek a szavak jutot­tak eszembe, amikor szakértő elemzését hallgattam arról, mennyi az esélye annak, hogy az ukrajnai háború kiszéle­sedjék, s taktikai atomfegyve­rek bevetésével apokalipszist okozzon. Szerintem ha a nyugati világ képzeletben egy ejtőernyős, az első két hibát már elkövette, s tovább matat a zsinórok között. TIHANYI TAMÁS___________ szerkesztoseg@f­m­h. h­u VÖRÖSMArfy MihÁLY könyvtÁR SZÉNA TÉRI TAGKÖNYVTÁR 8000 Székesfehérvár, Széna tér 16. Telefonszám: 22/313-045 MEGYEI A MEGYE NAPILAPJA 2022. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ - 67. évfolyam 218. szám - 235 Ft - WWW.FEOL.HU Traktoron, szekéren Folytatódott a hagyomány - ilyen volt a szüreti felvonulás MEZŐKOMÁROM A hagyományokhoz hűen ezúttal is hintón érkezett a bíró és a bíróné a mezőkomáromi szüreti felvonuláson. A Sió menti nyugdíjasklub szervezésében útnak indult karavánt idén is a betyár vezette föl, s bár a táncos megállók az időjárás miatt kimaradtak, a jókedvnek nem voltak híján a helyiek. Akik épp nem a lovak húzta szekéren követték a sort, azok a traktorok utánfutójára pattanva csatla­koztak a menethez. A felvonulók most is ellátogattak a szomszédos Szabadhídvégre, ahol ugyancsak örömmel fogadták az ünneplőket. Mert a hagyományt a borongós idő sem szakíthatja meg. Képgalériánk a feol.hu oldalunkon megtekinthető. HV Fotó: Fehér Gábor Kulturális kincseink SZÉKESFEHÉRVÁR A Kultu­rális Örökség Napjain ismét megannyi színes program várt a kultúrára fogékony közön­ségre Fehérváron is. Az érdek­lődők többek között bejárhat­ták a Hiemer-házat, a megyei levéltár épületét, és vezetett sé­tát tehettek a belvárosban, vala­mint a Rác utcában. A magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter 1872-ben kelt ren­deletével hozta létre a magyar műemlékek védelmét szolgáló Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát, így idén a számtalan programot kínáló rendezvénysorozattal egyút­tal a 150 éve született magyar műemlékvédelem előtt is tisz­telgett a város. Szerencsére a kissé borongós időjárás sem szegte kedvét a kultúra kedve­lőinek, akik ezen a hétvégén újra bepillantást nyerhettek a város különleges épületeinek azon zugaiba is, melyek az év nagyobb részében nem, vagy csak ritkán látogathatók. HV Folytatás: 2. oldal Büszkén képviselte a megyét FMH-INFORMÁCIÓ Idén is megrendeztük a nagy siker­nek örvendő szépségversenyt. Tündérszépek Fejérből székesfehérvári Sebesi Dániel­ a lának szavaztak bizalmat, így ő képviselhette megyénket az országos döntőben. Most élmé­nyeiről mesélt boldogan, nincs benne csalódottság. BZS Részletek: 16. oldal Menő jövő címmel rendezték meg vasárnap az elektromos járművek napját a Rákóczi utca-Várkörút lezárt szakaszán az SZKKK és a Jövő Mobilitá­sa Szövetség szervezésében. Nemcsak láthatták, de teszt­­vezetésen ki is próbálhatták az érdeklődők az elektromos autókat és a különféle jármű­veket A program kerékpáros felvonulással folytatódott: minden elismerés azoknak, akik a nagy, már-már extrém szélben is nyeregbe pattantak, hogy együttes erővel hívják fel a figyelmet a menőbb, fenntarthatóbb jövőre. Fotónk hátterét pedig a nagyon kreatív Petőfi-busz adja, amit belülről is egész hétvégén megcsodál­hattak azok, akiket bevitt oda a kíváncsiság. BL Fotó: Nagy Norbert További izgalmas hírekért látogasson el ide: KRÓNIKA Az alattomos tűz gyorsan terjedt, de hála a tűzoltók­nak, nem lett nagyobb baj Pázmándon. 3. LAKÓHELY Az adonyi lóhegyen is már a hordók­ban van a termés egy része. 9. SPORT Nem sikerült a Fehér­várnak visszavágnia a tavalyi döntőért a Salzburgnak. 14. Nyitott udvarok a belvárosban SZÉKESFEHÉRVÁR A Belvárosi Nyitott Udva­rok rendezvény részeként második alkalommal mu­tatkoztak be a Székesfehér­vári Szakképzési Centrum intézményei. A gépészeti ágazat mellett a burkolás világába is betekintést nyerhettek az érdeklődők, sőt, egy 3D nyomtató is munkába állt. A Szent István Király Múzeum folyosóján és a Fő utca szem­közti oldalán kaptak helyet a Székesfehérvári Szakképzési Centrum intézményeinek ok­tatói és diákjai, akik interaktív bemutatókkal igyekeztek nép­szerűsíteni az adott iskolákat, szakmákat. Az iGeneráció­­ért Egyesület elnöke, Pletser Ádám a megnyitón arról be­szélt, az esemény koncepciója, hogy családias hangulatban, a diákok közreműködésével mu­tassák be a szakképzési cent­rum képzési palettáját. HV Folytatás: 2. oldal FEOL.hu Tuninggal szép az élet VELENCE Az autótuning igen érdekes dolog. Annak is van véleménye róla, aki nem ért hozzá. S ez így van jól, hiszen a tuning gyakran kirívó, provokáló, és stí­lusban is eltér az átlagtól. Tükörfényesre suvickolt, néhol bolondos, máskor vagány járgányok mutat­koztak be szombaton. Szezonzáró autótuningshow-t rendeztek szombaton a velen­cei Vízi Vár strandon, ahová ezúttal is csodálkozni jöttek a látogatók, felmérni a másik verdáját a résztvevők. Arany csavarok, sárga rugózás, lila kapcsok, fekete rácsok mögé bújtatott vörös alkatrészek, csillogó felnik - az autótuning szerelmeseinek mind olyan részlet, mely felett hosszasan elidőzhettek, elbeszélgethettek a Velencei-tó partján. Az idei év talán egyik utolsó ilyen ren­dezvénye volt ez, melyen noha itt-ott esett az eső, s erősen visszaesett a hőmérséklet is, a kemény mag mégis itt volt. Hozták a szebbnél szebb, mé­lyebbnél mélyebb hangú va­sakat, s hogy az esőcsepp ne száradjon rá a karosszériára, szorgalmasan suvickolták is őket a tulajdonosaik. STR Folytatás: 3. oldal „Zöld Trabantot látok, szerencsét kívánok!"Fotó: STR

Next