Fejér Megyei Szemle, 1981 (18. évfolyam, 1-2. szám)

1981-02-01 / 2. szám

,EZ EGY ROSSZINDULATÚ ÚJSÁGÍRÓ! Bármennyire nem szeretnék a Riporterről rosszat mondani, gyermetegsé­­gét nem titkolhatom. A tekintetekből, a mondatok ízéből, a félbehagyott moz­dulatokból érezhette volna Újváron is, hogy nem szórakoztatására keverik kö­rötte a vizet — követik lépteit, jegyzik fel szavait —, ő viszont ujjongott, mint a gyerekek a Gellértben: — Hullám! Hullám! Az éppen akkor Amerikából hazatérő Vezérigazgató aztán könyörtelenül kiemelte a medencéből, sőt gondosan ki is csavarta és a következő szózatot intézte hozzá: — Nehogy vita legyen később, hogy mit mondtam és mit nem, szeretném magnóra venni beszélgetésünket. Rendben? Akasztják a hóhért! A Riporter már hallotta, hogy a Vezér helyetteseivel is csak magnetofon előtt beszél, és nagyobb szalagtára van, mint Nixonnak, mégis összeszorult a torka és nehezen tudta kinyögni: — Kaphatok egy másolatot a szalagokból? A Vezér bólintott és már nyomta is a gombot: — 1981. március 11., szerda, első tekercs, első oldal! — Leült. — Miután hazatértem Amerikából, munkatársaim tájékoztatójában előkelő helyet foglalt el az ön itteni működése, vallatásszerű beszélgetései, keresztkérdései. Ilyen bemutatás után érthető, hogy felmerült bennem: ez egy rosszindulatú újság­író, aki provokatív módszerekkel olyan dolgokat akar kicsikarni az emberek­ből, amit egyébként nem mondanának el! Felhívtam a megyei pártbizottság titkárát, hogy mit tegyek; meg kell mondanom, jó véleménnyel volt magáról! — Ő régen ismer — szólt közbe pimaszul az újságíró, de a Vezér nem vette a lapot. — Közöltem vele, hogy szívesen nyilatkozom, de a tévedések elkerülése végett rögzítem a beszélgetést. Beszéltem a miniszterhelyettessel is, aki el­mondta, hogy beosztottjaim már panaszkodtak önre! És azt is mondta, mint később kiderült, hogy „Akinek nincs takargatni­­valója, annak nem kell félni az újságírótól!” — Én szeretem az újságírókat, még akkor is, ha rosszat írnak rólunk! — folytatta a Vezér, mire a Riporternek hogy, hogy nem, de az a kollégája jutott eszébe, aki a vállalat BNV-pavilonjában évről évre menetrendszerűen berúg a protokoll konyaktól, és aki ugyancsak menetrendszerűen írja a Vezér válla­latáról a dicshimnuszokat, legutóbb épp arról a bizalomról és őszinte, demok­ratikus légkörről, ami a vezetésben dúl (lásd magnetofon). — Alaptermésze­tem az őszinteség és a nyíltság — folytatta a Vezér. — Akkor megemlíthetem, megbízható helyről hallottam: ön még az egyik miniszterhelyettest igyekezett meggyőzni arról, hogy távolítsanak el Újvárról.­­ Miközben a Riporter így hazárdírozott, hideg veríték gyöngyözött a hátán. Igaz, élete legjobb értesüléseit titkárnőktől, sofőröktől, vállalati fotósoktól, pincérektől szerezte, mégis szemtelenség ilyen rangú személy esetében rájuk hivatkozni! Abban bízott csak, hogy a megbízható hely az megbízható hely, és jön! — Csupán arról beszéltem neki, bántana, ha újból vizsgálat kezdődne egy lezárt ügyben, ha az idő és energia erre pazarlódna! 10

Next