Fejér Megyei Hírlap, 2022. október (67. évfolyam, 229-254. szám)

2022-10-19 / 244. szám

2 fejér megyei hírlap RÖVIDEN Eddig több mint 70 tonnányi lom DUNAÚJVÁROS Lomtala­nítási sorozatot indítottak a városban, ahol a hétvégén szervezik a negyedik ilyen alkalmat. Az elmúlt három hétvégén mintegy 70 ton­nányi lomot gyűjtöttek így be. Október 22-én a Május 1. utcában, a József Attila utcában, a Görbe utcában és a Vasmű úti rakodónál helyeznek ki konténereket. Az elkövetkezendő hetek­ben a Barátság városrész és az Új Vasmű út lakóinak is lehetőségük lesz megszaba­dulniuk a romoktól. BE Teljes útlezárás a 62-es úton PERKÁTA Kedden 16 óra körül a 62-es számú főút 6-os kilométerszelvényé­ben, a Perkáta és Pálhalma közötti szakaszon frontáli­san ütközött egy tehergép­kocsi és egy személyautó. Az érintett szakaszon tel­jes útlezárás volt érvény­ben. FMH Vízhiány lesz Rácalmáson RÁCALMÁS A Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. tájékoztatása szerint teljes körű vízhiány lesz október 20-án a Martinász, a Ró­zsa, a Vasvirág, a Nyírfa, a József Attila és a Hársfa utcában, valamint az Er­dősoron, mert 8 és 14 óra között vízhálózat-karban­tartási munkálatokat vé­geznek. BE Hirdetés- KRÓNIKA Majdnem tragédia lett Segítségnyújtás nélkül sétáltak el a fuldokló mellett BAGOTAI ZSANETT__________ zsanett.bagotai@ mediaworks.hu SZÉKESFEHÉRVÁR Majdnem tragédiába ful­ladt a szombati pecázás a Palotavárosi Alsó-tónál, ám Fischer Gábor hivatásos halőr ismét bebizonyította, hogy a hétköznapi hősök köztünk járnak. A megrázó esetről a Hor­gász Egyesületek Fejér Me­gyei Szövetsége számolt be közösségi oldalán. Ahogy ír­ják, Gábor a szokásos körút­ján arra lett figyelmes, hogy egy idősebb férfi próbál a tó­ból kikapaszkodni, ám siker­telenül. A halőr szerencsére egy percig sem tétlenkedett és egyből az idős ember segít­ségére sietett, így szerencsére nem történt tragédia. Sajnála­tos azonban, hogy sokan vé­gignézték a heroikus küzdel­met, sőt hallották is, ahogy a bácsi segítségért kiált, azon­ban senki nem lépett a tettek mezejére. Az idős férfi szeren­csére megúszta „a kalandot” kisebb sérülésekkel és kihű­léssel, de az emberi mulasz­tásnak akár komolyabb követ­kezménye is lehetett volna, s akkor most szomorú tényről kellene beszámolnunk. Figyeljünk oda jobban egymásra, és segítsünk em­bertársainkon, ha bajba kerül­nek, mert képesek vagyunk akár életet is menteni, és soha nem tudhatjuk, hogy nekünk, vagy egy hozzánk közel álló személynek mikor lesz szük­sége segítő kézre. S ugye ak­kor mi is arra várnánk, hogy segítsenek?! Az idős férfit a kiérkező mentők a kórházba szállították Illusztráció: Bagotai Zsanett Kétszázmilliós támogatást kaptak Fejlesztésekre fordíthatják a különleges gazdasági övezetből befolyt pénzt ADONY A Fejér Megyei Közgyűlés a megyei ön­­kormányzat által nyújtott támogatásokról szóló rendelete alapján mintegy 200 millió forint támo­gatást szavazott meg az adonyi önkormányzatnak. A jelentős összegű támo­gatás forrását a különleges gazdasági övezetből befolyt bevételek képezik. Az erről szóló támogatási szerződést október 17-én délután írta alá a település polgármesteri hi­vatalában Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés el-Rácalmással és Iváncsával is kötöttek hasonló szerződést nöke és Ronyecz Péter, Adony polgármestere. A közelmúltban ilyen tá­mogatási szerződést kötöttek már Rácalmással és Iváncsá­val is, a forrást pedig olyan fejlesztésekre fordítják, ame­lyek a lakosság érdekeit szol­gálják. ME­DH Molnár Krisztián és Ronyecz Péter írta alá a szerződést 2022. OKTÓBER 19., SZERDA Új háziorvost kell keresni Isztiméren A testület dönt a megoldási lehetőségekről ISZTIMÉR A közösségi ol­dalon jelentette be a nyil­vánosságnak, azon belül is Isztimér lakosságának a háziorvos, hogy megszün­tette a munkaviszonyát. Müllerné Varga Andrea nyi­latkozatában így fogalmaz: - A rendelés keretében kiala­kult körülmények nem tették lehetővé, hogy orvosi feladata­imat felelősséggel és a szabá­lyok betartásának biztosításá­val lássam el. Mint írja, személyi bizal­matlanság alakult ki, amely feloldhatatlan, és sajnálatos módon a munkáltató önkor­mányzat által kivizsgálatlan maradt. Varga doktornő ez alap­ján személyi ügyeket is érint október közepén írt levelé­ben. - Háziorvosi személyem helyett az asszisztens sze­mélyét helyezték előtérbe, és véleményem szerint éppen az önkormányzat nem tette meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy maradásom körülményeit előteremtse. A bizalmatlansági helyzet megoldására adott, 2022. szep­tember 1. napjáig szóló türelmi idő leteltét követően a házior­vos felmondással élt, márpedig ez az idő letelt. A lakosságnak, illetve a korábban hozzá járó betegeknek azt üzente: - Jó egészséget kívánva, sok szere­tettel, szép emlékekkel búcsú­zom önöktől. Az esetről megkérdeztük a település vezetését, annak polgármesterét. Gömbösné Rostaházi Judit kérdésünk­re elmondta, foglalkoznak az esettel, sőt, a következő testüle­ti ülés (mely lapzártánk idején még zajlott) kiemelt témája az orvos távozása, illetve az ellá­tás biztosításának feltételei. Az önkormányzat ülésen kialakí­tott álláspontját szerdán tud­juk meg legkorábban. Annyi biztos, orvos nélkül senki sem maradhat, így a körzet betegei­nek ellátását október 17-től he­lyettesítéssel biztosítják. PJD Orvos nélkül senki sem maradhat, így jelenleg helyettesítéssel biz­tosítják Isztiméren az ellátást Fotó: Fehér Gábor További izgalmas hírekért látogasson el ide: A végéhez közeledik már a járdafelújítás (Folytatás az 1. oldalról) A 22,2 millió forintos re­konstrukciós munka során a járda fizikai paraméterei ugyan nem változnak, a pályaszer­kezetet azonban mégis szük­séges megerősíteni - tudtuk meg. Ahogy azt is: ha az őszi időjárás továbbra is a kegyeibe fogadja az útépítőket Székes­­­­fehérváron, abban az esetben akár korábban is végezhetnek. De az biztos: tartható az ere­deti befejezési határidő, azaz november vége. E projekt kere­tein belül végezték a Toronysor 1-2. szám előtti járdafelújítást is, amely már elkészült. STR

Next